Szabadság, 1907. január-március (3. évfolyam, 1-74. szám)

1907-01-01 / 1. szám

2-ik oldal SZABADSÁG Maros-Vásárhely, 1907. január 1. Maros-Vásárhely, Széchenyi-tér 3. SZEGŐ EMIL URIDIVAT KÜLÖNLEGESSÉGEK: úti- és kocsitakarók, vivóeszközök, kalapok, nyakkendők, angol- és sport i­s felöltők, fehérneamek, czipők, egyenruházati és utazó-cikkek raktára. I (3) Ci Az uj év. — budapesti levél. — Budapest, 1906. dec. 31 fed­vés Szerkesztő Ur! Mikor nemrégen elhagyta a mi kisded körünket, hogy valahol messze, messze, (a helyet csak a térképről ismerem) folytassa a politika csinálását, megigértette velem, hogy hetenkint megírjam, hogy mi történik a mi szép fővárosunkban. Nos, és meg is akarom tartani ígéretemet s beszámolok lelkiismeretesen. Miről is írhatnék egyébről, mint az új esztendőről ? De bíjunk csak meg egy kissé. Az újévvel kapcsolatban kénytelen vagyok egy apró kis történetet elmondani, a­mi egy órával ezelőtt történt meg velem. Mikor már levélhordó, újságkihordó, szeméthordó, kávéhordó (vagyis a pinczér), sarki hordó, (vagyis a sarki hordár), hauz­­majszter (os milyen aranyos ember ez a Cerboris is új év első napján) kéményseprő és szobaseprő (vagy ha jobban tetszik szo­­bacicus) annyi boldog uj évet, áldást, sze­rencsét, boldogságot, békességet stb. kíván­tak, hogy a sok jókívánságnak, ha bankóra válthatnám, épen ezer esztendeig élhetnék a 2%-os kamataiból, beállít egy torzonbort alak, kit ez alkalommal láttam először éle­tembe s azt mondja, hogy : — Boldog újévet kívánok, „nagy­­ságos úr ! “ — Nemkülömben — viszonzolm én ret­tentő hidegvérrel. — De hát ki legyen maga ? — A templomszolga volnék, kérem­­ással, — felelt szemtelen vigyorgással. — A templomszolga?! — Igen is, tetszik emlékezni, én tar­tom fenn az rendet, mikor a nagyságos ur esküvője vala. Hej, kutya meleg vala akkor! Épen kánikulára esett.............Hiszen tetszik emlékezni . . . (Ne nézd a szemtelent, hogy hazudik. Bizony Isten, legény ember vagyok s még csak a tavasszal leszek negyedszáz éves. Hisz ön tudja szerkesztő ur s tanú­ságot tehet érdekembe a vásárhelyi szép lányok előtt.) Nem tetszik emlékezni, még én terítettem a szőnyeget is a bejáró elé, végig az Úr asztaláig. Hm ! Nem mindenki­nek terítem én ki azt a drága szőnyeget ! Eleinte bosszankodva a fickó szemte­­lenségén, de azután ké­sbb bizonyos jóleső érzés bizsergett végig a hátamon. Mégis csak lehetek én valaki, hogy ez a fickó azt nézi ki belőlem, hogy vagyok én olyan bátor fiú s be merek evezni a házasság forgató­jába. De azután győzött bennem az igazság­érzet s rákiáltottam. Takarodjék ki, haszontalan naplopó, hiszen én még­­hála Istennek, legényember vagyok. S egyelőre nem is akarok meg­ól­dásod­ni. Úgy látszik, el volt készülve rá, mert vigyorogva válaszolt: — Oh, nagyságos uram, ha még nem házasodott meg, majd egyszer csak meg­házasodik, előbb-utóbb ez lesz a vége, s akkor is csak én terítem ki a szőnyeget. De akkor biztosan kiterítem. Beszéltem hozzájuk, mintha élő lények lettek volna, csókoltam s rajongásom egy volt az őrülettel. -­Azóta nem láttam a legszebb asz­­szonyt. Páholya üres. Sétáival úgy hiszem felhagyott, mert bár mindig őt keresik sze­meim mindenütt, nem láttam mégsem sehol. Hanem tegnap este valami kétségbe­ejtő dolog történt a hajjal. Még nem volt éjfél, és én drága kincsemet néztem. A szép fekete asszonyi hajszálat. Egyszerre csak az előttem levő hajszál kezd fehéredni, s alig egy perc lefolyása alatt hófehér csil­logó ősz hajszál lett belőle. Egész éjjel nem bírtam aludni. Folyton e tünemény foglalkoztatott. Alig vártam a reggelt, hogy megnézzem a hajszálat nap­pal is. Végre hajnalodott. Egyik óra a má­sik után telt el