Szamos, 1899. szeptember (31. évfolyam, 71-78. szám)

1899-09-03 / 71. szám

De mindenesetre fődolog a dalárda illetve a működő tagok igyekezete, buzgalma és az eszmének a társadalomban való nép­szerűsítése. S ha a dalárda vezetősége, mely a város társadalmában is vezérszerepet visz, a jubileum valósításához elég erélyesen hozzá­lát: nem kételkedem, hogy városunk egy igen szép, nemes és kedélyes ünnepélynek lesz a jövő évben színhelye Egy régi dalárdista. A jövő háborúja. VI. Tehát ez inproductiv, sőt mondhatnék de­­productiv költségek folytonos emelkedése foglalt helyet. többi E felszerelési láz magától értetődőleg a európai államokat is magával ragadta, még a legkissebbeket is és az el van ismerve, hogy a hadsereg hadügyköltségvetés kiadásaiért a kulturfeladatok követelményeit feltartóztatják. Milliárd márkánál többe keríti évente egyedül a szárazföldi hadsereg Németországban és Fran­­cziaországban! Jóllehet a parlamentben gyak­rabban mondták, hogy azért a műveltségi fela­datok nem szenvednek, mégis ez az állítás leg­kevésbé sem felel meg a valóságnak. Csak arra emlékeztetünk, hogy Németországban a bírók­­ száma elégtelen marad, mert kénytelenek taka­rékoskodni ; hogy a néptanítók gyakran túl van­nak terhelve, hogy a tanulók jövő állampol­gárok — csak elégtelen oktatást nyerhetnek. Az egyetemek és a technikai felsőiskolák jogos követelményei csak részben töltethetnek be rendelkezésre álló eszközök hiányában. Tu­­dományos kirándulásokra, az egészségügy emelé­sére czélzó berendezésekre, mint közfürdőkre és más ilyenekre nincs pénz . . . míg a fegyveres béke temérdek összeget nyel el, hogy azt meddő cselekményekre pazarolja. Nem kissebb ember, mint az öreg Feld­­marschall M­o­l­t­k­e, azon ember, ki minden szót, a­mit mondott, jól megfontolt, a parla­­­­mentben a következő nyomatékos kijelentést tette: odáig kell jönni, míg Európa népei nem lesznek többé abban a helyzetben, hogy a fel­­­­szerelések terheit viseljék ... A háború magát­­ a háborút szünteti meg.“ Úgy látszik, hogy ez­­ időponthoz igen közel jutottunk, minthogy a „fegyveres béke“ nyilván a népek romlására vezet. Thunen a német nemzetgaszdász így­­ nyilatkozott: „A nemzeti érdek és a társadalmi érdek ma ellenségesen lászanak egymással szem­­beszállani, de a civilisatió magasabb fokán ki­­­s engesztelődnek és egybeesnek . Mióta e kiváló férfi ezt leírta, évtizedek múltak el és ideje volna intézményeket létesí­teni azon magasabb civilisació elérésére. Ha a fegyveres béke óriási költségeket nyel el, akkor a jövő európai háború egészen más igényeket támasztana a pénzáldozatokra, melyek végre többé nem volnának teljesíthetők ! Oly háború összköltségének kiszámítása természetesen rendkívül nehéz, de azért felállít­hatunk megközelítő számokat. Ha egy katonára naponként 8 márkát számítunk, akkor 1896 ban a hadsereg napi kiadása háború esetén : Németországban naponta 20,400.000 márka Austr.-Magyarorsz. „ 10,432.000 „ Olaszországban „ 10,248.000 „ Hármas szö­v. együtt „ 41,080.000 márka Oroszországban naponta 21,400.000 „ Francziaországban „ 20,432.000 „ Kettős szöv. együt­t 48,832.000 márka. Tehát a háború e kettős és hármas szövet­ség között­­ naponta kerek 84 millió márkát nyelne el! És ez a becslés bizon­nyal nics ma­gasan számítva. E napi kiadásokhoz még mások is társul­nának. Minthogy az újabb hadseregek nagyobb részben tartalékosokból állanak, ezek családja háború esetén fentartójától fosztatnék meg. (­égő köv.) Az iparos olvasókör közgyűlése. Az iparos olvasókör a közelebbi vasárnap d­e. 11 órakor a városháza tanácstermében Kótai Lajos elnöklete alatt gyűlést tartott, me­lyen az elnök