Szabolcs-Szatmári Szövetkezetek, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Tanácskozott az ÁFÉSZ-sk megyei kiíouttgyűlése A szövetkezetek sem voltak teljesen mentesek attól, hogy szívesebben szervaztek be magasabb árfekvésű, egyúttal nagyobb árrést biztosító cikkeket Ezért a párt iránymutatása alapján a szövetkezetek egy sor intézkedést tettek a rugalmasabb nyesítésére, és árpolitika érveahol arra szükség volt megjavították a beszerzési munkát Megyei szövetségünk — a szövetkezetek érdekképviseletében — számos tárgyalást folytatott, képviseleti szerződéseket kötött a különböző nagykereskedelmi vállalatokkal. A Központi Bizottság novemberi határozata ma is érvényes. Ajánljuk, hogy szövetkezeteink ennek megfelelően tovább javítsák beszerzési, árpolitikai munkájukat Ezekre a kérdésekre egyébként még visszatérek. A szövetkezet a tagoké s gazdálkodó szervek önállóságának, felelősségének nagyarányú növekedése, valamint a szövetkezeti demokrácia továbbítása objektíve kibontakoztasürgette szövetkezetpolitikai elvek felülvizsgálatát, s a korszerű szövetkezetpolitika alapelveinek kidolgozását Megyei szövetségünk a III. ötéves tervidőszak első éveiben még hatósági funkciókat is ellátott. Majd fokozatosan leadásra kerültek a hatáskörök, elkészültek az új szövetkezeli alapszabályok, kormányhatározat rendezte szövetkezetek és szövetségeik a közötti viszonyt, s a március 19—20-án megtartott megyei küldöttgyűlés véglegesen pontot tett az átrendeződési folyamat végére. Bár a megyei szövetség már az ezt megelőző években is továbbfejlesztette munkamódszerét, teljes érvénnyel a tervidőszak utolsó évében váltunk — ha még nem is teljes kiforrottságban — tagszövetkezeteink érdekképviseleti mozgalmi szervezetévé. A korszerű szövetkezetpolitika egyik legfontosabb és kiinduló alapelve az, hogy a szövetkezet a tagoké. A szövetkezet a természetes személyek személyi és vagyoni társulása, s ez a társulás a tagok akaratából bizonyos célra jön létre. Ebből következik minden további fontos elv, így pl. az, hogy a szövetkezet egészét érintő minden, fontos kérdésben a tagságot illeti meg a döntés joga. Amint azt szövetkezeteink már ebben az évben is tapasztalhatták Megyei Szövetségünk maximálisan tiszteletbe tartotta — és tartja a jövőben is — a szövetkezeteknek, a tagoknak ezt a jogát. Ugyanakkor rendeltetésünknek megfelelően információkkal, ajánlásokkal, szolgáltatásokkal segítettük szövetkezeteink munkáját a terv sikeres befejezése érdekében. III. ötéves tervünkben meghatározott feladatok sikeres teljesítését nagyban elősegítette a szocialista munkaverseny mozgalom. A „Kiváló szövetkezet” címért folyó verseny nagy eredményeket hozott. 5 év alatt több mint 30 alkalommal került sor kiváló cím, országos és megyei dicsérő oklevél átadására. Örömünkre szolgál, hogy ebben az időszakban egy vetkezetünk elnyerte a szóminisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, 2 szövetkezetünk és a MÉK pedig a SZÖVOSZ és a KPVDSZ vándorzászlaját nyerte el. A tervidőszakban 2340 dolgozó kapott kiváló oklevelet és jelvényt, dolgozó s a munkaverseny anyagi elismeréseként 2,2 millió forint került kifizetésre. 