Szabolcsi Ifjúság, 1987 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

(Folytatás az 1. oldalról) két, például kabátokat, kosztü­möket, blézereket exportál. A cég a hazai piacon az árbevé­telének 58 százalékát éri el. Az idén a tőkés exportjuk kismértékű növelését tervezik. Újabb NSZK-beli megrendelőik is vannak. A pillanatban az ex­portkapacitásuk 78 százaléka le­kötött. 1987-ben folytatják a gépi re­konstrukciót és a korábban si­keresen bevezetett új munka­­szervezési eljárás eredményei­nek megtartására törekednek. A közeljövőben néhány, lízing ke­retében kapott gyors varrógépet állítanak munkába. Egy-egy munkafolyamat elvégzésére spe­ciális gépeket alkalmaznak. Komplex érdekeltségi rendszert vezetnek be, melyben a közép­vezető és­­ a munkás fokozottan érdekelt a termékek jó minősé­gű és takarékos előállításában, valamint a megfelelő munkafe­gyelem megvalósításában. Mindebben egy hazai szervező vállalat is segít. 1987-ben a teljesítményelszá­molásban, a raktári nyilvántar­tásban egyre szélesebb körűen alkalmazzák a számítógépeket. A Divatruházati Vállalat férfi és női mérték utáni ruhákat, va­lamint egyenruhákat készítő le­ányvállalata is jó évet zárt. VÖRÖS OKTÓBER FÉRFI­­RUHAGYÁR, JENEI SÁNDOR IGAZGATÓ: A VOR-nál dolgozók 40 szá­zaléka 20 éven aluli. A VOR — a gondok ellenére — jó évet tud maga mögött. Azonban a nyír­egyházi gyár eredményei elma­radtak a várakozásoktól, a ter­melésük 8 százalékkal kisebb a tervezettnél. Ebben az is szere­pet játszik, hogy sokszor sem belföldi alapanyagot, sem kü­lönböző kellékeket nem kapott időben, s­ ez kedvezőtlenül ha­tott a munkavégzés hatékonysá­gára. Tetézte a gondokat a je­lentős (40 százalékos) fluktuáció, amit a dolgozók létszámának 30 fős csökkenése is kísért. A VOR nyíregyházi gyára az 1986. évi termelésének egy­ötö­dét értékesítette a hazai piacon, a negyedrészét a szocialista, s több mint a felét még a tőkés országokban, elsősorban az USA-ban, de az általa gyártott férfiöltönyök eljutnak Hollan­diába, Franciaországba és Bel­giumba is. A múlt évben minő­ségi reklamációt nem kaptak és az árukat is sikerült a megren­delőhöz időben eljuttatni. A gyár 1987-ben várhatóan belföldön kevesebb cikket ad el, a tőkés exportot viszont fokoz­ni szeretnék. A tőkés export zö­me bérmunka, kisebb részben saját anyagot. A termékeik ke­resettek. Az idén az elmúlt év tapasz­talatai alapján a gyakoribb ter­mékváltásnál — az átállásnál — jelentkező termeléskieséseket jelentősen csökkenteni kívánja. Ezt előmozdítandó új termelési folyamatszervezést terveznek bevezetni. VOR: VÁSÁROSNAMÉNYI GYÁRA, MATOLCSI IMRE IGAZGATÓ: — A fiatalok ifjúsági munka­versenyt kezdeményeztek. A négy KISZ-alapszervezet ered­ményeit negyedévenként értéke­lik.­­ A múlt évben a korábbiakhoz képest önállóbban gazdálkod­hatott a VOR vásárosnaményi gyára. Az üzem teljesítette ter­melési tervét. 245 millió forint termelési értéket produkált. El­ső ízben 1986-ban az Egyesült Államokba nadrágokat, Fran­ciaországba meg öltönyöket ex­portált, ami a kollektívát nehéz feladatok elé állította. E cikke­ket összesen mintegy 10 millió forint értékben bérmunkában készítették. A kapacitásuk 70 százalékát a Szovjetunió köti le. Az idén a VOR vásárosna­ményi gyárának termelése há­rom százalékkal nő. Az egész évi kapacitása lekötött, a ter­mékeinek 70 százalékát expor­tálja. Vásárosnaményban van elegendő munkaerő. (csetényi) Előtted a pálya December közepétől tekinthe­tő meg a 142. sz. ipari szakmun­kásképző intézet pályaválasztási kiállítása Fehérgyarmaton. A je­lentős beruházásokat végző szakmunkásképző a lányokat a női ruhakészítő és kötő- hurko­lóipari konfekciós szakmákba várja, de jut diákotthoni elhe­lyezés a fiúknak is, akiket fő­leg a vasas szakmákban várnak. Hallgatom Szepesi