Szabolcsi Építők, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Beregszászból jelentjük Kórházat építünk a vans szélén Volgával, vagy busszal mindössze másfél-két óra az út Nyíregyházáról Beregszászig. Köszönhető ez annak, hogy a szabolcsi építők előtt megnyitották a beregsurányi határállomást. A magyar—szovjet határon egy darabig fenyőfák kísérik utunkat. S a határhoz már csak kőhajításnyira van Beregszász a Szovjetunió egyik legnyugatibb városa. Kórházat építünk itt az elmúlt ősz óta. Közvetve hozzájárulunk majd a gyógyításhoz, munkánk nyomán enyhül a betegek fájdalma. Magyarok és ukránok nagyon várják már az új egészségügyi létesítmény avatását, hiszen a régi kórház zsúfolt és korszerűtlen. A krónikásnak nincs más dolga, csak az, hogy közzé tegye, mit tapasztal ebben a határmenti városban. Jókora területen, egy dombvonulat alján fekszik a város. A régi épületek többsége marasztalja a tekintetet. Keveredik itt sokféle építészeti stílus. Több helyen építészeti remekkel is találkozunk. Az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban magyarok építették ezt a várost, persze a zsidó kereskedők is „letették névjegyüket". Építettek aztán a csehek és természetesen az utóbbi néhány évtizedben a szovjetek is. A modern lakótelepek azonban nem dominálnak, régi, szép város Beregszász. A várost egy keskeny patakocska szeli át. A belvárosban csak gyalogosan lehet közlekedni, olyan ez mint a pesti Váci utca, vagy a nyíregyházi Zrínyi utca. Itt azonban kevesebb a bolt, az üzlet és arra ne számíts kedves olvasó, hogy itt degeszre vásárolod bőröndjeidet. .. Gumicsizma kell A régi kórház a város szélén található fák árnyékában. Talán a SZÁÉV-esek közül is kevesen tudják, hogy ezt a kórházat nem magyarok, hanem csehek építették. A terület éppen a cseheké volt, amikor végképp elhatározták a kórházépítést. Nos, a csehek építménye mellett dolgoznak most a szabolcsi építők, a SZÁÉV emberei. Ahol most munkásaink, gépeink dolgoznak, ott nem is oly régen gyümölcsös volt. Most is látni a közelben néhány risszrossz almafát. Sík ez a terület és földje olyan, mint a Vásárosnamény környéki föld: fekete és kisebb esőtől is sárrá válik. Esős időben itt csak gumicsizmában közlekedhetnek munkások és műszakiak egyaránt. A nagyjából körbekerített építkezés főbejáratánál tábla hirdeti, hogy idegeneknek belépni tilos. A tiltó táblán magyarul és oroszul egyaránt olvasható a felirat. (Egyébként bent a városban a középületeken is kétnyelvű feliratokat olvashatunk.) Harmincötezren lakják a várost, mindenütt, így az építkezés környékén is viszonylag nagy a forgalom. Az építési területen, a hosszú felvonulási épületben Mogyorósi János, az építésvezető műszaki helyettese ad általános tájékoztatót. Még el sem kezdi a tájékoztatást, amikor cseng a telefonja. Magyar mondatok hangzanak el a vonal másik végén. Szulincsák Sándor, az Ungvári megyei Beruházási Vállalat főmérnöke jelentkezett és mondja a telefonba, hogy mikor akar jönni a számlaegyeztetésre. A telefonálás után építésvezető-helyettesünk mondja, hogy jó a kapcsolat az ungváriakkal, de a szűkebb környezetben is. Hangsúlyozza, hogy Bodó Pál, az itteni járási tanács elnökhelyettese a főbb „összekötő", ő fáradozik azért hogy a szovjetek részéről jobb legyen az anyagellátás. Este is dolgosnak Mogyorósi János a terek előtt sorolja, hogy a fővállalkozó a SZÖVTERV, a generálkivitelező a SZÁÉV. A szakrendelőt a Nógrád megyei Tanács Építőipari Vállalat alvállalkozóként építi kulcsrakészen. (Ezért is hallunk itt-ott palócos beszédet. (Mi építjük az új kórház A és B szárnyát, az összekötő nyaktaggal. Az A szárny szerkezete már