Szabadság, 1899. december (26. évfolyam, 278-302. szám)

1899-12-01 / 278. szám

XXVI­ k­ évfolyam, Nagyvárad, péntek, 1899. deczember 1. meUuri feltételek: 11.— TWékrt »Minii Negyed Írre 8.50 Tél évre 7.— hn Mr­ Ifauló-kivatal: «h (B ApOet), kM • UrdeM­­ia ■ [UNK] ■íanm rf én min­ imn in POLITIKAI NAPILAP. »Kr— ntw­ár» B fa. A HTHAKMEGmEI É8 NAGYVÁRADI SZABADELVŰ PÁRT KÖZLÖNYE. 378-ik szám] Hirdetések dija: • h—áhoa pettaorén e^ss»r — I kr, HAromirmor U tfibbMor — — — 4 fa* Nyilttér 4 buábo« petitaorért —• S0 ki^ Bély«gdy minden MrdeUe 4a­n/UtUr4rt---------------«0 k* Raktam aarankdná — — — — 1 ttk SwkentM iroda: Lajes­tteza (BlfcanMfytf takarékpénztári épület). Agrárpolitika, Nagyvárad, nov. 30. (Dsk.) Sok szó esett s még több fog esni az agrármozgalomról a hazai sajtóban, mivel kétségtelen, hogy országunk csak oly mértékben fog még a későbbi időkben ipar­állammá­­ fejlődni, a­mily mértékben ezt a józan iparpolitika keretei megszabják, mivel a mezőgazdasági nyerstermények földolgo­zása nem annyira, mint azok kivitele fontos közgazdasági szempontból. Nagy igazság, hogy ipar nélkül a mezőgazdaság sem fejlődhetik tökéletesen s nélküle a gazdasági élet nagyon egy­oldalú, mondhatni tökéletlen s kétségtelen, hogy a politikai­­ szempontból is nagy hord­­ereje van az iparnak, mivel erős középosz­tályt teremt meg s a haladás szellemét oltja a társadalomba. De az is százados tény, hogy a földmivelés és általában a mezőgaz­daság a magyar fajnak beleoltott, vérébe át is ment sajátossága, a­mit különös mértékben elősegítnek természettől megáldott talajviszo­nyaink s kivitel szempontjából világpolitikus­­ helyzetünk is. Miután az iparral való kölcsön hatásában is legcélravezetőbbnek bizonyult eleddig is az az agrárpolitika, mely főleg a mezőgazdák érdekeinek szolgáló intézkedéseket czélozza, kapcsolatosan a mezőgazdák s a földbirtok védelmével valóságos időkben, nem lehet eléggé méltányolni azt a nagyszabású s nagyarányú mozgalmat, melyet az országos gazdasági egylet és vezetés alatt az ország különböző részeiben azok a férfiak indítottak, akiket eddigelé csak a nagy tőke képviselőinek tekintettünk, de a­kik főleg az utóbbi időben számtalan bizonyságát adták annak, hogy mezőgazdasági érdekeink védelmében teljes önzetlenséggel s kiváló szakértelemmel vették kezükbe az irányítást. Természetes, hogy az a kormány, mely az állami közérdeket minden irányban teljes egyöntetűséggel a különböző velleitások kö­zött szolgálni igyekszik, a leghathatósabb jóindulattal viseltetik e mozgalmak iránt s a kereskedelmi miniszter kiegészíteni igyekszik azt az alapot, melyen a földmivelés dolgozni akar és viszont­ így jött létre az aradi u. n. agrárgyülés. Nem volt az a szónak rossz, hanem csakis a jobb értelmében az. Mert miről tanácskoz­tak s micsoda eszméket propagáltak ? Először a tőzsdei fedezetlen határidő üzlet eltörléséről, aztán a gazdák birtokosí­­tási szövetkezetéről. Mind olyan dolgokról, melyek az álló­tőke elleni védelmét tárgyal­ták a mezőgazdaságnak. Az elméletnek, a tudománynak volt ez a szövetkezése a gya­­korlattal; olyan szövetkezés, a­mely a kül­földön már mindenütt dús gyümölcsöket hozott, de a­melyet minálunk csak most kezdenek érdeméhez képest méltányolni. A magyar gazda helyzete valóban olyan súlyos, hogy nem elég a szorgalom a kitartás, a takarékosság a mentésre, hanem a tudomány szövetnekének kell megvilágítani azokat a mélyen fekvő okokat, a­melyek gazdaközön­ségünk hanyatlását okozták. Ilyen határozat volt az aradi kongresszuson az is, hogy a fedezetlen határidőüzlet olyan üzlet, melyben az eladó olyan tárgyat ad el határidőre, mely birtokában nincsen, vagy olyan üzlet, melyet a felek árkülönbözeti kiegyenlítéssel bonyo­lítanak le, mezőgazdasági és malomtermé­nyekben el van tiltva, a­ki a tilalom ellen vét, hivatalból üldözendő és pénzbüntetésre, valamint szabadságvesztésre ítélendő. Az is olyan volt, a­mely abból indul ki, hogy a nyerészkedésre alapított biztosító­társaságok mind kevésbbé törődnek a gazdák érdekeivel, s hogy a biztosító­társaságok leg­közelebb kartelt kötnek majd a tűzbiztosításra vonatkozólag és még jobban megnehezítik a magyar gazda helyzetét. Ez ellen csak szö­vetkezeti alapon lehet védekezni, mert az ilyen biztosító társaságot — mint külföldi példák igazolják — nem lehet belevonni a kartelbe. Nálunk a biztosító­társaságok részvénye­sek. Ez a magyar gazda élhetetlenségére vall, mert szükség van a szövetkezeti bizto­sító-intézetre, mint regulátorra Ezeken az alapokon, a kormány hathatós, s már bebizonyult támogatásával lehet igazi