Szabad Vasmegye, 1946. május (2. évfolyam, 94-118. szám)

1946-05-01 / 94. szám

2 SZABAD VAS MEGYE Potsdam—Moszkva—Páris közeledik első évfordulója a nagy -európai háború befejezésének. Az első­­szabad május elseje alig előzte meg néhány nappal a győzelem ünnepét, má­jus 9-ét. Még nem is ért véget a nagy világháború, a szövetséges nagyhatal­mak Yaltában, 1945 februárjában már a békecélokról tanácskoztak, miközben az utolsó intézkedéseket foglalták egy­séges keretekbe az európai háború be­fejező hadmozdulatairól. Mindegyik szövetséges nagyhatalom egyetértett a háború befejezését követő egységes eljárásban a nagy békecélok előkészíté­séről. Sztálin 1943-ban tett emlékezetes kijelentése foglalta össze legtömörebben és legvilágosabban a békeidők feladatát: a szövetségesek nagy háborús szövet­­ségét hatalmas békeszövetséggé kell kovácsolni, mert csak ez biztosíthatja a tartós békét. Néhány héttel a győzelem ünnepe után felhangzott világszerte az óhaj: jöjjön össze a Három Nagy, fektesse i le az óhajtott békeszövetség alapjait! Számos háborús találkozó után 1945 júliusában a Berlinnel szomszédos Potsdamban találkozott a háború befe­jezése után először Sztálin generalisszi­musz Truman elnök és Churchill mi­niszterelnök. Helyesebben Truman ez­úttal először vett részt ilyen találkozón,­­hiszen elődje, Roosevelt elnök a győze­lem kivívásának előestéjén elköltözött­­az élők sorából. Potsdamban gyakor­lati alakot öltöttek a háborús találko­zókon lefektetett elvek, semmi komoly ellentét nem merült fel, ugyanannyira, hogy még Franco-Spanyolország kérdé­sében is elvi megegyezés történt. A potsdami találkozó első felében Chur­chill képviselte Nagybritanniát, de jó szimattal már magával vitte Attlee-t, a munkáspárt vezérét. . . Churchill július 26-án Attlee-vel együtt visszare­pült Londonba, hogy az angol válasz­tások eredményének kihirdetésén jelen legyenek. A munkáspárt megsemmisítő győzelmet aratott és­­ Churchill nem tért vissza Potsdamba. . . A potsdami konferencia még néhány napig együtt volt, majd a zárójelentés közölte, hogy a határozatokat a külügyminiszterek legközelebbi értekezlete hajtja végre. Londonban borús az égbolt Öt héttel a potsdami konferencia után Londonban ült össze a külügymi­niszterek értekezlete. Molotov, Byrnes, Bevin, Bidault és Csang kezdték meg tanácskozásaikat szeptember 10-én. Ne­hézkesen haladt a munka, a szépítgető újságközlemények versenyre keltek a rádióhírmagyarázók elkenő frázisaival. Végül is a londoni konferencia ered­­ménytelenül szétoszlott. Legtöbb nehéz­séget ekkor a délkeleteurópai kérdés okozta. Nem is tudtak megegyezni a nagyhatalmak és a borúlátás sötét hetei következtek. A nemzetközi reakció tom­bolt örömében, nagy kéjjel eresztette szárnyra a háborús híreket, amelyek természetesen alaptalanok voltak, hi­szen minden józan ember előtt világo­san állott, hogy a szövetségesek a nagy háború megnyerése után a békét nem veszíthetik el. . . Truman levele Sztálinhoz A reakció öröme korai volt. Október 22-én nyilvánosságra került, hogy Har­­riman, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, aki néhány hetet otthon töltött, levelet vitt Moszkvába Truman elnöktől Sztálin gneralisszimnuszhoz. Harriman nem találta Moszkvában