Szabad Szó, 1951. január-június (53. évfolyam, 159-25. szám)
1951-03-04 / 9. szám
ISS, március 4. Iván Petrovics Pavlov, a nagy szovjet tudós merész újító és igazi forradalmár volt. Materialista alapon átalakította az egész élettant: az egységes szervezet problémáit helyezte előtérbe akkor is, amikor egyes szervek, vagy szervrendszerek működését vizsgálta. Pavlovot egész munkásságában az a felfogás vezette, hogy az idegrendszer szervezi és irányítja az egységes szervezet minden működését. Kimutatta, hogy minden élettani folyamata a reflexek törvényei szerint megy végbe. A reflexek A reflexek bizonyos formáit már régóta jól ismerte az orvostudomány. A reflex nem más, mint a szervezetnek valamely ingerre adott mindig azonos reakciója. Ezek minden esetben valamilyen működésben, mozgásban, mirigyműködésben nyilvánulnak meg. Ha tüskébe lépünk, visszarántjuk a lábunkat, a szembehullott porszem pislogást okoz, ha valamely izmot összekapcsoló int megütünk, az izom összerándul. Ezeket a reflexeket a szervezet készen hozza a világra — ezek a feltétlen reflexek. Pavlov híres állatkísérletei során bebizonyította, hogy az állatok »megtanulják« ezt az összefüggést Például a rendszeresen etetett kutya nyála már akkor is megindul, ha ápolója lépteit és az edénycsörgést hallja. Itt már olyan reflex-folyamatról van szó, amely nem szervezettel veleszületett, hanem az élettapasztalatok eredményeként szerzett tulajdonság, amelynek kialakulásához bizonyos feltételek szükségesek.. Pavlov kimutatta, hogy bármilyen inger, a környezet bármely tényezője, a fény, a hang, a hőmérsékletváltozás, stb. mind felhasználhatók az állatnál különböző reflexek kiépítésére. Lehetségesnek tartotta, hogy a feltételes reflexekből több Ivan Petrovics Pavlov a nagy szovjet élettan tudós nemzedéken át történő ismétlés után feltétlen reflexek keletkezhetnek, tehát — a micsurini biológiával összhangban — az így szerzett tulajdonságok is öröklődhetnek. Pavlov tanainak gyakorlati jelentősége messze túlhaladja az élettan kereteit. Az orvostudománynak nincsen olyan ága, amelyben ne használnák fel a pavlovi élettanból levont gyakorlati következtetéseket. Új gyógyeljárások születnek nemcsak az ideggyógyászatban, hanem a klinikai gyakorlat minden ágában. De az orvostudományon kívül döntő szerep jut e tanoknak a lélektanban, a neveléstudományban, az állattenyésztésben, sőt közvetve a növénytermesztésben is. Az alábbiakban néhány példát ismertetünk, hogy a feltételes reflexek kialakulásának pavlovi tanítását hogyan használják fel az állattenyésztésben s általában a mezőgazdaságban. Mindannyian tudjuk, hogy például a kutyát milyen jól be lehet tanítani vadászatra. Megtaníthatjuk arra is, hogy a megsebzett vadat felkutassa és a gazdájához vigye, jóllehet, ösztöne arra késztetné, hogy maga egye meg a megtalált vadat A kutya ösztönének ez az átalakítása már nagyon régen történt, a kutya már ősidőktől az »ember társa« és már nem is csodálkozunk azon, hogy vadászat közben saját érdeke rovására is, segít nekünk. Ez azonban csak egy régi példa, sokkal érdekesebb a méhek idomítása, amelynek a mezőgazdaságban igen komoly hasznát látjuk. Irányíthatjuk-e a méhek ösztönéletét ? Mint tudjuk, legalább is mindenki tudja, aki valaha is közelebbről foglalkozott a méhészettel, hogy a mézgyűjtő méhek, akár egy-két kilométerre is távoztak kaptáruktól, biztonsággal visszatérnek oda. Gubin szovjet