Szabadság, 1900. március (27. évfolyam, 49-75. szám)

1900-03-04 / 52. szám

1900. márcziu­s A. »8 Z A B­A­D S­A­G< 3 segei, nem egészen a k­iadók az okai. Mert, ha olyan arczpiritó darabokat adnak, mint a teke­­nősbóka, meg a Férj vadászni jár — akkor tele házra számíthatnak — a pikáns boudok­ regé­nyeken kapva-kapnak,­­de komoly munka nem kell senkinek. Ott hever a kiadók polczain és tanyát ver bennük a moly. Schwarcz Gyula, az elhunyt nagy tudós, ma­ga egy könyvtárra valót dolgo­zott össze , és alig talált kiadót. Két-hat ezer forintot elköltött évente tudományos utazásokra, nyomdákra és jóformán még azt is, hogy euró­pai hírü tudós, csak akkor adtuk meg neki, mikor a ravatalon feküdt. A színházi háborúságok mellett most keve­sebb szó esik a képzőművészetről. Szinte jó. Mindenki amatour nálunk, nagyképű­leg kriti­zálja a képeket, de a vásárlási kedv ott se va­lami nagy. Kivételt képezett a Loren-Mayer, meg a Győrök Leo-féle kiállítás, ahol majd minden kép elkelt. Szegeden a második műtárlatot áp­rilisban nyitják meg. Ezúttal kitűnő művészünk, Vastagh György rendezi, és az alföld metropo­lisa ezúttal már 4000 koronát szánt művásárlásra. De ha a képekről nem is beszélhetnek an­­­nyit, van a jour-oknak más egyéb, sok tárgya. Az udvar távozása, a miniszteri ebédek, Bánffy Dezső báró teái, meg Lobkovitz hadtest parancs­nok esküvőjére. Régen nem keltett már főúri házasság ilyen érdeklődést. Edelsheim-Gyulay Lipót özvegye, Kronau Friderika valamikor büszkesége volt a német színpadnak. Bécsben rajongtak érte, s hódolói sorában volt a gavallér huszártiszt, Edelsheim-Gyulay Lipót is. A hódo­latból szerelem, a szerelemből házasság lett. Mint fiatal asszony került a magyar fővárosba a szép báróné, akinek szalonja sokáig volt köz­pontja a budapesti főrangú világnak. Miután Edelsheim-Gyulay báró elhalt, visszavonult az özvegy. Évekig tartott ez a visszavonultság, míg most újra egy másik daliás katonához fűzte sorsát és a farsang utolsó napjaiban megtartot­ták az esküvőt. Záróköve volt ez a hosszú far­sangnak, a­melynek cloája az idén a doktor-bál volt. Epen hatvan éves a medikusok czége. 1840-ben tartották meg Budapesten az első or­vos-bált. Hat fiatal medikus, név szerint Lum­­nitzer, Brotczky, Morkler, Guggenberger, Hord­­licska és Loosbeiner összeálltak és elhatározták, hogy a törvényhallgatók mintájára bált rendez­nek a farsangon. A tánczmulatságot január 23-án tartották meg és megjelentek ott Bugáth és Flór jeles orvosok is. A füzértánczot Loósteiner ren­dezte, még pedig annyi leleményességgel, hogy három óra hosszáig tartott és mindazon figurá­kat tánczolták, a melyeket ugyanazon a farsan­gon a párisi opera­bálon tánczolták. Lannernek, a Péterváriak keringője volt akkor divatos­ tüzénél, mely nem tudom, ezen élő lelkekké varázsolt nagy halottak szemeiből-e, vagy tán­cb­eronejuknak mindig komoly és tartalmas köl­tői szárnyalásából csap át lelkünkbe ! Mindezek után bizonyosak lehetünk abban, hogy, ha kö­zönségünk szélesebb rétegei, amelyek számára ez a könyv írva van, ezt igaz szeretettel a ma­gok kedves könyvének fogják reklamálni, úgy a közízlés és közérzület egészséges kijegeczedése a modern áramlatok zavaros vizéből tényleg meg­­indulóban van. Ebben az esetben bízhatunk benne, hogy a nyegle kozmopolitizmust az ő ki­forratlan ifjú prófétáival ma­holnap utólér­ a csömör nemezise. A könyvvel magával — bár nem egy szép lapja marasztalná még tollunkat — végeztünk azon jogos feltevésünkben, hogy azt műveit ma­gyar olvasó megszerzi, elolvassa és tökéletlen méltatásunknál tökéletesebben fogja élvezni. Mégis vádolnunk kell Endrődit. Egy kisebb fajta