Sztálint, a levelet egyik feketetengeri városban adta át a Szovjetunió vezé­rének, aki ekkor ott üdült. A válasza 10 napon belül megérkezett Washing­tonba és igen kedvező benyomást kel­tett. A nemzetközi légkör egyszeriben megenyhült és néhány hétig tartó dip­lomáciai előkészítés után világgá röp­pent a nagy szenzáció. külügyminiszteri értekezlet Moszkvában A demokrácia hívei kitörő örömmel fogadták a moszkvai találkozó hírét. Mindössze Franciaországban okozott némi csalódást, mert csak a Szovjet­unió, Nagybritannia és az Egyesült Ál­lamok külügyminisztereinek találkozása szerepelt programmon. A moszkvai ér­­tekezlet bizalomteljes légkörben indult, nyoma sem volt a londoni borúlátó han­gulatnak. Byrnes és Bevin hosszú ta­nácskozást folytattak Sztálin generalisz­­szimusszal is s éppen e külön tanácsko­zások után röppent szét a nem hivata­los híradás, hogy a megegyezés küszö­bön áll. Az előzetes jelek nem csaltak. Éppen Karácsony napján röpítette vi­lággá a moszkvai rádió az örvendetes hírt: megegyeztek a nagyhatalmak. Amilyen végtelen öröm töltötte el vi­lágszerte a demokrácia híveit, éppen olyan végzetes csapást szenvedett a re­­akció.A moszkvai határozatban a szov­jet álláspont kapott elismerést. Molotov már Londonban a szovjet kormány ama kívánságát terjesztette elő, hogy min­den békeszerződés előkészítésében csak azok a hatalmak vegyenek részt, ame­lyek az illető országokkal a fegyverszü­neti megállapodást aláírták. Molotov Londonban egyedül maradt álláspontjá­val, míg Moszkvában Nagybritannia és az Egyesült Államok külügyminiszterei honorálták a szovjet álláspontot és a megegyezés ezen az alapon jött létre. Az atomenergia, Bulgária és Romá­nia, a Távol-Kelet, Korea és Kína kér­désében is teljesen megegyezésre jutot­tak, csupán a perzsa ügy maradt elin­tézetlen. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése Ez év január 10-én ült össze az Egyesült Nemzetek vlágszarvaslete Lorin­dók­ban. Az ügyrendi és jamalztási kér­dések rendezése után csakhamar nagy teherpróba elé került a világszervezet. A háború után ekkor először szerepel­tek a világpolitika nagy kérdései nyil­vános fórumon, sokan féltették a fia­tal világszervezetet ily nagy megterhe­léstől, mások egyenesen hangoztatták, hogy az új világszervezet gyorsan mu­tassa meg, hogy nem a Népszövetség, így is történt. Egymásután került a Biz­tonsági Tanács elé a görög kérdés, az indonéz ügy, majd a perzsa kérdés. Szenvedélyes viták után a görög kér­dés éppe’­ úgy lekerült napirendről, mint az indonéz kérdés. Egyedül a szovjet­­perzsa­ ügy foglalkoztatja még mindig a Biztonsági Tanácsot, amely közben az Egyesült Nemzetek új székhelyére, New-Yorkba költözött. Hasztalan egye­zett meg időközben a Szovjetunió és Perzsia, végleges döntés még nincs, csu­pán elnapolás május 6-ig. Nem vitás azonban, hogy ekkor a perzsa ügy irat­­tárba kerül, miután érdekességét és je­lentőségét már régen elveszítette. A párisi béketárgyalások előtt — Páris ... A moszkvai külügyminiszteri érteke­­let kimondotta, hogy a volt csatlósálla­mokkal kötendő békeszerződések ügyé­ben 1946. május 1-ére békekonferenciát kell összehívni Párisba. Előzőleg a kül­ügyminiszterek helyettesei Londonban előkészítik ezeket a békeszerződéseket. A