Szamos, 1902. március (34. évfolyam, 18-26. szám)

1902-03-23 / 24. szám

XXXIV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Szatmár, 1902. vasarnat) márczius hó 23. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Pusztulás. Sokat írtak, sokat beszéltek már a kis­birtokos osztály felsegélésének kérdéséről, de mindezideig még semmi eredményt el­érni nem tudtak. A kisbirtokos osztály el­adósodása, tönkrejutása az ezzel szoros kap­csolatban levő kivándorlás, oly rákfenéi nemzeti életünknek, hogy ma­holnap még a bukás örvényébe sodorják a magyarságot. Az ország zöme, a középbirtokos osztály, az intelligenczia támasza, merülőfélben van és a sok segítő kéz, mely utánna nyúl, egy­­egy szalmaszált nyújt csupán leléje, egy mentőöv helyett. Minden percznyi késés oly következményeket hozhat maga után, me­lyeken évtizedek megerőltetett munkássága sem segíthet többé. Ezért a sajtónak és a közvéleménynek szünös-szüntelen fel kell hívnia az intéző körök figyelmét arra, hogy e bajt eltespedni ne hagyja. Számtalan ok van, melynek folyománya a kisbirtokosok pusztulása, de különösen a birtokok felosz­tása és az uzsora azok a bajok, melyeken első­sorban segítenünk kell. Természetes, hogy a négyszáz négyszögöles birtok, ha az apa halála után a két fiú kezére kerül, már csak kétszáz ölessé válik De oly ter­­mészetes-e az is, hogy mindkét fiúnak gaz­dálkodással kell foglalkoznia?! Az ipar, a kereskedelem absorbeáló hatalma sehol sem érvényesülhet oly áldásosan, mint itt miná­­lunk, ahol szinte életkérdés az, hogy men­nél kevesebb ember foglalkozzék mint te­lektulajdonos földmunkával. De persze akkor törvényt is kellene hozni arra, hogy a gyári vállalatoknál idegen munkást alkalmazni nem szabad, vagy legalább is a magyar előnyben részesüljön. Nem úgy mint most, hol még­ állami munkánál is, különösen híd- és vasútépítéseknél jobbára olasz- és morva­munkások állanak alkalmazásban, így csak természetes, hogy a hazáját szerető magyar munkás, ha nem akarja a kivándorlás ke­serű kenyerét enni, otthon kénytelen ma­radni, az amúgy is szűk szülei földön és kapálással tengetni életét. A nagybirtokok fölosztásának kérdése olyan természetű, hogy csak hatalmas szo­­cziális evoluciók árán valósítható meg. De annyi tény, hogy a­hol eddig keresztül vit­ték, mindenütt a legkedvezőbb hatást érték­­ el vele, így Beregben, hol a Sönborn-féle uradalom parczellázásával a ruthén kérdést egy nagy lépéssel vitték előbbre a megva­lósulás felé. De annál hatásosabb a harmadik pont, az uzsora megfékezése és az uzsora­tör­vények szigorítása. A mai uzsora­törvény oly tág és annyi kibúvót enged a ravasz alpereseknek, hogy vajmi ritka eset az, mi­kor az illetőt megbüntethetik. A legtöbb ilyen per békés kiegyezkedéssel végződik, a­mi természetes is, ha meggondoljuk, hogy egy tönkrejutófélben levő koldus áll szem­ben egy mindenható hatalommal: a tőké­vel. Nem-e inkább fizet a perlő a kialku­dott 80% helyett 20%-ot, mikor az még mindig kevesebbre rúg az ügyvédi költség­nél, melyek még a kétes per megnyerése esetén is nagyobbak akárminő uzsoránál. Ez az az út, a­melyen haladnunk kell, hogy az ország támaszát és alapját, a kis­­birtokosságot a biztos bukástól megóvjuk, és reméljük, hogy vészkiáltásunk nem lesz kiáltó szó a pusztában, mely viszhang nél­kül vész el a messzeség szürke ködébe. Még egy néhány szó „az elhatalmasodott tőke“ Írójához. — Válasz Thurner Albert urnak. — A nemzetgazdaságtanban nem elég csak szétnézni, hanem alaposan is kell tudni, külö­nösen annak, aki olyan nagyra van nemzetgaz­dasági tudományával, mint Thurner úr. Jólle­het ezúttal idővel, papirossal és tintával egy­aránt takarékoskodni óhajtanék én is, nem tar­tom mégsem hiábavalónak, hogy czikkembe egy­ kis beszélgetést szöljek közbe, ha nem is én voltam annak a kihallgatója. Petőfi és Jókai. Irta és a „Szatmári Kör“ 1902. márczius hó­ly-iki hazafias ünnepélyén felolvasta : Dr. Várdai Béla. A pápai kollégium padjain kerültek össze először 1841-ben. Jókai, akkor fizikus diák, ott ült legelül, az osztály eminensei között. S valahol leghátul, mindenki háta mögött a katonából, szí­nészből ismét diákká lett Petőfi. Hogy aztán eli­­bü­k üljön az idők végeztéig mindnyájuknak. Nem igen barátkozott, avval a kurta gallér köpenynyel, melyet rendesen állig magára