Szabadság, 1987. január (97. évfolyam, 1-5. szám)

1987-01-02 / 1. szám

16. OLDAL rj­Á­t V­Á­­i fé­L­G­S­Z­A­B­A­D­SÁG PLETYKAKORTAN Írta: VAJDA ALBERT „Hallottad már, hogy mi történt az X-ekkel?... Ne mondd, meséld gyorsan!” Ismerős mondatok ezek, kedves olvasóm? Így kezdődik, ezekkel a sablonos sza­vakkal aztán jöhet a lényeg: a pletyka! Félreértés ne essék, tudom jól, ön, kedves olvasóm, éppen úgy megveti a pletykát, mint én...de azért sohasem lehet tudni, ott buj­­kál-e az emberben a pletyka vírusa, amely csak alkalmas pillanatra vár, hogy birtokba vegyen bennünket és kitörjön rajtunk is a „pletykitisz” nevű roppant elter­jedt népbetegség. Az egyik nagy angol női magazin leközölte a pletykálkodás tízparancsolatát, amely tu­ljdonkép­­pen tíz kérdésből áll. Vegyük sorba most ezeket, hogy ön is megtudja: pletykás-e vagy sem? 1. Ha meghallja a villamoson, vagy autóbuszon, hogy a háta mögött ülők egyik ismerőséről beszélnek, mit csinál? Ha nem pletykás hajlamú, oda se figyel. Ha kicsit pletykás, hátradől, hogy jobban hallja, mi­ket mondanak. Ha igazi pletykás, akkor, amikor a két beszélgető leszáll, ön is leszáll és utánuk megy, hogy egyetlen szót se veszítsen el. 2. Ha meglátja egyik kollégájának feleségét egy idegen férfivel, mit csinál? A pletykamentes nő senki­nek sem szól egy szót sem. A kicsit pletykás elmondja néhány megbízható kolléganőnek. Ha nagyon plety­kás, csak egynek mondja el: annak, akiről biztosan tudja, hogy visszamondja a férjnek. 3. Használja-e ezt a kifejezést: ,,Ezt csak neked mondom...”? Aki nem pletykás, sohasem mondja ki. Az ingatag pletykás néha használja. A nagyon plety­kás lépten-nyomon alkalmazza. 4. Szívesen hallgatja-e, ha az ön jelenlétében „ki­beszélnek másokat?” Aki immunis a pletykával szem­ben, közbeszól, hogy más emberek magánügyei őt nem érdeklik. A pletykára hajlamos szívesen hallgat meg ilyesmit, de nem adja tovább, a nagyon pletykás maga veti fel a témát és nyomban továbbadja. 5. Ha meghall egy pletykát, hogyan meséli azt to­vább? A pletykamentes magába zárja. A pletykavírus­sal kissé megfertőzött változtatás nélkül meséli baráti körben. A szenvedélyes pletykás hozzákölt, úgy, hogy csak a szereplők neve és pontos címe marad, a többi még csak nem is hasonlít az eredeti pletykához. 6. Ha legjobb barátnője új ruhában jelenik meg, mit mond neki? A pletykamentes nő őszintén meg­mondja: jól áll-e a ruha, vagy sem? A kissé pletykás a barátnőnek azt mondja: a ruha remek, másoknak azonban megjegyzi, hogy rémesen áll rajta. A nagyon pletykás elragadtatva borul a barátnő nyakába, és utána nyomban mindenkinek elmeséli, hogy a barát­nő elvesztette józan ítélőképességét, klimaxban van és teenagernek maszkírozza magát. 7. Kibontja-e a férje nevére szóló leveleket? A pletykamentes feleség soha, a pletykás mindig. 8. Ha meghallja, hogy egy ismerőse névtelen le­velet kapott, mit mond? Pletykamentes nő reakciója: névtelen levelet írni a legaljasabb dolog a világon! A kissé pletykásé: nem úri dolog a névtelen levél, de azt hiszem, van benne némi igazság. A nagyon pletykás így szól: Névtelen, vagy nem névtelen, a Guszti egy sö­tét alak és minden igaz, amit írtak róla. 9. Ha véletlenül belekapcsolódik egy telefonbe­szélgetésbe, mit csinál? Aki utálja a pletykát, nyom­ban leteszi a kagylót. Akinek némi köze van a pletyká­hoz, végighallgatja a beszélgetést és csak azután teszi le a hallgatót. A nagyon pletykás végighallgatja a be­szélgetést és utána nyomban felhívja valamennyi isme­rősét és elmondja, mit hallott. 10. Saját titkaira jobban vigyáz-e, mint mások önre bízott titkaira? Aki nem pletykás, más titkát épp úgy őrzi, mint sajátját. Az ingatag pletykás mások tit­kait kibeszéli, sajátjait híven őrzi. Az ízig-vérig plety­kás éppen úgy kibeszéli mások titkát, mint sajátját. De az, aki a pletykában valóban élvonalban halad, va­gyis az igazi, hamisítatlan, mondhatni egyetemi vég­zettségű pletykás nemcsak mások titkait meséli tovább elferdítve, hanem saját titkaihoz is hozzákölt minden­félét és így adja azokat tovább. Magyar lábnyomok (Folytatás a 10. oldalról) egy Szilárd, egy Wigner, egy Kármán, egy Gábor, egy kényszerből idegenben beérett és külföldön alkotó magyar világnagyság, akinek teljesítményei megbe­csülést szereztek az egész magyarságnak, de akire a hálaérzet mögött ,,keserű szájízzel és önváddal” kell gondolnunk. SERÉNYEN MUNKÁLKODNAK azok a fürge manók, koboldok, láthatatlan kis lények, amelyek a nyomdákban szavakat torpedóznak meg és érzelmeket állítanak fejtetőre. ..