igazságtalansággal is, melyben Gyulai Pállal szemben leledzik. Igaz, hogy ez a méltóságos­­nak kicsi, nemzetes úr, aki az ő irodalmi kert­jében olyan akkurátusan kertészkedik, mint ahogy írónk — mégis kissé kicsinylő gún­nyal —jel­lemzi, nagy perpatvart üt, ha valakit palánkján kívül rakonczátlanságon ér, — de meggyőződé­sem az, hogy az irodalom Gyulai Pálja néhány fejjel nagyobb termeténél és Endrődi arczképé­­nél. Inkább heves, de bölcs kis fejedelemhez. A régi farsangokon különben sokkal jobban ingadoztak, mint manapság, mert szigorúan be­tartották a tulajdonképpeni farsang idejét. Jóval több naivitás, lelkesedés is volt az emberekben és egész szívből tudtak mulatni. Hivatalos far­sangjukat Vízkereszt után való vasárnap kezdték meg a bálrendezők és húshagyó kedden végez­ték be. Húshagyó kedden aárult a farsang, ak­kor volt a bőgőtemetés, tőkehúzás. Igazi ma­gyar helyeken, régi kúriákban ezt még a 30-as években is megtartották. A bőgő-temetés abból állt, hogy a bőgőt fekete posztóval beterítették, két oldalt gyertyákat vittek a bálrendezők és valami szomorú melódiáknak az éneklése mellett eltemették a farsangot. — Tőkehúzásnak a régi világban azt a szokást nevezték, hogy a farsan­got bezáró éjfél után a leányok és legényül ma­radt ifjak ruhájára egy fonálról lecsüngő kis fácskát akasztottak. Ekkor kaczagva kilátá a társaság: Húzza a tökét, húzza a tökét. A leá­­ányok pedig karban énekelték : Húshagyó, húshagyó. — Engem itthon hagyó. Hajnalban azután elhallgatott a muzsika, mert a régi öregek a farsangban tánczolták, a böjtben pedig böjtöltek. Muzsika nem szólt nyil­vános helyeken az egész böjti időszak alatt és nagy híre volt a XVIII. század végén a szabolcs­­megyei bálnak, ahol a mulató gavallérok, ham­­vazó szerdára viradó reggelen egész hét óráig muzsikáltatták magukat és tánczolták. A falu plébánossá is közbelépett. Országra szóló ese­mény volt ez, a melyre nótát is csináltak : Nem sok haszna vala plébános szavának, Ámbár napja is volt hamvazó szerdának — Vonjad reá javát alföldi nótának Kiki azt kiáltá Lévai Miskának. Mária­ Terézia különösen szigorúan tartotta a böjtöt. Még a magyar nemes testőr sereg tag­jaitól is megkívánta. Erre enged következtetni a kis epizód. Bessenyey György, a híres testőr — mint afféle kálvinista ember — nem sokat törődött a böjttel. Mária­ Terézia, a­ki a legcse­kélyebb dologról is informáltatta magát, meg­tudta, hogy Bessenyey uram nagyböjtben, még pedig pénteki napon kolbászt hozatott magának. A királynő maga elé czitáltatta Bessenyeyt és kenetesen adta tudtára, hogy ebbeli kihágása miatt poenitentiát fog tartani és hiába védekezett Bessenyey, hogy ő kálvinista, meg kellett tartani a vezeklést. Ma mint sok más, naptári fogalom a böjt is. Hangzik a zene s ha van hozzá jókedv és pénz, húshagyó kedd után is megtartják a far­sangból kimaradt estélyeket, bálokat. Püspöki konferenczia. Budapesti tudó­sítónk távirja : Vaszary Kolos biboros her­­czegprimás a katholikus püspöki kart ma dél­előtt 10 órára tanácskozásra hivta egybe a bu­davári primási palotába. Pontban 10 órakor lépett a terembe a herczegprimás, a­kit az ott várakozó egyház­nagyok hódolattal üdvözöltek. A tanácskozásra megjelentek: Császka György kalocsai érsek, Bende Imre nyitrai, Bubics Zsigmond kassai, Dessewffy Sándor Csanádi, Hornig Károly báró veszprémi, Ivankovich János rozsnyói, Majláth Gusztáv gróf erdélyi, Rimély Károly beszterczebányai, Steiner Fülöp székesfejérvári, Szmrecsányi Pál szepesi, Hettyey Sámuel pécsi püspökök, Fehér Ipoly panonhalmi főapát, Vinter Lajos váczi püspöki helynök, Firczák Gyula munkácsi, Szabó János gyulafehérvári, Vályi János