méhész és kutató kimutatta, hogy a méheknek sajátszerű légi »útvonaluk« van, amelyet úgy hoznak létre, hogy a potrohukon lévő különleges szervükből szagos anyagot választanak ki. Minden egyes méhecske, ahogy a mézgyűjtés közben tovarepül, nyomot hagy maga után, ahogy a robogó vonat útját jelzi a mozdony füstcsíkja. Csendes nyári napokon ezt az »útvonalat« a méh úgy követi, mintha valami autóúton közlekedne. A feltételes reflexek módszerének alkalmazásával a méheknek ezt az ösztönét meg lehet »javítani«. Kitűnő példa erre a méheknek az a csodálatos idomítása, amelyet a szovjet tudósok valósítottak meg először a világon. A legutóbbi időkig a méhek úgyszólván alig gyűjtöttek a vörös lóhere virágairól, s ennek következtében ennél a mezőgazdaságilag fontos növénynél a méhek nem vettek részt a beporzásban. 1936- ban a szovjet méhészek igen érdekes kísérletet hajtottak végre. A vöröslóhere virágából édes szirupot főztek és ezt a folyadékot berakták a kaptárba. A szirup fogyasztása közben a méheknél feltételes reflex fejlődött ki, agyukban kapcsolat jött létre a vöröslóhere illata és az édes anyag — a szirup — feltalálása közt. A teljes sikerhez még egy fel-tétel volt szükséges, ahogy a fiziológusok mondják: felfokozták a méh agyában a táplálkozási központ ingerlékenységét. Ezért a kutatók a kaptárt két-három napra bezárták. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a kiéhezett méhek a kaptárban elhelyezett vöröslóhere-szirupot mohón fogyasszák. Mikor azután a méheket a szabadba bocsátották, hatalmas tömegben repültek a vöröslóherére és hamarosan beporozták, megtermékenyítették ezt az igen fontos takarmánynövényt. Növekedett a méhek méztermelése is, jobban termett a vöröslóhere is. Csodálatos eredmény: emberi beavatkozással irányítani tudjuk az ilyen aprócska kis élőlények ösztönéletét is. Általában a háziállatok fajtanemesítésében igen nagy jelentősége van Pavlov tanításának. Ha a gondozó személyzet Pavlov kísérleteinek és tanításának mély értelmét helyesen fogja fel, igen hasznos feltételes reflexeket alakíthat ki a gondozás folyamán a háziállatokban. Pavlov tanítása a mezőgazdaságban Pavlov tanításának gyakorlati hasznát csupán a tudomány egyetlen ágában, a mezőgazdasági tudományban ismertettük néhány példával. Tanítása azonban a tudomány legkülönbözőbb ágait termékenyítette meg és a szovjet nép, de az egész haladó emberiség egyetemes kincsévé vált. Pavlov harcos materialista volt. Egész életében harcolnia kellett azokkal, akik nem akartak hinni abban, hogy a szerintük éppen »sajátos voltuk« miatt megismerhetetlen lelkifolyamatokat élettani vizsgálatokkal megismerhetjük. Elkeseredett harcot kellett vívnia a kapitalizmus szolgálatában álló idealista fiziológusokkal. De a szovjet állam első pillanattól kezdve felismerte Pavlov tanainak óriási jelentőségét és minden segítséget megadott neki ahhoz, hogy nagyfontosságú tudományos munkásságát egész 1936 február 27-én bekövetkezett haláláig folytathassa. A nagy tudós halála óta tizenöt év telt el. Ma már a szovjet tudósok ezrei minden téren továbbfejlesztették a pavlovi tanítást s gyakorlati alkalmazásával a tudományt még fokozottabban a dolgozó nép szolgálatába állították. Nagy megbeszélésünk volt. Nagyon nehezen ment, mert akkor még nem voltak szavaink, mint most, hogy kifejezzük magunkat. Bogár csinált már régen néhány szót és néha-néha mások is csináltak szavakat