Szabad Szó, 1946. július-szeptember (48. évfolyam, 142-217. szám)

1946-08-04 / 171. szám

NÉPI IFJÚSÁG Népi ifjúsági vezetők nyári találkozóit S­zövetségünk augusztus 24 re összehívja a Duna partjára, Tahiba a népi if­júság vezető­it: hányj­uk-vessük meg fiatalságunk, Parasztságunk s magyarságunk nagy problé­máit. Keressük meg, mitévők le­gyünk sorsunk alakulásában mi ifjúság, itt és most, a mai körül­mények között. Döntő lesz moz­galmunk fejlődésére ez a tíz napos együttlét. Hasonló igé­nyekkel gyűlünk össze, mint 19­43-ban a szárszói találkozóra. Eligazítást kell keresnünk, biztos alapot a közgazdaság, a tár­sadalom s a történelem dolgai­ban. Felmérjük a világot s benne helyzetünket a maga valóságá­ban. Sok kétség, kuszaság, tisz­tázatlan képek kívánnak eloszla­tást, hogy megtaláljuk végre, — szinte történelmi távlatban — a nekiindulás útját, hogy megte­hessük bátran az első lépéseket, így akarunk népünk szellemi és társadalmi vezetői, nevelő köré gyűlni ezen a találkozón, hogy kifaggassuk és megvallassuk őket a mai magyar élet legnehezebb kérdéseiről. Ifjúságunk történetébe beleke­rült az a mozgalom, amelyet a Cfelvidéki Sarlós fiatalok terem­tettek meg a 20-as évek vége felé. Az ő találkozóik a moz­galmi tanulásnak, az ifjúság szer­vezkedésének politikájának szál­láshelyei és kirepítő fészkei vol­tak. Mi a kötelességünk — firtat­ták — a különféle társadalmi ré­tegek ifjúsága iránt, milyen azoknak a helyzete, hogyan lehet rajtuk segíteni, hogyan lehet vég­re fiatalságunkban komoly moz­golódást, szélesebb alapú és igé­­nyű mozgalmat megteremteni. E­ZEK A KÉRDÉSEK merülnek fel mielőttünk is. És ez a­­ nyári találkozó erre is hiva­tott. Fiatalságunk ne csak világ­nézetét lelje meg s társadalmi tennivalóit ismerje fel, hanem találjon megoldást a hogyan kér­désére is- Sajátítsuk el a jó ve­zetők tulajdonságait, készítsünk mozgalmunknak mai módszereket, formákat s temetsük meg a népi ifjúság politikáját! Ennek az „új­arcú“ fiatalság­nak milyen legyen az életfor­mája? Apró falvak s városok ifjúsági köreiben mi legyen az élet tartalma, nevelésünk anyaga? Mit kell és hogyan kell adnunk a testi nevelés, a művészetek, irodalom, gazdasági élet, a tu­dományok, a társadalom világá­ból? S mindezeket hogyan vált­hatjuk aprópénzre? Csupa olyan kérdés, amelyet együttesen kell megtárgyalnunk, tapasztalatain­kat tudásunkat össze kell ad­nunk, hibáinkat ki kell javíta­nunk s a jó tanácsokat megfo­gadva, odahaza elterjeszteni. A NÉPI IFJÚSÁGI VEZETŐK nyári találkozója komoly feladatot hárít ránk. Komoly feladatok, nehéz próbák szellemi­leg, de nem lekicsinyl­endők anyagilag nem- Egy országos ta­lálkozó megrendezése nehéz a mostani időkben, különösen olyan vékonypénzűeknek, mint mi va­gyunk. A pénz, az élelmezés, a munka még­sem vethet vissza bennünket. Egyetlen fiatal ve­zetőnek sem szabad otthon maradnia emiatt. Fogjunk össze, segítsünk egymáson, szervezete­inknek lelküket kell beleadniuk, hogy minden jó szervezetből le­gyen ott a találkozón egy legény vagy leány! Mozgalmunk terebélyesedik, iz­mosodik­ A parasztfiatalsággal és a népi értelmiségi ifjúsággal eb­ben az országban ma már szá­molni kell. Tudjuk, mi a felada­tunk: felkészülni a jövőre. Ta­nulni, fejlődni, minél inkább nő- Ti'Nk­­o­dni. M­EGÉRTETTÜK ADY ENDRE