Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)

1945-04-21 / 79. szám

F - ? ÍRAT. 194? APRITJS W. EZ' VOLT'A MAGYAR FASIZMUS­ Az emberiesség nevében... (Ti.) A Sztójay-féle bábkor­mányunk bűnlajstromán első he­lyen áll és a legvégzetesebb ha­tással volt a háborús ország éle­tét- közigazgatásunk teljes le­­züllesztése. Jaross Andor, akkori ket. miniszter alatt közigazga­tásunk irányítása teljesen End­re László és Baky László állam­titkárok kezébe került. A gödöl­lői intajárás­ volt főszolgabí­rója és a testileg-lelkileg vérko­­pónak született nyugalmazott csend­őr­tiszt a szó valódi értel­mében törvényerőre emelte a szolgabíróknak és kakastollasok­nak még fölötteseik rendeleteit is sem­mibevevő, fellebbezést nem ismerő kérlelhetetlen uralmát. Nem voltak elegendők az össz­­magya­rágot megbélyegző, a ke­resztúr­i érzést és az emberies­ség örök fogalmait meggyalázó rendelkezések, Endre László szolgabírái és Baky László csend­őrei, akikre e rendelkezések végrehajtása hárult, egyéni túl­kapásaikkal még mélyebbre ta­szították az országot a közigaz­gatásnak csúfolt hóhérrendszer önkényébe. Ez az önkény, mentől lejjebb szálltunk a gyalázatos rendszer lépcsőzetén, annál ke­gyetlenebb és tobzódóbb volt. Az egész ország az újvidéki véreng­ző Zeöldy Márton és hasonló tár­sainak ellenőrzése alá került. A „pártszolgálatos“ is bekövetkezett 1944 október 15. A hadszíntérré lett ország a lelki meghasonlásban már-már kórtünetek között vergődő ma­gyar riadalom fölött átvette a bitorlást minden magyar idők leghitványabb gyülekezete: a nyilaskeresztes párt. Baky csend­­őrjei után, a német tankok mindinkább növekvő védőpajzsa mögött, egyetlenegy fogalom lett rettege­tté a lejtő mélyére zuhant töredék­országban: a „pártszol­gálatos“. Híven addigi szokásunkhoz, száz és száz bűnügyi okirat át­tanulmányozása után, a legjel- Is k­ I bet a nyilas „közigazga­­tó­ “ letéteményesére, a „párt­­szolgálatosra“, nyilvánosságunk elé tárjuk: „Jegyzőkönyv készült Buda­pesten, 1944. évi december hó 10-én délelőtt 11 órakor VII. ke­rület, Garay-utca 21. szám alatt megí­tott hullaszemle alkalmá­ból. Jelen voltak a hatóság ré­széről: dr. Szekeres Gyula rend­őrfog,­ imazó és dr. Nagy István rendőrorvos. Pécsi Imre 14711. sz. pr. rendőr távbeszélőn jelenti, hogy a VII. ker., Garay-utca 21. számú ház V. emeletén levő mo­sókon­yitában fejlövés következ­tében meghalt Galandauer Hen­rik budapesti, 1881. évi szül. izr. színházi zenész. A helyszínre kiszálltam, ahol a mosókonyhában hanyattfekve, felöltözötten találtam Galan­dauer Henrik holttestét, amelyen a jobbszem táján levő bemeneti nyílással és a tarkó tájon levő kimeneti nyílással lövési sérülés volt. A jelen levő (név, pontos adatok) S. házfelügyelő fenti szám alatti lakos előadta, hogy Galandauer Henrik tegnap este jött hozzá azzal, hogy nála alud­jon. Ő ebbe bele is egyezett, de a házban lakó Hajdú Imre párt­szolgálatos figyelmét felhívta. Ma reggel 7 óra tájban feljött lakásába Hajdú Imre karcagi, 1923. évi szül. IBUSz bizomá­nyos, jelenleg pártszolgálatos, atyja Imre, anyja Orosz Julian­na, VII., Garay­ utca 21., III. 35. sz. lakos, aki a lakásból Ga­landauer Henriket átvitte a szomszédos mosókonyhába és oda bezárta, majd lement, hogy fel­öltözzék. Galandauer próbálta kinyitni az ajtót, hogy menekül­hessen. Ismét feljött