Szabadság, 1899. november (26. évfolyam, 265-277. szám)

1899-11-16 / 265. szám

fie, MSS­•M» / V ^ XK Vl-ik évfolyam. JBSé^metén* feltételek: SsétfcS Missel Yld.kre pénUTal: Negyed évre 8.50 Fél évre 7.— Egér* évre 14.— *.­t­t«.­Kla­dó-hivata­l: ■ tk I.J.Mim, (MkirMnd ««CM), kan ■ hirdet«* L ée «« >lMlln «H»h HMnUL Ara 6 kr. Nagyvárad, csütörtök, 1899. november 16. POLITIKAI NAPILAP. ▲ HEHARMEGYM ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜPÁRT KÖZLÖNYE. szám. h­­rdetések dija: S­heedbo. petitsorért epyner — $ hr. Háromnor it tSbbeiSr — — —4h«, Ryilter 4 hasábos petiteortrt — to hr. Béljepsq minden birdelde é. nyíltUr*rt — -------------— So km Bibim» űrönként — — — — 1 M. Szerkesztési iroda: Kssssti­ Lajos-utcza (Biharnsgysl takarékpénztári épület). W tiM Tiuzn H. MUíImL A szerkesztőségből. Két éve mult annak, hogy a „Szabadság“ munkatársa lettem s ez idő alatt később mint segédszerkesztő, egy éve pedig mint felelős szer­kesztő legjobb igyekezetemmel és tehetségem szerint szolgáltam azt a közönséget, melytől, legmélyebben érzett sajnálatomra bár, de bú­csúznom kell. Mikor nyugodt lelkiismerettel adom át a tollat utódomnak köszönetemet nyil­vánítom mindazoknak, akik engem at munkám­ban segítettek és kitüntető jóindulatukban ré­szeltettek s kérem őket legyenek hivek a „Sza­badság “-hoz továbbra is. Debreczen, 1899. november 14. Szathmáry Zoltán. A L Jf­t . í . ^T/ Beköszöntő. Nagyvárad, nov 15. A fenti nyilatkozat tudatja lapunk tisztelt olvasóival, hogy e lap derék szerkesztője , Szath­máry Zoltán visszalépett a szerkesztéstől. Én eddig is egész odaadással támogattam külmunkatársi minőségemben ezen lapot azon elvekért való nemes küzdelemben, melyeket a szabadelvü párt zászlójára irt s melyeket már jó részben meg is valósított. Most pedig szíves búcsút mondva az eltá­vozott szerkesztőnek, lapunk kiadójának felkérése s a bihar me­gyei és nagyváradi szabadelvű párt lapfelügyelő bizottságának ma este hozott jóvá­hagyó határozata folytán ezennel átveszem e lap felelős szerkesztését is. Azt hiszem, nincs szükség arra, hogy rész­­­letes programmot adjak. Szerény működésemet ösmeri vármegyénk és városunk közönsége. Ezt a működést fogom ugyanazon irányban, mint­­ eddig, de sokkal behatóbban, legalább a­men­­nyire csekély erőmtől telik, folytatni. Munkálkodásomban vezércsillagként mindig annak tudata és átérzése fog vezetni, hogy a biharmegyei és nagyváradi szabadelvű párt lapját szerkesztem. Azon igyekszem, hogy a párt megelégedé­sét és elismerését megszerezzem a magam és a lap részére. Czélom az, hogy egyfelől eleget te­gyek a párt iránti kötelességnek, másrészt pe­dig irodalmi nivealn álló lappal álljak a tisztelt olvasóközönség elé, hogy annak minden igényét lehetőleg kielégítse e lap. Nem szenzácziós, hanem jó lapot akarok a közönség kezébe adni, oly lapot, mely szilárdan küzd elveiért, de tiszteletben tartja a mások meggyőződését is és soha nem használ más han­got, mint a­minőt a műveltség szempontjai tesznek mindenki előtt kötelezővé. E tekintetben nagy szolgálatára lesz la­punknak a külmunkatársak azon fényes gárdája, kiknek neveivel ezután még gyakrabban fog ta­lálkozni a szives olvasó s a belmunkatársak azon hangyaszorgalmú működése, melylyel ezek nap-nap után érdekessé és élvezetessé óhajtják tenni és teszik is lapunkat. Erről elég legyen s kezességül azt fölemli. nem, hogy a segéd­­­­szerkesztői teendőket s a lap összeállítását to­­­­vábbra is Pásztor Bertalan segédszerkesztő fogja végezni. S lapunk áldozatkész kiadója sem fog ki­­e­mélni, valamint eddig sem kimért, sem fárad­ságot sem költséget e lap minél tartalmasabbá­­ tétele és emelése tekintetében. Legyen szabad tehát reméllenem, hogy me­­­­gyénk és városunk szabadelvű pártjának min­­­­den tagja viszonos támogatásban fogja részesí­­­­teni a párt hivatalos közlönyét. Ezt a támogatást kérem én a lap részére, magam és munkatársaim részére pedig a párt bizalmát és jó­indulatát. Hegyesi Márton, Minisztertanács: A tegnapi képviselő­­házi ülés előtt a miniszteri szobában fontos mi­niszteri tanácskozás volt, a­melyen Széll Kálmán miniszterelnök elnöklete alatt Széchenyi Manó gróf és báró Fejérváry Géza kivételével a kormány valamennyi tagja jelen volt. A ta­nácskozás tárgya — mint beavatott forrásból értesülünk — az osztrák államadósságot ellen­őrző bizottság tegnapi újabb határozata volt. A minisztertanács megbeszélte ama intézkedéseket a­melyeket e tárgyban tenni fog. