Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 1. szám
lödnek ártatlanul a börtönökben és internálótáborokban szocialista meggyőződésük miatt”. Az irat a következő kijelentéssel zárul: „Higgye el, Koláth dr. úr, ha a köztársaságbeli magyar polgári pártok, tehát a ruszinszkót is, Petőfit tekintették volna és tekintenék igazi vezérüknek, és ha hazug lelkesedéssel nemcsak ünnepelnék, hanem követnék is őt, s ha határozott, bátor hangon követelni mernék a népek, a dolgozók magyarországi testvéreinek szabadságát is, akkor lehetne beszélni arról, hogy a szociáldemokrata párt önökkel párhuzamosan dolgozik. De így : soha.” Az 1923-as Petőfi-ünnepségek általában a polgári pártok, intézmények és sajtó rendezésében zajlottak le, de a mindinkább öntudatosodó dolgozó tömegek is hallatták hangjukat. Így például a „Beregi Újság”, a „Beregi demokrata magyarság társadalmi és politikai hetilapja” 1922. augusztus 20-i számában, így írt: „Korának mozgalmaiban Petőfi neve egyet jelentett a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjével, az ő üstökösszerű fel- és letűnése az igazi demokráciáért való áldozás volt. A sors iróniája, hogy száz esztendő múltán a visszasüllyedt világ emberei Petőfi nevét hordozzák körül, kisajátítják a Petőfi kultuszt olyanok, akik éppen az ellenkezőjét vallják meggyőződésüknek. Túl a határon vérgőztől buzdult emberek állottak fel március 15-én Petőfi szobra előtt és Petőfiről zengtek hazug énekeket, ugyanakkor, mikor a magyar nép szabadság iránti vágyakozása a legkisebb megnyilatkozását is korbáccsal, puskatussal fojtották el... Vigyázzatok! Mázolva! A vásári zajtól elfordulva befelé néző lélekkel emeljetek oltárt Petőfi harci szellemének, szívetek legmélyebb zugában. Mert Petőfi az elnyomottak, a szabadulni akaró emberiség lánglelkű költője, a népjogok harcosa, lágy fuvollatzsongó muzsikája az ifjúságnak! Harangkongás, ágyúdörgés, villámcsapás a Zsarnokság felé, két kinyújtott kar az örök emberi vágyódás: a világszabadság elé.” Hasonló hangnemben írt a forradalmár költőről a Beregszászon megjelenő „Néplap” (alcím: Ismeretterjesztő és gazdasági hetilap a földmunkás nép számára). Az 1922. november 22-i számában megjelent „Petőfi” cikkben olvassuk: „A nép egyszerű gyermeke volt. Egyetlen szentséget imádott: a szabadságot. A földhöz ragadt szegény és elnyomott, jobbágy és minden nép kitagadottjai voltak testvérei, az ő felszabadulásukért járta végig kálváriás életét... Január 1-én, születésének 100. évfordulóján az egész világ megemlékezik róla. Hogyne szentelnénk neki ünnepet, mi, a nép igazi gyermekei is? Készüljünk rá.” A Kárpátalja városaiban január 1-én műsoros előadásokat tartottak, az itt fellépő szónokok méltatták Petőfi életútját és jelentőségét. A Mozaik kultúregyesület matinéján fellépett a Nagykaposon lakó költő és szavalóművész Mécs László, aki felolvasta „Lélekidézés” c. Petőfinek szentelt versét. (Ezt leközölte a helyi sajtó, majd az „Élet” c. folyóiratban is megjelent). A vers a pályakezdő Mécs László jellegzetes alkotása. A költő nem minden érzelgősség nélkül még „a háborúban meggyötört emberekhez szólt és lázító, forradalminak ható prófétálással írt...” (A magyar irodalom története, 6. köt., Bp. 1966., 184. old.) Műsoros ünnepélyes előadásokat tartottak a terület többi városában és egyes falvaiban. Beregszászon az Oroszlán Szálló nagytermében tartották meg az ünnepséget, amelyen a korabeli újság közlése szerint „a város legjobb szavalói és előadói szerepeltek ...” Ugyancsak itt olvassuk, hogy „az ünnepség után táncmulatság volt” és a siker olyan volt, hogy az ünnepséget január 14-én megismételték. Kovách Béla újságíró (1886—1965) terjedelmes (kéziratban maradt) verses prológusában megemlékezett Petőfi városbeli látogatásáról is. 61