Hajdú Imre és bement a mosókonyhába, ahonnan két lövést hallott. Utá­na kijött onnan Hajdú Imre és azt mondta, hogy Galandauert lelőtte, mert el akart szökni. Először riasztó lövést adott le, amely a mosókonyha betonjába ment, a második lövés Galan­­dauert találta el. Ezután Hajdú Imre eltávozott és nem volt fel­található, azóta lakásán nem is volt... Fentiek és a helyszín alapján megállapítottam, hogy a halál körülbelül 8—10 mm-es lő­fegyverből eredő fejlövés követ­keztében állott be, amelyet Haj­dú Imre adott le stb. stb. Olvas­hatatlan aláírás, r.-fogalmazó. A másolat hiteléül: aláírás, egye­temi tanársegéd a törvényszéki orvostani intézet megbízott veze­tője.“ „Koptatás­ rendszer“ Kénytelenek vagyunk ismét­lésbe bocsátkozni: elpusztulni nemcsak erőszak által lehet. A fasizmusok megtanították a vi­lágot arra­ is, hogy vannak nem is olyan fortélyos módszerek, amelyeknek alkalmazása a kí­vánt eredményen kívül még sem­legesítő látszatok előnyével is járnak. A fasiszták nem mindig érték be a tarkólövéssel és az akasztással, az­ agyonveréssel és a vízbefojtással. Áldozataiknak lehetőséget adtak arra is, hogy „külső beavatkozás" nélkül, hosz­­szantartó átmenettel, de zokszó nélkül „elkopjanak“, mint hulla­dékra ítélt viseltes ruhadarabok. Hosszú, zsúfolt sorokban me­netelő oszlopok a főváros der­medt, lőporfüstös utcáin a ,,kop­­tatási rendszer“ kiszemelt külö­nítményei voltak- Elcsigázott, bátyus öregek, szoptatós anyák és pöttömnyi emberpalánták min­den lépésükkel a megváltó halál felé meneteltek. Kilométeres utak, étlen-szomjan, egyik gyűj­­tőtábortól a másikig elégsége­sek voltak ahhoz, hogy útközben tucatjával hulljanak ki emberi roncsok a ritkuló sorokból. Ha az „elkopás“ nem látszott végle­gesnek, a géppisztoly ravasza még mindig a leghatásosabb se­gédeszköznek bizonyult. Az elkü­lönítés is a „koptatási rend­szer“-t szolgálta. Magunk előtt látjuk az elkülönített városrész szürke fapalánkjait, e tragikus korszaknak Pest aszfaltján emelt szégyentábláit és irtózattal írjuk le ezt a szót: gettó­ után, a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével megszületett egy újabb fejkvóta, amely duplája volt az előzőnek. A gettó leromlott szervezetű lakóinak száma körülbelül 70.000 volt. Jórészt 60 éven felüli öre­gek és 14 éven aluli gyerekek- ilyenformán a „koptatási rendszer” eredménye, 19 no­vember 15-től naponta 80 halott volt, tízszerese a békebeli napi elhalálozásoknak. Elképesztő szám, ha azt is figye­lmbe vesszük, hogy a már erősen tö­­redékes zsidóságot sújtotta. Or­vosi bizottság eltemetetlen holt­testekből megállapította, hogy legnagyobb részük éhhalálnak esett áldozatul. Jellemző az éh­­ínség fokára, hogy a felszabadu­lás után még 2 hétig naponta 60 volt az elhalálozások száma és január 20-tól 2­­1 hónap alatt 50. Ezek a számok termé­szetesen nem jelzik azokat az áldozatokat, akik más „módsze­rek” által pusztultak el. Íme, így fest a fasizmusok emberirtó rendszere a számok vallomásában. F. Rácz Kálmán Mór és Moser árusít TV., Petfifi sz Emlor-utca 11. V., Szent István-körút 4. a VIKTORIA KÁVÉHÁZ megnyílt. — Ismét a régi. Vendégeinket, barátain­­kat szeretettel várjuk. ALTER MAYER Andy Heady nem lér a béréire! Mickey Rooney, Judy Garland, Lewis Stone Premier vasárnap ! {Metro » Gold wyn • Mayer film) S CALA Vádolnak a számok A