békeelőkészítés munkája hónapok óta folyamatban van, de komoly nehéz­ségek támadtak, különösen Olaszor­szággal kapcsolatban. Nemcsak a gyar­­matok k­érdése okoz itt nehézséget, ha­nem a keleti határok meghúzása is, különösen Trieszt hovatartozandósága. Mivel a külügyminiszter-helyettesek az olasz béke előkészítésében nem tudtak megegyezni, nem lehetett május 1-re összehívni a párisi békekonferenciát, hanem ehelyett április 25-én a Szovjet­unió, Nagybritannia, az Egyesült Álla­mok és Franciaorság külügyminiszterei jöttek össze Párisban, hogy kiküszö­böljék a béketárgyalások útjában álló nehézségeket. Ez a tanácskozás folya­matban van, érdemleges határozatok még nincsenek, a konferencia 15—20 napig is eltarthat és a békekonferenciát csak a párisi külügyminiszteri konfe­rencia eredményes befejezése után le­het összehívni. A legutolsó jelentések éppen arról számolnak be, hogy az ér­tekezlet az olasz határok tárgyalásánál tart, amit egyben a siker próbakövének tartanak. S így építgetik a szövetséges nagyhatal­mak a nagy békeszövetséget, amelynek szükségességét Sztálin generalisszimusz már három évvel ezelőtt hangoztatta. Minden lépés, amelyet tesznek, ennek érdekében történik. Rengeteg az el­rendezni való, minden ellentét kikü­szöbölése, minden félreértés tisztázása komoly előrehaladást jelent a tartós béke felé vezető úton, amelyen együtt menetelnek a szövetségesek, bármeny­nyire is szeretné a nemzetközi reakció újabb háború vérzivatarában pecsenyé­jét megsütni. Minden jel arra mutat, hogy a világ hosszú békekorszak előtt áll, amely hatalmasan megnöveli a de­­mokratikus haladás elpusztíthatatlan erőit. (L. J.) 1946 május 1." Az olasz gyarmatok jövőjét tárgyalja a külügyminiszteri értekezlet Nagyhatalmi gyámság alá kerül Tripolitánia és Cireneika A külügyminiszterek konferenciája hétfőn tartotta eddigi leghosszabb — öt óra hosszat tartó — ülését. Különösen behatóan tárgyalták az olasz gyarma­tok kérdését. Végleges megállapodásra nem jutottak. Byrnes amerikai külügy­miniszter azt javasolta, hogy az Egye­sült Nemzetek szervezete állítson fel 10 esztendőre gyámsági intézményt an­nak a lehetőségnek szem előtt tartásai­val, hogy ezután a gyarmatokat önren­delkezési joghoz juttassák. A franciák fenntartották javaslatukat, hogy hagy­ják meg az olaszoknak a gyarmati te­rületeket a gyámsági intézmény ellen­­őrzése alatt. Molotov javasolta, hogy Tripolitániát szomyet­ vezető alatt közös biztonság igazgassa. Hasonló bizottság igazgassa Cyrenaikát. — angol vagy amerikai vezetés alatt Bevin hangoz­tatta, hogy Afrikát angol fegyverek hódították meg és a brit birodalomnak életbevágó érdekei fűződnek a Földközi­tengerhez. — Azt javasolta, hogy Tri­­pulitánia és Cyrenaika egyesüljön gyet­­len független állammá, de tartsák meg ‹AWMAWWOWWWW› a közös gyámsági intézményt is. Ne adják vissza ezeket a területeket az olaszoknak, minthogy ez kihívná a bennszülött lakosság ellenállását. Dode­kanezoszra elvben megállapodtak, hogy ezeket a szigeteket visszaadják Görög­országnak. A négyhatalmi bizottság az olasz-ju­­goszláv határ kérdésében benyújtotta jelentését. Gasperi olasz miniszterelnök meghall­gatást kért olasz tengerészeti és pénz­ügyi szakértők részére a bizottságok­ban, amelyek