eper­jesi gk. püspökök. Távolmaradásukat kimentették : Zalka Já­nos győri püspök, Samassa József egri érsek, Mihályi Viktor balázsfalvi gör. kel. érsek, Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros püspök, Hidassy Kornél szombathelyi püspök, Meszlény Gyula szatmári püspök, Pável Mihály nagyvá­­radi gk. püspök, Radu Demeter lugosi püspök. A herczegprimás a szokásos imával megi­nyitotta az értekezletet és a jegyzőkönyv vezeté­sével Hettyey Sámuel pécsi püspököt kérte fel. Ezután rátértek az országos katholikus autonómia ügyeinek tárgyalására, azon az ala­pon, amelyet az autonómiai kongresszus által általánosságban elfogadott, de az illetékes té­nyezőktől bekérendő kívánalmak szerint leendő átdolgozás czéljából a 27-es bizottsághoz utasí­tott többségi tervezet nyújt. * A huszonhetes bizottság elaborátumát a püs­pöki kar elfogadta a tárgyalás alapjául s egy három tagú bizottságot választott, melynek tag­jai: Schlauch bibornok, Szmrecsányi és Hornig püspökök érintkezésbe fognak lépni a huszonhetes bizottsággal. ÚJ IPAR! STEIN 7. lap- és esernyő készítés és javítás Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest márcz. 3. A folyosón egész délelőtt, — már jóval az ülés kezdete előtt is — kisebb-nagyobb csopor­tok suttogtak, vitatkoztak, itt-ott ingerülten is — természetesen az Ugron Gábor zabszállításá­­ról. A nézetek pártkülömbség nélkül megosz­lottak. A legtöbben azonban mégis úgy véle­kedtek, hogy mégsem járja, hogy egy ellenzéki pártvezér ily természetű, üzleteket köt a kor­mán­nyal. Rakovszky István, az Ugrón nép­párti kebelbarátja szóba is hozta az ügyet napi­rend előtt. A papi párt vehemens szónoka le szerette volna rántani a vizes leplet Ugronról, hogy azt a kormánypártra terítse rá, de ez neki nemcsak, hogy nem sikerült, hanem méginkább fokozta az antipathiát­­ Ugron ellen. Olay Lajos pedig felhasználta az alkalmat, hogy Ugron rabszállítási ügyét, mint összeférhetetlent bejelentse a Háznak. A kereskedelmi tárczához ma többen szólaltak fel. Janovics Döme és Major Ferencz az iparpár­tolás érdekében beszéltek. Igen érdekes és tanul­ságos volt a Kovács Pál beszéde. A csatornázás ügyét fejtegette általános nagy tetszés mellett. Utána Komjáthy Béla kibeszélte az ülést. * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök : Perczel Dezső. A kormány részéről jelen vannak: Széll me­lf­ü­zö-te­rmében MGYYIRáD, Fő-utcza, ernyők és fűzők választékban. A n. é. közönség bcses pártfogását kér STEIN Z., mellfüzö-terme, nap- és esernyő készítése mint házsártos kurta nemeshez hasonlítanám. Az ő pattogó lármája, az ő „kölön utakon“ való járása épen annak az irodalmi irányzatnak vált eddig és, óhajtom, váljék ezentúl is védelmére és hasznára, mely talán észrevétlenül sok mások­kal együtt Endrődi Sándort is fokozatosan ki­emelte régi, csengő-bongó iránytalan költői kedvteléséből és őt immár hét irodalmi és nem­zeti cselekedet diadalához vezette. Az egyik a „Kurucz dalok“ megszólaltatása volt oly időben, amikor egyrészt az alkotmá­nyos küzdelmeinkkel járó lehangoltságra, és azokra is, kik erre okot adtak, nagyon ráfért egy kis biztató és megfélemlítő kurucz csataki­áltás, másrészt labanczkodó közéletünkre és köl­tészetünkre is híven ráillett Czinka Panna bánata : „Mintha egész Magyarország Hervadozna, sirdogálna . . .“ A második cselekedet Endrődi mostani könyve, mely zengő tárogató helyett a tartal­mas költői próza szépségeivel szolgálja a köz­érzület nemzeti regenerácziójának szent ügyét. Ily tettek sorát friss erőben újakkal tetézni biztassa Endrődi Sándort kiváltságos rátermett­sége és a magyar értelmiség elismerésének igaz koszorúja!

Next