Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Napló, 2005 (1. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-09 / 1. szám

Elnöki program Norvégiától Tyumenyen át a Hargitáig A határainkon átnyúló közeledéssel az a célunk, hogy a megyénkben élők lehetősé­gei javuljanak - jelentette ki Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke azon a sajtótájé­koztatón, amelyen az elkövetkező hetek, hónapok meglehetősen sűrű programját is­mertette. Időrendben haladva első az a tanulmányút, amely Norvé­giába vezetett január 25-e és 30-a között. A megyei terület­­fejlesztési tanács delegációja egy nagyszabású hulladék­megsemmisítő projekt megva­lósításáról tárgyalt egyelőre tanulmányterv elkészítésének szintjén, illetve a Vasmegyer­­ben épülő terményszárító min­tájára továbbiak létesítésének lehetőségét vizsgálták. Február 10-étől 12-éig a ro­mániai Csíkszereda lesz az úti cél. Az elnök itt Hargita és Kovászna megyei kollégáival a Tusnádfürdőn építendő kö­zös oktatási konferencia és tu­risztikai központ ügyéről ta­nácskozik. (Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök a kor­mány nevében azt ígérte, a ter­vezési költségek átvállalásá­val segítenek). Hazafelé jövet Marosvásár­helyen találkozik Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével, s az együttműködés elmélyítéséről váltanak szót. Március 3-án az oroszorszá­gi Tyumeny megye követke­zik. Itt a kormányzónál a ma­gyar élelmiszerexport lehető­ségeiről tájékozódik, s vegyes vállalat alapítását kezdemé­nyezi. A hónap második felé­ben a Moszkva megyei dele­gáció jön Nyíregyházára, hogy egy kinti raktárbázis lét­rehozásáról korábban meg­kezdett tárgyalásokat folytas­sák. A napirenden lévő három nagy közlekedési beruházás közül az M49-es gyorsforgal­mi út kiépítéséről lapunk 7. oldalán olvashatnak. A nyír­egyháziakat különösképpen érinti, hogy az autópálya épí­tésével, illetve a 4-es főút kor­szerűsítésével egyidőben ha­laszthatatlanná válik a nagy­körút hiányzó, 1200 méteres szakaszának megépítése. A tervezés elkezdődött, a MÁV- val tárgyalnak a terület átadá­sáról, s a két önkormányzat - városi és megyei - összefogá­sával 2006 végére vagy a kö­vetkező év elejére „bezárul­hat” a gyűrű. Ígéretesek azok a tárgyalá­sok is, amelyek arról szólnak, hogy a Budapest-Csop in­tercity járat tovább közleked­hessen Szolyva, Munkács, Beregszász, illetve Ungvár irányába, javítva ezáltal a kár­pátaljai magyarok kapcsolat­­tartását az anyaországgal. A téma napirendre kerül a ma­gyar miniszterelnök közeljö­vőben esedékes kijevi látoga­tásán is. Fekete Antal Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke Ezt a történetet az élet írta. Nem kellett hozzá hollywoodi forgatókönyv, Oscar-díjas rendező. Mé­gis igaz, megrendítő és szinte már mesébe illő. Valamikor nyár végén, ősz ele­jén láttam először a tiszta tekinte­tű embert, Kiss Gézát, és fiát, Áriá­mat. Verebes István egy álmos va­sárnap reggel talán a szokásosnál is „Dart Wéderesebben” vette a levegőt a szabolcsi család külö­nös történetét hallgatva. Az a reg­gel más volt, mint a többi, apa és fia a városba indultak, hisz nya­kukon volt már az iskolakezdés, eljött az idő, hogy bevásárolják a legszükségesebb tanszereket. Az­tán, mint a filmekben, egyszer csak egy vastag borítékot találtak, benne több mint 3 millió forint­tal. Egy havonta 75 000 forintból gazdálkodó, öttagú család számá­ra ez az összeg kb. 3,5 évre ele­gendő. De ez a kalkuláció csak az én fejemben fordult meg, és talán ,az Önében is, kedves olvasó, ha érezte már a kísértés furcsa reme­gését, és hagyta, hogy egyszer­­kétszer