1970-ben a terv utolsó évében komoly lendületet adott a szocialista munkaversenynek Lenin születésének 100. évfordulójáról való méltó megemlékezése, szabadulásának 25. hazánk félévfordulója, valamint pártunk X. kongresszusára való méltó felkészülés. A III. ötéves tervünk sikeres teljesítésének értékelésekor tisztelettel gondolunk dolgos szövetkezeti tagságunkra, a választott testületek tagjaira és köszönjük támogatásukat Elismerésünket fejezzük ki a szövetkezetek vezetőinek és alkalmazottainak. Megkülönböztetett tisztelet és elismerés ileti a szövetkezeteknél dolgozó 154 szocialista brigádot, szocialista címért jelenleg dolgozó 309 brigádot, az ezekbe a brigádokba dolgozó 2411 fő szövetkezeti alkalmazottat. Ugyancsak elismerést érdemelnek a párosversenyben dolgozó 949, valamint a kiváló egység cím elnyeréséért versenyző 900 egység 2899 dolgozóját. A IV. ötéves terv időszakában is számolni kell élenjáró, példamutató helytállásukra. Úgy véljük, hogy az 1971— 1975-ös évekre ajánlott fejlődési ütem betervezése első lépésként jól szolgálja a tagság, a lakosság érdekeit és messzemenően kifejezi a fogyasztók szükségletét. Azt tartjuk, hogy a TV. ötéves tervben az áruforgalom 65—70 %-os növelése reális, teljesíthető célkitűzés. A fizetőképes kereslet oldaláról ennek megvan a feltétele. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a III. ötéves terv időszakában ez a forgalomemelkedés 84 %-os volt. Az áruforgalom belső struktúrájában — a vegyesiparcikk főárucsoport kivételével — lényeges változásokra nem számolunk. Megfigyelhető lesz az a természetes tendencia, hogy mennyiségben mérsékelten növekvő ugyan, de arányaiban csökken az úgynevezett merev cikkek forgalma és lényegesen nő az úgynevezett rugalmas cikkek fogyasztása és forgalma. Megítélésünk szerint minden áruvásárlásra fordítható egy forint többletjövedelemből 60—70 fillért vegyesiparcikk vásárlására fordít majd a lakosság. Ezért ajánlottuk, hogy a vegyesiparcikk forgalmat szövetkezeteink a III. ötéves tervhez képest 110— 113 %-kal tervezzék növelni. A vendéglátóiparban 45 %-os felfutással lehet számolni, ezen belül az ételforgalom 68—70 %-kal emelkedik majd. Készletet a forgalomba Ezek jogos vásárlóerővel alátámasztott Igaz ugyan, hogy szükségletek: az ellátó kereskedelmi forgalom ilyen ütemű növelése nagy feladat, sok előfeltételt igényel és mindezekkel teljesen jelenleg nem is mértékrendelkezünk. De ha a tagság a lakosság szükségletéből indulunk ki — már pedig ezt kell tennünk — nem tervezhetünk alá. Az alátervezésnek komoly gazdaságpolitikai következményei lehetnek. Ezeket mi nem vállalhatjuk magunkra. Ezért úgy véljük, jobb ha a valóságos igényekkel számolunk és az ipart arra ösztönözzük, hogy tervezett volumenű árualapot a termelje és biztosítsa Kolcs-Szatmár megyének Sza- és nem kevesebbet. Mindebből világosan kitűnik, hogy ajánlott tervünk ellátási szemléletű. Ez helyes is. Ebből kifolyólag azonban a forgalom egyéb előfeltételét illetően az ajánlás több feszültséget mutat. Az elnökségnek az volt az álláspontja, hogy nem hallgatja el, hanem feltárja ezeket a feszültségeket, s feloldásuk érdekében a tervidőszak alatt mindent elkövet. Áruforgalmi előirányzatunk feljogosít bennünket arra, hogy minden lehetséges szerv anyagi és erkölcsi támogatását kérjük. A lakosság túlnyomó többségének az ellátása megyénkben közvetlenül szövetkezeti feladat, de nem lehet csak a szövetkezetek ügye, hanem közügy. A forgalom tervezett növekedési üteméhez képest milyen vonatkozásban tapasztalhatók megoldásira váró feszültségek? Egyik ilyen problematikus téma a készletgazdálkodás. Egy optimálisnak ítélt 52 napos átlagos forgási sebességgel számolva készleteinknek a tervidőszak alatt 200—250 millió forinttal kell növekedniük. A Belkereskedelmi Minisztérium azt szorgalmazta, hogy a forgalomnövekedéssel nyos készletnövekményt áruhitelből finanszírozzák, olyan döntés született. Végül hogy át kell térni a forgóeszközök önfinanszírozási