Szabolcsi Ifjúság, 1972 (6. évfolyam, 3. szám)
1972-03-01 / 3. szám
A KISZ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA • VI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1972. MÁRCIUS HÓ A zászlóbontás évfordulóján ifjúsági szövetségünk újjáalakulásának, a KISZ zászlóbontásának tizenötödik évfordulóját ünnepeljük. Másfél évtized: a történelemben nem nagy idő, de egy ember, s főként egy fiatal ember életében az. Mert az akkori tienöt évesek, akik befejezték az általános iskolát, dolgozni, tanulni mentek,s beléphettek, beléptek a KISZ-be, ma már túl vannak a harmadik X-en, többségük családot alapított, sokan sikereket értek el a munkában, a társadalmi életben, a legjobbak ma már tagjai a pártnak. A jubileum azonban nemcsak az egyéni élet számvetésére ad módot, hanem a szövetség tevékenységének értékelésére is. Büszkén mondhatjuk, jó eredményeket értünk el, napjainkban a közvélemény nagy figyelemmel fordul az ifjúság felé. A közelmúltban olyan kedvező időpontban ült össze a KISZ VIII. kongresszusa és értékelte az elmúlt évek munkáját, amikor a legmagasabb fórumok foglalkoztak a fiatalsággal.Két esztendeje a párt ifjúságpolitikai határozata volt az a nagy jelentőségű dokumentum, amely értékes útmutatást, nagyon sok segítséget adott az ifjúsági szövetségnek, lendületet az ifjúsági munkának. Az elmúlt évben az országgyűlés fogadta el az 1971. évi IV. törvényt, amely ezt a címet viseli: • „Törvény az ifjúságról”. A számvetés közben a legnagyobb jelentőségű eredményeket és dokumentumokat említjük, azokat, amelyeknek alapján másfél évtizeddel a zászlóbontás után új, nagyszerű és lelkesítő feladatokra vállalkozhat ifjúsági szövetségünk. • Büszkén valljuk elődeinket: a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége ott küzdött a párt oldalán a Tanácsköztársaság kivívásáért és védelméért, ott harcolt az elnyomott milliók felszabadításáért az illegalitásban, a fehérterror vészterhes negyedszázadában. Az ifjúkommunisták ott voltak idősebb elvtársaik oldalán a partizánosztagokban, majd a felszabadulás után a földosztók, a szocialista ipart és mezőgazdaságot építők első soraiban, életüket és vérüket áldozták az ellenforradalommal vívott élet-halál küzdelemben. Most rajtunk a sor. Nekünk, mai ifjú kommunistáknak kell megmutatnunk, hogy méltók vagyunk elődeink hősi küzdelmének folytatására, hogy lépteinket az új követelmények teljesítése közben is a szocialista társadalomért vívott történelmi harc örök tanulságai szabják meg. Ebben valósul meg a fél évszázados kommunista mozgalom folytonossága. A jubileum évében újra megtisztelő feladat teljesítésére hívjuk megyénk harmincezer KISZ-tagját, százezer fiatalját, a IV. ötéves terv teljesítésére, annak segítésére mozgósítjuk fiataljainkat. Ezek a tervek lelkesítő távlatokat jeleznek valamennyi szabolcs-szatmári fiatalnak: új munkahelyeket, korszerű üzemeket, jobb megélhetést, gazdag és eredményes lakásépítési programot,az életszínvonal emelését — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Minden alapunk megvan ahhoz, hogy ebben a nagyfontosságú munkában aktívan vehessünk részt: több, mint hétszáz ifjúsági brigádunk áll készenlétben, hogy eleget tegyen a magasabb követelményeknek, fiatalok ezrei állnak a munkapadok mellett, s vállalnak részt új iparágak meghonosításában. Fiatalok honosítják meg az optikai ipart Mátészalkán, fiatalok indultak tanulni a papírgyárakba, hogy elsőként indítsák be a korszerű papírgyárunk gépsorait Nyíregyházán, s fiatalok vállalták az úttörő szerepet a fehérgyarmati mérleggyárban, a kisvárdai villamosszigetelő- és műanyaggyárban, a gyógyszergyártást a Tiszavasvári Alkaloidában. Egyre több fiatalt találunk a korszerű mezőgazdasági