Szabad Szó, 1979. január-március (36. évfolyam, 10519-10594. szám)

1979-01-03 / 10519. szám

WAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJA­. NICOLAE CEAUŞESCU ELVTARS ÚJÉVI ÜZENETE KEDVES ELVTARSAK, BA­RÁTAINK! ROMANIA SZOCIALISTA köztársaság honpolgá­rai! A szocialista építés művének újabb nagyszerű eredményeivel zárjuk az 1978-as esztendőt. Hős munkásosztályunk áldozatteljes és lendületes munkával teljesítette az iparfejlesztés és -korszerűsítés programját. Az ipari termelés az ötéves terv első három esztende­jében átlag több mint 11 száza­lékos ütemben növekedett. Úgy­­szintén kiemelkedő sikerek szü­lettek a mezőgazdaságban, a me­zőgazdasági termelés növelésé­ben, az összes nemzetgazdasági ágak fejlesztésében. Követke­zésképpen gyarapodott a szo­cialista vagyon, a nemzeti jöve­delem, ami egész népünk életkö­­rülményeinek javulásában jutott­ifejezésre. A dolgozók jövedel­­­meinek gyorsabb emelésére vo­natkozó programot végrehajtva, s az idén határidő előtt befejeztük javadalmazásemelés első szakaszát, úgyszin­­tén emeltük a nyugdíjakat, a családi pótlékot, rátértünk a csökkentett munkahét alkalmazá­sára. Számottevő sikereket arattunk a tudomány és az oktatás, az irodalmi-művészeti alkotómun­ka terén, az új, szocialista kultúra megteremté­sében. Mindezek a vívmányok tanúsítják szabad és sorsának urává vált népünk alkotó erejét, azt az elhatározását, hogy töretlenül valóra váltja a XI. kongresszuson kidolgozott programot, tanú­sítják nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók sziklaszilárd egységet a kommunista párt körül, amely biztos kézzel vezérli egész nemzetünket a szocializmus, a jólét és a bol­dogság útján. A szocialista építés 1978-as nagy­szerű eredményeihez szeretnék a legmelegebben gratulálni a munkásosztálynak, a parasztságnak, az értelmiségnek, hazánk minden fiának — ro­mánnak, magyarnak, németnek, szerbnek és más nemzetiségűnek —, egész népünknek, és sok sikert kívánni mindenkinek a további mun­kához. Pillanatokon belül az 1979-es évbe, az ötéves terv negyedik esztendejébe lépünk. A jövő évi célkitűzéseinknél, a termelőerők, az egész nem­zetgazdaság további gyors ütemű fejlesztésénél és korszerűsítésnél fogva, kétségtelenül újabb fokot fog jelezni Románia gyors ütemű haladá­sában a civilizáció és a fejlődés útján. Ebben az esztendőben a központi feladat mind maga­sabb szintre emelni a gazdasági-társadalmi te­vékenységet, új, magasabb minőséget elérni a szocialista építés egész művében. Ennek érde­kében mind hatékonyabban hasznosítanunk kell a rendelkezésünkre álló anyagi és emberi erő­ket, határozottan elő kell mozdítanunk a mű­szaki-tudományos forradalom legújabb vívmá­nyait minden területen Tekintettel a nyersanyag és az üzemanyag területén mutatkozó világválság okozta nehézsé­gekre, határozottan küzdenünk kell a pazarlás ellen, biztosítanunk kell az összes eszközök gazdaságos felhasználását, lényegesen csökken­­tenünk kell az anyagfogyasztást, a termelési költségeket. Következetesen érvényesítve a m­unkásön­­igazgatás és az önálló vállalati gazdálkodás el­veit, maradéktalanul kihasználva azokat a de­mokratikus kereteket amelyek között a dolgo­zók részt vesznek a társadalom különböző szek­torainak vezetésében, hassunk oda, hogy az összes munkaközösségek a növekvő felelősség jegyében gazdálkodjanak a szocialista vagyon­nal. Hajtsuk végre határozottan azokat az intéz­kedéseket, amelyeket pártunk jelölt ki a társa­dalom- és az államvezetés, a termelési és a társadalmi viszonyok szüntelen tökéletesítésére, a szocialista etika és méltányosság elveinek általános érvényesítésére, az emberi egyéniség minden területen való akadálytalan kibontako­zásához megteremtett demokratikus keretek egy­re szélesebb körű kihasználására Az anyagi termelési terv előirányzatainak teljesítésével biztosítani fogjuk a növekvő jólét programjának maradéktalan megvalósítását is. Tegyünk meg mindent a tömegek anyagi és szellemi létszükségleteinek kielégítéséért, mun­kálkodjunk