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy pártkü­lönbség nélkül óriási a felháborodás a tegnapi határozat miatt. Komoly politikusok is azt tart­ják, hogy most meg kellene szakítani minden összeköttetést Ausztriával. Azt azonban bizo­nyosra veszik, hogy gróf Clary osztrák minisz­terelnök még abban, az esetben is bukott ember, még ha sikerülne is más uton reparálni a teg­napi botrányt. A függetlenségi párt és a kvóta. A függetlenségi párt nagyobb mozgalmat indít a kvóta emelése ellen. J­u­s­t­h Gyula újból akczióba lép s elnöke lesz a vitarendező bizott­ságnak. A párt tagjai mind együtt lesznek a kvótatárgyalás idején s miként Justh mondja,­­ „ha együtt is maradnak, akkor obstrukczió nélkül is elhúzzák a vitát a jövő februárig“. Obstrukcziót különben egyik sem akar. T­Á­R­C­Z­A. Parasztok. Irta: Lövik Károly. Két paraszt lakik a faluban, akik régóta agyarkodnak egymással. Az egyik neve Éltető Péter, a másiké Varga János , mind a kettő férfi korban levő, közép módú ember. Éltető Péter rövid nyakú, kövér, lusta természetű, aki ős­­szel fölszántja, beveti, megboronálja a földjét, azután a hasára fekszik és pipaszó mellett alusz­­sza át a telet. Péter egykor katona volt s ott megtanulta a parancsolgatást, de legények helyett csak a feleségének és a két lányának diktál; azok dolgoznak, mint a szarvasmarha és félnek a nehéz öklétől. Varga Jánosnak nincsen családja, magának élő ember, s mint a legtöbb e fajta, ravasz és sunyi. Alacsony termetű és czingárnak látszik, pedig igen fürge és izmos, csak hogy dolgozni ő sem igen szeret. Ő már tud egyet és mást a nagyvilágból; olcsón veszi az aprómarhát, aztán beszállítja a városba, ahol jó ára van, ért a kupeczkedéshez is és kicsiny kölcsönöket ad szomszédainak, akitől kenyérben és takarmányban uzsora­kamatot szed. A száma­dásait fehér krétával, az ajtón jelzi, s nincs rá eset, hogy egy garasról megfeledkezzék. A többi paraszt ezért megveti és Éltető­­ Péter agyarkodásának is ez a kiinduló pontja. Történt ugyanis, hogy a vasut­épitő mérnö­kök a falu felé vették az ujjokat és az Éltető Péter meg a Varga János telkéből is ki akartak hasítani egy darabot. Terméketlen legelő volt, de Varga János, aki hallott már ilyesmiről, ne­kilátott, felásta a földet, parajt meg sárgarépát veteményezett s ilyenformán háromszor annyi pénzt kapott érette, mint Éltető Péter, aki a füle bojtját se mozgatta meg. Mint a legtöbb ember, akire rásütik, hogy buta, e dologra Pé­ter is felfortyant s azóta epéből gyűlölte a ra­vasz Jánost. Jó ideig ez a harag csak kettejük titka volt, egyik se szólt róla, de mind a kettő táp­lálta. Éltető Pétert majd széjjelvetette az irigy­ség, mikor Varga Jánossal találkozott, aki csön­desen mosolygott és sunyira húzta be fejét a válla közé. Jól tudta, hogy ez az Éltető egy kanál vízbe fojtaná, s azért óvakodott tőle. Mindazonáltal nem félt, nemcsak az eszében, hanem az erejében is bizott, s azért az a bicska, melyet a kabátja zsebében viselt, inkább csak biztosítás volt. Azt is tudta, hogy Éltető Péter egyszer, ahogy sora kerül, majd csak összekap vele s azért szóval is előkészült a dologra. A harag aztán lassan fejlődött közöttük ; parasztok már így szokták; a parasztbosszu I egyszer csak lángot vet s a hozzá nem értő em­­­­ber ugyan soha ki nem találná, hogy mi a tu­lajdonképpeni oka. A minthogy abban nem vol semmi indok, hogy egy vasárnap délelőtt, a kocsmában ülvén, Éltető Péter bevezetés nél­kül egyszer csak így szóljon : — Piha ! kukoricza-uzsorás! Varga János, aki a szomszéd asztalnál id­­dogált, elég természetesnek találta a dolgot. Szokása szerint beszéd előtt széjjelsimította sá­toros bajuszát, aztán így felelt: — Soká gondolkozott ezen kelmed ? Éltető Péterből már kikivánkozott minden. — Kukoricza-uzsorás, lókötő, csibész, kap­­czabetyár a kelmed , megértette ? A kocsmában ülő többi paraszt örömmel leste, hogy most mi következik? Éltető Péter arcza kék volt a nagy méregtől, homlokán az ér akkora lett, mint a hajókötél, Varga János azonban csak kissé beljebb húzta a fejét, aztán, zsebre tévén a kezét, így válaszolt: — Aztán mit beszél kelmed ? Tán a kend apja nem a fehérvári börtönben hunyta le a két szép szemét ? Ez nem volt igaz dolog; az öreg Éltető becsületes ember volt, s harmincz ejjs^mä^^ött, mint a falu legöregebb parasztj^ial^ăfe^J/Ei^ azonban már senkisem emlékszem^ amit Varga^ János jól tudott, azért eszeltet, ía ezt a ,váratlan­­| fordulatot. A parasztok tényleg gunypS&n neve-í­tek Éltető felé, akivel egyszer a szoba. /SKU

Next