Szabad Vasutas, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

2 A kereskedő vasútért TÉTI, vagyis Területi Árufuvarozá­si Értékesítési és Tanácsadó iroda nyílt az ország huszonhét városában. Mik ezek az irodák? Mi a feladatuk? Mi kö­ze ezekhez az egyszerű vasutasnak? Biztosan sokakban felmerülnek ezek a kérdések. Igyekszem a magam módján a lehető legegyszerűbben megválaszolni ezeket a kérdéseket. Előrebocsátom, hogy ezek az irodák nem a múlt rend­szerre jellemző “aktagyárak”, hanem nagyon is konkrét célok eléréséért lét­rehozott korszerű egységek. A TÉTI-k valójában fuvarszerző irodák. Ebből adódik elsődleges felada­tuk, hogy az elvesztett fuvarokat visza­­hódítsák a vasútra. Úgy gondolom, ezek után már fölösleges szükségszerűségü­ket indokolnom, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy pillanatnyi nehéz hely­zetünk valódi oka az, hogy az árufuva­rozási teljesítményeink zuhanásszerű­en visszaestek. Közös érdekünk tehát, hogy a TÉTI-k sikerrel teljesítsék kül­detésüket. Ide kapcsolódik a harmadik kérdésre vonatkozó válasz, hogy mi kö­ közös érdekünk­ ­e ehhez az egyszerű vasutasnak. Van köze bizony, hiszen közös a sorsunk és a TÉTI-k sikere mindnyájunk sorsára hat. Ha sikerül visszacsábítani az elpár­tolt fuvaroztatóka­t, vagy újakat szerez­ni, az bevételt jelent, amiből több jut fi­zetésre. Munkát (munkahelyet) is je­lent, hiszen ma már a feladat határozza meg a foglalkoztatást, nem pedig for­dítva. (Bárki bármit mond, ez így normá­lis, még akkor is, ha sokaknak ez ké­nyelmetlen momentán.) Nem szeretem a nagy szavakat, mégis le kell írnom, hogy a TÉTI-k sike­rét sorskérdésnek tekintem a vasutas­­ság számára. Őszintén remélem, hogy így lesznek ezzel a Szabad Vasutas olva­sói is, és mindenütt támogatni fogják az irodák munkáját. Lássuk be, hogy ma­gunkon segítünk, ha a TEH-knek segí­tünk. De mivel segíthetünk? A válasz nagyon egyszerű: piaci információval. Nem akarom tudományos síkra terelni a témát, hogy mennyire és miért meg­határozó az üzleti életben a gyors és pontos információ, inkább egy példával illusztrálom, hogyan járulhat hozzá bármelyikünk a piaci sikerhez azon túl, hogy konkrét dolgát a legtökéleteseb­ben végzi. Például építkeznek a falu régi gépállomásán. A faluban mindenkit ér­dekel, mi lesz ott: raktár, üzem vagy va­lami más. Az adott faluban lakó vasutas megtudja, hogy mi készül, ki a tulajdo­nos, hogyan lehet azt elérni. Ha egy ki­csit ügyesebb, azt is kiderítheti, hogy milyen árumozgás várható az új létesít­ményben, honnan hová és mennyit fog­nak fuvaroztatni. Amikor ezeket az adatokat megtudta, elmondja a legkö­zelebbi TÉTI üzletkötőjének. A többi már nem az ő feladata. Ugye semmiség­nek tűnik? Pedig nem az. A példa sze­rinti információ alapján a TÉTI megke­resheti az új vállalkozást, szerencsés esetben még a konkurencia előtt és megszerezheti a munkát. Az, hogy meg­szerezze közös érdekünk. AZI Szelemvasút Drégelypalánkon Nincs szomorúbb látvány, mint egy vasútvonal amely nem vezet sehová. Aki a 2. számú úton közelíti meg a szlo­vák határt, hasonló élményben lesz része Drégelypalánk után egy hosszú szakaszon. A háború elpusztította a vasúti szakaszt, melynek a vége Ipolyságon volt. A gyanakvás, a meg nem értés pedig nem engedte újjáépíteni. Ma már mindkét oldalon oldódnak a feszültségek, a józan ész, a jó­szomszédi viszony valamint a gazdasági muszáj újra előtér­be helyezte azt a gondolatot, hogy ezen a szárnyvonalon is­mét meginduljon a közlekedés. A háború előtt komoly for­galmat bonyolított le a vonal, amely Drégely­palánknál rá­csatlakozott a Vác- Balassagya­rmat vonalra, így összeköt­tetést teremtve az Ipolyság és Losonc között. Ma a két vá­ros közötti vasúti forgalom csak nagy kerülővel bonyolítha­­tó le. Az elmúlt három évben szinte minden fórumon szóba került a vasútvonal rendbehozatala. A szlovák hivatalos szervek is szorgalmazzták, mely az egész térség fejlődését elősegítené. Magyarország számára egy olyan átmenő szlo­vák forgalmat jelentene, amely rendszerességével komoly pén­zforrást jelenthetne a MÁV-nak. Ugyanakkor sok eset­ben célszerűbb lenne itt kiléptetni a szerelvényeket Somos­kőújfalu vagy Szob helyett is. Esetleges személyforgalom lehetőségét is meg lehetne vizsgálni. A számtalan előny mellett az újjáépítésnek van egy komoly buktatója. A Vas­útvonal régen szintben keresztezte a 2. számú utat, melyen akkor csekély forgalom vol­t. Ma ez nem lehetséges, felül­já­rót kell építeni az útnak­­ vagy esetleg a vasútnak. Bárme­lyik variációt fogadnák el, ez egy százmilliós kiadást jelent. Az ügy itt állt meg, 1993-ban létrejött a Nógrád Megyei Regionális Vállal­kozásfejlesztési alapítvány. Az alapítvány üzleti tervét egy kanadai szakértőkből álló team dolgozta ki, akik a Nyugat- Nógrád talpraállításánál komoly feladatot szánnak ennek a vasútvonalnak, mintegy ráépítve a régió további fejleszté­sét. Maga az alapítvány rendelkezik ugyan pénzzel, de an­nak az összege az egész megye fejlesztését célozta meg. Eb­ből következik, hogy erre a feladatra nem használható fel. A múlt esztendőben fel-felröppent a hír, hogy a Balassa­­gyarmat-Vác vasútvonalat lezárják ideiglenesen vagy vég­legesen, mert nem gazdaságos. Maga az ötlet amikor az egész országban recesszió van. Egy felszálló ágban lévő gaz­daságnál lehet csak igazán eldönten­i egy vasútvonal gazda­ságosságát. Ezt is csak akkor, ha minden szempontot figye­lembe vettek. Itt hívnám fel a figyelmet egy nagyon fontos tényezőre. A Lengyelországból és Szlovákiából érkező ka­mionforgalom egy nagy része itt lép be Magyarországra. Vajon vizsgálta-e valaki, hogy ezeket a monstrumokat ho­­gyan lehetne tengelyre rakni Drégelypalánkon vagy az új szakaszon, mindjárt a határon? Ennek előnyeit hogy ne ra­gozzam. Ma amikor naprenden van a vasutas munkanélküli­ség, a fent leírt vasútvonal megépítése egy olyan élénkülő forgalmat bonyolíthatna le, mely az egész térségre megha­tározó lehetne, csökkentve a vasutasok bizonytalan helyze­tét. Ezért is jó lenne, ha ezt a szellemvasutat felélesztenék az egész ország és a régió hasznára. Soós Géza

Next