Szabad Vasmegye, 1947. október (3. évfolyam, 221-247. szám)

1947-10-01 / 221. szám

­ A földönfutó gabonanagykereskedő Szívhez szóló történet egy juttatásról, kártalanításról, parlagon hagyott birtokról és a Földhivatal megbélyegzéséről . Az »Új Vasvármegye szep­tember 27-i p­fi­mában »Általá­nos m­unso­ok a Földhivatal mű­ködése ellen a Nemzeti Bizott­ságban« cím alatt többek között­­a következőket írja: »... szóba került Tamás Gyula kőszegpa­­tyi nyugalmazott igazgató-tanító esete is, akinek elvették a föld­jét... A bizottság tagjai általá­nosságban megállapították, hogy a Földhivatal működése körül sok visszásság volt tapasz­talható.« Ezt megelőzően az »Új­­Vasvármegye« egy másik szá­m­ában szintén lehetőséget pró­bál keresni arra, hogy a föld­­hözjuttatottaktól elvegyék és visszajuttassák Tamásnak a ki­osztott földet. hatóság úgy döntött, hogy a kőszegpatyi tartalékterületből az Emberbaráti Kórházat kell kielégíteni. A FÖLDHIVATAL­ SZEREPE A szombathelyi Megyei Föld­hivatal csak itt kapcsolódik be­le az egész ügybe, amennyiben végrehajtotta az országos ható­ság döntését. Mint értesülünk, a Megyei Földhivatal hivatalos megkere­séssel fordul a Nemzeti Bizott­sághoz, hogy nevezze meg az általános panaszokat, melyek állítólag fennforognak a Föld­hivatal működése ellen és a vizsgá­lt­ot meg fogják indítani. Ha az »általános panaszok« alatt Tamás panaszát értik, akkor közölhetjük,, hogy a Me­gyei Földhivatal javaslatot tett a megtörténtek ellenére is Ta­más Gyula más helyen való kártalanítása, illetőleg csere­­ingatlanjuttatása iránt. Mint a hivatalos akták tanú­sítják, a Megyei Földhivatalnak semmi köze az egész Tamás­féle ügyhöz, abban határozatot nem hozott. Beavatkozása csak annyi, hogy végrehajtotta az OFH határozatát, melyben a kőszegpatyi földet az Emberba­­ráti kórháznak juttatja. Ez a szerep bizony nem nagy. A telekkönyvezés idő előtti el­végzése mellett mindenesetre eltörpül A »sok panasz« mel­lett, ta­ln az országos viszony­ « ■ ' • »Rfcnr.i c-pzen­ls» *. • SZABAD VASMANYE­K ■ • .............................................................Mii,'um..............niMni'innmi ' ■ ...................................................urna..................................... . .. ÍGY TÖRTÉNT AZ IGÉNYBEVÉTEL* Tamás Gyulának e­redet­leg Perenyén volt 77 holdja. Ezt a területet a perenyei földigénylő bizottság 1945 április 23-án igénybevette, mert a községben a sok földigénylő mellett kevés föld állott rendelkezésre. Az igénybevétel jogos volt, az igény­bevett terület pontosan 100 hold . A Megyei Földbirtokrendező Tanács a törvénynek megfele­lően jóváhagyta az igénybevé­telt 1946 augustus 29-én hozott határozatában, egyúttal elren­delte Tamás Gyula kártalanítá­sát. Csereterületként a kőszeg­­patyi Cserhát-majort jelölte meg. . A MI­T 1945 szeptember 24-i­­határozata pontosan megjelöli a kártalanítás körülményeit: a­­77 hold föld helyett 83 hold szántót, kastélyt és több gazda­sági épületet juttat Tamásnak 17 hold belsőséggel. A kártala­nítási terület tehát összesen 100 hold. Egy másik akta tanúsítja. ..hogy Tamás Gyula a neki jut­tatott kastélyba be is költözött, a birtokot elfoglalta, sőt hasz­nálatba vett egy magtárt is, melyet pedig nem kapott meg. A MŰVELETLENÜL HAGYOTT­ BIRTOK Közben Tamás valamelyik Pest-környéki városban került tanítói állásba és a Kőszegpa­­rtyon neki juttatott ingatlanok­kal semmit sem törődött. Mikor a