Szabadság, 1993. január-június (103. évfolyam, 4-26. szám)
1993-04-30 / 18. szám
1993. április 30., péntek AMERIKAI TRAGÉDIA WACOBAN Őrült volt vagy saját csapdájába esett mestermanipulátor? Aligha kétséges, hogy hosszú időn át folyik majd a spekuláció a magát Isten fiának, messiásnak, Krisztusnak nevező David Koreshról, aki 86 követőjét, köztük 25 gyermeket vitt magával a tűzhalálba. Az ügy több mint két hónappal ezelőtt tragikusan kezdődött, majd egy ideig úgy tűnt, hogy komikumba fullad, mielőtt bekövetkezett az abszolút horror. Ezt a drámát az amerikai furcsaságok elemeinek egész sora kísérte. Igazi „amerikánum" bizony a primitív csodavárókat magával ragadó, rock-muzsikával és harsogó prédikációkkal bűvészkedő férfi, aki kommünbe csábítja híveit, melyben önmegtartóztatást követel, míg őmaga a falu egyetlen és tisztelt bikája. És igazi amerikánum a kultikus szekta talán még rakétákat is begyújtó gigantikus arzenálja. Nem kevésbé amerikai jelenség a külvilág, a bűnüldöző szervek és a média reakciója sem. Koreshnek és közösségének egész hadseregre való fegyvertára Taps a baloldalon. Ez később ezzel a mondattal kerül be az utókor számára a jegyzőkönyvbe. Nincs még vége a kormány és az ellenzék összecsapásának. Kuncze Gábor viszontválaszra jelentkezik és megkérdezi: - Hol kapott nyilvánosságot, hogy a Vörösmarty téri székházat egy másik alapítvány tulajdonába adták? Ezt hallgatva arra gondolok, hogy azok a külföldi turisták éppen a Belváros közepén sétálnak, fényképeznek vagy éppen a kérdéses épület előtt hallgatják az idegenvezetőt, sejtelmük sincs, hogy ez alatt milyen vita alakult ki a magyar parlamentben. De még mindig nincs vége a vitának. Szót kér Balsai István igazságügyminiszter és Kálmán Attila művelődési és közoktatásügyi államtitkár és Gál Zoltán, az MSZP frakcióvezetője. A téma még mindig az alapítványok ügye, a nyilvánosság és az ellenőrzés kérdése. Nem kíván különös jóstehetséget, hogy a közeljövőben minderről még hallunk a magyar parlamentben. Már csak azért is, mert az országban jelenleg 7000 alapítvány tevékenykedik. Igaz, nemes célért, de jelentős vagyonnal, pénzzel. Egyelőre a parlamentben vége az izgalmas téma vitájának. Többen kifelé sietnek. Odabent ugyanis nem szabad rágyújtani. Órámra pillantok. 15 óra 45 perc. Alig telt el egy röpke fél óra, amióta az ülésnap megkezdődött. Ki hinné, hogy mennyi izgalom belefér ilyen rövid időbe. Egyre több képviselő helyezkedik el a folyok piros pamlagjain és kifelé néz ablakokon az idegnyugtató Kossuth térre, ahol semmi nyoma sincs az izgalomnak. Békés tavaszi hétköznap van Budapesten. Szerencsére. Molnár Károly senkinek sem szúrt volna szemet, s vallási patológiája, azaz emberek vallási köntösben elkövetett leigázása mind belefért volna a (többségünknek visszataszítóan) szabados és egészségtelen korabeli képbe, ha egy ponton meg nem sérti a törvény betűit. Az volt a gyanú ugyanis, hogy automata fegyverek is vannak arzenáljukban, csakis ezért jelentek meg kietlen texasi tanyájukon az FBI egységei házkutatási paranccsal. Az FBI-t fegyverropogás fogadta, s a tűzharcban négy ügynök és a kultikus szekta hat tagja esett el. Ezzel megkezdődött az alkudozás és pszichológiai ostrom hosszú folyamata. Koresh hol ígért, hol bibliát citált, hol világvéget jósolt, s erről a TV, az újságok hetekig, sőt hónapokig hűséges komolysággal számoltak be egyre sűrűbben ásítozó hallgatóiknak és olvasóiknak. Az ügy egész derűs fordulatot vett, amikor az FBI elhatározta, hogy úgy ahogy Noriegát füstölte ki az amerikai hadsereg panamai rejtekhelyéről, ezt a félbolond társaságot is idegölő hangokkal-zörejekkel próbálja megadásra kényszeríteni. A megafon hát éjjel-nappal zengte a kakaskukorékolástól a buddhisták zümmögő kántálásáig minden elképzelhető állati, emberi és gépi hangkombinációt. Az eredmény? Az idegösszeomlás jelei jelentkeztek - természetesen nem az amúgy sem egészen normális Koresh-hívőkön, hanem az FBI-ügynökökön és a riportereken. A tragédia bekövetkezése után többször hangzott el a