Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2020 (55. évfolyam, 1-4. szám)

2020 / 4. szám

I 76 Szemle első személyben megszólaló narrátora Nagybányától Hévízig olyan helyeken barangol, mint Túristvándi, Szatmár­­cseke, Cégénydányád, Csaroda, Tákos, Nyírbátor, Máriapócs, Baktalórántháza, Vaja, Kisvárda, Sóstó, Tiszadob, Szabolcs, Tokaj, Erdőbénye, Sárospatak, Lillafüred, Bükkszentkereszt, Eger, Kassa, Betlér, Po­zsony, Dévény, Szentendre, Visegrád, Do­bogókő, Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Hévíz. Eme szemlélődő, az egyes tájakat megcsodáló, megsüvegelő „vándor” nem elégszik meg a látottak lajtromozásával, hanem mondandójában felidézi az adott vidék történelmének, irodalmának jele­sebb eseményeit és alakjait is. így például nemcsak a rákosi templom, a máriapócsi búcsúk, a vajai várkastély, illetve a hajdan a Rákócziak birtokának számító Erdőbé­nye szemet gyönyörködtető ásványairól kapunk érzékletes leírásokat, hanem bepil­lanthatunk Sárospatak, Eger, Kassa, vagy a tiszadobi kastély történetébe, miközben felidéződik Csokonai Vitéz Mihály, Besse­nyei György, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Áprily Lajos, valamint Cseh Tamás alakja is. A Képes utazások azáltal is meghaladja az útirajzok átlagát, hogy prózai szövege­it versek színesítik: bennük megmutat­koznak a túrázgató szerző érzelmes lírai impressziói is (Túristvándi, Szatmár, Tá­kos, Csaroda, Sóstó, Tokaj, a festők városa, A számadás évszaka.) Az egyes települések bemutatását Bodnár Ágnes szívmelengető akvarelljei illusztrálják. A magát „tősgyö­keres egri festőnek” valló alkotó tizenhat hangulatos munkája megemeli az olva­sottakat, így az úti élmények a befogadót immár nem pusztán a nyelv, hanem a vi­­zualitás erejénél fogva is kellemes tapasz­talathoz juttatják. (A művésznő a költő korábbi, 2019-es Fuss ki a rétre című kö­tetének is hatásos illusztrátora volt.) Bodnár István, aki a 2018-ban, Gáli Ludmilla képzőművész varázslatos mun­káival gazdagított könyvében, a Színek és árnyakban kisprózai és verses vallomáso­kat tett közzé, most, a Képes utazásokban reménybeli olvasóit olyan kirándulások­ra hívja, ahol „látványos hegyvonulatok, titkokat rejtő természetvédelmi területek, ligetek, erdők, csipkerózsika-álmunkból ébredő kastélyok, kúriák, bűbájos temp­lomok” várják őket, a közvetlen környezet megannyi csodáját felfedezni vágyókat. Miként magát a szerzőt, aki több évtizede járja már a „kisebb haza”, s a tágabb világ természeti és történelmi kincsekben meg­­ejtően gazdag vidékeit, ahonnan hol ihle­tett költeményekkel, hol pedig megkapó leírásokkal tér haza, miként dicséretesen tette ezt ebben a - nyomdatechnikailag is igényesen kivitelezett - munkájában is. Bodnár István: Képes utazások. Bodnár Ágnes akvarelljeivel. Nyíregyháza, 2020. Örökségünk Kiadó, 92 p. Karádi Zsolt

Next