Sándorné vallomását a munka, a szakma szeretetéről, s közben azon töp­rengek: nem tudom, hogy e honban melyik nagyobb kocká­zat? Bízni egy nőben, hogy ké­pes lesz olyan poszton bizonyí­tani, amely „férfit” kíván vagy vállalni a veszélyt, amely ezzel jár? Ez az alig harminc esztendős őszinte lélek, racionális­ lény, gondolkodó asszony az ország­ban egyedüliként tölti be egy húsipari vállalatnál a fontos fel­­vásárlási osztályvezetői tisztet. Nem várta, meglepte Állattenyésztési üzemmérnöki diplomája van, s rettentő mun­kaszeretete. S, hogy helytálljon, beiratkozott az agráregyetemre. Izgalom ül az arcán. Vizsgaidő­­szak van, s mint mondja, már négy vizsgán sikeresen túl van. S mindez a munka, a család, a gyerek mellett. Éjszakai túlórá­zással, dupla műszakkal, gyerek­­neveléssel küzdi végig. Szepesiné 1986. augusztus el­sején került a felvásárlási osz­tályvezetői posztra. Nem várta, meglepte, de mint mindent ezt is teljes szívvel-lélekkel tudja csak végezni. — Nem volt idegen, hiszen a vállalatnál kezdtem a pályát előadóként. Pályázat útján ke­rültem a húsiparhoz. Szükség volt egy állattenyésztési üzem­mérnökre. Akkor én Hódmező­vásárhelyen a főiskola aulájá­ban pillantottam meg az írást. Levelet írtam a személyzeti osz­tályra. Válaszoltak: „Jelentkez­zen, személyesen is­ szeretnénk megismerni” — írták. Nagyon jólesett a közvetlen hang. — emlékezik a pályakezdésre És Marika amikor itthon járt, be-belátogatott Csákányinéhoz a személyzeti osztályra. — Olyan bensőséges lett a kapcsolatunk, hogy míg el nem végeztem a főiskolát rendszere­sen leveleztünk. Én beszámol­tam a vizsgáimról, gondjaimról. Végig figyelemmel kísérték éle­tem, tanulásom. S ez igen jól­esett. 1978-ban friss diplomásként lett gyakornok otthon Kisvár­dán, a kirendeltségen. — Valójában Berecz Béla ta­nított be a szakmába, bár akkor még nem ő volt a kirendeltség vezetője — mondja. Magasabb posztra És csodák-csodája egyhónapi mélyvízi merülés után maga­sabb posztra szólították. Kevés volt a szakember, szükség volt Marika munkájára, s így lett a Amihez kevés vállalat termeltetési és felvásár­lási főosztályán előadó. Korai volt? Gyors karriernek számított? „Befürdik? Megbu­kik? Felemelkedik? Segítik? Gáncsolják?” Megannyi kétely. — Nem tagadom sokat sír­tam, mert az új beosztás távol esett a szakmámtól. Rádöbben­tem, hogy e beosztásban más a nyelvezet. Levelezést kellett ta­nulnom és sok-sok mást, olyan dolgokat, amelyeket a főiskolán nem tanítottak. S bizony szük­ség volt két-három hónapra míg felismertem magam és si­keresen végeztem a vemhes ko­ca kihelyezési akciót. Makacs kitartással, rettentő szorgalommal és akarással bizo­nyított. Szervezte a megyében a vágómarha termeltetést, segítet­te a kistermelők részére szerve­zett akciók sikerét és sok-sok mindent. — Nem, ide nem volt elég a diploma — vallja. Bizonyos adottságra, képességre van szük­ség, mert a diplomával nem le­hetett megélni. Fontos a szak­mai felkészültség? Persze. Ez természetes, de az emberekkel a hangnem a kontaktus­teremtés legalább annyira lényeges. S a vállalati elkötelezettség, az ér­dekképviselet sem mellőzhető. És ami, talán a legfontosabb: amit az ember csinál szeresse. Örüljön bejönni a vállalathoz, az övéi, a beosztottjai, a mun­katársai közé. — mondja. S ez Marika életeleme. Hit vár a jövőtől? — Úgy érzem megtaláltam életem célját. Nagyon szeretem a munkám. Nem panaszkodom, mert elismernek anyagilag er­kölcsileg is. Harminckilenc mun­katársam van. Kenyér, tej, hús. S akik erről gondoskodnak, azok megbecsü­lést érdemelnek. Bizonyára nem tévedek, ha vallom: a megyében az egyik legfelelősségteljesebb beosztásban dolgozik e törékeny nő. Sokrétű munkát végez. Vál­­lain nyugszik a vágóállatok idő­beni beérkezésének szervezése. Úgy, hogy a vállalat