kérdés, miért nem várták, miért éppen most határoztak úgy, hogy a zajostromot és a felesleges tárgyalásokat komoly tettekre fordítják? A válasz abban rejlik, hogy nem bírták tovább sem idegekkel, sem az erre a célra pocsékolt dollármilliókkal. így született meg a döntés: könnygázzal kell kifüstölni a társaságot. Senki sem számított arra, hogy a szorítóban magukra gyújtják az épületkomplexumot, hogy emberek képesek lehetnek 25 gyereket elevenen elégetni. Miért ne? Hiszen hittek abban, hogy majd feltámadnak, mondják a hozzáértők. A feltámadásban, a reinkarnációban, a messiás eljövetelében vagy a túlvilági büntetés-jutalmazásban, egyikben vagy másikban, szinte minden vallás hisz. Hol végződik hát a „normális" vallásosság és kezdődik a pszichopatológia? A következő hetekben erről a kérdésről kevesebbet fogunk hallani, és talán az amerikai magánfegyverkezési mánia félelmetes méreteiről sem sokat. Annál többet arról, hogy kit terhel a politikai felelősség: az FBI-t, az igazságügy-minisztert vagy magát az elnököt? A válasz egyszerű: csakis Koresht és tébolyodon híveit, akik elnyerték súlyos büntetésüket. Ami pedig az ártatlanul elpusztult gyerekeket illeti, a sors valóban kiszámíthatatlan körülmények közé pottyant minket erre a földre. Szerencsénk vagy balsorsunk, hogy gyermekkorunkban szüleink körülményeinek sajátosságai vagy éppen egyéni tulajdonságai mit nyújtanak vagy mitől fosztanak meg bennünket. A szabad akaratnak és cselekvésnek ez a teljes gyermekkori hiánya az, amely annyira szívfacsaróvá teszi sorsukat, a Waco-i huszonötöt, a képernyőn naponta megjelenő, vérrel borított, megvakított boszniai vagy a most megnyílt Holocaust Múzeumban bemutatott másfél millió gyermeket... (né) SZABADSÁG / AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 17. OLDAL Már öt perc más lövk (Folytatás a 10. oldalról) addig nem tapasztalt udvarias hangon azt mondta, úriembernek látszom. Hellyel kínált. Ez a gesztus bizonyára azzal volt magyarázható, hogy befutott a szmirnai kikötőbe az amerikai ágyúnaszád. A kihallgatás egy ideig még folytatódott, s azután átadták a jegyzőkönyvet, hogy írjam alá. Elolvastam, és aláírtam. Visszavittek a fogdába, amelyben akkorra már matrac és szék is volt. Nemsokára felkeresett Ingraham kapitány Mr. Offley társaságában." Folytatjuk Latorca partján a nóta más (Folytatás a 14. oldalról) Az út minősége nem javult, de a hó lassan eltűnik, s este 9 körül már újból az otthonos sárban evickélünk a megszokott gödrök között. Itt-ott megállunk, érdeklődünk szálloda után, s az emberek küldenek ideoda. Végül Andris elkapja a legfrissebb tanácsadóinkat, két kisfiút, beülteti őket a kocsiba, s akkor ők mondják, hogy „jobbra meg balra". Olyan helyeken csúszkálunk, hol a faluszéli cigánynegyed lakói sem lennének hajlandóak élni, amikor a gyerekek végre ráböknek egy putrira, hogy „Szálloda!". Ez valami munkásszálló lehetett, hol most az Afganisztánból visszatért katonák egy szakasza lakik. A szakasz egy dróton lógó villanykörte fényénél javítgatja a „hadsereg" büszkeségét, a lerohadt terepjáró kocsit. A szakasz közepén egy hústorony. A 187 centimmel (6 láb, 2-3 inch) a válláig érek. Büszkén mondja, hogy ő járt Magyarországon, s bizonyításként kiböki, hogy „Bor, kenyér" meg még valamit, amit nem írok ide. Megnézzük a „szállodát". Érdeklődünk, hogy van-e mosdó, van-e fürdőszoba. Nem értik miről beszélünk. Végül a 3 csillagos (főhadnagy?) parancsnok, Vaszilíj előkerít egy lavórt, s magyarázza, hogy az mindkét célra kitűnően használható. Este 10 is elmúlik, mire elérjük, hogy Vaszilíj eljöjjön velünk, s elvigyen egy „valódi" szállodába. A csendes hold Már régen szólott a déli harang. S vándor útjára kelt. Hallotta régen van egy tó Mélysége, kincset rejt. Felhők úsznak a táj felett, S a tó fölé homály borul. Úgy tűnik, hogy a szél. Est imákat mond. Míg ezüst fényt Vetít a vízre, S ígéri boldogság kincsét. Ajándékul, a csendes hold. A vándor leszállt a mélybe Hogy kincset találjak. De felszínre hozni nem tuda Mert nehéz volt szivén a kő. Icona Borek