mondását is: harcolnunk kell önmagunkért, a né­pért. Fél gyerekek, tanulásra, Háborúra, egészségre, Ti lesztek majd e rabország Megváltott és boldog népe! Széchy András. N­­SZ­­JH___I_ R­A­D­O A k­istárcacáci Amafili­mok ügyének. A Falu Budapest KUtius aCJSIIsi SIIIV/IV Kollégium még meg se hirdette a rádióelőadása felvételt, máris levelek sokasága Tildy Zoltán, a­ magyar kötársa­ Ság elnöke augusztus 6-án, kedden este 7 órakor a rádió útján fel­­hívást intéz a magy­ar társadalomi­hoz a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom támogatása érdekében, mnok ügyének. A Falu Budapest Kollégium még meg se hirdette a felvételt, máris levelek sokasága fut a kollégium irodájába VII., Lamjanich­ u. 12. szám alá­. A levelekben fiatal paraszt munkások és diákok kérik felvételüket. Gallé Tibortól, a kollégium titkárától ka­pott értesülésünk szerint a ■ felvé­tel előrelá­ta-tólag augusztus 10-én kezdődik,, addig valószínűleg sike­rül teljesen rendbehozni a kollé­gium épületét. Népi est ■A. Népi Ifjúsági Szövetség XIV.­­kerületi szervezete jól sikerült népi estet rendezett az iparügyi minisz­­tériumban. Népi táncokat, balla­dákat és verseket mutattak be. Ifjúmunkás-kollégiumokat N­épi Ifjúsági Szövetségtől kezde­ményezett mozgalom egyre széle­sebb gyűrűkben halad és fejlődik. Legutóbb a Népi Ifjúsági Szövetség és a szakszervezetek közös gyűlé­sen töérölik az ifjúmunkás és ta­­hone kollégiumok felállítását a népi értelmiségi ifjúság diákkollégiumai mellé. A gyűlésen felolvasott kiált­ványt múlt vasárnapi rovatunkban közöltük. A Népi Ifjúsági Szövet­ség előadói Borsos Sándor főtitkár és Széchy András országos titkár voltak. A gyűlésen felszólalt Ba­ranyai Tibor, a szakszervezeti ifjú­sági tanács vezetője és Pollákné Stern Szeréna székesfővárosi ta­nácsnok. A tanácsnok a főváros tel­jes anyagi és erkölcsi támogatását ígérte meg. Hozzászólt még Veres István, Veres Péter fia és Nagy László■ A XVI. kerületi pártelnöke 3 szobából álló helyiséget és 6 ágyat ajánlott fel a munkás kollé­giumok építése céljára. Felvétel a Falu-Budapest-kollégiumba A stabilizáció elköszöntése ko­moly lökést adot a népi kollégiu­ Szabó Dezső-kollégium Kollégium alapítás tervével fog­lalkozik a Népi Ifjúsági Szövetség, VIII. kerületi Szabó Dezső Köre- A kollégium szintén a Szabó Dezső nevet kapná. Ugyancsak ifjúmun­kás kollégiumot akarnak csinálni a Keresztény Ifjúsági Egyesület tanoncai és ifjúmunkásai a KIÉ tanoncotthonból. Tahi, augusztus 15! A Népi Ifjúsági Szövetség vezető­képző táborát Tahiban, augusztus 15-től kezdődően tartja meg. Fel­hívjuk már most­ a vidéki szerve­zeteink figyelmét: jelentkezzenek a táborba! A táborozás feltételeit ké­sőbb tudatjuk, a vidéki szervezetek azonban már most értesítsék a köz­pontot, hogy hányan vesznek részt a táborozáson. Székely Emi! Isssís 76, »trillión*.. arany«!, ezfsstfít, Arát legdrágábban rész. Zárolt árak KÖTELEZŐ BEJELENTŐ nyomtatvány kapható: INT I Jitr DW­E PAPIUHD, vi­a Andrássy-út J, NAGEI-ZSAK papírzsák-KÖLCSÖNZÉSFILLÉREKÉRT TŐZSDEPALOTA TELEFON: 124-649 MSz-tábor! Augusztus 24-től szeptember 4-ig gyűlik össze a Budapesthez közeleső Tahiban, a népi ifjúsági vezetők nyári találkozója. Az ország minden ifjú­sági szervezetéből várjuk a legény- és leányvezetőket. Az országos köz­pont a találkozó