agrár­politikát csinálni. T­Á­R­C­Z­A. (Ébredés. — A „Szabadság“ eredeti tárcsája. — Azt álmodtam, hogy véle sétáltam, karomat karjába fonva át . Hosszan néztem éjsötét szemébe S csókolgattam hullámos haját. Oh, a szivem csordulásig telt meg S mégis némán haladtunk tova. Kéjben égő könnyeket hullattam S boldog voltam, mint ahogy soha! Reggel aztán, mikor fölébredtem, A boldogság csalfán elhagyott, Álmaimmal együtt foszlott széjjel, De a könny — az most is itt ragyog.. . Nagy Endre. A szentesítés alá terjesztendő törvény­­javaslatok szövegét átvizsgáló bizottsága — mint tudósítónk távírja — az országgyűlés két házának Perczel Dezső képviselőházi elnöknek az elnöklésével tegnap ülést tartott, a­melyben a főrendiház részéről Széchenyi Bertalan gróf, jegyző, a képviselő­ház részéről Molnár Antal jegyző, Kovácsy Sándor és Kovács Pál előadók, a földmivelésügyi minisztérium részéről Bartóky osztálytanácsos vett részt. A bizottság megvizs­gálván a vasúti árufuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október 14-én kötött s az 1892. évi XXV. t.-cz. beiktatott nemzetközi egyezmény­hez Párisban 1898. évi junius hó 16-án létrejött pótegyezmény beczikkelyezésével, az 1900. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról, a vizimunkálatok­­nál, az ut és vasútépítésnél alkalmazott napszá­mosokról és munkásokról, a gazdasági munka­­vállalkozókról, és segédmunkásokról, az 1900. Elkárhozás. Irta: Lux Terka­ Sára, szokása szerint, összeszedte a vén leá­nyok lábai alól a pokróczokat s mig amazok eszük nélkül kopogtatták ki a betűket az író­gépen, ő a rögtönzött pódiumon, melyet szépen az ablak alá czipelt, a napot lopva és az eget nézve. Csodálatos, hogy milyen szenvedélyes csil­lagvizsgáló volt ez az asszony még fényes nap­­pal is. Igaz, hogy Tóth Erzsébet, az „olasz nő“, aki rossz perczeiben — mikor nagyon felgyűl­tek a másolandó akták, vagy az olasz becrkét vevő tanulóinak száma kevesbedett meg — dü­hös malicziával fakadt ki a beteges szenvedély ellen, amit egyszerűen úgy magyarázott meg, hogy „Sára lusta. Lusta, mint egy lajhár. Az ura is ezért kergette el!“ Ez pedig rágalom volt Tudta az „olasz nő“ is, hogy nem az ura kergette el Sárát, hanem hogy ő szökött el az urától a nászéjszakáján. Sára, meg az az ember — kettecskén egye­dül a hálószobában, a rózsaszínű függőlámpa sejtelmes, szerelmes fényében . . . Hát ez tisztára lehetetlen és szánalmasan nevetséges volt. Az a torz alak és Sára! Sára, a szép, kívánatos, kékszemű, ringó keblű, kar­csú derekú leány, aki őrültségének, fájdalmának és szégyenének egy perczében azt mondta an­nak a szerencsétlen pénzes­zsáknak : „Jól van, a felesége leszek. Mához egy hétre megtarthat­juk az esküvőt.“ Domokos Sándor, a nyalka hu­szárfőhadnagy is ekkor esküdött a dúsgazdag keményítőgyáros leányával . . . És azóta van az, hogy a Sára a napot lopja és az eget nézi, akár borult, akár tiszta álla­potban van az . . . Pedig három éve is elmúlt már annak, hogy a Domokos Sándor esküvő­jéről áthallatszott a czigányzene a Sára nász­szobájába, ahol a rózsaszínű ,függőlámpa égett sejtelmes, szerelmes fényével. Három éve múlt. És Sára még most is siratja. Én teremtem, mi­lyen ostobák is az asszonyok . . . Különösen levélhulláskor, mikor a szürke, borongós őszi napon apró, sürü esőcsepp veri a fák sárga, gyönge leveleit s mikor színtelen, óriási betűkkel írja fel a természet az égen úsz­káló szürke fellegekre: minden elmúlik . . . Min­den . . Minden . . . Szerelem boldogság . . . És ilyenkor olyan bánatos, olyan kétségbe­­ejtően szomorú az élet a kis rendetlen, poros hivatalos szobában. A három vén leány lesü­tött fejjel, szótlanul dolgozik és Sára sápadtan, könyben úszó szemmel fekszik a földön . . . Kun meg köd és szürkeség mindenhol. Az akácztak sárga levelein szomorú ragyogással ül meg az esőcsepp s a gépházak kormos bádog­­tetején egyhangú koppanással fut le a lyukas csatornából kifolyó víz. A halál, a múlandóság képe mindenhol. Benn a szobában a három feketébe öltözött, ősz­­hajú aggszűz s künn a gépházak körül a vö­rösre hervadt vadszőlőlevelek, a csupasz, ékeitől megfosztott georgina-száraz szégyenkeznek mez­telen ágaikkal. Odább, túl a hivatalos épület körülvevő parkon, ott az élet zsibong, a nagyvárosi élet mozgalmas, kufár, zsivaja. De ez csak tunyán, megtörve jut el idáig s innen, ebből a furcsa formájú ablakból, amelyet egy kapunak a felső részéből alakítottak át s mely a szoba földjétől kezdődik el, innen egypár kormos arczu gépé­szen s egynéhány játszó gyermeken kívül alig lehet más embert látni. Meg némelykor egy-egy

Next