az olasz flotta és az olasz jóvátételi fizetőképesség kérdéseit van­nak hivatva megvizsgálni. Párisba görög delegáció érkezett, hr,­­ nyomatékot adjon a görög terv­ofi igényeknek. Három ilyen igényről van szó: a Dodekanezosz szigetekről, a görög-bolgár határról és Észak-Epi­­rusz egyes részeinek Görögországhoz való visszatéréséről. Az osztrák kormány hangot a­dott Ausztria kívánságának, hogy Dél Tirol térjen vissza Ausztriához. Az akkor volt amikor még a szabad május elseje után sóhajtottunk és a kora hajnali levegőtől párás lett a szemünk. Lel­künk ünnepét erdők mélyébe vittük. Szorosan ültünk egymás mellé és szánkon kibuggyant a szó: „Elvtárs!” Egymásra néztünk. Talán tizen lehet­tünk akkor ifjak és lázadók. A ma­dár csicsergést sem túlkiabálva sóhaj­tottuk el: „A föld háta rengő búza­­tenger és a világon mennyi éhes em­ber!". Rád emlékezem ma Elvtárs, — akit a fasiszta barbárság kivégzés — meny­nyi lelkesedéssel beszéltél a jövőről. Harcról, a dolgozók nagy győzelmé­­ről és amikor azt mondtad ,,világ proletárjai egyesüljetek!”, végiggör­­dült arcodon két kövér könnycsepp. Megijedtél tőle. Emlékszem az orrodat fújtad és zavartan köhécseltél. . . Csend lett körülöttünk. Csak a vi­rágzó májusi bokrok küldték felénk illatukat. A kelő nap sugarai áttörtek a fák koronáin és megcsillantották a harmatcseppeket. . . Meleg, minden más érzést elnyomó szabadság utáni vágy vett rajtam erőt és azt mondtam: Lenin. Fel­emeltétek a fejetek. Hallgattátok, ittátok a szavaimat, mit a világ nagy felszabadítójáról, a szabadság nagy harcosáról mondtam. Megrajzoltam az arcát, boltozatos homlokát és két mély szemét, melyekben ott lobogott az örök tűz, a szabadság tüze, mely­nek fénye, éltető melege csak akkor hunyt ki szeméből, mikor örökre le­zárta az enyészet. . . . Megzörrent a tavalyi ág, valaki rá­­lépett. Ijedten néztünk egymásra. Fi­gyeltük az erdő neszét, mint az ül­dözött vad. . . Végső nagy harcról álmodtunk ak­­kor. Munkás szabadságról, népura­lomról. Az álom megvalósult, csak az álmodók lettek kevesebben. Lebuk­tak a harcban és elvéreztek, mielőtt elénekelhették volna szabadon. ..Föl, föl­di rabjai a földnek. . .** Farkas Klári. A Szovjetunió gabonát ad Finnországnak A finn miniszterelnök rádióbe­szédben számolt be a finn delegáció moszkvai tárgyalásairól. Tekintettel Finnország gazdasági nehézségeire, Sztálin kijelentette, hogy lehetséges lesz a fegyverszüneti feltételekkel kapcsolatban bizonyos engedménye­ket tenni, a szovjet-finn határ azon­ban végleges. Sztálin beleegyezett abba is, hogy a jóvátételi fizetések mérséklésére irányuló finn kérelmet fontolóra vegye. Megállapodás jött létre arról, hogy a Szovjetunió 100.000 tonna gabonát ad Finnor­szágnak. Ezenkívül még 20.000 ton­nát kér Finnország. Erről később fognak határozni. KÜLJUWLDI JBU’TEWEJEC Truman amerikai elnök befejezte az elnöki jachton töltött rövid sza­badságát és visszaérkezett Washing­tonba. Tengeri útja alkalmával hajó­ja fedélzetén rendszeresen tanácsko­zott a kormány tagjaival, az aktu­ális politikai kérdésekről. Keyserling, a világhírű bék­érő pénteken Szélhűdés következtében Innsbruckban 66 éves korában meg­halt. Nagy ellensége volt a náciknak. Május 1, a nemzetközi munkásság harcos ünnepe

Next