körülményeiről min­den szervezetet értesít. A táborba augusztus 18-ig lehet jelentkezni. Ér­­dek­lődni lehet a Népi Ifjúsági Szö­vetség Országos Központjánál (Buda­pest, Andrássy­ út 25.) —• a népi if­júsági vezetők nyári találkozója tit­kársága cím megjelölésével ­ Eelső számú hadijelentés a népi kollégiumokat építő mozgalom frontjáról Az új demokratikus értelmiségi if­júságért a harc megindult. Tíz nappal ezelőtt 25 Győrffy-kollé­gista érkezett a megyeszékhelyekre, hogy a belügy­miniszter rendelete szerint létesítendő vidéki középiskolás népi kollégiumok szervező munkájában részt vegyen. A megyék vezetői és a pártok minden lehetséges támogatást megadnak a mozgalomnak. A Budapestre érkező jelentések a következő eredmények­ről számolnak be: Mátészalka ,Mátészalkára, Szatmár, Bereg megye székhelyére július 22-én érkez­tem meg. Még ezen a napon megis­merkedtem a vármegye vezetőivel Július 24-ére az alispánnal történt megbeszélésem alapján megyei érte­kezletet hívtunk össze. Az értekezle­ten megjelentek a pártok vezetői, a nemzeti bizottság, az alispán, a taná­­rok, igazgatók, orvosok, megyei fő­jegyzők, aljegyzők, kb. 50-an. A 4 órán át tartó megbeszélés alapján kö­zölhetem, hogy 3 kollégiumnak al­kalmas helyiséget jelöltünk ki. öt­tagú bizottságot választottunk, a népi kollégium felszereléséről az gondos­kodik. Eddig 40 ágy van Berettyóújfalu A július 25-i pártközi értekezlet a népi kollégium céljára a honvédlak­tanya három különálló épületét je­lölte ki. Az egyes pártok 23—30 ágy elkészítését vállalták A földmíves- szövetkezetek erősen bekapcsolódnak a kollégium szervezésébe, mert már előzőleg internátust akartak létre­hozni. , Szombathely Szombathely városa 5 népi kollé­gista eltartását vállalta. Az alispán rendelkezésére Kőszegen, Sárvárott, Celldömölkön, Vasvárott, Körmenden jegyzői és tanítói értekezlet lesz a népi kollégiumok ügyében A vas­megyei községek az ifjúsági szervek bevonásával falvanként 5—15 paraszt­­fiút ajánlanak majd a Vas megyében alakuló népi kollégiumokba. Miskolc A meglévő Petőfi-diákotthon mellé még egy fiú­ és külön egy lányközép, iskolás kollégium létesítését tervezik. A felszereléshez 150 ágy a város készletéből biztosítható. Esztergom 40 személyes épület áll a népi kol­légium rendelkezésére, de ez alég erős javításra szorul, ágy és matrac már van. Sopron 1 középiskolás és 1 népi iskolás kollégium szervezése folyik. Kollé­gium-épület már van, 300 személyes kétemeletes modern ikerház. A város elvállalja a kollégisták népkonyhai ellátását. A Vöröskereszt pokrócot és ágyakat ajánlott fel. Székesfehérvár Pártközi értekezlet volt a népi kol­légiumok ügyében Az épület bizto­sítva van. Felmerült a javaslat, hogy minden fejér megyei község tartson el egy népi kollégistát.­­ Gyula A pártközi értekezlet és a megye vezetői pártkülönbség nélkül támo­gatják a kollégium ügyét és legké­sőbb szeptember 15-re megnyílik az „Első Békésmegyei Népi Kollégium." Debrecen A Bartók Béla kollégium már augusztusban megnyílik. A Magyar Vöröskereszt Hatvan­ út 6. sz. alatt lévő helyiségét a kollégiumnak adta át Az ágyakat szintén a Vöröskereszt biztosítja. A többi berendezést az elhagyott javak kormánybiztosságától szerzik meg. Az étkeztetést a Nem­zeti Segély vállalta. Budapest Megalakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége az eddig meglévő népi kollégiumok részvételével. A mozgalom irányítását a szövetség ve­zetősége intézi. A Ludovika Akadé­mia megszerzése diákkolégiumi célok­­ra most már biztosra vehető. A Pe­tőfi kollégisták és a Zrínyi Ilona leánykollégium tagjai erősen dolgoz­nak megrongált kollégiumi épületük kijavításán. A Győrffy István kollé­giumba 300 felvételi kérvény érkezett be, ezeket most bírálják el. Szarvasokká vált fiúk Az alábbiakban közöljük azt a román népballadát, amely­ei nemrég már hivatkoztunk. Mi teszi időszerűvé s egyben örök ér­tékké ezt a csodálatosan szép verset, amelyet Bartók Béla is feldolgozott egyik legnagyobb kórusművében. Amint akkor meg­írtuk: a szabadságot, az ifjúság felszabadulását fejezi ki. Azok, akik egyszer elindulnak s megtalálják a csodaszarvasnyomot, már nem térhetnek vissza a régi, megszokott formák közé, hiába, hívják őket szeretteik, elvágták a régi világhoz fűződő kapcsolat­­ukat; ahogy a népballada mondja: szarvasokká lettek , . . (Román népfialíala)! Volt egy öreg apó, volt néki, volt néki, kilenc szép szál fi®­, szép, derék legények.’ Nem nevelte őket semmi mesterségre, szántásra vetésre, ménés ter­elésre, csordaterel­és­re. Hanem csak nevelte hegyét- völgyet járni, szarvasra vadászni. Kilenc szép legények annyit barangoltak és addig vadásztak, addig addig mígnem szép hídra találtak csodaszarv­aknyomra. Ők azt addig űzték, útjukat elveszték, s változott belőlük kilenc hegyi szarvas. Az ő édesapjuk várással nem győzte, fogta a puskáját, elindult keresni kilenc szép szál fiát. Rátalált a hídra, hídnál szarvasnyomra, szárványomnál a forrásra, forrásnál a szarvasokra. Mindjárt le is térdelt, hogy közéjük lőjjön, akkor csak megszólalt a legnagyobb szarvas: „Kedves édesapánk, ránk te sose célozz, Mert mi téged tűzünk a szarvnak hegyére, s addig hajigálunk téged rétről rétre, téged kőről kőre, téged hegyről hegyre, s téged hozzávágunk éles kősziklához, hogy ízzé porrá törsz, kedves édesapánk! Az 5 édesapjuk hozzájuk így szólott: apátokszerette édes fiacskáim! J­értek haza, rátok vár édesanyátok, vár­ateket vággyal, terített asztallal meggyujtott gyertyával kelyhét tölti borral, Szívét tölti búval... A legnagyobb szarvas, — a legkedvesebb fiú — szóval felfelelvén, hozzá imígy szóla: Kedves édesapánk, eredj haza szépen a mi jó anyánkhoz De mi nem megyünk már. Ágas bogas szarvunk ajtón be nem térhet,­­ csak betér völgyekbe, a mi karcsú testünk gúnyában nem járhat, csak járhat lombok közt Karcsú lábunk nem lép tűzhely hamujába, csak leveles ágra, a mi ajkunk többé nem iszik pohárból, csak iszik forrásból. R­É­E­A Nemzeti Parasztpárt vidéki nagygyűlései Augusztus 4-én, vasárnap d. e. 11 órakor nagygyűlés Csanádpatán, d. u. 4 órakor Mezőhegyesen, elő­adók: Erdei Ferenc és Szűcs Fe­renc. Aug. 4-én, vasárnap d. e. 11­­ órakor Rakalmazon, d. u. 3 órakor Tiszanagyfalun nagygyűlés. Előadók : S. Szabó Ferenc államtitkár, N­á­­n­á­s­i László nemzetgyűlési képvi­selő és M­i­k­i­t­a István nemzetgyű­lési képviselő. Augusztus 4-én, vasárnap 11 óra­kor nagygyűlés Etyeken. Beszélnek : Palásti Sándor és Molnár And­rás. Vasárnap délelőtt nagygyűlés lesz még a következő helyeken : Magyaralmás. Előadók : T­é­g­l­á­s­i Lajos, Bern József-Sárkeresztes. Előadók : Szállási László és T­e­s­z­k­ó Sándor. Tác. Előadók : Vajda János, An­­d­r­i­k­ó József. Cece. Előadók: P­a­p­p Ernő és Il­á­s­z­l­ó János-Hercegfalva. Előadók : V­in­c­z­e György, Püspöki Mihály. Dunapentele. Előadók: Hegyi Imre, Tóth Károly. Rácalmás. Előadók : Varga Imre, Hubs László. Abony. Előadók: Szabó Imre és T­ö­r­ö­ki Albert. Sárosd. Előadók: Nagy István, Seres Mihály. * Pusztaszabolcs. Előadók: Mesz­­t­i­c­z­k­y András, G­y­őr­y Antal. Baracska. Előadók: Markos Im­­re, Győri László. Martonvásár. Előadók : Kónya László, Gavallér Sándor, Telki. Előadók: Vándor­­Ferenc, Nagy Sándor. Majosházán vasárnap délután fél 6 órakor beszél Szabó József szer­vezési vezető és Kurtán Sándor, a Szabad Szó munkatársa. Peregen vasárnap délelőtt 11 óra­kor, Kiskunlacházán délután félhá­­romkor beszél Kurtán Sándor, a Szabad Szó munkatársa. Romhányban, augusztus 4-én dél­után 4 órai kezdettel Parasztnap. Székházavató ünnepség. Beszél: Szabó József, a Nemzeti Paraszt­­párt propagandaosztályának h. ve­zetője. Sárrétudvariban augusztus 4-én, vasárnap, hídavató napon a Nemzeti Parasztpárt szónoka Hegyesi Jáá­nos nemzetgyűlési képviselő lesz. Füzesgyarmaton augusztus 4 én,­­vasárnap a Nem­zeti Parasztpárt tag,­gyűlést tiszt. Beszél: Hegy­esi­­Já­­nos. A szolnokmegyei titkoltság közli :* tagtársakkal: augusztus 17-én és 16-án megyei értekezletet tart, m­elyre a me­gyei választmányi tagokat, a helyi szer­­vezetek elnökj­ét, vagy titkárát meghívta. Fontos pártügyek megbeszéléséről val­ szó, a megjelenés kötelezők Rendkívüli választmányi ülések Molnár József a nagybudapesti szerve­zet központi titkát a Sebestyén Lászlói kulturtitkár és Kéry János szervezőt­ű­kár szervezetlátogatásai. (A választmányi ülések minden alkalommal d. u. 7 órak­­or kezdődnek!!: augusztus 5., hétfő: Budaörs augusztus 6., kedd: Törökbálint augusztus 9., péntek: Békásmegyer. A nagybudapesti szervezet vezetőségei felhívja a szervezetek választmányi tagj­­ait, hogy a fent jelzett időpontban az párthelyiségben feltétlenül jelenjenek meg. Az I. ker. szervezetben (Koronaőr­­! 10. A) a „Kelet népe" című előadássoro­zat utolsó előadását szombaton 3-án, este hat órakor tartja meg dr Bendefy­ László. A NISz helyi csoportjaiból alakult­ központi népi csoport népi estet tartott az V. kerületben. Ebben a munkában resztve:: a Csokonay, a Bacsányi és a IV. kerületi­­ NISz csoport, jól végzett munkájukért a NISz.központ köszönetét küldi. A NISz XIV. kerületi Móricz Zsigmomf csoportja műsoros népi délutánt tartott az iparügyi minisztérium mintegy száz­­ö­tven alkalmazottja számára A VII. ker. NISz. Szabó Dezső Köret megalakította házi­ könyvtárát. . A VII. ker. szervezet (Damjanich­ u. 9.) augusztus 8-án, csütörtökön délután 6 órakor pártnapot tart. Előadó: dr. Juhász László. Tárgy: Mezőgazdaságunk, a béke szempontjából. Érdeklődőket szí­vesen látunk. A Népi Ifjúsági Szövetség Nagybuda­­pesten munkk­álkodó tagjai aug. 7.én, szerdán d u. 5 órakor baráti beszélge­tésre gyűlnek össze az Andrássy­ úti or­szágos központban. Megbeszéljük saját problémáinkat: milyen a népi ifjúsági ideológiája, mozgalmi élete és milyenek a nagybudapesti ifjúsági feladatak. Min­den szervezet küldje el a maga képvi­seltjét erre a szabad parlamentre. Minden parasztpárti fiatalt is elvárunk.

Next