Megyei Földbirtok­rendező Tanács látta, hogy Tá­blás Gyulának legkisebb gondja is nagyobb a f­öldmivel­ésnél, határozattal visszavette a jut­tatott földet és tartalékba he­lyezte­ Közben megjelent a kor­mány által kiadott 1946. évi IX- te., mely megszünteti a további juttatásokat a helybeli szervek részéről, és ezt a jogot az Or­szágos Földbirtokrendező Ta­nácsnak tartja fenn. Ezután ter­­mészetesen Tamás Gyula ügye­­az Országos Tanács elé került, amely a legutóbbi időkig nem hozott döntést. Közben beérke­zett az OFT-hez a szombathelyi Emberbaráti Kórház kártala­nítási kérelme és az országos ünnepélyes évnyitó a Népi Kollégiumban A szombathelyi Sabaria Népi Kollé­gium hétfőn este tartotta ünnepélyes évnyitóját, melyen több vendég vett részt- Jelen volt Németh István elv­­társ, polgármester, Komáromi László, a tankerületi főigazgató képviseletében, a kollégium vezetősége és diáksága teljes számban. A diákok szép műsort állítottak ösz­­sze az ünnepélyes évnyitóra. A kollé­giumi induló eléneklése után Berkovics Miklós Ady-verset szavalt majd Had­nagy László dr, a kollégium igazgató­­ja beszélt az ifjúsághoz. Ismertette a kollégium célját: kiemelkedő tanulmá­nyi eredmény elérése mellett a kollé­giumi normák tökéletes megvalósítása. Márkus Ferenc Csokonai-verset szavalt, m­ajd az énekkar Kiss Gyula dr. ve­­zényletével szépen csengő népdalokat adott elő. Héra Zoltán, a tehetséges fiatal vasi költő saját versét adta elő, majd Dibusz Gyula és Bogdán Tibor kollégisták Darvas Szakadékjából ad­tak elő részletet­ Vörös Imre A tápai lagzi c. Juhász-verset szavalta, utána az egész diákság énekelte az Interna­­cionálét. Ezután emelkedett szólásra Németi* elvtárs, polgármester. — Ti vagytok hivatva arra, hogy kineveljétek önma­gátokból az új, haladott szellemű ér­­telmiséget, mely képes lesz a munkás­­paraszt-értelmiségi összefogás megva­lósítására, — mondotta a polgármester. Komáromi László a tankerületi főigaz­gató képviseletében, Országh Gyula MADISz megyei titkár a munkásifjú­­ság nevében üdvözölte a kollégium diákságát. Ezután Túri József kollégis­ta lüktető ütemű népi táncbemutatót táncolt, majd a köztársasági induló előadásával ért véget a nívós évnyitó ünnepély. Elkobzási javaslatot tett a Megyei földhivatal a vámos­­családi Bezerédj-bir­tokra A háború áldozatait, a hadifoglyo­kat a magyar demokrácia nem kezeli mostohagyermekként. A hazatérők megélhetésének, elhelyezésének bizto­sítására az állam mindent elkövet. A nincstelen vagy kevésföldű földmi­­veseknek rendeletileg van biztosítva a földreformból való utólagos része­sülés. A földreform Vámoscsaládon mint­egy 600 holdat érintett Ennek leg­nagyobb része ki is lett osztva, csak Bezerédj Dénesnek hagytak vissza kereken 100 holdat, Bezerédj Dénes tartalékos száza­dos volt. A szovjet csapatok előre­nyomulása közben zászlóaljával visz­­szavonult és úgy rendezte a vissza­vonulást, hogy birtoka, Vámoscsalád közelébe érjen. Ez sikerült is neki és pár nappal a felszabadítás előtt megjelent Vámoscsaládon, összecso­magolta családját, magához vette ér­tékeit, és kivonult Németországba anélkül, hogy valaki kényszerítette volna. Sőt, ő kényszerítette csapat­­testének katonáit, hogy nyugatra tá­vozzanak. A nyugatra hurcolt kato­nák közül még ma is sokan hadifog­ságban vannak. Vámoscsaládon több Bezerédj-csa­­ládnak volt birtoka. Összesen 912 hold nagyságban, melyből egyedül a nyugatos Bezerédj Dénesnek