rendszerére. A készletnövekeményt tehát teljes egészében fejlesztési alapból kell fedezni. Erre a célra azonban legfeljebb 100— 120 millió forint áll majd szövetkezeteink rendekezésére. A készlettartás tehát feszültséget mutat Mégsem szabad azt választanunk, hogy lemondunk a forgalom ilyen ütemű növeléséről. Véleményünk az, hogy ha az élet úgy kívánja, bizonyos változások bekövetkeznek e téren. Természetesen semmi sem pótolhatja a jó szövetkezeti készletgazdálkodást. S amint az elmondottakból látható, ennek a tervidőszakban rendkívül megnő a jelentősége. Pénzügyi helyzetünk és a hitelpolitika — dinamikus forgalomemelkedést feltételezve — nem bír elviselni tartós készletlerakódási immobiliákat. E helyzetből egy sor feladat és módszer következik. Mindenekelőtt színvonalasabb beszerzési munkára van szükség. Ehhez azonban a szükségletek pontosabb ismerete is hozzátartozik, mégpedig mennyiségben és szükség szerint cikk mélységben. A piackutatásnak új formáit kell bevezetni. Ezenkívül olyan módszereket kell meghonosítani, mint az előrendelés, az üzletszerzői hálózat kiépítése, stb. Amikor az üzletszerzői hálózat kiépítéséről szólunk, e megnevezést valódi értelmében használjuk. Pontosabban arról van szó, hogy az üzletszerzők a szövetkezeti készleteik értékesítési feltételét segítsék megteremteni, kibővíteni és ne a ktsz-ek és más vállalatok készleteinek értékesítését szorgalmazzák. Ilyen eset fordult elő az utóbbi években a nyírbátori és más szövetkezetek vezetői és kereskedelmi alkalmazottai részéről. Az ilyen üzletszerzői tevékenység összeférhetetlen a szövetkezeti vezetők főfoglalkozásával és különösen nem helyeselhető akkor, ha ehhez külön személyi, anyagi érdekek is fűződnek. A MÉSZÖV elnöksége elhatárolja magát ezektől a módszerektől. A helyes értelemben vett üzletszerzői hálózat kibővítése azért is előnyös, mert nem kíván tőkebefektetést és növeli a bolt áteresztőképességét, ami szintén fontos érdek. A helyes készletgazdálkodást elősegítheti a kockázati alappal való ésszerű gazdálkodás is. Itt is azonban feltétlenül szakítani kell a régi, merev, sablonos módszerekkel. Rugalmasan kell árkedvezményt adni a nem eléggé mozgó, lefutóban lévő cikkek vásárlásának ösztönzésére, nem szükséges megvárni a szezon végét. A helyes kockázati alapgazdálkodást úgy kell értelmezni, mint a készletek „azsárba” tartásának állandó pénzügyi eszközét. Nagy forgalom, — kis haszon A kockázati alapgazdálkodáson túl komoly eszköze az optimális készletgazdálkodásnak az ármegállapítás lehetősége, különösen a szabad árformába tartozó cikkek tekintetében. Minden szövetkezetnek azt ajánljuk, hogy a realizálható árrés tömegét és ne a forgalomhoz viszonyított színvonalát növeljék. Ennek pedig egyetlen módja a „nagyobb forgalom — kisebb haszon” elvének következetesebb megvalósítása. A kettő egymással és a jó készletgazdálkodással kölcsönhatásban van. A szövetkezeti érdek mellett a tagság érdekeinek is ez a felfogás felel meg a legjobban. Az elnökségnek az a véleménye, hogy le kell mondani minden forint többletnyerségről, amely árszínvonal-emelkedést jelentene. Senki sem érezheti feljogosítva magát arra, hogy a nagyobb nyereségrészesedés reményében lassítsa az életszínvonal emelkedésének ütemét. Más szóval az alkalmazottak vélt érdekeit alá kell rendelni a szövetkezeti tagság és a fogyasztók érdekeinek. A szövetkezeti tagság — és a jövőbeni tagok — azt a követelményt támasztják a vezetéssel szemben, hogy helyi árintézkedésekből az árszínvonal egy kifolyólag fillérrel sem növekedjen. Ezt igényli a