Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2001 (36. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám

Arcképek És még sorolhatnám, erényeit, furcsaságait, de megakadok, mert ezt tenném, saj­nos, már késő! Ott halt meg közöttünk, a színészház második emeletén. Egy olyan héten halt meg, amikor nem voltak sem próbái, sem előadásai. Még hol­tában is alázatos volt hivatásával szemben! Péntek éjszaka, amikor szemlét tartott az orvos, a rendőrség, döbbenten ténfereg­­tünk a folyosón. Szombat reggel, még mielőtt szóltam volna, „kenyeres pajtása”, Bajszi a színház büféjében, törzshelyén a székét ráfordította az asztalára, a felfordított szék lapjára ráfordított egy hamutartót. Az asztalon meg égett egy gyertya is. Igen, azt hi­szem, oda, ahol naphosszat, többnyire szótlanul és egyedül üldögélt, mind úgy szeret­nénk, ha soha többé nem ülne oda le más. Ott a helye köztünk. És ezen szombaton hirtelen mindannyian a szokásosnál jóval csöndesebben beszé­lünk, mint egyébként, s egyszerre mintha valahogy jobban­­ kezdtünk volna figyelni egymás mondataira. Mintha aznap mindenkiről lehullt volna a köznapok sallangja, igen, szombaton mindannyian a saját hangunkon szólaltunk meg, kár, hogy ehhez ez a mély és igazi szomorúság szükségeltetett. Tény, hogy elkezdődött bennünk Szigeti András hiánya!... Szoktuk nagyszájúan mondani, „nincsenek pótolhatatlan emberek”!... Vannak. Szigeti András az. A nyíregyházi színházben pótolhatatlan minden művész, kollégád nevében pótolha­tatlan minden ember. Őt halva találtuk pénteken, és az élet szombaton ment tovább, rohadtul ment to­vább, nagyon rohadtul!... Aznap este két előadásra is gyűlt a közönség. A nagyszínpad kulisszái között ki-be jöttünk egy komédiából, s míg odabenn tele pofával mulattattunk, a színfalak mögött mindvégig gyász költözött kifejezéstelen arcunkra. Csibész foglalkozás. Szombat este, másnap, hogy Szigeti Andrist halva találtuk, a nézőtéren a publikum egy víg történetet láthatott a nyomorúságról, a pénztelenségről, a deklasszálódásról, a kisszínházban pedig arról, hogyan tébolyodik meg valaki a magánytól, a kilátástalan­­ságtól. Aztán elmúlt ez a nap is, és elmúlik az évad is, és jövőre Mensáros­, a Pankotay­­mellé tervezünk egy Szigeti-bérletet is... De hogy igazából ki volt ő, mi volt ő, azt már csak mi tudjuk, mi őrizhetjük meg ma­gunkban, nyíregyházi kollégák és a nyíregyházi közönség, akiknek közelében élt, dol­gozott és meghalt. Isten vigyázza nyugalmát az örökkévalóságban! Verebes István

Next