Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2020 (55. évfolyam, 1-4. szám)

2020 / 3. szám

Ember és szerep - Százhúsz éve született Féja Géza hetőleg halálosan beledöfjön, nos, az nem debatter: tulajdonképpen fából vaskarika.”„ E jelenség több hazai irányzatot is meghatározott. Technikáját felismerhetjük az eufe­­misztikusan népi-urbánus vitának mondott kultúrharc mindkét frontján. Koncsol László állapította meg Fábry Zoltánról, hogy a „pillanatok és helyzetek szo­rításában”, az 1930-as évek őrlő malomkövei között túlzottan szélsőségesen válaszolt a kihívásokra. Koncsol szerint Fábry ekkor „fényévekre sodródott a szellemi ember esz­ményi típusától, s egyoldalúságaival, dühödt szélsőségeivel, kései, szégyenkező önkor­rekcióival inkább arra szolgáltatott példát, hogy miként nem szabad egy embernek egy szellemi pályán mozognia s a művészetről gondolkodnia.” Koncsol Fábryt szónokként ábrázolta: „írásainak pátosza, evidenciaszintje, vitázó éle, demokratikus elkötelezettsége, nyelvének költői elemekkel kevert racionalizmusa, a pillanatérzék, a naprakész válaszok és ítéletek külön is, együttvéve is a szónokot és a műfajt jellemzik.”­ Az új írói szerep sajátosan magyar, autonóm változatának Ady Endre az előképe. Az ő költészete tette fogékonnyá az I. világháború után indult nemzedékeket az írói attitűd átértékelésére. E felszántott talajba vetette be azután Szabó Dezső a tanításait. A művészi öncélúság elutasítását ő közvetítette igen szuggesztíven a fiatalok számára. Tőle kapták a felmentést, hogy ne foglalkozzanak kötelességszerűen a szépírással, az ő nyomán lett írói törekvéseik keretbe foglalója a politikum. Szabó Dezső irányította rá a figyelmet a magyar múlt és valóság tényeire. A társadalmi válságból való kiútke­resés tőle kapott útjelzőt. A faj, nép és őserő mítosza váratlan látvánnyal lepte meg az ifjúságot. A lelkes parasztkutatás során megpillantották a társadalmi nyomor addig ismeretlen mélyeit, az egészségesnek hitt paraszti életforma felbomlását. Felismerték a radikális fordulat szükségességét. Szabó Dezső tehát közvetve maga is hozzájárult, hogy a szemek kinyíljanak, a mítosz szétoszoljon. A népi írók mozgalmában később jellegzetessé vált „átértékelés” csíráit már Féja Géza pályakezdésekor megtaláljuk. 1923-as Csokonai és Szabó Dezső tanulmánya „egy nagy munkakívánság” jelzése. Mint írja, a feladat ma: „kiásni a magyar irodalom múltját a tévedések s az ingó feltevések halmazából”.­ A hangzatos igénybejelentés ekkor még inkább Szabó Dezső követése; meggyőződéses írói programmá csak évek múlva érlelődik, főként Bajcsy-Zsilinszky mellett, az Előőrs korszakban. Az ott mege­redt gyökerek azután a népi mozgalmon belül ásták magukat mélyre. A népi írók — köztük Féja is — rövidre zárták élet és irodalom, mű és valóság bo­nyolult áttételeit, keresték az emberség és a szó közt a legrövidebb utat. Az alkotást ideológiájuknak rendelték alá; műveikkel közvetlen és eleven társadalmi hatásra töre­kedtek. Egységes képet kívántak adni a múltról, a mai valóságról, a társadalomról és az egyénről. „Végtelenül jólesik látni, hogy ez az írónemzedék mennyire látja, sőt vállalja a magyar föladatok teljességét. Letértek a századforduló írójának szűk vágányáról, a 7 Mesterházi Miklós: Rudas László és a húszas évek Lukács-vitája. Magyar Filozófiai Szemle, 1984. 1—2. sz. 94-95. 8 Koncsol László: Irodalmunk hiteles képe - kívülről. Irodalmi Szemle, 1984. április. 369-370. 9 Féja Géza: Csokonai Vitéz Mihály. Élet és Irodalom, 1923. április 25. 2. sz. 45.

Next