Szabadság, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 145-220. szám)
1946-07-25 / 165. szám
CSÜÜTÖRTÖK, 10-18 JuLISITS 35 rwx*s.j,!niragwiiHj».•!ww 1WB-..a» Az uzsorabiróság Csajthay Ferenc tanácsa kedden kezdte meg báró Podmaniczky Félix és társai nagyarányú bünperének főtárgyalását. A bárón kívül gróf Cziráky László, gróf Festetics Ernő, báró Firth Pál, Gosztonyi Imre, Villányi István, Pozsgay Dezső, Szávai Lajos, Klein József és Komlós Béla a vádlottak. A személyi adatok felvétele után Gosztonyi Imre hisztériás rohamot kap. A védő kérésére elrendelik elmeállapotának megvizsgálását. Dr. Alpár András államügyész ismerteti a váda£, mely szerint az arisztokrata csempésztársaság és cinkosaik engedély nélkül nagymennyiségű közszükségleti cikket vittek ki az országtól. Podmaniczky báró tagadja bűnösségét. Csajthay tanácselnök kérdésére elmondta, hogy kilenc hónapig letartóztatásban volt. — Miért?— ,,Egy revolvercs aftérból” kifolyóan. Podmaniczky — akiről az egész város tudta, hogy a legnagyobb csempészbanda feje — szemrebbenés nélkül tagadja a vád összes állításait. — A Szabadság megírta a bécsi csempészés ügyét — mondja — és a cikk hatása alatt letartóztatták. Pedig nem én vagyok a bűnös, hanem azok a román urak, akik megszöktek. Azzal védekezik, hogy nem akarta becsapni azokat a románokat, akikkel együtt üzérkedett. El akartam velük számolni. Ha módomban lesz, meg is adom a pénzüket. —• mondja a báró. — Mit mondott a románoknak, amikor pénzt kértek magától? — kérdezi a tanácselnök. — Kinevettem őket! — mondja a nézőtér nagy derültsége közben a dollárifjú, aki az előző pillanatban azt is f tgudja, hogy ki akart egyezni a román csempészügyfelekkel. A nézőtér nemcsak mulat a báró csattanós válaszain, hanem drukkol is Podmaniczkynek. Az éjsztikai bárok törzsközönsége van a tárgyalóteremben. Lenszőke hajú fiatal nők, a divatos színésznő, a még divatosabb színész és a báró hozzátartozói. — Mire leesik az első hó, kiszabadulok. — Ígéri a szünetben a hölgy közönségnek a vádlott, akit ismerősei elhalmoznak csomagokkal. Hófehér kalács, sertésszalámi, vajaskenyér és egyéb inyencfalat halmozódik fel a vádlottak padján. Podmaniczky jóízűen falatozik, azután arról beszél, hogy milyen jó élet van a gyűjtőjogi.i.ban. Odafordul fegyőréhez: — Bizony, Szöllősi bácsi, frankó élet van a gyűjtőben, a Markó szégyelheti magát! Szünet után a tanácselnök folytatja Podmaniczky kihallgatását, alá azzal akar részvétet kelteni maga iránt, hogy egy időben világosító volt a filmgyárban, majd kijelenti, hogy száz dollár és harminc font tartozása van, „de ő erre a kis összegre igazán jó lesz még.“ Nyilván arra gondol, hogy amikor kiszabadul, — mint mondja, — „mire leesik az első hó“, alkalma lesz újra csempészni és akkor ismét dollárokat, fontokat kereshet. Tekintettel azonban arra, hogy az uzsorabíróság kisebb ügyért legutóbb tizenkilenc évi fegyházat szabott ki, a dollárifjúnak előreláthatóan még sok hóesést kell megvárnia, amíg ismét valutázhat. A tárgyalást szerdán délelőtt gróf Festetics Ernő kihallgatásával folytatják. Jári Podmaniczky Férfi és arisztokrata csempésztársai az uzsoraiírtság előtt Mire leesik a hó, hisztihadulok —cigédt dolltírháró a tárgyalás hölgybe zömségénelo Újabb részletek a jerussálemi főhadiszállás felrobbantásáról Az áldozatok száma százra emelkedett Az angol rádió újabb részleteket közöl a jeruzsálemi angol főhadiszállás felrobbantásáról. Az áldozatok száma százra emelkedett, nagyrészül azonban még a romol alatt fekszik. A hivatalos jelentés szerint a merényletet araboknak öltözött zsidó terroristák hajtották végre. A támadás a koradélutáni órákban történt. Az álöltözetben lévő támadók tejeskannákat vittek a szálloda bejáratához. Az angol katonatistet, aki a pincébe kísérti őket, kétszer hasbalőtték. Az angol alsóházban Attlee „brutális és gyilkos