szemébe kacsintson az ör­dög, akinek persze vagy ellenál­lunk vagy nem, de ez már egy má­sik kérdés. Hősünk, Kiss Géza azon becsületes emberek közé tar­tozik, akikkel az ördög nem mer ujjat húzni, így a boríték pár perc múlva már a rendőrségen pihent. Géza és fia pedig becsületes meg­találóként néhány hétre még a média vendégszeretetét is élvez­hették, hiszen kis országunkban ma már egy becsületes gesztus nem mindennapi esemény, sőt tu­lajdonképpen szenzáció. Mife­lénk ez a való világ... De, hogy visszakanyarodjunk a történethez, az élet végül is továbbment, a szomszédok ugyan még hónapo­kig vitatkoztak döbbenten, miért is nem tette zsebre ez a Géza azt a temérdek pénzt, ha valaki, hát ők megérdemelnék, hogy jobban menjen a sorsuk, végre a gázt is bevezethették volna! De a Kiss család tudta, mindez jól van, ahogy van, s ha úgy kell lennie, hát majd visszamosolyog a sze­rencse. Karácsony előtt jött egy furcsa te­lefon. Nyaralni nem nagyon szok­tak, így se a Sky Travel Utazási Iro­dát, sem a tulajdonost, Bicsérdy Ri­tát nem ismerték. Nem is nagyon értették, mi történik már megint ve­lük. Pedig csak a mosoly volt, ami­ben titkon bíztak, hogy a jó mégis elnyeri jutalmát, mint a mesékben. A jutalom egy egyhetes görögor­szági utazás volt az öttagú család számára. December 17-én a Nyír­egyházi Televízió péntek esti mű­sorában, könnyeiket morzsolgató operatőrök és műsorvezetők gyű­rűjében Ádám kicsit az Indul a bak­­terház Bendegúzának és Tamási Áron Ábel hősének naiv őszinte­ségével vette kezébe az utazásra jo­gosító dokumentumokat és egy be­vásárlóközpont felajánlását, akik az utazáshoz szükséges élelmiszereket és kellékeket biztosítják a család számára. A végtelenül boldog tekintetek és a meghatott szavak között volt egy mondat is, amit tudtunk va­lamennyien: „Mi így öten soha nem jutottunk volna el egy ilyen nyaralásra...” „Soha ne mondd, hogy soha!” - hirdeti filozofikusan egy graf­­fiti. Erre gondoltam, meg arra, hogy imádom a happy end-es tör­téneteket, bár az igazi öröm, a görög nyár még messze van. Ad­dig is minden nap bizonyíték, hogy így is lehet. Vagy talán csak így lehet. Élni, ahogyan élhetnénk. Bocskai Magda Eavszer volt... Egy becsületbeli ügy utózöngéi 1 Híres ZÁHONY Mivel saját­­ nem tudja megoldani, a lánytól kér segítséget tárváros önkormányzatá­nak érdekében, hogy kuli­tabbá tegyék a határár környékét. Szeretnék megnyitni a korábban­­ kamionterminált, szemét­lókat és illemhelyeket ke­nének el a 4-es út kivi szakaszán, hiszen nem r­egy, milyen kép fogad unió keleti határára érkez A remélt támogatás öss tízmillió forint. MÁTÉSZALKA Sikeres zárt a mátészalkai Carl Hungária Optikai Kft., a falajcsoport legnagyobb földi termelője. Tavaly­­ mintegy 900 dolgozója ua tóan nyolcmilliárd forint­ bevételt produkált. A mi végén a közepes nagyság mérő cégek között siker voltak az Észak-Alföldi nőségi Díj pályázatán, pedig a Nemzeti Minőség elnyerését célozták meg. VÁSÁROSNAMÉNY a viselő-testület nemrég fej el a 2005 és 2008 közötti szakra vonatkozó turizmi lesztési koncepciót Idei fe lesz a települési népszerű ki­adványok megjelentetési internetes honlap átalakí valamint a turisztikai infá­ciós táblák, eligazító jelek mérése és újak telepítése. NAGYECSED Az elmúl munka értékelésével, ék­­ rések átadásával egybek avatták­­ fel a szatmári ki­ros felújított rendőrőrse három évtizedes épület­szerűsítése 4,2 millió fő­ba került, a pénzt az őrs­zékességi körébe tartozó kormányzatok és a me főkapitányság adta össze IBRÁNY A térségi kör szerepét is betöltő Ibrány­o­sabb és biztonságosabb e­ső érdekében 700 milliót , a Regionális Fejlesztési O­ratív Program utak építése fejlesztésére kiírt pályáza Az Electrolux­ Csoport a világ legnagyobb konyhai, fürdőszobai, tisztító- és szabadtéri eszközöket gyártó vállalata. Cégünk az Electrolux Lehel Kft. a svéd Electrolux AB leányvállalata. Az Electrolux Lehel Kft.