Szabadság, 1900. március (27. évfolyam, 49-75. szám)
1900-03-04 / 52. szám
1900. márczius A. »8 Z A BAD SAG< 3 segei, nem egészen a kiadók az okai. Mert, ha olyan arczpiritó darabokat adnak, mint a tekenősbóka, meg a Férj vadászni jár — akkor tele házra számíthatnak — a pikáns boudok regényeken kapva-kapnak,de komoly munka nem kell senkinek. Ott hever a kiadók polczain és tanyát ver bennük a moly. Schwarcz Gyula, az elhunyt nagy tudós, maga egy könyvtárra valót dolgozott össze , és alig talált kiadót. Két-hat ezer forintot elköltött évente tudományos utazásokra, nyomdákra és jóformán még azt is, hogy európai hírü tudós, csak akkor adtuk meg neki, mikor a ravatalon feküdt. A színházi háborúságok mellett most kevesebb szó esik a képzőművészetről. Szinte jó. Mindenki amatour nálunk, nagyképűleg kritizálja a képeket, de a vásárlási kedv ott se valami nagy. Kivételt képezett a Loren-Mayer, meg a Győrök Leo-féle kiállítás, ahol majd minden kép elkelt. Szegeden a második műtárlatot áprilisban nyitják meg. Ezúttal kitűnő művészünk, Vastagh György rendezi, és az alföld metropolisa ezúttal már 4000 koronát szánt művásárlásra. De ha a képekről nem is beszélhetnek annyit, van a jour-oknak más egyéb, sok tárgya. Az udvar távozása, a miniszteri ebédek, Bánffy Dezső báró teái, meg Lobkovitz hadtest parancsnok esküvőjére. Régen nem keltett már főúri házasság ilyen érdeklődést. Edelsheim-Gyulay Lipót özvegye, Kronau Friderika valamikor büszkesége volt a német színpadnak. Bécsben rajongtak érte, s hódolói sorában volt a gavallér huszártiszt, Edelsheim-Gyulay Lipót is. A hódolatból szerelem, a szerelemből házasság lett. Mint fiatal asszony került a magyar fővárosba a szép báróné, akinek szalonja sokáig volt központja a budapesti főrangú világnak. Miután Edelsheim-Gyulay báró elhalt, visszavonult az özvegy. Évekig tartott ez a visszavonultság, míg most újra egy másik daliás katonához fűzte sorsát és a farsang utolsó napjaiban megtartották az esküvőt. Záróköve volt ez a hosszú farsangnak, amelynek cloája az idén a doktor-bál volt. Epen hatvan éves a medikusok czége. 1840-ben tartották meg Budapesten az első orvos-bált. Hat fiatal medikus, név szerint Lumnitzer, Brotczky, Morkler, Guggenberger, Hordlicska és Loosbeiner összeálltak és elhatározták, hogy a törvényhallgatók mintájára bált rendeznek a farsangon. A tánczmulatságot január 23-án tartották meg és megjelentek ott Bugáth és Flór jeles orvosok is. A füzértánczot Loósteiner rendezte, még pedig annyi leleményességgel, hogy három óra hosszáig tartott és mindazon figurákat tánczolták, a melyeket ugyanazon a farsangon a párisi operabálon tánczolták. Lannernek, a Péterváriak keringője volt akkor divatos tüzénél, mely nem tudom, ezen élő lelkekké varázsolt nagy halottak szemeiből-e, vagy táncberonejuknak mindig komoly és tartalmas költői szárnyalásából csap át lelkünkbe ! Mindezek után bizonyosak lehetünk abban, hogy, ha közönségünk szélesebb rétegei, amelyek számára ez a könyv írva van, ezt igaz szeretettel a magok kedves könyvének fogják reklamálni, úgy a közízlés és közérzület egészséges kijegeczedése a modern áramlatok zavaros vizéből tényleg megindulóban van. Ebben az esetben bízhatunk benne, hogy a nyegle kozmopolitizmust az ő kiforratlan ifjú prófétáival maholnap utólér a csömör nemezise. A könyvvel magával — bár nem egy szép lapja marasztalná még tollunkat — végeztünk azon jogos feltevésünkben, hogy azt műveit magyar olvasó megszerzi, elolvassa és tökéletlen méltatásunknál tökéletesebben fogja élvezni. Mégis vádolnunk kell Endrődit. Egy kisebb fajta igazságtalansággal