gaztettnek“ mondotta a merényletet, a Daily Expressz pedig hangoztatta, hogy a, Palesztinában megnyilvánuló szellem éppolyan veszélyes, mint a nácizmus bármilyen formája. A zsidó nemzeti tanács vezetői titkban elítélik a merényletet és felszólítják a palesztinai zsidó közösséget, hogy szálljon szembe a szélsőséges terrorista osztagok tevékenységével. A zsidó nemzeti tanács elnöke és Azzad, az arab liga főtitkára közös nyilatkozatban tiltarkozik a terrorcselekmények ellen. Washingtonban Truman elnök, a bombamerényletről szólva, kijelentette, hogy a merénylet semmiképpen sem szigálja a világ zsidóságának érdekeit. A kommunista Daily Worker azt írja, hogy a palesztinai helyzet elfajulásának az angol támaszpont-politika az oka Palesztinát független, demokratikus, kétnemzetű állammá kell és lehet kifejleszteni. Zsidók és arabok együttműködése már többizben megmutatkozott, amikor vállvetve hétfőn este kiadott nyilatkozókellett harcolniuk a bel- és külföldi tőke kizsákmányolása ellen, ■— mondja a Daily Worker. A palesztinai arab bizottság a jeruzsálemi merénylet következtében meghalt arabok temetése után rendkívüli ülést tartott, s tiltakozó táviratot küldött Attlee miniszterelnökhöz, Benin külügyminiszterhez, s több más brit vezető politikushoz. A távirat hangsúlyozza, hogy amennyiben a brit kormány nem tesz gyorsan lépéseket az életet és vagyont pusztító terrorcselekmények gyökeres felszámolására, a bizottság kénytelen lesz felhívni az arab népet arra, hogy minden rendelkezésre álló erejével védje meg érdekeit és fiai életét. A felelősséget a következményekért a brit kormányra hárítjuk, — mondja a távirat. KÖRÚTI HÍRADÓFILMSZÍNHÁZ Csütörtöki új műsor: 1. Magyar Sporthíradó A legfrigeibb ír.asyci spont eseményeik riportja 2. Orosz filmhíradó Hírek a Szovjeniából 3. Amerikai Metro Híradó Riportok az 5 világrésztől Küzdelem a létért! (Közép Ázsia komolysivatalaiban) A termés:/of ’enyügőtő ?■•*'•peleinek, a mondo/ák egymás ellen; harcának tanuH'ágcs, művészi filanjo Előadások resz'l 9-t«t e»t® 10 ór&'g. Hűtött, stSilerűen hűvös nézőtér! 7TA PPT ?7n 4 Tjr KÖlCSÖll — 818& NAGEL ZSÁK Tözsírepalota on. 124-649 Hajdiszoboszkra MAP9HTA SZEMÉLYAUTÓ Békebeli 4 órás menetidő alatt olcsó áron Nagyvárad, ©©IsraceBi, Miskolcra naponta szintén gyors és olcsó közlekedés BALATON5?A HÉTVÉGLIBRII és az ország egész területére vállalunk autófuvarozást. HŰNK autóvá tie a* Vili., Víg-II. 3. — Egy milliárd adópengőt ajándékozott a KOKSz a főváros támogatásra szoruló lakosságának segélyezésére. — A szentesi MaDISz hatvantagú csoportja önkéntes rohammunkára indult az ózdi bányába. JÓL! JÖN! (A NAGYANYA MOZIJA? Csütörtöktől: VESTA -sorok szájpadlás nélkül művészies kivitelben ■»Színű koronák, hidak, arany és platina pallófömbő! FOG domes, húzás fájdalom* mentesen Vidékiek soronkívül Fajrászati anyagot aranyat vesz.«*); Urs«®!* Sfirsílsp lo orvoslásra jogosító!! Jogász VIII, Népszínház utca 48., L 1. Eljáró® indult több piaci árdrágító ellen A gazdasági rendőrség újonnan felállított piaci és csarnokellenőrző csoportja erélyesen folytatja munkáját. Legutóbb a következők ellen indult eljárás ártúllépés miatt: Herczsdl Árpád, Malinovszki-fasor 13—15. alatti fűszer- és csemegeüzletében, mert a gyümölcsöt 40 százalékkal drágábban árulta. Loki Lajos Csáky utca 9. alatti kereskedő ellen, aki ugyancsak gyümölcsöt árult a megengedett 30 százalékkal magasabban. Bicskei Antalné Csanády-utca 5. alatti csemegekereskedő ellen, mert zöldpaprikát árult 80 százalékkal drágábban. Esztocsák László Körösi Csoma út 5. alatti szatócs ellen, aki üzletében a pult alatt két mázsa burgonyát rejtett el és elvonta a közönség elöl. Ugyanakkor a zöldpaprikát és gyümölcsöt száz, százhúsz százalékkal drágábban, árulta Papp János Széll Kálmántéri piaci árus ellen, mert 150 százalékkal lépte túl a tej megszabott árát. Bogdán