következő számok megszüle­tésének előzményei hosszadalma­sak, azért eltekintünk közlésük­től. A gettóbeli élelmezési fej­adagot papíron 15 deka kenyér­ben, 1 deka olajban, 4 deka liszt­ben és 3 deka hüvelyesben állapí­tották meg a nyilas hatóságok. Ez a fejadag 690 kalóriaértékű volt, szemben az 1500 kalória­ értékű rabélelmezéssel. De ebből a fejadagból is az olajon és a lisztmennyiség töredékén kívül a többi járandóságot csak élelmi­szer-jegyekben kapták meg az elkülönítettek. Hosszas vajúdás Jiahadray. A Vörös Hadsereg Frontszính­áza az Operaházbon Harcoló katonák pihentető szó­rakozására alakulnak a frontezii­­házak, de a Vörös Hadseregnek most az Operaházban bemutatko­zott Frontszínháza olyan produk­ciókkal lepte meg a magyar fővá­ros közönségét, hogy az magas­­rendű színvonalával a front mögötti nézőit és hallgatók művészi igé­nyeit­ is teljes sikerrel elégíti ki. Kórusok, táncok, magánszámok, jelenetek, gazdag sorozata követi egymást, és mind az orosz zene és tánckultúra fejlettségének bizo­nyítéka. A könnyű muzsika elő­adásában, korlátolt eszközökkel is, megkapó­tntást lehet elérni, ha te­hetség, ízlés, ötletesség, komoly felkészültség áll szolgálatában. A Vörös Hadsereg Frontszínhá­zának igazgatója: Vosztokov ka­pitány, zenei vezetője, Dunajeczki és karmestere. Nyevszki gárdája tomboló tapsok és ünnepségek kö­zött nyerte meg a magyar főváros igényes publikumát. A Frontszínház estjének tiszta jövedelmét nagy­lelkűen a Nemzeti Segély Gyer­mek­akciójának jótékony céljára fordította. (P­ J.) A Medgyaszay Színpad bemutatója Csütörtökön délután a régi Ko­média Orfeum helyén Medgyaszay Vilma vezetésével új kabaré nyílt meg. A műsort nagy gonddal vá­logatták össze, nem túlzott igény­nyel, de nem is minden igény nél­kül. Legfeljebb azt hiányolhatjuk, hogy kevés a mai témájú kabaré­darab és sok a régi szám, amely felett már eljárt az idő. Ez termé­szetesen nem Medgyaszay Vilmára vonatkozik, aki szokott bensősé­­ges, kedves előadásával őszinte si­kert arat. Kár, hogy csak a má­sodik részben énekel sanzonokat. Egy Jean Vidal, egy Karinthy­­darab és Rátkai Márta jazz-éneke erőssége még a műsornak. Róna­széki Béla és Rajna Aranka vers­­előadásával, ha nem is értünk egyet, kétségtelenül van bennük te­hetség. A színészgárda, élén Rát­kai Mártonnal, Peti Sándorral, Fe­kete Pállal, Lugosi Györggyel, Bel­lák Miklóssal, Balassa Jánossal és Rajna Alisszal, jól megállja helyét és otthonosan mozog a kabarészín­padon, a konferencia hiánya azon­ban itt is kiütközik. (6.) : SZÍNHÁZAK MŰSORA Szombat: Ope­raház: Tosca (1411. — Nemzeti Kíme.­színház: Karnyóné (144). — Művész Színház: Lement a hold (4). — Fővárosi Operettszínház: Csárdási királynő (144). Pódium: Szájkosár nélkül (144). — Med­gyaszay Színpad: Megnyitó műsor (4). Vasárnap: Opera: Diszelőadás 044). — Nemzeti Kamara: Tart­u­ffe (14­1), Kar­­nyóné (144). — Művész Színház: Le­ment a hold (11­­4). — Fővárosi Ope­­rettszínház: Csárdási királynő (11. 144). Pódu­rm: Szájkosár nélkül (11. 