megnyitó beszéde után bejelen­tette a gyűlésnek, hogy mivel a kör 1. évi aug. 1. napján a szabó és szűcs ipartársulattól már évek óta bérelt helyiséget kénytelen volt oda hagyni és bérlet utján más alkalmas helyiséget szerezni nem tudott, a választmány a kényte­­lenségtől hajtatva özv. Kosztánczky Istvánnétól a Csokonai-utczai 4. sz. telket 4000 frtért meg­vette s azon az építkezést olyan szándékkal kezdette meg, hogy — ha az idő kedvező lesz, még ez év november végén bele is költözködne. Az építkezés mintegy 7000 forintba kerül s a kőmives, ács, asztalos, stb. munka részleteket más-más iparosnak adta versenyajánlat mellett­ úgy, hogy az anyagok árát deczember első nap­ján fogja kifizetni. Midőn az elnök ezeknek hely­­­benhagyását kéri, mivel a kör az építkezésre aránylag csekély pénzerő felett rendelkezik, de még kölcsönvétel útján is olyan összegről kellene gondoskodni, melynek terhe a kör bevételeinek nagy részét felemésztené s más folyó kiadásait fe­dezni nem bírván, a kör fennálhatását koczkáz­­tatná, meleg szavakban kéri fel a kör tagjait, miszerint szíveskedjenek maguk is meghozni áldozataikat, közreműködni abban, hogy a kör legalább 2600 forint ingyenes adományba juthasson, melynek birtokában aztán takarékos gazdálkodás mellett képes lesz a fenmaradó ter­hek viselésére. A gyűlés a telekvásárlást vala­mint az építkezést helyben hagyva, tudomásul vette s az említett segély összehozására vonat­kozólag elfogadta és alkalmazza első­sorban az önmegadóztatás elvét úgy, hogy a kört kiki te­hetsége szerint fogja segélyezni és a megaján­lott összeget három év alatt kisebb részletekben is befizetheti. Erre megkezdődött az ajánlati összegek aláírása és egy órakor a gyűlés véget ért. — Eddig aláír­tak : Beregszászy Gyula, Lévay József, Lévay Józsefné Fülep Sárika és Kótay Lajos 50—50 forintot, Asztalos József 20 frtot, 10—10 forin­tot ajánlottak és írtak alá : Aggó Géza, Benkő Zoltán, Bertalan József, Bartha György, Bodnár Károly, Czigus György, Dómján Lajos, Erdei Károly, Feisztuber János, ifj. Faragó István, Fehér Sándor, Görömbey János, Horváth István, Jeney Lajos, Jurácskó Gyula, Kaposi Ferencz, Kacsó József, Kató Antal, Kálik József, Ka­­­­tona Imre, Kiss Sándor, Kiss Pál, Kis Bálint, Kiss Elek, ifj. Kiss András, Kiss János, K. Kiss András, Kiss József, Lukácsovits Gábor, Len­gyel Zsigmond, Maász Henrik, Mónus Lajos, Miklósy Kornél, Makranczy Sándor, Némethy Gábor, Nagy Pál, Nagy Gábor, Patai György, Puskás Károly, Puskás József, Lapár József, Szentiványi Gáspár, Székely József, Szvibay József, Tankóczi Sándor, Tankóczy Károly, Tóth Elek, Tóth Sándor, Vad Ferencz, Váradi Fe­rencz. Ha az iparos osztály úgy fogja fel e tár­sadalmi intézmény hivatását, mint azt kellene és erejéhez mérten segélyezni fogja , remélhető, hogy a választmány által kezdeményezett épít­kezés kedvező megoldást nyer és ez által az Iparos Olvasókör jövője biztosítva lesz. HÍRROVAT: * Meszlényi Gyula püspök az iparos ifjak otthonára 25 forintot, a mai kerékpá­ros ünnepélyekre 20 frtot ajándékozott, mely adományokért ezúton is kifejezi hálás köszöne­tét a két egyesület elnöksége * Gyászlik­. Nagy Bánya város derék pol­gármestere, T­hi­­r­man Olivér e hó 2-án elhunyt. Temetése ma délután megy végbe. * A helybeli ev. ref. felsőbb leányisko­lában és a kapcsolatos elemi iskolában a beira­tások 6-ig tartatnak; 7-én kezdődik a rendes tanítás. Az intézetben külön munkaosztály is van, hol a növendékek a fehérnemű szabás-var­rásban, bármilyen díszmunkában és kívánatra a felsőruha varrásban is oktatást nyernek. Tandíj a munkaosztályban havonként 1 frt, beiratás 1 forint. * A mai