-nél jászberényi központtal folyik termelő tevékenység, a marketing részleg pedig Budapesten található. A vállalat főprofilját a hűtő- és fagyasztószekrény, valamint a fagyasztóláda és porszívógyártás adja. Az Electrolux­ Csoport Igazgatótanácsa július 16-i ülésén jóváhagyott egy közel 65 millió eurós befektetést egy új, alul fagyasztós kombin« hűtőszekrényt gyártó üzem létrehozására Nyíregyházán. Az építkezés 2004 januárjában kezdődött és idén január 04-én megindult a gyártó AZ ELECTROLUX LEHEL KFT. HŰTŐSZEKRÉNY GYÁR Munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: Munkavégzés helye: NYÍREGYHÁZA Ha Ön megfelel az elvárásainknak, modern munkakörülményeket, felelősségteljes szakmai feladatokat és ezzel arányos jövedelmet biztosítunk. 5D The Electrolux Group. The world's No.1 chok Magyar nyelvű önéletrajzokat, a pozíció megjelölésével a következő címre várjuk 2005. február 16-áig. CH­F I p /-■ é- 111 Electrolux Lehel Kft. Hűtőszekrény Gyár, di LlCvLI U1 U A Bíró Katalin HR Vezető 4400 Nyíregyháza-Ipari Park, VEGYIANYAG-RAKTÁROS KARBANTARTÓ (géplakatos) FELADAT: FELADAT: • Beérkező anyagok szállítási dokumentumok szerinti átvétele és • Kétműszakos munkarendben dolgozó üzem karbantartó a megfelelő tárolóhelyekre való betárolása tevékenységének ellátása • Átvett és kibocsátott anyagok rögzítése a számítógépes rendszerben • A gyártó és termelő gépek, szerelőszalagok tervszerű karbantartása • Termeléshez szükséges anyagok kikészítése a raktárból • Váratlan meghibásodások javítása, üzemzavar elhárítása • A raktári tárolórendszerek és anyagmozgató eszközök szakszerű kezelése • A gépek megfelelő műszaki állapotának fenntartása . Tartályos vegyi anyagok lefejtése, tartálypark üzemeltetése . Gépek üzembe helyezésének felügyelete ELVÁRÁSAINK: ELVÁRÁSAINK: • Középfokú végzettség, érettségi vagy technikusi oklevél • Szakirányú, lehetőleg szakközépiskolai/technikumi végzettség • Alap- vagy középfokú raktárkezelői végzettség + 5 éves szakmai gyakorlat (lehetőleg karbantartási területen eltöltött), • Méregkezelői szakvizsga vagy szakirányú szakmunkás bizonyítvány + 7 év gyakorlat • Targoncavezetői képesítés . Hidraulikai, pneumatikai és ezek vezérléstechnikai szakismerete • Számítástechnikai ismeretek . Rajzolvasási készség (műszaki, kapcsolási) • Önálló munkavégzés • Többműszakos munkarend vállalása . ELŐNY:­­­­ • Tömeggyártásban szerzett tapasztalat ELŐNY:­­ • Angolnyelv-ismeret • Min. 3 év gyakorlat raktári vagy egyéb logisztikai területen • Idegen nyelv ismerete • Darukezelői képesítés KARBANTARTÓ (villamos/PLC) FELADAT: • Kétműszakos munkarendben dolgozó üzem karbantartó tevékenységének ellátása • A gyártó és termelő gépek, szerelőszalagok tervszerű karbantartása • Váratlan meghibásodások javítása, üzemzavar elhárítása • A gépek megfelelő műszaki állapotának fenntartása . Gépek üzembe helyezésének felügyelete ELVÁRÁSAINK: • Szakirányú, lehetőleg szakközépiskolai/technikumi végzettség + 5 éves szakmai gyakorlat (lehetőleg karbantartási területen eltöltött), vagy szakirányú szakmunkás bizonyítvány + 7 éves gyakorlat • PLC-ismeretek (SIEMENS, OMRON) Vezérléstechnikai ismeretek • Rajzolvasási készség (műszaki, kapcsolási) ELŐNY: • Tömeggyártásban, automatizált gépek alkalmazásában szerzett tapaszt. • Angolnyelv-ismeret

Next