áll, a másik szárnynak az alapozása folyik. Tavasszal kezdjük az étterem, a konyha és a hullaház építését. Tíz plusz négyes a munkarend, vagyis négy napot itthon pihenhetnek dolgozóink. Itt kint viszont tempós a munka, főleg akkor, ha van elegendő építőanyag — hangsúlyozza az építésvezetőhelyettes. Ilyenkor késő este is dolgoznak a SZÁÉV-esek, természetesen kellő megvilágítás mellett, a munkavédelmi szabályok megtartásával. Az anyagellátás jobb is lehetne. A szovjet illetékesek néha késnek a szállítással. A mieinknek viszont biztosított a mozgásterük. Mogyorósi János ezt mondja: „Hamarosan Lengyel Miklós főmérnökkel és Pöndör József itteni építésvezetővel átmegyünk Husztra, a márványfeldolgozó üzemibe. Márványra is szükségünk lesz az építkezés folyamán". Megtudjuk még az építésvezető-helyettestől, hogy a helyi téglagyárai is jó kapcsolatot alakítottak ki, egyenlőre azonban nem egész, hanem törmelék téglákat szereztek be innen. A törmelék természetesen a helyi út kiépítéséhez, a sár eltüntetéséhez kell. A vasbetonszerelőinkre is nagy munka vár mostanában. Magyar Mihály, a vb-szerelők brigádvezetője arról számol be, hogy a vágó és hajlító gépeiknek itt nagy hasznát veszik. Panaszolja, hogy a szovjetek nem mindig a kellő méretű anyagot szállítják, s ez nekik gondot jelent. Egyébként — teszi hozzá — jó itt a munkafegyelem és megnyugtató, hogy szerte a városban szeretik a magyar építőket. Persze sokat nem járnak kint, mert munka után fáradtak és sietnek a szállóra. A közelmúltban a társadalmi szervek alapegységét is létrehozták. Debreczeni István technikus lett a pártcsoportvezető és Baráth Károly főgépészt választották szakszervezeti bizalminak. Baráth Károly sorolja, hogy a Beregszászi Konzervgyár munkásszállóján jó körülmények között laknak a mieink. A szállónak a mieink által lakott részét otthonosabbá tette a SZÁÉV. De a közelmúltban a szovjetek tíz hűtőszekrényt és tíz tv-skészüléket „ajándékoztak" a szállón lakó SZÁÉV- eseknek. A Magyar Televízió műsorát nézik dolgozóink, időnként — természetesen pár napos késéssel — megkapják a magyar újságokat is, így értesülhetnek az itthon és a nagyvilágban történtekről. Reggelit, ebédet kapnak, a vacsorájáról mindenki magának gondoskodik. Tea van, így védőital is rendelkezésre áll a hideg napokon. Ukránokkal együtt A szovjet illetékesek huszonöt helybéli segédmunkást vezényeltek az építkezésre, ők segítik munkánkat az elkövetkezendő hónapokban. Egyikük Kiss Gyula, akitől ezeket halljuk: ..A helyi üzemekből, kolhozokból szedtek össze bennünket. Szinte valamennyien magyarok vagyunk, csak néhány ukrán van közöttünk, így nincsenek nyelvi nehézségeink. Szívesen dolgozunk a SZÁÉV- esek között valamennyien. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar építők tempósan és jó minőségben dolgoznak. Én szívesen dolgoznék itt egészen az építkezés végéig". Az építkezésnek — a terv szerint — 1990. november 7-re lesz vége. Ha minden jól megy, a beregszásziak a következő év november 7-én kettős ünnepet ülhetnek: ünnepelhetik a kórházavatást is. Az biztos, hogy a magyarokon, a mieinken nem múlik a siker, mi mindent megteszünk azért, hogy az a november 7-e emlékezetes legyen a kárpátaljai kisváros lakóinak. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy hamarosan négy magyar zászlót visznek ki a kórházépítéshez. S az építkezés négysarkára egy-egy zászlót tűznek ki. A zászlók is hirdetik majd, hogy itt magyarok dolgoznak, tempósan és jól. Kép és szöveg: Nábrádi Lajos Kétnyelvű felirat. Mogyorósi János: Sok a betonmunka. Beregszász központja. A régi Beregszász. Ütemes a szerkezetszerelés. Ács sísapkában.