De végül is megegyeztünk abban, hogy összetesszük erőinket és olyanok leszünk, mint egy ember, ha újra átjönnek a húsevők, hogy elrabolják asszonyainkat és ez volt a törzs. Két férfit állítottunk a hegyre, egyiket nappalra, a másikat éjszakára, őrködni, hogy várjon nem jönnek-e a húsevők. Ezek voltak a törzs szemei. Majd tíz ember kellett ahhoz, hogy ébren maradjon minden éjjel íjjakkal, lándzsákkal, dorongokkal kezükben, harcra készen! Azelőtt, ha valaki halászni ment vagy kagylót keresett és sirálytojást, magával vitte fegyvereit is és keresés közben ijedten figyelt, nem tör-e rá valaki? Most mindez megváltozott. Az emberek fegyver nélkül mennek és az egész időt élelemkeresésre fordíthatják. Hasonlóképpen, mikor az asszonyok mentek a hegyekbe bogyót meg gyökeret keresni, öt férfi ment velük, hogy őrizzék őket. És éjjelnapal szüntelenül őrködtek a törzs szemei a választóhegy csúcsán. De bajok keletkeztek. Mint rendesen, az asszonyok miatt Férfiak, akiknek nem volt asszonyuk, más férfiak asszonyát kívánták meg és sok háborúság folyt a férfiak között; hol az egyiknek, hol a másiknak zúzták be a fejét, szúrtak lándzsát testén keresztül. Miközben az egyik fenn őrködött a hegyen, a másik férfi ellopta a feleségét. Az őr leszállt harcolni feleségéért. Akkor a másik őr félt, hogy elrabolják az ő feleségét is és ő is otthagyta őrhelyét! Baj volt a tíz fegyverhordozóval is, öt harcolt öt ellen, végül is egynéhány megfutamodott, a többi pedig utánuk rohant. A törzs így aztán szem és őr nélkül maradt. Nem volt hatvan embernyi erőnk! Nem volt semmi erőnk! Tanácsot tartottunk tehát és megcsináltuk az első Törvényt. Borjú voltam még az időtájban, de jól emlékszem. Azt mondtuk, ha erősek akarunk lenni, nem hadakozhatunk egymás ellen és törvényt hoztunk, hogyha valaki elrabolja a másik aszszonyát, megöli őt is a törzs. Azt mondtuk, ha az egyik férfi nagyon erős és nagy erejével kárt tesz törzsbéli testvéreiben, megöljük, hogy az ereje ne ártson többé. Mert, ha engednénk, hogy erejével kárt tegyen bennünk, testvéreink megijednének és a törzs f éjjelszóródna s épolyan Jack London : A méhek dala Elbeszélés. — II. folytatás: gyöngék lennénk újra, mint amikor először támadtak ránk a húsevők és megölték Dörmögöt. Csonttörő roppant erős férfi volt és nem ismert törvényt. Csak a saját erejét ismerte és erejének tudatában elrabolta Három gyökér feleségét. Három gyökér megkísérelte a viaskodást, de Csonttörő kiloccsantotta agyvelejét. Csonttörő elfelejtette, hogy mindnyájan összetettük erőinket, hogy rendet teremtsünk a magunk portáján s mi megöltük őt a családi fája alatt s felakasztottuk holttestét egy ágra, intő például, hogy a Törvény erősebb az embernél! Mert mi mind együtt voltunk a TÖRVÉNY és senki sem lehetett erősebb a Törvénynél! Később másféle bajok adódtak, mert tudjátok meg, as őzláb, Sárgatej és Sötétbenfélő, nem könnyű dolog törzset alakítani. Sok, igen sok dolog volt, egészen apró dolog, de tanácsot kellett ülni miattuk, összegyűltünk reggel, délben, este, éjszaka. Kevés időnk maradt élelemszerzésre, mindig akadt valami kis dolog, amit meg kellett beszélni. Például két újabb őrt kellett állítani a régiek helyébe a hegytetőre, vagy meg kellett határozni, mennyi élelem illeti meg azokat a testvéreket, akik mindig fegyvert tartanak kezükben és nem kereshetnek élelmet maguknak! Szükségünk volt vezető férfira, aki elvégezte mindezeket, aki