lassan. Megnéztem félve a hajat, — ősz volt, épp úgy, mint az éjjel. Megborzadtam s rohantam az embe­rek közé. Az első, kivel találkoztam, egy bará­tom volt. — Képzeld, mi történt, — szólt. A „legszebb asszony“ meghalt az éjjel! Vi­rágai, melyek a szobájában voltak, megöl­ték ! Megtántorodtam. Elhalt a vér bennem s magam előtt láttam azt az egy szál ősz hajat . . . Csókolj, ölelj . . . Végre! Az üdvöt karomba zárom. Enyém vagy, enyém, én mennyországom. Ölelj meg ! Csókolj ! Százszor, ezerszer ! Az ajkad forró ... a csókod perzsel. Ne gondolj másra ! A perc siet, rohan, S mienk ha tűnik, örökre odavan.. Orozva, lopva ... de mienk ez óra... Aztán örökre . . . Ejd, ne tudjunk róla ! Ide az ajkad... nyakad,... a szemed... Ölelj magadhoz . . . Így ... a perc siet, Csókolj, ölelj ! . . . Jártuk a­z inok Kálváriáját. Megadtuk százszor, ez óra árát . . . Szenvedtünk titkon, senki se tudja. Csak a szivünk. Köny, tövis az útja .. . Ha bűn szeretni, megbünhődtünk érte, Lelkedet — tudom — ezer bánat érte . . . Dacoltunk, vívtunk ezer akadállyal, Szomjazva egymást, hiten, eskün által ... S a dij : ez óra : Bűn ? Az üdv nekünk. Jogunk van hozzá — hiszen szeretünk. . . Csókolj, ölelj. . . Fult. Tetszett a felelet s b­arkába nyomtam az­­ utolsó forintomat. Oh, új esztendő, új esztendő, te vi­asszá lágyítod a legkőkeményebb szivet, ha duzzadó tárcák lapítása árán is! Szomorúan kitekintek az ablakon. Ott kinn hó, hó, sok, sok hó. A közlekedés meg­akadt, a villamosok két nap óta nem jár­nak, s ha még tovább így tart, Budapesten megszűnik a hű­drágaság, mert a nagy mun­kában és szakadatlan fáradságban kidőlnek a konflisok. De ez még csak hagyja. A konflis lovak csak eldöcögnek valahogyan, de mit csináljanak a politikusok ? Szegények most az egyszer gondolkoznak, de azt hiszem az egyszer halálra gondolkodjál­ magukat, hogy vajjon felmenjenek-e Wekerléhez a szoká­sos újévi gratulációra. Csak ez az egy gon­dolat bántja őket s nem az, hogy párnás ágyba­n kell meghalniok. No az meg épen kacagtató volt, amit szegény tanítókkal cselekedtek, akik most tartják a kongresszusukat. A tanítók küldött­­ségileg járultak az egyik elnökhöz és ez a tanítók élére állva, elvezette őket az igazga­tóhoz. Most a főigazgató, —a­ki ép úgy meg­volt hatva mint az elnök — elvezette a ta­nítókat és az elnököt Zichy János grófhoz, Zichy meg a tanítókat, elnököt, főigazgatót Tóth Jánoshoz, aki a már említetteknél is mélyebben meg volt hatva, s készséggel vállalkozott, hogy elvezeti a küldöttséget boldog újévet kívánni. El is vezette, de Apponyi m­iiszter már jó előre megérezte a fenyegető vesze­delmet, s­­ meghatottan elmenekült. No de elég legyen, mert még megha­ragszanak rám a vásárhelyi szép asszonyok, s a tüzes szemű székely kisasszonykák. Legközelebb majd nekik is mondok el egy­­pár érdekes fővárosi tereferét. Addig is ma­radok igaz barátja: Sorgogyi. Politika. — S „Szabadság“ telefon és távirati hírei. — Budapest, december­­31. Bánffy beszámolója. Bánffy Dezső bíró, — mint előre je­leztük, — tegnap tartotta meg beszámolóját Szegeden. Éles támadást intézett a kormány ellen, mely 8 hónap alatt legfőbb feladatá­nak , az általános választói jog megvalósítá­sának nem felelt meg. A koalíció fenntartá­sát szükségtelennek mondja, s felszólítja a függetlenségi pártot, hogy vegye kezébe a kormányt, s ekkor tisztázódik a helyzet és a 48-as párt is megvalósíthatja programját. felkiáltások : Lépj a be a 48-as pártba. Bánffy beszéde végén Szeged érdekei­ről beszélt, amiért lelkesen tüntettek mel­lette. A beszámoló politikai körökben neve­zetes hatást nem tett, mivel tartalma meg­­imétlése Bánffy napokkal azelőtt közzétett cikkének.

Next