Szakszervezeti Szemle, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám
50 százaléka munkáltatói üdülő, s a fennmaradó 64 százalék idény jellegű, nyaraló, kemping, illetve fizető-vendéglátóhely. Nemzetközi összehasonlításban a szocialista országok között nem tartozunk az élenjárók közé sem az üdülési és kereskedelmi férőhelyek lakosság számához mért számarányát, sem egymás közti arányát tekintve. Mindezek mellett a jelenleginél sokkal nagyobb arányú turistaforgalom teljesítésére lennénk képesek. Számos fennálló ellentmondás akadályozza a rendelkezésre álló férőhelyek jobb kihasználását. A kínálat volumenét, belső szerkezetét és az elosztás módját az erre a részpiacra szerveződő intézmények (SZOT és az üdülési tevékenységet „folytató” vállalatok, szövetkezetek, költségvetési szervek, egyéb munkáltatók) határozzák meg. Az ebbe a részpiacba történő intézményi beavatkozás nem egységes, s egyáltalán kérdéses a központi irányíthatóság a befolyásolás eszközeitől függetlenül. Napjainkra kirajzolódtak azok az ellentmondások, diszfunkciók, amelyek szükségessé teszi a rendszer működésének korszerűsítését. SZOCIÁLTURIZMUS ÉS/VAGY KERESKEDELEM? Alapvető társadalmi kérdés, hogy mit tekintsünk a szociálturizmus keretei között és mit a kereskedelmi szférában kielégítendő igénynek, de nem úgy, hogy a szociálturizmus-jellegű üdültetéshez, illetve a kereskedelmi jellegű turizmushoz csak egyiknek vagy csak a másiknak van köze. Ennek a követelménynek ma sok tekintetben nem felel meg sem a kereskedelmi, sem a szociálpolitikai turizmus. A kereskedelmi ágazat alapvető gazdasági szempontjai azt kívánják, hogy más gazdasági ágazatokhoz hasonlóan a kereslet-kínálat, a piac, illetve a népgazdaság általános logikája szerint működjék. Ez azt jelenti, hogy amennyiben képes gazdaságosan bekapcsolódni a nemzetközi munkamegosztásba és a szolgáltatások eladásával gazdaságosan valutát termelni, akkor ezt a képességet ki kell használni. Gyakorlatilag azonban nem ez történik: a piacon a hazai vásárlónak az idegenforgalmi idényben, amikor az igények részben szokásból, részben kényszerből (iskolai szünidő) hangsúlyozottan jelentkeznek, még az egyenlő alapú versenyre sincs esélye. Forintjával versenyez a konvertibilis fizetőeszközzel. Az árak befolyásolására nincs lehetősége a szűkös kínálat miatt. A nagyobb kereslet nem hat a vendéglátóhelyek árára akkor sem, ha azok kapacitása lehetőséget ad nagyobb igény kielégítésére. Az a szféra tehát, amelynek elvileg a hazai rekreációs igények kielégítése és az egyének gazdasági erejének megfelelő szolgáltatások nyújtása is a funkciója lenne, áraival diszkriminál a hazai fogyasztókkal szemben. A kereskedelmi rekreáció gazdasági korlátai így a szociálturisztika felé terelik a keresletet. A szociálturizmus az a szféra, ahol ma még létezik a társadalom által nyújtott támogatás. Olyan területnek tekintett, amely ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatást nyújt a lakosság számára a piaci viszonyok teljes vagy részleges kikapcsolásával. Mivel azonban a turizmus egy része a kereskedelmi részpiactól függ, s érzékeny a jövedelemváltozásokra, objektíve bekövetkezik az az állapot, hogy a szociálturizmus iránt állandósul a túlkereslet. Az alapvető kérdés itt az, hogy kiknek kell kedvezményt nyújtani és az hol realizálódik. Elvileg arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a szociálturizmus, tehát a kedvezményt nyújtó turizmus objektíve szükséges. A szociálturizmus azok közé az infrastruktúrát is igénylő szolgáltatások közé tartozik, amelyek speciális szükségleteket elégítenek ki és amelyek ellenértéke régóta (és várhatóan hoszszú ideig) nem vagy nem teljesen épül be a munkajövedelembe. Vagyis nem, lehet egyetérteni azzal a felfogással, hogy a kedvezményes üdültetés mint élet