is, melyben Gyulai Pállal szemben leledzik. Igaz, hogy ez a méltóságosnak kicsi, nemzetes úr, aki az ő irodalmi kertjében olyan akkurátusan kertészkedik, mint ahogy írónk — mégis kissé kicsinylő gúnnyal —jellemzi, nagy perpatvart üt, ha valakit palánkján kívül rakonczátlanságon ér, — de meggyőződésem az, hogy az irodalom Gyulai Pálja néhány fejjel nagyobb termeténél és Endrődi arczképénél. Inkább heves, de bölcs kis fejedelemhez. A régi farsangokon különben sokkal jobban ingadoztak, mint manapság, mert szigorúan betartották a tulajdonképpeni farsang idejét. Jóval több naivitás, lelkesedés is volt az emberekben és egész szívből tudtak mulatni. Hivatalos farsangjukat Vízkereszt után való vasárnap kezdték meg a bálrendezők és húshagyó kedden végezték be. Húshagyó kedden aárult a farsang, akkor volt a bőgőtemetés, tőkehúzás. Igazi magyar helyeken, régi kúriákban ezt még a 30-as években is megtartották. A bőgő-temetés abból állt, hogy a bőgőt fekete posztóval beterítették, két oldalt gyertyákat vittek a bálrendezők és valami szomorú melódiáknak az éneklése mellett eltemették a farsangot. — Tőkehúzásnak a régi világban azt a szokást nevezték, hogy a farsangot bezáró éjfél után a leányok és legényül maradt ifjak ruhájára egy fonálról lecsüngő kis fácskát akasztottak. Ekkor kaczagva kilátá a társaság: Húzza a tökét, húzza a tökét. A leáányok pedig karban énekelték : Húshagyó, húshagyó. — Engem itthon hagyó. Hajnalban azután elhallgatott a muzsika, mert a régi öregek a farsangban tánczolták, a böjtben pedig böjtöltek. Muzsika nem szólt nyilvános helyeken az egész böjti időszak alatt és nagy híre volt a XVIII. század végén a szabolcsmegyei bálnak, ahol a mulató gavallérok, hamvazó szerdára viradó reggelen egész hét óráig muzsikáltatták magukat és tánczolták. A falu plébánossá is közbelépett. Országra szóló esemény volt ez, a melyre nótát is csináltak : Nem sok haszna vala plébános szavának, Ámbár napja is volt hamvazó szerdának — Vonjad reá javát alföldi nótának Kiki azt kiáltá Lévai Miskának. Mária Terézia különösen szigorúan tartotta a böjtöt. Még a magyar nemes testőr sereg tagjaitól is megkívánta. Erre enged következtetni a kis epizód. Bessenyey György, a híres testőr — mint afféle kálvinista ember — nem sokat törődött a böjttel. Mária Terézia, aki a legcsekélyebb dologról is informáltatta magát, megtudta, hogy Bessenyey uram nagyböjtben, még pedig pénteki napon kolbászt hozatott magának. A királynő maga elé czitáltatta Bessenyeyt és kenetesen adta tudtára, hogy ebbeli kihágása miatt poenitentiát fog tartani és hiába védekezett Bessenyey, hogy ő kálvinista, meg kellett tartani a vezeklést. Ma mint sok más, naptári fogalom a böjt is. Hangzik a zene s ha van hozzá jókedv és pénz, húshagyó kedd után is megtartják a farsangból kimaradt estélyeket, bálokat. Püspöki konferenczia. Budapesti tudósítónk távirja : Vaszary Kolos biboros herczegprimás a katholikus püspöki kart ma délelőtt 10 órára tanácskozásra hivta egybe a budavári primási palotába. Pontban 10 órakor lépett a terembe a herczegprimás, akit az ott várakozó egyháznagyok hódolattal üdvözöltek. A tanácskozásra megjelentek: Császka György kalocsai érsek, Bende Imre nyitrai, Bubics Zsigmond kassai, Dessewffy Sándor Csanádi, Hornig Károly báró veszprémi, Ivankovich János rozsnyói, Majláth Gusztáv gróf erdélyi, Rimély Károly beszterczebányai, Steiner Fülöp székesfejérvári, Szmrecsányi Pál szepesi, Hettyey Sámuel pécsi püspökök, Fehér Ipoly panonhalmi főapát, Vinter Lajos váczi püspöki helynök, Firczák Gyula munkácsi, Szabó János gyulafehérvári, Vályi János