144). — Medgyaszay Színpad: Megnyitó műsor (4). . . ■ ■ SZOMBAT A francia demokrácia elhatározó nagy lépést tett. Véget vetett egy groteszk ellent­mondásnak, mely a francia de­mokratikus közszellem, a szabad­ság, egyenlőség és testvériség hármas nagy jelszavának csúf­jára különbséget tett a francia polgárság két fontos kategóriája■ a nőik­ és férfiak között. A ’,n * ugyanis Napóleon törvénye sze­rint, — és Napóleon törvénye egész az utóbbi időkig érvényben volt, — nem gyakorolhatott po­litikai jogot. Házasságra lépésé­nek percétől kezdve férje gyám­sága alá került, akinek hozzá­járulása nélkül szerződést, hiva­talos okmányt alá nem írhatott, útlevelet nem válthatott, szóval úgy kezelték, mint a kiskomrakat vagy elmebetegeket, így szólt a törvény. A törvényt persze meg­kerülték. Házassági szerződések, közjegyzői írások, vagyonosabb rétegeknek lehetővé tették, hogy a nő is élhessen vagyonának elő­nyeivel. A munkásosztály asszo­nyai azonban csak úgy mentesít­­hették magukat a férfi gyámság béklyóitól, ha házasságon kívül éltek ... Ez az állapot szűnt meg most, amikor a győztes demokra­tikus front a most meginduló községi választások kampánya alkalmával keresztül vitte a nők egyenjogúsítását. Vasárnap Franciaország har­mincnyolcezeri községében és városában községi választások lesznek. Ezeken vo­nul fel először ■a francia forra­dalom óta a nő, mint teljes jogú polgár. Ez is egyik nem lebecsü­lendő diadala a demokratikus felszabadulásnak. ­ Faraghó Gábor közellát­ás­­ügyi miniszter tisztelgő látoga­tást tett dr. Zsedényi Bélánál, az Ideiglenes Nemzetgyűlés el­nökénél, majd a Független Kis­gazdapárt, a Magyar Kommu­nista Párt, a Nemzeti Paraszt­párt, a Polgári Demokrata Párt és a Szociáldemokrat Párt veze­tőit kereste fel, akikkel hossza­san tárgyalt.­­ A Szovjetunió legfelső taná­csának elnöksége hét kiváló szov­jet katonának adományozta másod­szor a Szovjetunió Hőse elmet és az arany csill­a­got- A kitüntettek között van Afanaszij Beloborodov altábornagy, Petra Nochehoj altá­bornagy és Timofej Ndk­ovnine repülő-vezérezredes. — Tors Tibor, a képviselőház volt alelnöke pénteken délelőtt önként megjelent a Népügyész­ség Conti­ utcai helyiségében és kérte ügyének kivizsgálását. A népügyész az eljárás lefolytatá­sának befejezéséig Tors Tibort letartóztatásba helyezte. — A nyilasok budai áldozatait kihantolják. Az exhumálás idő­pontja és helyei: 23-án fél 8 órakor Maros-utcai kórház kertje, 24-én fél 8 órakor Városmajori park. Bíró Dániel szanatórium, 25-én fél 8 órakor a Városmajor-utcai és a Németvölgyi-úti nyilasház kertje. Az igazolt hozzátartozók a fenti napokon a két hitközség igazolvá­nyával 10 óra 30 perckor jelenhet­nek meg a személyazonosság meg­állapítása céljából. Az ortodoxok Dob-u. 12., a neológok Zsigmond­­körút 47. szám alatt kapják meg az igazolványt. — Londonban Alexej Tolsztoj-em­lékünnepséget tartottak, amelyet a brit birodalom és a Szovjetunió népei közötti kulturális kapcsolatok kimélyítésére létesült társaság iro­dalmi tagozata rendezett.­­ Takács Ferenc iparügyi mi­niszter egyik reggeli lapnak nyilat­kozatot adott, amelyben bejelen­tette, hogy a munkabéreket a fel­szabadítás óta az alacsonyabb ka­tegóriákban 130 százalékkal, a ma­gasabban 110 százalékkal emelte fel. A bányamunkások 180 száza­lék emelést kaptak. A miniszter hangsúlyozta, hogy ez a megoldás is ideiglenes jellegű, mert az egész ország területére paritásos munka­­bérrendező bizottságok megalakí­tásával kívánja a kormány, kollek­tív szerződések útján, rendezni a béreket.