Szamos, 1902. március (34. évfolyam, 18-26. szám)
1902-03-23 / 24. szám
XXXIV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Szatmár, 1902. vasarnat) márczius hó 23. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Pusztulás. Sokat írtak, sokat beszéltek már a kisbirtokos osztály felsegélésének kérdéséről, de mindezideig még semmi eredményt elérni nem tudtak. A kisbirtokos osztály eladósodása, tönkrejutása az ezzel szoros kapcsolatban levő kivándorlás, oly rákfenéi nemzeti életünknek, hogy maholnap még a bukás örvényébe sodorják a magyarságot. Az ország zöme, a középbirtokos osztály, az intelligenczia támasza, merülőfélben van és a sok segítő kéz, mely utánna nyúl, egyegy szalmaszált nyújt csupán leléje, egy mentőöv helyett. Minden percznyi késés oly következményeket hozhat maga után, melyeken évtizedek megerőltetett munkássága sem segíthet többé. Ezért a sajtónak és a közvéleménynek szünös-szüntelen fel kell hívnia az intéző körök figyelmét arra, hogy e bajt eltespedni ne hagyja. Számtalan ok van, melynek folyománya a kisbirtokosok pusztulása, de különösen a birtokok felosztása és az uzsora azok a bajok, melyeken elsősorban segítenünk kell. Természetes, hogy a négyszáz négyszögöles birtok, ha az apa halála után a két fiú kezére kerül, már csak kétszáz ölessé válik De oly természetes-e az is, hogy mindkét fiúnak gazdálkodással kell foglalkoznia?! Az ipar, a kereskedelem absorbeáló hatalma sehol sem érvényesülhet oly áldásosan, mint itt minálunk, ahol szinte életkérdés az, hogy mennél kevesebb ember foglalkozzék mint telektulajdonos földmunkával. De persze akkor törvényt is kellene hozni arra, hogy a gyári vállalatoknál idegen munkást alkalmazni nem szabad, vagy legalább is a magyar előnyben részesüljön. Nem úgy mint most, hol még állami munkánál is, különösen híd- és vasútépítéseknél jobbára olasz- és morvamunkások állanak alkalmazásban, így csak természetes, hogy a hazáját szerető magyar munkás, ha nem akarja a kivándorlás keserű kenyerét enni, otthon kénytelen maradni, az amúgy is szűk szülei földön és kapálással tengetni életét. A nagybirtokok fölosztásának kérdése olyan természetű, hogy csak hatalmas szocziális evoluciók árán valósítható meg. De annyi tény, hogy ahol eddig keresztül vitték, mindenütt a legkedvezőbb hatást érték el vele, így Beregben, hol a Sönborn-féle uradalom parczellázásával a ruthén kérdést egy nagy lépéssel vitték előbbre a megvalósulás felé. De annál hatásosabb a harmadik pont, az uzsora megfékezése és az uzsoratörvények szigorítása. A mai uzsoratörvény oly tág és annyi kibúvót enged a ravasz alpereseknek, hogy vajmi ritka eset az, mikor az illetőt megbüntethetik. A legtöbb ilyen per békés kiegyezkedéssel végződik, ami természetes is, ha meggondoljuk, hogy egy tönkrejutófélben levő koldus áll szemben egy mindenható hatalommal: a tőkével. Nem-e inkább fizet a perlő a kialkudott 80% helyett 20%-ot, mikor az még mindig kevesebbre rúg az ügyvédi költségnél, melyek még a kétes per megnyerése esetén is nagyobbak akárminő uzsoránál. Ez az az út, amelyen haladnunk kell, hogy az ország támaszát és alapját, a kisbirtokosságot a biztos bukástól megóvjuk, és reméljük, hogy vészkiáltásunk nem lesz kiáltó szó a pusztában, mely viszhang nélkül vész el a messzeség szürke ködébe. Még egy néhány szó „az elhatalmasodott tőke“ Írójához. — Válasz Thurner Albert urnak. — A nemzetgazdaságtanban nem elég csak szétnézni, hanem alaposan is kell tudni, különösen annak, aki olyan nagyra van nemzetgazdasági tudományával, mint Thurner úr. Jóllehet ezúttal idővel, papirossal és tintával egyaránt takarékoskodni óhajtanék én is, nem tartom mégsem hiábavalónak, hogy czikkembe egy kis beszélgetést szöljek közbe, ha nem is én voltam annak a kihallgatója. Petőfi és Jókai. Irta és a „Szatmári Kör“ 1902. márczius hóly-iki hazafias ünnepélyén felolvasta : Dr. Várdai Béla. A pápai kollégium padjain kerültek össze először 1841-ben. Jókai, akkor fizikus diák, ott ült legelül, az osztály eminensei között. S valahol leghátul, mindenki háta mögött a katonából, színészből ismét diákká lett Petőfi. Hogy aztán elibük üljön az idők végeztéig mindnyájuknak. Nem igen barátkozott, avval a kurta gallér köpenynyel, melyet rendesen állig