Szabolcsi Építők, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

Beregszászból jelentjük Kórházat építünk a vans szélén Volgával, vagy busszal mindössze másfél-két óra az út Nyíregyházáról Beregszászig. Köszönhető ez annak, hogy a szabolcsi építők előtt megnyitották a beregsurányi határál­lomást. A magyar—szovjet határon egy darabig fenyőfák kí­sérik utunkat. S a határhoz már csak kőhajításnyira van Beregszász a Szovjetunió egyik legnyugatibb városa. Kórhá­zat építünk itt az elmúlt ősz óta. Közvetve hozzájárulunk majd a gyógyításhoz, munkánk nyomán enyhül a betegek fáj­dalma. Magyarok és ukránok nagyon várják már az új egészségügyi létesítmény avatását, hiszen a régi kórház zsú­folt és korszerűtlen. A krónikásnak nincs más dolga, csak az, hogy közzé tegye, mit tapasztal ebben a h­atármenti városban. Jókora területen, egy domb­vonulat alján fekszik a város. A régi épületek többsége ma­rasztalja a tekintetet. Kevere­dik itt sokféle építészeti stílus. Több helyen építészeti remek­kel is találkozunk. Az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadok­ban magyarok építették ezt a várost, persze a zsidó kereske­dők is „letették névjegyüket". Építettek aztán a csehek és ter­mészetesen az utóbbi néhány évtizedben a szovjetek is. A modern lakótelepek azonban nem dominálnak, régi, szép vá­ros Beregszász. A várost egy keskeny patakocska szeli át. A belvárosban csak gyalogosan lehet közlekedni, olyan ez mint a pesti Váci utca, vagy a nyír­egyházi Zrínyi utca. Itt azon­ban kevesebb a bolt, az üzlet és arra ne számíts kedves olvasó, hogy itt degeszre vásárolod bő­röndjeidet. .. Gumicsizma kell A régi kórház a város szé­lén található fák árnyékában. Talán a SZÁÉV-esek közül is kevesen tudják, hogy ezt a kór­házat nem magyarok, hanem csehek építették. A terület ép­pen a cseheké volt, amikor vég­képp elhatározták a kórházépí­tést. Nos, a csehek építménye mellett dolgoznak most a sza­bolcsi építők, a SZÁÉV embe­rei. Ahol most munkásaink, gé­peink dolgoznak, ott nem is oly régen gyümölcsös volt. Most is látni a közelben néhány rissz­­rossz almafát. Sík ez a terület és földje olyan, mint a Vásáros­­namény környéki föld: fekete és kisebb esőtől is sárrá válik. Esős időben itt csak gumicsiz­mában közlekedhetnek mun­kások és műszakiak egyaránt. A nagyjából körbekerített építkezés főbejáratánál tábla hirdeti, hogy idegeneknek be­lépni tilos. A tiltó táblán ma­gyarul és oroszul egyaránt ol­vasható a felirat. (Egyébként bent a városban a középülete­ken is kétnyelvű feliratokat ol­vashatunk.) Harmincötezren lakják a várost, mindenütt, így az építkezés környékén is viszonylag nagy a forgalom. Az építési területen, a hos­­­szú felvonulási épületben Mo­gyorósi János, az építésvezető műszaki helyettese ad általános tájékoztatót. Még el sem kezdi a tájékoztatást, amikor cseng a telefonja. Magyar mondatok hangzanak el a vonal másik végén. Szulincsák Sándor, az Ungvári megyei Beruházási Vállalat főmérnöke jelentkezett és mondja a telefonba, hogy mikor akar jönni a számla­­egyeztetésre. A telefonálá­s után építésvezető-helyettesünk mond­ja, hogy jó a kapcsolat az ung­váriakkal, de a szűkebb kör­nyezetben is. Hangsúlyozza, hogy Bodó Pál, az itteni járási tanács elnökhelyettese a főbb „összekötő", ő fáradozik azért hogy a szovjetek részéről jobb legyen az anyagellátás. Este is dolgosnak Mogyorósi János a terek előtt sorolja, hogy a fővállalkozó a SZÖVTERV, a generálkivitele­ző a SZÁÉV. A szakrendelőt a Nóg­rád megyei Tanács Építő­ipari Vállalat alvállalkozóként építi kulcsrakészen. (Ezért is hallunk itt-ott palócos beszédet. (Mi építjük az új kórház A és B szárnyát, az összekötő nyaktag­gal. Az A szárny szerkezete már