üzemekben. Ott vannak a közéletben is. Az ő munkájukra, a tanulóifjúság hétköznapjaira, az őrhelyen szolgálatot teljesítő katonafiatalokra is gondolnunk . kell, amikor most, a jubileum évében összegezzük, értékeljük eredményeinket,elemezzük feladatainkat. Néhány hete csak, hogy a KISZ megyei bizottsága elfogadta az 1972. évi politikai munka irányelveit, amelyben többek között az szerepel: „Erősítsük a KISZ kommunista jellegét, növeljük tömegbefolyását... Ennek érdekében bizottságaink és alapszervezeteink a párt által meghatározott feladatokkal, politikai, közéleti eseményeivel összhangban, gazdag tartalommal, a tevékenységi formák sokszínűségével igyekezzenek éves terveiket kialakítani.” Ennek megvalósítására már most,a tavaszi hónapokban jó lehetőségeink vannak: az idén hatodik alkalommal rendezzük meg a forradalmi ifjúsági napokat — a korábbinál is tartalmasabb, 21 napig tartó gazdag programmal, olyan nagyszabású jubileumra készülünk, mint Dózsa György születésének 500. évfordulója, amely módot ad a történelmi múlt, a haladó hagyományok megismerésére, ápolására. Most, amikor a jubileumon emlékezünk, egyben a jövőbe is tekintünk: kongresszusunk harcba hívta a KISZ szervezeteit és tagjait, a magyar ifjúságot a társadalmunk előtt álló feladatok teljesítésére: „Jobb munkával, nagyobb tudással a szocialista Magyarországért!” Ez a nemes cél most, a jubileum évében is aktuális, amelyért tenni érdemes és tenni kell. ünnepségek, koszorúzások fogadalomtétel A forradalmi ifjúsági napok rendezvényei A forradalmi ifjúsági napokat az 1972. évi akcióprogram részeként nemzeti történelmünk három kiemelkedő eseményének egységes megünneplésére újra meghirdette a KISZ. Az 1848-as szabadságharc, a Tanácsköztársaság kikiáltásának és hazánk felszabadulásának évfordulói évről évre természetes alkalmai nemzeti hagyományaink ápolásának, a hazaszeretet, a proletár internacionalizmus és a szocialista humanizmus tudatos elmélyítésének. Az ifjúsági szövetség célja, hogy a forradalmi ifjúsági napok eseménysorozatát felhasználva erősítse az ifjúságnak a hazához, a nemzet alkotó közösségéhez, a haza anyagi és szellemi értékeihez való kötődését, a szabadságért és a haladásért küzdő népek iránti internacionalista szolidaritást. Jó alkalom, hogy szervezett formában hozzájáruljon a X. pártkongresszus és a IV. ötéves terv céljainak megismertetéséhez, a mozgósításhoz, jó politikai hangulatot teremthet a soron következő feladatok elvégzéséhez. Az idén 1848, 1919 és 1945 forradalmi hármasa mellett megemlékeznük Dózsa György születésének 500. évfordulójáról, hazafiságáról, a magyar parasztság évszázados haladó törekvéseiről. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő KISZ rendezvénysorozat egyben lehetőséget biztosít annak bemutatására, miként alakulnak az ifjúsági mozgalom legújabb hagyományai. Kiemelt megyei rendezvények A FIN megyei megnyitására március 15-én kerül sor — a hagyományoknak megfelelően — Nyírvasváriban. A megnyitót megelőzően a nyírbátori járási bizottság egésznapos kulturális és sportprogramot rendez, MHSZ technikai bemutatót szerveznek. Március 15-én délelőtt Nyíregyházán, a Kossuth szobornál a KISZ Városi Bizottsága a Hazafias Népfront megyei és városi bizottságával közösen rendez koszorúzást. Ezen a tanulóifjúság mellett munkásfiatalok is részt vesznek. Március 20-án a KISZ megyei bizottsága a Tanácsköztársaság kikiáltásának 53., és a Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének 15. