Szabad Vasutas, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
GyDSzSz oldallal 5. évfolyam A Vasúti Dolgozók Szabad Szaksz@rve zetének lapja ÚJ ESZTENDŐT VÁR A MÁV! Amikor Szilveszter éjszakáján koccintottunk és boldog új évet kívántunk egymásnak, biztos vagyok abban, hogy többségünk tudta: hiába a jókívánság, az egyik legnehezebb esztendő elé nézünk. Elég csak, a már érvényben lévő áremelésekre gondolni, s könnyen belátható, hogy családonként havonta öttízezer forinttal is többet adhatunk ki mostantól kezdve. Miközben a fizetések nem változtak, vagy jobb esetben csupán egy-két százalékkal emelkedtek. Talán nem túlzás feltenni a kérdést: túléljük-e 1995-öt? A válasz, röviden igen, hiszen mostanáig mindig találtunk lyukat azon a bizonyos nadrágszíjon. Most is fogunk. Csak hát nem mindegy, hogy az ezredfordulóhoz közeledve milyen nép lép át a huszonegyedik századba Egy agyonhajszolt, önsanyargató, halálosan fáradt és elkedvetlenedett, vagy egy olyan, amely bízik a jövőben. Egy olyan, amelynek tagjai szilveszterkor nem legyintenek egyet, amikor sikerekben gazdag új évet kívánnak nekik. Már hallom is, az illetékesek hangját: csak ezt az évet kell kibírnunk, s jövőre jobb lesz. Tudom ennek hallatán sokunk zsebében kinyílik a bicska, hiszen már jó pár éve ezzel ámítanak bennünket. Ám jó helyett mindig csak rosszabbat kaptunk. A statisztikák szerint már most több mint hárommillióan vallhatják magukat szegénynek (koldusnak), a létminimum alatt, vagy annak közelében élőknek. Idén ez a szám százezrekkel is megugorhat, miközben úgy tudjuk, baloldali és állítólag szociálisan érzékenynek valló kormánya van ennek az országnak, ennek a népnek. Ebbe a bizonyos hárommillióba sokezer vasutas is beletartozik, akik nem tapsoltak, amikor szakszervezeteik kiharcolták számukra a 14 százalékos bér- és keresetnövekedést. Nem tapsoltak, mert ezt szembeállítva az áram 65, a gáz 53 százalékos emelésével, nevetségesnek tűnhet. Nem kell nagy matematikai tudás ahhoz, hogy kiszámoljuk, mire elegendő ez a 14 %. Hogy mégis jelentőséggel bír, annak több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy egyedül a vasutas társadalom tudott kiharcolni magának ekkora mértékű fizetésemelést. Tudatosítván egyebek mellett azt, hogy nem lehet packázni velük, bizonyítván azt is, tisztában vannak azzal, millyen sanyarú gazdasági helyzetben van ez a kis ország. Ha ez nem így lenne, lehet e sorok írója most nem erről fogalmazná meg gondolatait, hanem egy újabb sztrájkról tudósítana. Csaklegrászorultabbakon üssön a legnagyobbat. A 72 ezer vasutas döntő többsége nem a Rózsadombon él, nem Mercedesen jár, s valószínűleg a patinás éttermek illatát is az utcáról érezte még csak. Sokuknál még az is dilemmát jelent, hogy hány dekagramm párizsit vásároljon. Hogy ez a helyzet valamicskét is javuljon, ezért kellett tavaly decemberben kétszer is a legvégső fegyverhez nyúlni. A munkabeszüntetésekről megoszlanak a vélemények, de azt senki nem tagadhatja le, ha a három reprezentatív érdekvédelmi szervezet nem kész a kompromisszumokra, akkor ma Horn Gyulának a kormányátalakítás aligha lehetne gondja. A minap néhány vasutas barátommal a jövőről beszélgettem. Meglepő volt, hogy egybehangzóan békét kívántak a vasút képzeletbeli frontjain. Békét, amely munkahelyet, megélhetést ad számukra és egy biztonságosabb vasutat az ország számára Utóbbi kapcsán kimondva, kimondatlanul, a szajoli tragédiára gondoltak. Az utóbbi évszázad egyik legnagyobb tömegszerencsétlensége 30 ártatlan emberi életet követelt. Lehet, hogy sokak számára megbotránkoztató, de vallom, hogy nemcsak a váltókezelő, a tolatásvezető okolható mindezért, hanem a rég elavult, máshol már kiselejtezett matuzsálemi korú technika is. Illetve, azok akik hosszú éveken keresztül a bársonyszékekben ültek és hagyták, hogy a vasút szakemberileg-emberileg és nem utolsó sorban műszakilag is lerongyolódjon. Furcsa, hogy az ember miközben valami új évi köszöntőfélét akar "fabrikálni" ilyen gondolatok jutnak eszébe. De, mint ahogyan szokás mondani, az élet produkálta helyzetről van szó. Mit is kívánhat 72 ezer honfitársának egy magát szívben-lélekben vasutasnak valló újságíró? Csak azt, amit barátai fentebb megfogalmaztak. Megtoldva azzal: egyszer már arról szeretne beszámolni, hogy a magyar vasút visszanyerte megkopott fényét, s hogy már korántsem igaz az a mondás: "a vasútnál csak a hülyék maradtak és a megszállottak". Amíg lesz Magyarországon vasúti közlekedés - már pedig úgy tűnik lesz, hiszen azt mondják a vasút akkor is elmegy, ha madzaggal van összekötve - akkor minden elképzelhető, talán még ez is... A vasút újabb változtatások előtt áll: Legyünk optimisták és kívánjunk egymásnak boldog, sikerekben gazdag új esztendőt! A TARTALOMBÓL * Sumákoló minisztererek?2 * Nyílt levél a hatalom manipulációjáról 3 * Szeretnénk életben maradni, kedves...4 A "Trónőrizet” a hatvani vontatáson?5 Hogyan adózunk ’95-ben? 6-7 ft Mit mondanak az ÖTA vezetők?8 A Strapatúra Rómába, VDSzSz kirándulás Erdélyben A Szakszervezeti Nap a FES támogatásával 10 A Burkolt bércsökkentés 11 Szilágyi Erzsébet hogy, bármilyen válságban van is egy ország annak vezetése nem teheti meg, hogy a A