Szabolcs-Szatmári Szemle, 1983 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám

A bajok orvoslásának reményében a Felső-Szabolcsi Ármentesítő Társulat meg­építette 1858—1863 közötti években az 53,3 km hosszú Belső-csatornát, amelybe 22 mellékcsatorna szállította az összegyűjtött vizet. (3. ábra.) A 160,5 km hosszúságú csatornahálózat képtelen volt elvezetni a nyírségi vizektől táplált belvizeket. Még súlyosbították a helyzetet a Tisza gyakori gátszakadásai — 1864., 1865., 1869. —, ilyenkor az árvíz nagy mennyiségű hordalékot hozott magával, amit a lassan visszahúzódó ár lerakott, s feltöltögette a csatornákat. Ezt a helyzetet csak súlyosbították az 1876—1879-ig tartó csapadékos évjáratok. A Rétközben a csapa­dékos években több volt a belvíz, mint az ármentesítés előtt. Ugyanis a nyílt ártér bezárult, s a Belső-csatorna a tiszaberceli zsilipen nem tudta levezetni a területre zú­dult tekintélyes mennyiségű vizet. De egyre tűrhetetlenebbé vált a helyzet a Nyírség­ben is, ugyanis a vármegyei árkok és a birtokosok magán árkai tetemes mennyiségű vizet vezettek le a Rétköz felé, csapadékos években méretüknél fogva azonban koránt sem voltak alkalmasak arra, hogy a nyíri területeket a víztől mentesítsék. A társadalmi igények feszítő ereje, a szántóföldek gyarapításának vágya, a közle­kedés rendezetlen volta késztette a Felsőszabolcsi Tiszaszabályozási és Belvízlevezető Társulatot és a Nyírvíz Szabályozó Társulatot egy olyan főcsatorna megépítésére, amely a Nyírség vízválasztójától észak irányba lefolyó vizeket összegyűjti és levezeti a Tiszába. A két érdekeltség között 1879-ben megállapodás jött létre, a mely szerint a gyűjtő főcsatorna tervszerű kiépítését teljes felelősség mellett a Felsőszabolcsi Tisza­szabályozási és Belvízlevezető Társulat vállalja magára, a Nyírvíz Szabályozó Társulat pedig az építési és örök időkre a fenntartási költségekhez egyszer és mindenkorra 250 000 forinttal, mint általány összeggel járul hozzá”. Kolossváry Ödön : Magyarország mederrendező és árvédelmi munkálatok fejlődése 1899-ig. Bp., Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomda RT. nyomása 1905. 125. oldal. A FŐCSATORNA MEGÉPÍTÉSE A gyűjtő főcsatorna (ún. övcsatorna) építését 1879. év őszén kezdték el és 1882 novemberében fejezték be. A 44,7 km hosszú főcsatorna a két társulat árterének határvonalán Berkesztől kiindulva — a 4. számú főközlekedési úton átívelő hídnál kezdődik — Gávavencsellőnél szabad folyással ömlik a Tiszába (3. ábra). A nyírvíz­gyűjtő főcsatornát 1884-től a felsőszabolcsi társulat elnökéről Lónyay Menyhértről ,.Lónyay-csatornának” nevezik. Az 1880-as évek elejétől a vármegyei árkok, majd az egyre bővülő új főfolyások — amelyek 1883—1885 között épültek — juttatják a Nyírség vízválasztójától északra lévő területek vizét a gyűjtő főcsatornába (3. ábra). A főfolyásokhoz kisebb csatornák kapcsolódnak, egy-egy főfolyás csatornarendezésének hossza 32—35 km között válta­kozik 300—400 km 2-nyi vízgyűjtő területtel (4. ábra). A Lónyay-főcsatornába összesen hat számozott (III—IX-ig) főfolyás torkollik. (A „főfolyás” elnevezés az állandó vízszállításra utal). Ezek közül a III.- (berkeszi), IV.- (kemecsei) és a VIII.- (Érpatak) szabad folyással, az V.-, VI.- és a IX.-főfolyá­­sok vize mivel fenékszintjük alacsonyabb mint a Lónyay-csatornáé, ezért szivattyúk segítségével jutnak a gyűjtő főcsatornába. A Lónyay-főcsatorna magas vízállása ese­tén azonban mindegyik főfolyás vize csak szivattyúk továbbításával juthat el a Tiszába. A VÍZRENDSZER SAJÁTSÁGAI A gyűjtő főcsatorna és a főfolyások legfontosabb vízrajzi adatait az 1. táblázaton mutatjuk be.

Next