a dolgozók kulturális látókörének szüntelen bővítésén, a szocialista tudat fejlesz­tésén, valóra váltva a párt politikáját, amelynek fő célja az ember, a szabad, méltó és boldog élet megteremtése hazánk minden fia számára. A következő esztendőben is megfelelő figyel­met fordítunk a fegyveres erők felszerelésére és harci képességének erősítésére, az egész nép felkészítésére, hogy bármikor megvédelmezhes­se a szocializmus vívmányait, a haza független­ségét és integritását. Köszöntsük, kedves elvtársak, barátaink, egy­re szebb sikerekkel a jövő év nagyszerű poli­tikai eseményét, a párt XII. kongresszusát, a­­mely kijelöli a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének és Románia kommuniz­mus felé haladásának további célkitűzéseit Teljes meggyőződésem, hogy a párt köré szorosan felzárkózott egész népünk hősi munká­ja nyomán 1979. újabb jelentős lépés lesz a ter­melőerők fejlesztése, a tömegek anyagi és szel­lemi jólétének növelése, szocialista hazánk füg­getlenségének és szuverenitásának erősítése terén. KEDVES ELVTÁRSAK, BARÁTAINK! Románia 1978-ban intenzív nemzetközi mun­kásságot fejtett ki a népek szabadság-, függet­lenségi és társadalmi haladáseszményeinek szol­gálatában, az összes nemzetek közötti békés e­­gyüttműködés, az enyhülés és a biztonság új politikájának világméretű előmozdításáért. Ebben az évben is határozottan megmutatko­zott a nemzetközi élet ellentmondásos alakulá­sa, igazolva pártunk és államunk külpolitikai elemzésének és orientációinak helyességét. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy a haladás erői együt­tes harccal legyőzhetik az uralom és az erő­szak imperialista és kolonialista politikáját, megakadályozhatják a nemzetközi légkör súlyos­bodását, újabb háborúk kirobbanását, és bizto­síthatják a tartós békét szerte a világon. (Folytatás a 3 oldalon) XXXVI. évfolyam, 10 519. szám, SZERDA, 1979. január 3. 4 oldal, ára 30 bani AZ ÚJ MINŐSÉG ÉVE Mire ez a lapszám az olvasó kezébe kerül, máris megkezdődött az ötéves terv utolsó előtti esz­tendejére szóló feladatok valóra váltásáért folyó lendületes tevé­kenység, megszülettek az első munkasikerek. Sokat várunk 1979-től, sokat szeretnénk végezni e háromszáz­hatvanöt nap folyamán, gyorsí­tott léptekkel előrehaladni a párt XI. kongresszusán kijelölt úton, minél többet megvalósítani az öt­éves tervből, az Országos Párt­konferencián kidolgozott pótlóla­gos programból. Ebből a hatal­mas országépítő-alakító munká­ból megyénk, a temesi tájak dol­gozói is illő részt vállaltak, lehe­tőségeinkhez mérten szeretnénk hozzájárulni a sokoldalúan fej­lett, korszerű gazdasággal ren­delkező Románia megteremtésé­hez. . Egész népünkhöz hasonlóan, megyénk dolgozóinak a feladata sem könnyű. 1979-ben az eddigi legnagyobb fejlesztési ütemet kel elérnünk mind az ipar, mind a mezőgazdaság, mind pedig a be­ruházások terén. Az ipari össz­termelés 11,6 százalékkal növek­szik, a mezőgazdaság 5,8 száza­lékkal kell hogy többet termel­jen az 1978. évi előirányzatnál. Ennek érdekében új üzemrészle­gek sora épül fel, új termelőka­pacitások kezdik meg működésü­ket mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaságban, 5,7 milliárd lejes beruházási programot való­sítunk meg, amelynek döntő há­nyadát éppen a termelőrészle­gek kapják. Mégsem a mennyiségi feladatok a jellemzőek az idei esztendőre, nem ezek határozzák meg 1979 sajátosságait. Az­ Országos Párt­­konferencia, a múlt évi pártdo­kumentumok előírásaiból termé­szetszerűleg következik, hogy idén a minőségi követelmények kerüljenek előtérbe. Miként az élet minden területén, a gazda­sági tevékenységben is meg kell valósítanunk a mennyiségi fel­halmozásról az új minőségre való áttérést. Az új minőség a gazdasági életben az új pénzügyi-gazdasági mechanizmus általánosításában, gyakorlati alkalmazásában jelent­kezik elsősorban. Számos köve­telménye közül, ezúttal csak a legfontosabbakra szeretnénk u­­talni. Az új mechanizmusba való si­keres ,,beilleszkedés“ érdekében mindenekelőtt a fizikai tervnek — az előírt választékszerkezetben — ütemes és maradéktalan telje­sítésére kell fordítani a figyel­met már az év első munkanap­jától kezdődően, ugyanis ez ké­pezi a másik fontos mutató, a nettó termelési érték­ alapját is. Szükséges ezt hangsúlyoznunk a­­zért, mert az elmúlt évben, min­den jó eredményünk, minden előkészület ellenére, megyénk számos vállalata nem tett eleget ezen két alapvető feladatának. A nettó termelési értéknek a ta­valyi­ megvalósításokhoz mérten mintegy 25 százalékkal kell nö­vekednie. Ez a fizikai terv szigo­rú megvalósítása mellett is csak úgy érhető el, ha minden egyes iparvállalat beilleszkedik a fo­gyasztási normákba, a leghatáro­zottabban és legerélyesebben in­tézkedik a nyers- és segédanya­gok, az energia-, az üzem- és fű­tőanyag ésszerű hasznosításáért, takarékos felhasználásáért — ami az elmúlt évben nem volt el­mondható megyénk minden gazdasági egységéről. Idén bát­rabban, erőteljesebben kell érvé­nyesíteni a termelési gyakorlat­­tan a tudomány és a technika legújabb vívmányait, tökéletesí­teni a termelési folyamatokat, a gyártmány keretet — oly módon, hogy legalább tíz százalékkal nö­vekedjen a munka termelékeny­sége. Mezőgazdaságunknak, amely a rendkívül kedvezőtlen időjárás következtében az elmúlt évben­­ nem tudta teljesíteni minden e­­lőirányzatát. idén valóban minő­ségi ugrást kell megvalósítania — különösen a gabonatermesztés terén, amely megyénk és egyben az ország legfontosabb mező­­gazdasági üzemága, de a tavalyi­nál sokkal jobb eredményekre kell törekedni a takarm­ányter­­mesztésben is, ami az állatte­nyésztés fejlesztésének alapfelté­tele. Jelentős események éve lesz 1979: idén tartja XII. kongresz­­szusát kommunista pártunk, s augusztusban ünnepeljük a nem­zeti fegyveres felkelés 35. évfor­dulóját. Mindkét esemény újabb munkasikerekre, az eddigieknél még jobb eredményekre serkenti népünket, újabb lendületet ad az egész országot átfogó szocialista munkaversenynek, a tömegek al­kotó kezdeményezésének. A temesi tájak dolgozói — ro­mánok, magyarok, németek, szer­­bek és más nemzetiségűek — lelkesítve a Nicolae Ceauşescu elvtárs Újévi Üzenetében foglalt nagyszerű gondolatoktól, testvéri egyetértésben,­ a párt körüli szi­lárd egységben kezdik az új esz­tendőt, azzal a szilárd elhatáro­zással, hogy maradéktalanul va­lóra váltják a rájuk háruló fela­datokat erőiket nem kímélve já­rulnak hozzá a kitűzött célok tel­jesítéséhez, hazánk, népünk gyor­sabb előrehaladásához a civilizá­ció és a szocializmus útján, a kommunizmus felé. A hidegre fordult időjárás se okozzon fennakadást a munkaközösségek gazdasági tevékenységében Az utóbbi két napon alapvetően megváltozott a Kár­pát-medence időjárása, az eddigi tavasziasan enyhe időt hirtelen szélerősödés és hőmérséklet-süllyedés követte, majd megérkezett a havazás is, így az új esztendő első napjai máris gondokkal terhelik a­ helységgazdálkodás, a közszállítás, a közüzemek illetékeseit, társadalmi-gazdasá­gi életünk vezetőit, azokat a dolgozókat akik ezekben a napokban munkájukkal biztosították a gondtalan szórako­zást, az élet normális menetét. S a gondok sokasodnak, hiszen mától már normális me­derbe terelődik egész tevékenységünk, megindul a ter­melés, teljes terheléssel kell helytálljanak a közszállítási, vasúti áru- és személyszállítási, ellátási egységek, a közúti forgalom — tehát az egész társadalmi-gazdasági élet. Amint a Temesvári Terüle­ti Vasútigazgatóság tegnapi tájékoztatásából kitűnt, a hir­telen időváltozás eddig nem okozott fennakadást a vasúti forgalomban megyénkben. A hóeltakarítási parancsnokság azonban már működésbe lé­pett, előkészítette a felszere­lést, hogy amint szükségessé válik, azonnal közbelépjenek. Eddig késés, menetrend-boru­lás nem történt — hangzott a tájékoztatás. (Folytatás a 3. oldalon) A hóeke által összegyűjtött havat rakják a szállító­kocsira a köztisztasági részleg dolgozói a temesvári Augusztus 23. úton

Next