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést rendez a Tanárképző Főiskolán. A megemlékezést ünnepi műsor követi. Március 21-én Baktalórántházán — az 1919-es mártírok sírjánál — ifjúsági találkozóra kerül sor. A találkozó előtt nagyszabású hadijáték lesz. A sírok koszorúzásánál a kisvárdai járás fiataljainak képviselői is részt vesznek, s újra elindítják a stafétát, amelynek tagjai futva teszik meg az utat Kisvárdától Baktalórántházáig. Április 4-én Nyíregyházán délelőtt 11.30-tól a KISZ városi bizottsága megrendezi az új KISZ-tagok fogadalomtételi ünnepségeit, amelyre az idén a munkahelyeken és a nagyobb iskolákban kerül sor. (Folytatás a 4. oldalon) Fiatalok a közéletben Tavasz, rügyfakadás, fiatalság — az emberiség érzés és gondolat világában összetartozó fogalmak. Egyben a forradalmi ifjúság zászlóbontása is jellegzetesen tavaszi képeket idéz. A forradalom és szabadságharc örökifjú hőseit, Petőfi Sándort, Vasvári Pált és másokat, akiknek emlékezete örök időkig megmarad az utókor emlékezetében. De március 21. a dicsőséges Tanácsköztársaság ifjú vöröskatonái, hősei, mártírjai is felidéződnek, amikor a természetet megújító tavaszi hónap, március elközeleg. S egy ugyancsak jelentős esemény, — lassan történelem — a tizenöt évvel ezelőtt zászlót bontó Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulása, amely megyénkben is fiatalok ezreit toborozta soraiba. Ünneplésünk tartalma nemes, mert a méltó külsőségek mellett cselekvő tenniakarással, a holnapért hozott áldozatos munkával telített. Ma már megyénkben is mindjobban, elfoglalják helyüket a fiatalok a termelésben, ott vannak több mint százezren az iskolák padjaiban. Egy dologban nem beszéltünk túlzott elégedettséggel, ez pedig a közélet, a társadalmi munkálkodás. Ez a még ezután is feladatunk, de kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban a fiatalok közelebb kerültek a közös feladatok, gondok, örömök „rajtvonalához”. Nem a kívülállók, hanem az alkotó munka sikereiben és feladataiban osztozók felelősségével láttak munkához, a KISZ irányítása mellett. Miben látható ez a legjobban? Közéletünk egész megyét átfogó politikai eseményei voltak a február hónapban lezajlott népfrontbizottsági választások. A társadalom valamennyi rétege ott volt a gyűléseken és szót kértek, véleményt mondtak a lakóhelyen megoldandó gondokról, az országos jelentőségű kérdésekről. E gyűlések résztvevői között sok ezer tizen- és huszonéves fiatal is hallatta szavát. Nem csak az igényeket fogalmazták meg, hanem a szellemi és fizikai erőfeszítéseiket is felajánlották, hogy megyénk a tervezettnél gyorsabb ütemben érjen a fejlettebb megyék, tájegységek szintjére. Kisvárdán csaknem százezer forint értékű társadalmi munkát végeznek az idén a KISZ-fiatalok a város építésében,szépítésében. A megyeszékhelyen élő 25 ezer fiatal védnökséget vállalt az ifjúsági park megépítéséért, a zrínyis diákok „Egy nap Nyíregyházáért” jelszóval jelentették be részvételüket a város építésében, a krúdysok az óvodaépítési társadalmi munkában vesznek részt. Jó volt hallani nyíregyházi népfront nagygyűlésen a tanárképző főiskola KISZ-titkárának szavait, aki örömmel csatlakozott mintegy 1200 tanárjelölt társa nevében a népfront közérdekű kezdeményezéseihez. Megfiatalodik, fiatalosabbá válik a közéletünk, ha a népfrontban — mint a legszélesebb tömegmozgalomban — a fiatalok ezrei kérnek részt a közös munkákból. A népfrontbizottságok újjáválasztása egyebek között azt is bizonyította, hogy szükség van a friss erőkre, a fiatalok jelölésére. Megyeszerte több száz fiatalt választottak a népfront testületekbe a nagy nyilvánosság előtt zajlott választásokon. Ez a cselekvő, alkotó politizálás, tenniakarás adhat tartalmat tavaszi ünnepeinknek. A hétköznapok hősiessége napjainkban is maradandó értékeket eredményez, méltán nevezhetjük forradalminak. Híven a KISZ hivatásához, amely e két nemes fogalmat tűzte zászlajára: hűség a néphez, hűség a párthoz.