Illésné Hold utcai csarnoki árus ellen, mert a burgonyát 70 százalékkal árusította drágábban. A gazdasági rendőrség a lefoglalt árucikkeket hatósági áron azonnal kiárusította. FIATALOK, A HIDRA! - -------------------— .. .. . — ------------- ■■ 1 •■■■ ■L.J» 1 1 ■ ...Zig Munkába állt a MaDISz első három focumbrigádja A MaDISz minden alkalommal bebizonyította, hogy az élen áll az újjáépítés frontján és mindenütt ott van, ahol dolgos, lelkes fiatal kezekre van szükség. Amikor látta, hogy az ország legfontosabb problémája a szénhiány, az ifjúság ezreit mozgósította a szénbányák mélyére. Rohambrigádokat küldött Jugoszláviába is az ifjúsági vasút felépítéséhez; kétkezi munkájával szilárdította meg és építette a hidat a szomszéd demokratikus országok • felé. Most hídépítésre hívja a MaDISz az ifjúságot. .. Fiatalok! A hídra! — harsogják a falragaszok és az úttestre festett méteres betűk. Alig néhány napja adták ki csak a jelszót és kedden reggel 150 ifjú — 3 brigád — megkezdi a munkát. Az első „brigád“ búcsúztatásánál a VII. ker. MaDISz Rottenbiller utcai helyiségében megjelent Gerő Ernő közlekedési miniszter is, aki meleg szavakkal üdvözölte a munkába indulókat. ..Hálásan köszönöm, hogy a MaDISz nem megy el szótlanul a nemzet nagy problémái mellett. Észreveszitek és segíszetei, megoldani a nehézségeket, mielőtt bárki is split volna neki tele. Én megmondom, a hídmunka nehéz. A forró napon rossz dolgozni. De a bányamunka is nehéz volt és ott sem vallottatok szégyent. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a munkával újabb dicsőséget szereztek a magyar ifjúságnak. A miniszter ezután bejelentette a Horthy Miklós Repülőalap és az Aero Szövetség vagyonát a MaDISz-nak adja át, hogy a vitorlázórepülés minél hamarabb megindulhasson. Mindent megteszünk, hogy az ifjúságot támogassuk, mert látjuk, hogy az ifjúság is mindent megtesz az ország újjáépítéséért“ — fejezte be beszédét Gerö Ernő. — Éljen Gerö! A hídverő! —zúgott fel a lelkesedés és ezzel az ünnepély „hivatalos“ része befejeződött. Az egybegyűlt rohammunkások ezután „szakmabeli értekezletet" tartottak. Szakasits Árpád: Az Egyházak szolgálják az Istent és hagyják békében a politikát A Szociáldemokrata Párt belvárosi szervezetének nagygyűlésén Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes tartott politikai beszámolót. — A jó forintért a két munkáspárt állt ki — mondotta —■ és csak az utolsó időben eszmélt fel a stabilizáció jelentőségére a Kisgazdapárt, amely eddig el volt foglalva azzal, hogy a választás eredményének megfelelő számban követelje ki a maga számára a rendőrségi és közigazgatási pozíció egy részét. Amíg ők pozíciókért verekedtek, addig mi az ország gazdasági talpraállításáért dolgoztunk. — A jó béke, a jó pénz és a jó kenyér függ attól, hogy milyen erős, milyen biztonságos, tud lenni a magyar demokrácia. Erőteljesen fel kell lépnünk a félfasizmussal és az egész fasizmussal szemben, amely most oly vakmerően jelentkezik. Mi békét akarunk az országban nem kerestük a harcot sem a jobboldallal, sem az egyházakkal, de ha ellenfeleink harcra készülődnek, akkor senki sem veheti rossznéven, hogy a felemelt ökölre ököllel válaszolunk. A tökének megadtuk a szabadságot, éljen vele s elégedjem meg annyi haszonnal, amennyi jut neki, mert a munkásnak még kevesebb jut. Az egyházak is legyenek a demokrácia támaszai és ne álljanak ellenségesen szembe a néppel, akkor a nép sem kerül velük ellenségesen szembe. Az egyházak szolgálják Istent és hagyják békében a politikát. felvevőt-leadót, fotótartozékoT, hát majdnem békebeli késztetből választhat. Nézzen be hozzánk: egy-egy remek alkalom vétel mindig adódik! -eszi. KISSI-UT 31 V.. RisKÓCZi-ÖT 83. * Merle Oberon a Korda Sándor a Laurence Olivier * Szenzációs - Színes - Szellemes - Szerelmes filmje! Mától: Jean_ win««».« ur._____ Mától: FORUM Vélepsizes leány