Útvesztőben” c. cikkemben (dec. 12) az a megállapítás fordult elő — mármint a kézirat­ban, — hogy ,,bár ellenségeink még nem nagyon fél­nek a Fehér Háztól, szövetségeseink reszketnek”. A hozzám érkezett kiadásban ez pontosan ellenkező ér­telmet kapott: ,.mindig nagyon félnek” lett belőle. FÉNYMÁSOLATOT KAPTAM a Himnusz kéz­iratáról s benne többek közt, a rendszeresen énekelt legelső versszakban, két szó feltűnő. Az egyik: Kölcsey az első sor „Isten, áldd”-jában nem használt vesszőt, és csak 1 d-betűvel írta a második szót. A másik, amely köztudott: „hozz rá”-t, nem pedig „hozz reá”-t írt a költő, de azt a néptorok és közszáj az Erkel-melódiá­­hoz úgy igazította át, hogy két hangra bővül egyetlen hosszú „a” helyett. A FÖNTEBB EMLÍTETT „Útvesztőben” c. cikk­ben kormányunk alapvetőleg alkalmatlan tagjait említettem, mint akik mellett, fájdalom, nem megle­pő a jelenlegi „Contragate” és „Irangate” skandalum — de akaratlanul megtagadtam a két­ dicsőséget John Lehman haditengerészeti miniszter­­től. Ez a „Naturbursch”-külsejű úr a minap különö­­n érdekes jelét adta annak, hogy mennyire a sorba tartozik. Elő­adást tartott a Yale-egyetemen s annak keretében hírt is közölt: „Összeütközés történt a Csendes-óceán nyu­gati részén egy amerikai és egy orosz hadihajó közt. Még nincsen információnk sebesültekről és az okozott kárról.” Az előadás után félórával „hírnök jött s pi­­hegve szólt”, hogy ilyen összeütközés nem történt... A miniszter nem vette észre a jelentésen azt a döntő szót, hogy „EXERCISE”... Az „Operation: Tender Knuck­­le” elnevezésű tengeri hadgyakorlat tervezetében, ki­zárólag papíron, tört ki a veszedelmes szenzáció, mint Neuhart kapitány, a miniszter hadsegéde, kissé sá­padtan közölte: Mr. Lehman is azok közé tartozik, akik kezükben tartják gyermekei­nk nukleáris jövőjét. Egyébként a tervezet „TITKOS” jelzésű volt. MÉGEGYSZER MÁRIA TERÉZIA, aki - mint már írtuk, ellentétben azzal, amit olvastunk — király volt („Rex Hungáriáé”, nem „Regina”) —, nem volt „császárnő”, hanem „császárné”. A német választó­fejedelmek a férjét, Lotharingiai Ferenc her­ceget, császárrá választották, öt évvel azután, hogy a zseniális asszony uralkodni kezdett. „EUREKA”! VÉGRE MEGVAN! Történelmi humorként szoktam idézni társaságban egy kissé (nem is kissé) valószínűtlen, de mulatságos adatot Gibbon „The History of the Decline and Fall of the Roman Empire”-jából, de már hosszú évek óta anél­kül (kínos ellentétben elvemmel), hogy a pontos forrás helyét meg tudtam volna jelölni. A dolgot nem kisebb emberünk, mint a szaktudományától függetlenül is rendkívül nagy műveltségű matematikai zseni. Neu­mann János említette egy ízben baráti társaságban. Jancsi természetesen megjelölte a kötet­számot és lap­számot, amit föl is jegyeztem, de idők folyamán az a kis jegyzet elkallódott. Most azonban az történt, ami mindnyájunkkal gyakran esik meg: valami egyebet kerestem — és a 7-kötetes Gibbon II. kötetének 280- 281. lapján arra a bizonyos pontra esett a pillantásom ... (Ford.:).....A határvédő osztagok engedélyt kap­tak arra, hogy átkeljenek a Dunán, oda, ahol a csá­szár egy nagy tisztáson, a Buda nevű új város mellett, beszédet intézett a sokasághoz. A tömeg körülvette az emelvényt és úgy látszott, hogy tisztelettel hallgat­ják meg a jóindulatú és méltóságteljes szónoklatot, amikor a barbárok egyike a levegőbe dobta saruját és felordított: ,Marha! Marha!’ Ezt a kihívó indulatszót a tömeg jeladásként vette: megdühödten előre rohan­tak, hogy elragadják a császárt; a trónust és az arany kerevetet durva kezek megrongálták. A testőrség azonban, közülük többek élete árán, időt biztosított a császár szám­ára ahhoz, hogy lóra pattanjon és a zűr­zavarban elmeneküljön.” (Stb.) Edward Gibbon elragadó műve, amely stílusos időpontban — a jeffersoni Függetlenségi Nyilatkozat évében — született s amelyet Churchill a maga nyelv­(Folytatás a 17. oldalon) rovatpótléka) wotnág .... b­it... AhVi — 1989. január 2., péntek -

Next