vágóhídja állandóan dolgozzon. Feladata a társvállalatokkal a kapcsolatte­remtés, az élő export biztosítá­sa, s a vágások utáni minősí­tés. Lényegében egy megye hús­ellátásának a gondját viseli fe­lelősséggel. Szerencsénkre! V Marika pályázata a diploma... — Nagyon szeretem ezt a munkát. Amit rám bíznak, igyekszem lelkiismeretesen el­végezni. Szeretem a munkatár­saimat, valamennyivel baráti vi­szonyban vagyok. S ez itt el­képzelhetetlen másképpen. Bí­zom bennük. Nyugodt vagyok akkor is, ha nem vagyok benn. Tudom, hogy nem csalódom ben­nük. Marika egy gyermek édesany­ja. Gábor most kétéves. Férje a vállalatnál villanyszerelő. Való­ban jól érzik magukat a válla­latnál. — Mit vár a jövőtől? — koc­káztatom meg a kérdést az ön­állóságra utalva. Nyugodt, megfontolt. — Azt várom és igénylem is, hogy mindenki még jobban dol­gozzon. Nincs okunk pesszimiz­musra, elkeseredésre. S ha va­lamennyien képességeink szerint cselekszünk, nem marad el a si­ker. Én bízom az osztályomban. Ha kell, s bizony előfordult! — ha a lakosság érdeke, a megye ellátása úgy kívánja, éjszaka is megszerezzük a sertést, a mar­hát. Nem lehet fennakadás az ellátásban egy pillanatra sem. Higgyünk Marikának! Farkas Kálmán V­annak látszólag egymástól távol eső dolgok, melyek, ha gondolkodunk, mégis nagyon közel esnek egymáshoz. Az egyik ilyen hír, amely na­gyon tetszett, a közelmúltban hangzott el. Arról szólt, hogy a történelem oktatását új alapok­ra helyezik, szemléletet kíván­nak alakítani, egy-egy korszak úgy kerül majd a tankönyvbe, hogy arról átfogó, mély ismere­tet kapjon a fiatal. Mondhatnék egyszerűbben: életszerűvé, haté­konnyá, lelkesítővé és példát adóvá válik a história, kilép a száraz tudomány szférájából, valóban segít majd abban, hogy itthon érezhessük magunkat a hazában. A másik hír nem kevésbé ér­dekes. Arról tudósít, hogy Tisza­­becsen a falu fiataljai és az idő­sebb nemzedék is, konok el­szántsággal küzd azért, hogy Rákóczi első győztes csatájának színhelyén, a Bajnok-réten, mél­tó emlékhelyet alakítsanak ki. Jó partnerre akadtak, a térség országgyűlési képviselője levél­lel fordul a művelődési minisz­terhez, aki egyben a kuruc kor ismert kutatója is. Ha gondosan olvassuk egymás után a két információt, kiderül azonnal, nagyon is közel esik a tudományos tankönyvírók tö­rekvése és a tiszabecsiek szán­déka. Mindketten egyet akar­nak, azt, hogy a magyar törté­nelem, a magyar múlt ma is ha­tó tényező legyen. Hogy legyen miből erőt meríteni a mai­ küz­­delemhez, hogy adassék lehető­ség arra, ki-ki megértse azt, hogy a nemzet históriájának régvolt eseményei is tartalmaz­nak tanulságokat. Múlt nélkül nincsen jelen, de nincsen jövő se. Ha nem tesszük okosan mér­legre értékeinket, ha nem lát­juk, miként volt lehetséges fel­emelkedni bukott helyzetekből, ha merünk szembenézni azzal, hogy a régi hősök, mind embe­rek, miként vállaltak áldozatot, akkor aligha tudjuk saját, mai erőnket okosan hasznosítani. Úgy vélem, ha mindenfelé a megyében a fiatalok vállalják, hogy felkutatják a múlt emlé­keit, ha tesznek azért, hogy a hős eszménye ma is ható legyen, ha megfelelő emléket állítanak mindennek és mindenkinek, aki ezerszáz esztendőnk alatt önös érdeke elé helyezte népe érde­két, akkor igazán jó ügy indul­hat tódító útra. Mert beszélhe­tünk nemzeti identitásról, szó­nokolhatunk hazaszeretetről. Marcangolhatjuk magunkat, si­ratva vesztett csatákat. De mindez aligha vezet a célhoz. Ha elfogadjuk, s miért ne ten­nénk, amit Tamási Áron mon­­­­dott, miszerint avégett vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, akkor csak a biztos történelmi talajba ka­paszkodás, a jelen küzdelme és a jövő iránti hit hozhat sikert. Erre az a történelem tanít, me­lyet jobban kell megtanulnunk. (burget) Történelmi lecke

Next