Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2001 (36. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám
Arcképek És még sorolhatnám, erényeit, furcsaságait, de megakadok, mert ezt tenném, sajnos, már késő! Ott halt meg közöttünk, a színészház második emeletén. Egy olyan héten halt meg, amikor nem voltak sem próbái, sem előadásai. Még holtában is alázatos volt hivatásával szemben! Péntek éjszaka, amikor szemlét tartott az orvos, a rendőrség, döbbenten ténferegtünk a folyosón. Szombat reggel, még mielőtt szóltam volna, „kenyeres pajtása”, Bajszi a színház büféjében, törzshelyén a székét ráfordította az asztalára, a felfordított szék lapjára ráfordított egy hamutartót. Az asztalon meg égett egy gyertya is. Igen, azt hiszem, oda, ahol naphosszat, többnyire szótlanul és egyedül üldögélt, mind úgy szeretnénk, ha soha többé nem ülne oda le más. Ott a helye köztünk. És ezen szombaton hirtelen mindannyian a szokásosnál jóval csöndesebben beszélünk, mint egyébként, s egyszerre mintha valahogy jobban kezdtünk volna figyelni egymás mondataira. Mintha aznap mindenkiről lehullt volna a köznapok sallangja, igen, szombaton mindannyian a saját hangunkon szólaltunk meg, kár, hogy ehhez ez a mély és igazi szomorúság szükségeltetett. Tény, hogy elkezdődött bennünk Szigeti András hiánya!... Szoktuk nagyszájúan mondani, „nincsenek pótolhatatlan emberek”!... Vannak. Szigeti András az. A nyíregyházi színházben pótolhatatlan minden művész, kollégád nevében pótolhatatlan minden ember. Őt halva találtuk pénteken, és az élet szombaton ment tovább, rohadtul ment tovább, nagyon rohadtul!... Aznap este két előadásra is gyűlt a közönség. A nagyszínpad kulisszái között ki-be jöttünk egy komédiából, s míg odabenn tele pofával mulattattunk, a színfalak mögött mindvégig gyász költözött kifejezéstelen arcunkra. Csibész foglalkozás. Szombat este, másnap, hogy Szigeti Andrist halva találtuk, a nézőtéren a publikum egy víg történetet láthatott a nyomorúságról, a pénztelenségről, a deklasszálódásról, a kisszínházban pedig arról, hogyan tébolyodik meg valaki a magánytól, a kilátástalanságtól. Aztán elmúlt ez a nap is, és elmúlik az évad is, és jövőre Mensáros, a Pankotaymellé tervezünk egy Szigeti-bérletet is... De hogy igazából ki volt ő, mi volt ő, azt már csak mi tudjuk, mi őrizhetjük meg magunkban, nyíregyházi kollégák és a nyíregyházi közönség, akiknek közelében élt, dolgozott és meghalt. Isten vigyázza nyugalmát az örökkévalóságban! Verebes István