párt politikájának következetesebb megvalósítása is. Mindez szükségszerűen sürgeti az ármunka színvonalának emelését, a készletekről való jobb informáltságot. Állandósítani kell, az olcsóbb, bár kisebb hogy haszonnal járó cikkekből megfelelő választék és mennyiség álljon rendelkezésre. Ha ezen az úton járunk, máris feloldottuk a feszültség jelentős részét, s egyúttal növeljük a gazdálkodás hatásfokát is. A megoldás kulcsa tehát — majdnem teljesen — a gazdálkodó szövetkezetek keretén belül van. Nem szabad tehát késlekedni soha sem az intézkedésekkel és nem helyes kívülről várni a megoldásokat. A MEK átszervezéséről A felvásárlási forgalom tervezésénél hogy a helyi azt ajánlottuk, lehetőségeket maximálisan vegyék számba. A zöldség, gyümölcs, vegyes cikkek termelésére az ország szükségletének megfelelően ösztönöztünk. Ezért általánosan jellemző az a gyakorlat, hogy a felvásárlási tervelőirányzatok kialakításánál a szükségletből indulunk ki. Az ösztönzésnek egyik legfontosabb eszköze a termelési és értékesítési szerződés. Különösen a fellendülő háztáji gazdaságok termelésének struktúráját befolyásolhatjuk, a szerződéses rendszeren kérészül olyan irányba, amely megfelel a népgazdaság szükségleteinek. Ebben nagy szerepe lehet a háztáji boltok szaporításának és jó működésének, valamint a különféle mezőgazdasági jellegű szolgáltatásoknak, amelyekre még visszatérek. Mindent egybevetve azzal lehet számolni, hogy gyasztási szövetkezettnk foa tervidőszak alatt összesen 40—45 ezer vagon mezőgazdasági eredetű terméket fognak felvásárolni és értékesíteni. Megítélésünk szerint ez nem kis feladat, mindenképpen jó szervezőmunkát igényel Mint azt a küldött elvtársak jól tudják, a MÉK átszervezése most áll befejezés előtt Szeretném kiemelni, hogy a mi véleményünk szerint az átszervezés csak az első lépést jelenti azon az úton, amely a MÉK-et ténylegesen, tartalmilag is a tszek és a fogyasztási szövetkezetek jól funkcionáló, közös értékesítő szervezet kialakulása felé vezet. Mi azt ajánlottuk, hogy a fogyasztási szövetkezeteink lépjenek be a MÉK-be, legyenek tagjai. Most is ezt ajánljuk, két okból is: egyfelől az ÁFÉSZ-ek és MÉK között lassan két évtizedre visszanyúló, hagyományos, jó — bár ,az utóbbi években helyenként súrlódásoktól nem mentes — együttműködés alakult ki a kölcsönös érdekek alapján. Nem volna helyes, ha ezt figyelmen kívül hagynánk. Másfelől ajánljuk azért, hogy az értékesítés egyik iránya lehet a MÉK. S nem állunk úgy, hogy megengedhetnénk azt a luxust, hogy eleve lemondjunk a MÉK közreműködésére. Ugyanakkor nyomatékkal aláhúzzuk, hogy a MÉK-be való belépés nem jelenti az ,,egycsatorna”, az „egykéz rendszer” visszaállítását a felvásárló kereskedelembe. Ez a felfogás nem fér bele gazdaságirányítási rendszer koncepciójába, kezne a többcsatornás ellenértékesítés rendszerével. Más szóval azt ajánlhatjuk, hogy szövetkezeteink lépjenek be a MÉK-be, de arra már nem vállalkozhatunk, hogy megmondjuk: körülmények között és minden minden árut a MÉK-kel szerződjenek és csak azon keresztül értékesítsenek. A szocializmus gazdasági törvényei, a közgazdasági szabályozók léteznek és hatnak. Ezek determinálják a gazdasági döntéseket. A jövőben ha tetszik, ha nem, még erősebb objektív dencia fog érvényesülni tena döntésekben a gazdálkodó szervek törekedni fognak érvényesíteni saját érdekeiket. Vagyis a sok kínálkozó értékesítési irány közül a gazdálkodó szervek objektíve érdekeltségük"t követve azt az irányt választják majd, amelyik számukra a legelőnyösebb. Ha a MÉK olyan kondíciókat tud