áll, a másik szárnynak az ala­pozása folyik. Tavasszal kezd­jük az étterem, a konyha és a hullaház építését. Tíz plusz négyes a munkarend, vagyis négy napot itthon pihenhetnek dolgozóink. Itt kint viszont tempós a munka, főleg akkor, ha van elegendő építőanyag — hangsúlyozza az építésvezető­­helyettes. Ilyenkor késő este is dolgoznak a SZÁÉV-esek, ter­mészetesen kellő megvilágítás mellett, a munkavédelmi szabá­lyok megtartásával. Az anyagellátás jobb is lehet­ne. A szovjet illetékesek néha késnek a szállítással. A mieink­nek viszont biztosított a moz­gásterük. Mogyorósi János ezt mondja: „Hamarosan Lengyel Miklós főmérnökkel és Pöndör József itteni építésvezetővel át­megyünk Husztra, a márvány­­feldolgozó üzemibe. Márványra is szükségünk lesz az építkezés folyamán". Megtudjuk még az építésve­zető-helyettestől, hogy a helyi téglagyárai is jó kapcsolatot alakítottak ki, egyenlőre azon­ban nem egész, hanem törme­lék téglákat szereztek be innen. A törmelék természetesen a he­lyi út kiépítéséhez, a sár el­tüntetéséhez kell. A vasbetonszerelőinkre is nagy munka vár mostanában. Magyar Mihály, a vb-szerelők brigádvezetője arról számol be, hogy a vágó és hajlító gépeik­­nek itt nagy hasznát veszik. Pa­naszolja, hogy a szovjetek nem mindig a kellő méretű anyagot szállítják, s ez nekik gondot je­lent. Egyébként — teszi hozzá — jó itt a munkafegyelem és megnyugtató, hogy szerte a vá­rosban szeretik a magyar épí­tőket. Persze sokat nem járnak kint, mert munka után fáradtak és sietnek a szállóra.­­ A közelmúltban a társadalmi szervek alapegységét is létre­hozták. Debreczeni István tech­nikus lett a pártcsoportvezető és Baráth Károly főgépészt vá­lasztották szakszervezeti bizal­minak. Baráth Károly sorolja, hogy a Beregszászi Konzervgyár munkásszállóján jó körülmé­nyek között laknak a mieink. A szállónak a mieink által lakott részét otthonosabbá tette a SZÁÉV. De a közelmúltban a szovjetek tíz hűtőszekrényt és tíz tv-skészüléket „ajándékoz­tak" a szállón lakó SZÁÉV- eseknek. A Magyar Televízió műsorát nézik dolgozóink, időn­ként — természetesen pár na­pos késéssel — megkapják a magyar újságokat is, így érte­sülhetnek az itthon és a nagy­világban történtekről. Regge­lit, ebédet kapnak, a vacsorájá­ról mindenki magának gondos­kodik. Tea van, így védőital is rendelkezésre áll a hideg napo­kon. Ukránokkal együtt A szovjet illetékesek huszon­öt helybéli segédmunkást vezé­nyeltek az építkezésre, ők segí­tik munkánkat az elkövetke­zendő hónapokban. Egyikük Kiss Gyula, akitől ezeket hall­juk: ..A helyi üzemekből, kol­hozokból szedtek össze bennün­ket. Szinte valamennyien ma­gyarok vagyunk, csak néhány ukrán van közöttünk, így nin­csenek nyelvi nehézségeink. Szívesen dolgozunk a SZÁÉV- esek között valamennyien. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar építők tempósan és jó minőség­ben dolgoznak. Én szívesen dol­goznék itt egészen az építkezés végéig". Az építkezésnek — a terv szerint — 1990. november 7-re lesz vége. Ha minden jól megy, a beregszásziak a következő év november 7-én kettős ünnepet ülhetnek: ünnepelhetik a kór­házavatást is. Az biztos, hogy a magyarokon, a mieinken nem múlik a siker, mi mindent meg­teszünk azért, hogy az a no­vember 7-e emlékezetes legyen a kárpátaljai kisváros lakóinak. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy hamarosan négy magyar zászlót visznek ki a kórház­­építéshez. S az építkezés négy­­sarkára egy-egy zászlót tűz­nek ki. A zászlók is hirdetik majd, hogy itt magyarok dol­goznak, tempósan és jól. Kép és szöveg: Nábrádi Lajos Kétnyelvű felirat. Mogyorósi János: Sok a betonmunka. Beregszász központja. A régi Beregszász. Ütemes a szerkezetszerelés. Ács sísapkában.

Next