magára húzott, mintha az egész világtól el akarta volna magát zárni. Az utczán is nyargalva járt, mely szokását mindvégig megtartotta. Szorgalmasan másolta szükségből a stúdiumokat urfiak számára; gunyoros természetével élczelt tanáraira, az egy Tarczy Lajos kivételével. Ezt az érdekes rajzot adja Jókai ez időből róla. A költészet mezején találkoztak s barátkoztak össze: a képzőtársaságban. Ott kapták mind a ketten az első foglalót majdnem világot beszálló hírnevükre: Petőfi két aranyat egy versével (Szin és való), Jókai egy novellájával (Istenítélet). Nagyon megszerették egymást; együtt szőtték tündérképeiket dicsőséges jövendőről s mikor 1842. végén elváltak, megfogadták egymásnak, hogy csak mint hires emberek fognak találkozni. Találkoztak is mindjárt 1843. elején Kecskeméten. Jókai, mint jogász, Petőfi, mint a Szabó József színtársulatának a szinlaphordója. Játszott is, legutolsó, senkinek sem kellő szerepeket. Otthon meg készült Hamletre, Coriolánra. KonTényleg csak ELI JÓZSEF tati czikkeket és katonai fölszereléseket. veneziója volt érte 30 váltó forint. Mert nem tudott s nem akart a kórusban énekelni, hiába követelte az emelést. Nagy nehezen megkapta jutalomjátékául Leart; a bohóczot játszotta benne, de hatás nélkül, sőt visszatetszéssel. Bolondja philosoph, oly komoly és keserű, hogy a közönség fázott tőle. Behozott ez este 10 váltó forintot. Az adósságait sem tudta kifizetni. S e kétségbeejtő nyomorúságában, „rózsalugasokon hálva, felhőkkel takarózva“ megírta első „jövendölését“ az ő virradó és soha le nem áldozó dicsőségéről, melyép úgy beteljesedett, mint később mindenik próféta igéje. Jókai volt ott egyetlen barátja. 1845-ben, első verskötetének megjelenései után, már hírnévhez jutva, mint a Pesti Divatlapnak segédszerkesztője Vahot Imre mellett, Petőfi volt az, ki Jókait első novelláinak (Az ingovány váza, Marcze Záré, Neptan sziget) közlésével, világraszóló nagy tehetségének merész hirdetésével (akkor! Hogy beteljesedett aztán ez is!) igazán bevezette az irodalomba. Versekben köszönti, mint küzdelmeinek társát, egyetlen hiv barátját (Egy fiatal íróhoz, Jókai Mórhoz.) Mikor Petőfi 1847. szeptemberében megnősült s felhozta feleségét Pestre, egy szállást tartottak jó darabig Jókaival. Nagyon megható, amit Petőfiék akkori életéről Jókai ír. A nyomorúság földjéből fakadt akkor is Petőfinek a boldogság virága, mint egész életében. A lelke kincseiből élt és éltetett mindig. Szegényesen, a legszükségesebbre szorítkozva laktak. Se egy virág, se egy madár vagy zongora a házukban. Mit tettek együtt 1848. márczius 15-én Petőfi és Jókai, hogy lőnek hajnaltámasztók a magyar égen, arról nem kell énnekem mesélnem. Meg van ez írva a legjobb helyen,— minden magyar szívben! Soha oly hévvel, lángolással magyar költő nem szerette társát, mint ők egymást. „Amit én Jókai iránt érzek, valami le nem írható, s tagadhatatlan, hogy a világon senki iránt sem érzem azt, egyedül ő iránta.“ Ezt irta Petőfi 184<-ban Kecskeméthy Aurélnak. Tréfás szerettei kis öccsének, (két év múlva a különbség köztük!) „Marczínak“ (mikor nagyon jó kedve volt: ezudar Marczinak) hívta. Adott neki komoly nevet is, a forradalomban: Saint Susie. Azt mondta, az arcznk hasonlít egymáshoz. S Jókai, elöregedve, úgy emlékszik barátságukról: „Magyarországnak összes nagy embereit nem szerettem annyira, mint Petőfi Sándort.“ Azt írja Jókai egy helyütt, hogy szeretők között a gyűlölet nem egyéb, mint megkövesedése, a szerelemnek. Akik gyűlölik, nem tudják felejteni egymást. Az ő nagy szeretetüknek is ez volt a sorsa. Megkövesedett. Haragra fordult. Ki sem békültek, úgy esett el Petőfi. Miért? Egy versért és egy asszonyért. Vörösmartyért és Laborfalvy Rózáért. Megírta azt a mult- években, „Az én életem regényé“ ben. Sok, örökre szép lapot íratott Jókaival az ő nagy szeretete Petőfi iránt. Ő írta az első magasztaló kritikát róla 1846-ban. S aztán mennyi verset, regényrészletet, emlékezést az ötvenes évek szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyapjúszövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. — Készít sikkesszabású egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruh.Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) ---------