húzott, mintha az egész világtól el akarta volna magát zárni. Az ut­­czán is nyargalva járt, mely szokását mindvégig megtartotta. Szorgalmasan másolta szükségből a stúdiumokat urfiak számára; gunyoros természe­tével élczelt tanáraira, az egy Tarczy Lajos kivé­telével. Ezt az érdekes rajzot adja Jókai ez időből róla. A költészet mezején találkoztak s barátkoz­tak össze: a képzőtársaságban. Ott kapták mind a ketten az első foglalót majdnem világot beszálló hírnevükre: Petőfi két aranyat egy versével (Szin és való), Jókai egy novellájával (Istenítélet). Na­gyon megszerették egymást; együtt szőtték tün­dérképeiket dicsőséges jövendőről s mikor 1842. végén elváltak, megfogadták egymásnak, hogy csak mint hires emberek fognak találkozni. Találkoztak is mindjárt 1843. elején Kecske­méten. Jókai, mint jogász, Petőfi, mint a Szabó József színtársulatának a­­ szinlaphordója. Ját­szott is, legutolsó, senkinek sem kellő szerepeket. Otthon meg készült Hamletre, Coriolánra. Kon­Tényleg csak ELI JÓZSEF tati czikkeket és katonai fölszereléseket. veneziója volt érte 30 váltó forint. Mert nem tu­dott s nem akart a kórusban énekelni, hiába kö­vetelte az emelést. Nagy nehezen megkapta juta­lomjátékául Leart; a bohóczot játszotta benne, de hatás nélkül, sőt visszatetszéssel. Bolondja philosoph, oly komoly és keserű, hogy a közönség fázott tőle. Behozott ez este 1­0 váltó forintot. Az­­ adósságait sem tudta kifizetni. S e kétségbeejtő nyomorúságában, „rózsalugasokon hálva, felhőkkel­­ takarózva“ megírta első „jövendölését“ az ő vir­radó és soha le nem áldozó dicsőségéről, mely­­­ép úgy beteljesedett, mint később m­indenik pró­féta igéje. Jókai volt ott egyetlen barátja. 1845-ben, első verskötetének megjelenése­i után, már hírnévhez jutva, mint a Pesti Divatlap­nak segédszerkesztője Vahot Imre mellett, Petőfi volt az, ki Jókait első novelláinak (Az ingovány váza, Marcze Záré, Neptan sziget) közlésével, vi­­­lágraszóló nagy tehetségének merész hirdetésével (akkor! Hogy beteljesedett aztán ez is!) igazán bevezette az irodalomba. Versekben köszönti, mint küzdelmeinek társát, egyetlen hiv barátját (Egy fiatal íróhoz, Jókai Mórhoz.) Mikor Petőfi 1847. szeptemberében megnő­­­­sült s felhozta feleségét Pestre, egy szállást tar­tottak jó darabig Jókaival. Nagyon megható, amit Petőfiék akkori életéről Jókai ír. A nyomorúság földjéből fakadt akkor is Petőfinek a boldogság virága, mint egész életében. A lelke kincseiből­­ élt és éltetett mindig. Szegényesen, a legszüksé­­­gesebbre szorítkozva laktak. Se egy virág, se egy­ madár vagy zongora a házukban. Mit tettek együtt 1848. márczius 15-én Pe­tőfi és Jókai, hogy lőnek hajnaltámasztók a ma­gyar égen, arról nem kell énnekem mesélnem. Meg van ez írva a legjobb helyen,— minden ma­gyar szívben! Soha oly hévvel, lángolással magyar költő nem szerette társát, mint ők egymást. „A­mit én Jókai iránt érzek, valami le nem írható, s tagad­hatatlan, hogy a világon senki iránt sem érzem azt, egyedül ő iránta.“ Ezt irta Petőfi 184<­-ban­­ Kecskeméthy Aurélnak. Tréfás szerettei kis öc­csének, (két év múlva a különbség köztük!) „Marczínak“ (mikor nagyon jó kedve volt: ezudar Marczinak) hívta. Adott neki komoly nevet is, a forradalomban: Saint Susie. Azt mondta, az arcznk hasonlít egymáshoz. S Jókai, elöregedve, úgy emlékszik barátságukról: „Magyarországnak összes nagy embereit nem sze­rettem annyira, mint Petőfi Sándort.“ Azt írja Jókai egy helyütt, hogy szeretők kö­zött a gyűlölet nem egyéb, mint megkövesedése, a szerelemnek. A­kik gyűlölik, nem tudják felej­teni egymást. Az ő nagy szeretetüknek is ez volt a sorsa. Megkövesedett. Haragra fordult. Ki sem békültek, úgy esett el Petőfi. Miért? Egy versért és egy asszonyért. Vörösm­artyért és Laborfalvy Rózáért. Megírta azt a mult- években, „Az én életem regényé“ ben. Sok, örökre szép lapot íratott Jókaival az ő nagy szeretete Petőfi iránt. Ő írta az első ma­gasztaló kritikát róla 1846-ban. S aztán mennyi verset, regényrészletet, emlékezést az ötvenes évek­ szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyapjú­szövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. — Ké­szít sikkesszabású egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruh.­­­Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) ---------

Next