hagy­tak vissza 100 holdat. Bezerédj nyu­gatról visszatérve beleült a megha­gyott 100 holdba, de nem sokáig él­vezhette, mert meghalt. A hadifog­lyok pedig napról­ napra érkeznek haza. A hazatért hadifoglyoknak Vá­moscsaládon ugyan tartalékba van helyezve 38 hold föld, de ez az elő­jelek szerint nem lesz elég minden igénylő kielégítésére. A földreform szerveinek most kézenfekvő megol­­dásként kínálkozik a Bezerédj-féle tulajdonos nélküli 100 hold. A meg­halt Bezerédj családja még most is nyugaton van, a törvények szerint te­hát a földet el kell kobozni. Mint értesülünk, az elkobzásra a Megyei Földhavatal meg is tette a javaslatot az Országos Földbirtok­rendező Tanácshoz, most már csak ennek a szervnek döntésén múlik, hogy minden vámoscsaládi hazatért és még hátralévő hadifogoly igényét ki lehessen elégíteni. HÖLGYEK FIGYELMÉBE / FŐVÁROSI GYAKORLATTAL Hajfestést legtökéletesebben, Dauert garanciával készítek. Polgár /odvasZi­zabon, Király-utca 4. szám. s­­­ latban is példaképnek állított telekkönyvezés is érdemelne né­hány elismerő szót. Legalább is szerintünk. SZEGÉNY FÖLDÖNFUTÓ Ami pedig a szívhezszóló »földönfuttatását« illeti, meg­jegyzésünk a következő: Tamás Gyu­lnak igazgató-tanítói nyug­díja van, gabonanagykereske­­dői ipart folytat, fia gépészmér­nök. Ha Magyarországon min­den földönfutónak ennyi meg­élhetési lehetősége lenne, nem igen fájna a kormány feje. Nagyon üdvös lenne, ha a földosztási ügyekben az újgaz­­dákat is meghallgatnák, mielőtt a vo­t földbirtokos védelmében cikket írnak. Különösen azért kell ezt hangsúlyozni, m­ert a hasonló cikkek nem először fordulnak elő. Nem tudjuk, máshol mi az álláspont, de nálunk, kommu­nistáknál elsősorban az újgaz­­dák érdeke a mérvadó. Keretlegény a népbíróság­­ előtt A szombathelyi népbíróság Gyák­­tanácsa kedden kezdte tárgyalni Pong­rácz István volt szakaszvezető háborús bűntettének tárgyalását. A vádirat sze­rint Pongrácz, mint a kőszegi 8/1 mun­­kásszázadhoz beosztott szakaszvezető kegyetlenkedett a munkaszolgálatosok­­kal, rugdalta őket és mint laktanya­­ügyeletes, éjszakai szobaellenőrzései során bántalmazta a munkaszolgálato­­­sokat. Pongrácz együtt szolgált azzal a Pus­­kás keretlegénnyel, akit a népbíróság életfogytiglani fegyházra ítélt. A tegnapi tárgyaláson több tanút hallgatott ki a népbíróság. Többen ter­helő, többen mentővasomást tettek. A tárgyalást ma délelőtt 9 órakor mu­tatják. A DOHÁNYÁRUDÁK NYITVA TARTÁSÁNAK IDŐPONTJA A pénzügyminiszter újra szabályozta a kizárólagos dohányárudáknak nyit­vatartási időpontját: ezeket az ország egész területén október 1-től március 31-ig hétköznap 8—13 óráig és 15—­17 óráig, április 1-től szeptember 30-ig pe­dig 8—13 óráig, és 15—18 óráig kell nyitvatartani. A dohányárusok üzletei­ket a fenti időpontban és legfeljebb egy órával korábban nyithatják ki és ugyancsak egy órával később zárhat­ják be­ Az olyan községek területén pedig, ahol korlátlan engedély is van, a kizárólagos árusoknak jogukban van üzletüket a nyílt árusítási boltokra megállapított idej­en kinyitni és árusí­tási idejükig nyitvatartani. A kizáró­lagos dohányárusok üzletüket a déli órákban 13—15 óra között is nyitva­­tarthatják, vasárnap és egyéb munka­szüneti napon a dohányárusok ügyele­tes szolgálattal 9—13 óráig kötelesek nyitvatartani. KOI URH B ? Szépet, L JÓS, í Ölesét 5 Köttet rövidáru kereskedésében . Bajcsy Zsilinszky u. 37. (Volt Király utca).

Next