­­ Carrara városa, amely a szövetséges csapatok előrenyo­mulása következtében most sza­badult fel, elhatározta, hogy világhírű márványát London városának újjáépítésére ajánlja fel. — Politikai kabarét rendez a Ma­gyar Kommunista Párt V. kerületi szervezete vasárnap 3 órakor. A műsoron aktuális tréfák mellett Moliére Mizantrópjának egyik rész­lete is szerepel. — A német nyelv kötelező ok­tatása a főváros iskoláiban meg­szűnt. — Veres Gyulát, a hivatásrend szakmai vezetőjét a főkapitányság politikai osztálya őrizetbe vette. Were­s 1942 óta tagja volt a Ma­gyar Megújulás Pártjának és a nyomozás adatai szerint egyik állást a másik után kapta meg német­barát és nyilasérzelmei jutalma­zásaképpen. — VI. kerületi szülők! „Mi lesz gyermekeinkkel a nyáron?“ Ezt beszéljük meg április 23-án, hétfőn délután 4 órakor a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége VI. ker. helyiségében. Teréz­ körút 19. — Pesterzsébet vezetősége elha­tározta, hogy a­­szükségkórházat­ modern városi kórházzá alakítják át. — Walter Darre volt német minisztert amerikai csapatok foglyul ejtették. — A Magyar Pedagógusok Sza­bad Szakszervezete szakképzett ta­nárokat ajánl gyermekei házi taní­tására. (Múzeum­ utca 17. c.7. föld­szint 2.) — Villon­ délutánt a Zeneakadé­mián. Április 22-én, vasáren dél­után fél 4 órai kezdettel V­­lin­­előadást rendeznek a Zeneakadé­mia nagytermében. —)(— Az érem két oldala A Szabad Szó április 19-iki számában olvassuk ezt a hirde­tést: „Zsidó csemegéssegéd sürgősen felvétetik“. Várjon azok, akik a hatósági kérdőívekről, rendőrségi bejelen­tőlapokról a pokolba kívánják a vallási rubrikákat, miért akarják ezt meghonosítani a lapok hirde­tési rovatában? A zsidókérdést, véleményünk szerint, sem a ha­tósági kérdőíveken, sem a rend­őrségi bejelentőlapokon nem sza­bad felvetni. De nem ildomos és nem okos — a hirdetési rovatok­ban sem.* Felrobbantotta magát egy né­met gyáros gyárával együtt, amikor meghallotta, hogy a szö­vetséges csapatok elérték a vá­rost. Ez a hír kicsinyben hű tükre az egész nácizmusnak. Mit törődnek a nagyhangú német ve­zetők és hűséges nagytőkés tá­mogatóik, hogy a német népnek a háború után is meg kell élnie valamiből. Hogy a német munká­soknak a békeévekben is ke­nyérre lesz szükségük. Nem ők felégetnek maguk mögött min­den hidat: úté,mik jöhet az özön­víz. A német nép pedig — akár tetszik neki, akár nem —, pusz­tuljon el velük egy­ütt, így értel­mezik ők a „nemzeti“ jelszót, hogy a „szocializmusról“ ne is beszéljünk ... — Török tisztek érkeztek az olaszországi főhadiszállásra az olasz arcvonal megtekintésére. — Az Írók Szabadszervezete megkezdte az írók igazolását a Szabadszervezet helyiségében, Nagyatádi Szabó­ utca 18. szám. alatt. — SPORTHÍREK. Vasárnapi lab­darúgóműsor: Ferencváros—Kis­pest (Üllői­ út, fél 4), Elektromos— Csepel (Latorca-utca, 2 óra), Vasas —MTK (Latorca-utca, 4 óra). Az Újpest egyik csapata Kőbányán játszik a Barátsággal, a másik pe­dig Cegléden vendégszerepel. — A Szikra csapata a Typografiával játszik 2 és 4 órakor a népligeti KISOK-pályán. — A MADISz sportközpontja a Nemzeti Sport­csarnokban ökölvívóversenyt ren­­dez. Felhívás Felhívjuk a dohányjövedék összeg budapesti alkalmazot­tait, hogy a Magyar Dohány­jövedéki Központi Igazgató­­ságnál, Bp., II. Iskola­ utca II. az. alatt, jelen felhívá­sunktól számított 48 órán belül, jogvesztés terhe mel­lett haladéktalanul jelentkez­zen­ek szolgálattét­e­lre.

Next