a Tanács nevében beszéljen és aztán beszámoljon a tanácsnak. Megtettük tehát Piff-Puffot vezetőembernek. Roppant erős férfi volt és nagyon ügyes. Mikor haragoskedvű volt, úgy csinált: piff-puff, mint a vasmacska. Odaállítottuk a tíz fegyveres férfit, hogy építsenek kőfalat a völgy keskenyebb részén. Az asszonyok meg a nagyobb gyerekek segítettek s a többi férfi is, amig a fal jó erős nem lett. Ezután kibújt minden család a barlangjából, lejöttek a fákról, s faházat építettek maguknak a fal védelme alatt. Ezek a viskók tágasak, kényelmesebbek voltak, mint a barlangok meg a fák és mindenki jobban élt bennük, mert a férfiak összetették erejüket és törzzsé egyesültek. A fal, az őrök és a figyelőszemek védelme alatt több idő maradt a vadászatra, halászatra, bogyószedésre, több volt az élelem, senki sem éhezett! És Háromláb — így hívták, mert siheder korában eltörték a lábát és husánggal járt —, mondom, Háromláb fogta a vad búza magvát és bevetette a földbe, közel viskójához. Megpróbált húsos gyökereket és sok minden egyebet is ültetni, amiket a völgyben talált. És mert olyan nagyon nagy volt a biztonság a Tengervölgyben, a fal és az őrök védelme mellett és élelem is akadt bőven — nem kellett érte harcolni, nagyon sok család jött közénk a parti völgyekből és a magas hegyekből, ahol eddig úgy éltek, mint a vadállatok, nem mint az emberek. És nemsokára benépesedett a Tengervölgy, megszámlálhatatlan család élt ott. De még mielőtt ez megtörtént volna, felosztottuk a földet, amely szabad volt és mindenkié. Három láb kezdte meg, amikor búzát vetett De a legtöbben nem törődtek a földdel. Azt gondoltuk, bolondság kövekkel megjelölni a határokat. Volt ennivalónk bőven, mi kellett még. Emlékszem, hogy apámmal ketten kőkerítést építettünk Háromlábnak és búzát kaptunk érte. Kevesen kaptak tehát a földből és Háromlábnak jutott a legtöbb. Néhányan, akik földet kaptak, odaadták a magukét azoknak, akiknek kedvük volt bajlódni vele és búzát, húsos gyökereket, bogyót, medvebőrt kaptak érte cserébe, amit a földművelők a halászoktól kaptak búzáért. És azon vettük magunkat észre, hogy elúszott az egész föld! Akkoriban halt meg Piff-puff és a fia, Kutyafog lett a törzsfő. Azt kívánta, hogy tegyék meg törzsfönek, mert az apja is az volt. Nagyobb törzsfönek is tekintette magát, mint az apja. Eleinte jó főnök volt, keményen dolgozott, úgy, hogy a tanácsnak mind kevesebb és kevesebb dolga akadt. Majd új hang keletkezett a Tengervölgyben — Hasadtalak hangja! Nem sokat tartottunk felőle, amig egyszercsak elkezdett beszélni a meghaltak szellemével. Később Nagykövérnek neveztük, mert sokat evett, nem dolgozott és széles, gömbölyű lett. Egy ízben azt mondta Nagykövér, hogy ismeri a halottak titkát s hogy ő Isten hangja! Nagy barátok lettek Kutyafoggal és ez megparancsolta, hogy építsünk Nagykövérnek egy faházat. S Nagykövér tabukkal rakta körül a házat s benne tartotta az istent. (Folytatjuk) NYEKRASZOV (1821-1878): A MAGVETŐKHÖZ Magvető, íriv a hajnal, előre! Vidd a tudás magvát a mezőre, Éhes a magra a föld. Félre, ki gyáva! — a munka temérdek, Jöjjön elő, kit a munka, az élet Tiszta szerelme betölt. Légy te igazsztvü, bölcsszavú, bátor, El ne szakadj a nép igazától! Állj mellé, ki nem érzi magától, Hogy mi is a jó, mi a szép. Vesd a magot, kihasadt a barázda, S majd ha víg ének hív aratásra: Művedet áldja a nép. (1876) (Képes Géza fordítása) 113