majd biztosítani, mint más értékesítő szerv, a szövetkezetek saját értékesítési széntük szolgálatát veszik igénybe majd. Amikor tehát ajánljuk a MÉK-k adásot, felvetjük a MÉK felé tagszövetkezetei azon jogos igényét, hogy MÉK harcoljon tagjai érdekéért és megfelelő kondíciókat biztosítson számukra, mert a MÉK-tagság önmagában a mi értelmezésünk szerint nem jelent sem kényszert, sem vonzódás az értékesítési irány megválasztását illetően. A MÉK iránti vonzódást, közreműködésük igénybe vételét csak kedvező gazdasági eredmény válthatja ki. Tisztelt elvtársak! Ez mi elvi álláspontunk e kérdésben, s ha a gazdaságban a szabályozó rendszer révén ható objektív törvényeket nem akarjuk figyelmen kívül hagyni, nem is lehet más álláspontunk. Természetesen azt is tudjuk, hogy az átszervezés utáni helyzet nem lesz könnyű. Nem lesz könnyű a MÉK tevékenységét a célnak megfelelő tartalommal megtölteni. Ezért bizonyos türelemre kétségtelenül szükség lesz. Ez az idő azonban nem szabad, hogy hosszú legyen. Segítjük a háztájit Ismét arra kell utalnoni, hogy ajánlásunk ellátási szemléletű. Ez a szemlélet megmutatkozik az ipari és szolgáltatási előirányzatunkban is. Azt ajánlottuk, hogy szövetkezeteink a IV. ötéves terv időszakára 100—103 százalékkal növeljék árutermeléseit, 140 százalékkal pedig a lakossági szolgáltatások jelenlegi mértékét. Hasonló mértékben javasoljuk növelni a mezőgazdasági termelési célú szolgáltatásokat is. Különösen a háztáji gazdaságok termelésének fellendítése szempontjából van ennek nagy jelentősége. Ezek komolyan feszített számok. Megvalósításuk anyagi feltételeit lényegében saját erőből kell biztosítani. Az a meggyőződésünk, hogy — ha ez helyileg kisebb-nagyobb feszültséget is okoz — mégis ezt az utat kell járnunk. Ma már központi kérdéssé nőtt, az a tény, hogy a “szolgáltatások elmaradása fékezi az életvisszonyok további javulását. Az a tendencia is egyre inkább erősödik, hogy az emberek jövedelmük mind nagyobb hányadát fordítják különféle szolgáltatásokra. Ez világjelenség. Ez a „követelés” méginkább felgyorsul a szocializmus építésének magasabb szintjén. A tartós iparcikkek elterjedése, a munkaképes korú lakosság mind nagyobb arányú bevonása a munkába, az életkörülmények javítása szükségszerűen sürgetik a szolgáltatások fejlesztését. Pártunk X. kongresszusa a napokban javasolta, hogy további területen kell áttérni a rövidített munkahétre. Ez is bizonyos szolgáltatási igény támasztással jár. Nem is beszélve arról, hogyha komolyan tehetünk valamit a tagság érdekében, akkor ezen a területen még sokat tehetünk. Mi a helyes magatartás ebben a helyzetben? Egyedül az, ha igazodunk a szükségletekhez. Ha a tagok érdekeit akarjuk szolgálni — már pedig ez kötelességünk — nem rendezkedhetünk be úgy, hogy stagnáljon mús, vagy évenként a szolgáltat—3 %- kal emelkedjen, évenként 20—25 %-ra amikor van igény. Bár feszített ez a célkitűzés, mégis helyes ragaszkodni hozzá, s fokozatosan meg kell teremteni a megvalósulás feltételeit. Azt javasoljuk, hogy a küldöttgyűlés elvileg ebben értsen egyet. A korszerű szövetkezetpolitikai elvek valójában, a tagság anyagi váltásakeltségének fokozásában érdem az árpolitikán túl — a szolgáltatás az a terület, ahol még sokat kell tennünk. Kívánatos, hogy a szolgáltatás egészében ne legyen ráfizetéses, de ne legyen nyereségnövelő forrás túlzottan csak ilyen alapon lehet sem. célkitűzéseknek jól megfelelani. Azért, hogy előirányzatunk valóra váljon. ki kell tehát bővíteni a szolgáltatások körét, s bátran kell előnyöket a küldöttgyűlés résztvevői.