eperjesi gk. püspökök. Távolmaradásukat kimentették : Zalka János győri püspök, Samassa József egri érsek, Mihályi Viktor balázsfalvi gör. kel. érsek, Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros püspök, Hidassy Kornél szombathelyi püspök, Meszlény Gyula szatmári püspök, Pável Mihály nagyváradi gk. püspök, Radu Demeter lugosi püspök. A herczegprimás a szokásos imával meginyitotta az értekezletet és a jegyzőkönyv vezetésével Hettyey Sámuel pécsi püspököt kérte fel. Ezután rátértek az országos katholikus autonómia ügyeinek tárgyalására, azon az alapon, amelyet az autonómiai kongresszus által általánosságban elfogadott, de az illetékes tényezőktől bekérendő kívánalmak szerint leendő átdolgozás czéljából a 27-es bizottsághoz utasított többségi tervezet nyújt. * A huszonhetes bizottság elaborátumát a püspöki kar elfogadta a tárgyalás alapjául s egy három tagú bizottságot választott, melynek tagjai: Schlauch bibornok, Szmrecsányi és Hornig püspökök érintkezésbe fognak lépni a huszonhetes bizottsággal. ÚJ IPAR! STEIN 7. lap- és esernyő készítés és javítás Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest márcz. 3. A folyosón egész délelőtt, — már jóval az ülés kezdete előtt is — kisebb-nagyobb csoportok suttogtak, vitatkoztak, itt-ott ingerülten is — természetesen az Ugron Gábor zabszállításáról. A nézetek pártkülömbség nélkül megoszlottak. A legtöbben azonban mégis úgy vélekedtek, hogy mégsem járja, hogy egy ellenzéki pártvezér ily természetű, üzleteket köt a kormánnyal. Rakovszky István, az Ugrón néppárti kebelbarátja szóba is hozta az ügyet napirend előtt. A papi párt vehemens szónoka le szerette volna rántani a vizes leplet Ugronról, hogy azt a kormánypártra terítse rá, de ez neki nemcsak, hogy nem sikerült, hanem méginkább fokozta az antipathiát Ugron ellen. Olay Lajos pedig felhasználta az alkalmat, hogy Ugron rabszállítási ügyét, mint összeférhetetlent bejelentse a Háznak. A kereskedelmi tárczához ma többen szólaltak fel. Janovics Döme és Major Ferencz az iparpártolás érdekében beszéltek. Igen érdekes és tanulságos volt a Kovács Pál beszéde. A csatornázás ügyét fejtegette általános nagy tetszés mellett. Utána Komjáthy Béla kibeszélte az ülést. * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök : Perczel Dezső. A kormány részéről jelen vannak: Széll melfüzö-termében MGYYIRáD, Fő-utcza, ernyők és fűzők választékban. A n. é. közönség bcses pártfogását kér STEIN Z., mellfüzö-terme, nap- és esernyő készítése mint házsártos kurta nemeshez hasonlítanám. Az ő pattogó lármája, az ő „kölön utakon“ való járása épen annak az irodalmi irányzatnak vált eddig és, óhajtom, váljék ezentúl is védelmére és hasznára, mely talán észrevétlenül sok másokkal együtt Endrődi Sándort is fokozatosan kiemelte régi, csengő-bongó iránytalan költői kedvteléséből és őt immár hét irodalmi és nemzeti cselekedet diadalához vezette. Az egyik a „Kurucz dalok“ megszólaltatása volt oly időben, amikor egyrészt az alkotmányos küzdelmeinkkel járó lehangoltságra, és azokra is, kik erre okot adtak, nagyon ráfért egy kis biztató és megfélemlítő kurucz csatakiáltás, másrészt labanczkodó közéletünkre és költészetünkre is híven ráillett Czinka Panna bánata : „Mintha egész Magyarország Hervadozna, sirdogálna . . .“ A második cselekedet Endrődi mostani könyve, mely zengő tárogató helyett a tartalmas költői próza szépségeivel szolgálja a közérzület nemzeti regenerácziójának szent ügyét. Ily tettek sorát friss erőben újakkal tetézni biztassa Endrődi Sándort kiváltságos rátermettsége és a magyar értelmiség elismerésének igaz koszorúja!