kerékpár ünnepély. A kerék­pár egyesületnek a Kossuth-kertben rendezendő mai versenye virágkorzója stb. alkalmával a­árt nekem. Megszűntem élni . . . várj csak . . . épen deczember 19-én . . . este, mikor Gyula elutazott. Péter : Hallgass csak! Hallgass ! Estre kér­lek , hallgass ! Albertina: Hazatértem s veled meg a gyer­mekekkel asztalhoz ültem. Emlékszel még? Nem beszéltem semmit, nem ettem . . . Különös lehe­tett a nézésem, mert oly ijjedten néztetek rám. De nem bírtam a szememmel, nem akart enge­delmeskedni. S míg a testem legszívesebben el­terült volna a földön, nem, a földben, kénysze­­rítettem lépéseket tenni, menni, jönni, látogatá­sokat fogadni. Ha fürösztöttem a testemet, ha illatszerekkel meglocsoltam, titkon nevetnem kellett . . . Mily nevetséges, gondolom, hullát fü­­röszteni és illatozni ! Ha ezt az emberek tud­nák ! De senki se sejtett semmit. Még tették a szépet is nekem! „Még sohse volt ily igéző!“ Ah, ah, és barátnőim: „De jól áll arczodnak a szerencsétlenség, ha meglátna így Gyula, mind­járt újból beléd szeretne!“ Képzeld csak ezt merészelték a szemembe mondani! Nemde Péter, ti fiér­fiak nem szerettek újból olyan nőbe, akit elhagytatok már egyszer! De mi bajod? Sírsz? Péter: Nem. Albertina:­­Miért is sírnál? Nem kell sír­nod! Ez untatja az embereket. Eloszlatja a rész­vétet. Jól figyeltem meg. Látod, amikor még nem voltam halott, olyan sokat, olyan keservesen sírtam, látván, hogy Gyula, akit bálványoztam, elhagyott . . . oh, annyira fájt, hogy megutáltam őt . . . és mégis szerettem. Nincs megrendítőbb kínlódás. Nem képzelheted, Péter, milyen na­gyon fáj ez. Péter : Nyújtsd a kezed, ezt az apró, puha kacsodat! Ne izgasd magad. Nézzél rám! így! így! (Simogatja a haját) Jó leszel édesem, en­gedelmeskedni fogsz Mihályi módszert akar nálad alkalmazni­ doktornak ? Uj Albertina: Nem, nem, nem! Azt nem akarom! Péter: Pedig alig létezik e módszernél egyszerűbb és jobb. Ha alkalmazkodol hozzá, egy reggel arra fogsz ébredni, hogy egészséges és szerencsés vagy és — élsz, úgy mint akkor, tudod, mikor szülőházadnál megkértem a kezedet. Albertina: S meg fogja könyiteni a szive­met, mely oly nehéz, mintha márványszikla tapadna rajta ? Péter: Olyan kön­nyü lesz a szived, mint egy kis gyermeké. Albertina: De a Gyulára való visszaemlé­kezés ? Mit fog azzal csinálni az orvos! Ezt is újból fel fogja frissíteni? Péter - Nem, ezeket a komor órákat el fogod felejteni, mintha álmok lettek volna. Olyan leszel, mint voltál, mielőtt ezt a férfit ismerted. Albertina: De nem félsz, hogy elvesztem az eszemet, ha újból feltámadok ? Hallod, inkább halott akarok lenni, mint őrült. Most nem félek senkitől, mert tettetem magam, hogy élek. De ha őrült lennék ! Oh az rettenetes volna ! (Kite­­­­kint az ablakon.) Hol vagyunk, Péter ? Péter: Nemsokára itt leszünk. Látod ott hátul azt a nagy rácsos kaput ? Albertina : Igen. Péter: Itt vagyunk. Albertina: Ily közel a fővároshoz ? S itt a folyó, a mező, az erdők és a síkság. Péter : Igen. Mihályi régi kastélya, betegek felvételére berendezve. Albertina: Betegek felvételére ? Milyen betegek felvételére ? Péter: Fáradtakat értek, akiknek nyuga­lomra és csöndre van szükségük. (A kocsishoz.) Kocsis: Csengessen és hajtson be azután az udvarra! Kocsis: Segítsek egy kis lódízással, ha nem akar kijönni ? Péter : Köszönöm, nem. Albertina: Mit szólt hozzád most a kocsis ? Péter : Semmit. Albertina: Úgy ? Azt hittem, hogy mondott valamit. Bizonyára megint tévedtem.­­Nem szól többet, gondolataiba mélyedve, mereven maga elé tekint. Néhány perczczel később, a kocsi be­hajt a rácsos kapun, mely azután tompa zörej­jel bezáródik.;

Next