Szamos, 1903. március (35. évfolyam, 18-26. szám)
1903-03-01 / 18. szám
XXXV. évfolyam. 18-ik szám. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. Szatmár, 1903. vasárnap márczius hó 1. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek mindennemü díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők, a Nyilttér SOTS 20 fillér. Nemzetiségi perek. Országszerte nemzetiségi perek folynak. Állam- és nemzetellenes izgatással vádolva állnak a büntető bíróságok előtt olyan emberek, akik részben a magyar törvényhozás tagjai, részben a jövőben fognak oda beválasztatni. A helyzet tehát némileg megváltozott. Eleddig a törvényhozás házán kívül álló agitátorok, magukról megfeledkezett papok, tanítók, ügyvédek, újságírók izgattak a magyar haza ellen s egyik másik el is vette méltó büntetését. Ma azonban nem választók, hanem választottak és választandók pályáznak az olcsó mártíri babérokra. És ez jóval veszedelmesebb jelenség, amely felett egyszerűen napirendre térni nem lehet. Mikor a jogtörvény és igazság uralma lehetővé tette, hogy a nemzetiségi képviselők bejuthatnak a parlamentbe, örömmel vette ezt tudomásul a magyar közvélemény. Elsősorban azért, mert engedtetik a törvénynek, semmiféle szabad az idegen befolyás nem érvényesül a nemzetiségű választók szavazatánál. Egy nép műveltségének és szabadságának fokmérője az, hogy mily szabadon adja le voksát a választó. Hát az ország nemzetiségi választói le is adták szabadon szavazatukat és így kerültek be a parlamentbe Valasek és társai. E szabad választásban megnyugodott a magyar közvélemény azért is, mert azt hitte, hogy most meg fog szűnni az aknamunka. A nemzetiségi vezető férfiaknak alkalma nyílik most nyíltan, szabadon, a mentelmi jog védelme alatt, az egész világ hallatára és illetékes helyen követeléseiket és nézeteiket hangoztatni és meggyőzni a közönséget irányuk helyességéről. S alkalma nyílik a magyar kormánynak szemtől szemben kifejteni a maga álláspontját. Szóval az érvek és elvek mérkőzését vártuk attól, hogy Valasekéket beeresztettük az uj országházba. Tévedtünk, csalódtunk Nemzetiségi képviselők hébe-hóba szólalnak fel a parlamentben s ekkor is vagy bolondokat beszélnek, amikkel komolyan foglalkozni nem lehet, vagy a gyűlölségnek egész áradatát szórják a Ház tanácskozási termére. Tárgyilagos, a kérdéseket és a helyzetet tisztázó vitára s kijelentésekre tehát nem akad alkalom. A nemzetiségi urak, akik ezelőtt a szószéken, az iskolában a korcsmában dikczióztak, most a képviselőházban is csak dikczióznak, sem újabbat, sem okosabbat nem mondanak. Ellenben nagyobbodott a munkálkodás! körük. Most már a képviselőházban is izgathatnak a magyarság ellen. S annál fokozottabb mérvben folyik a nemzetiségi aknamunka az országban. Bizonyítják ezt a nemzetiségű perök, melyekben súlyos hazaárulási vádakkal megrakodva állanak az agitátorok a büntető bíróság előtt. A nemzetiségi izgatás dolgában most a tót agitátorok vezetnek. A románok csendesebbek, de társadalmi s különösen gazdasági úton törekszenek az érvényesülésre. Egyre nő a tendencziózus román pénzintézetek száma, melyek egyebet sem tesznek, csak földet és földet vásárolnak Erdélyben, kiindulván abból a szempontból, hogy akié a föld, azé az ország. Látjuk tehát, hogy mindazok a módszerek, melyeket eddig a törvény korlátain belül alkalmaztunk a nemzetiségekkel szemben, eredményre nem vezettek s a helyzet mindenütt az országban, ahol nemzetiségű Visszapillantás az 1848—49 s azokat követő sötét évek eseményeire egyes epizódokkal megyénk életéből. Irta és a LoMntffy-estélyen felolvasta : Domahidy István. Később következett a feledhetlen debreczeni egyházkerületi gyűlés, mely már az ország figyelmét vonta magára. Debreczen egy felekezeti s egyszersmint politikai Mekkává változott át. Meg lett rakva a városnak minden háza idegenekkel, a város az emberek és fuvarok elhelyezéséről előre gondoskodott. Már reggel 8 órakor a gyűlés napján föl lett állítva a kistemplom előtt egy ezred Deutschmeister katonaság élén egy tábornokkal, a többiek a kaszárnyába készenlétre utasittattak. Mi kilencz órakor a faiskola termeiből vonultunk a templomba, hol már egymás hátán várták hiveink a következményeket. Mikor a bevezető imának vége lett, a királyi biztos föltett kalpaggal, díszben megjelent és fölhívta a közönséget a szétosztásra, azon kijelentéssel, hogy nevében a gyűlés megtartását betiltja Őfelsége s erőszak skodásunk keservesen megboszulhatja magát. A néma csendben Balogh Péter superintendensünk fölállt, s az evangéliumra tevén jobb kezét, azon választ adta, hogy jogaink gyakorlásában az erőszaknak törvényes sem engedünk, s Isten nevében gyűléseinket megtartjuk. A visszhangtól a templom falai csaknem megrepedeztek, a kir. biztosnak láthatólag utolsó idegszálai is megrezzentek, s tántorogva azonnal távozott, mi pedig a templom ajjait bezárattuk és gyűlésünket megtartottuk. Hogy mennyire tiszteltük egymás jogait, s mily egyetértők g tartottuk szenteinek a felekezeti külömbséget, igazolják azon tények, miszerint szemben a hatalom fegyvereivel a r. kath. vallásu, Jékeyek, Kendék, Boerek s jogainkért velünk együtt küzdöttek, igazolásául a annak, hogy a vallás és felekezeti még a hatalom is csak szentségtelen kérdésekbe kezekkel avatkozhatik. Ha eszményileg képzelhetnek önök valami rendkívüli, magasztos, hazafias és vallásos elhatározásból kiinduló momentumot, hogy úgy mondjam istenülést, állítsák maguk elé nagy könyvével az evangéliummal Balogh Péter püspököt, mikor ő négy-ötszáz palástos kollegája és legalább ötezer embertől kisérve a kistemplomtól a főiskoláig haladt a szuronyos katonaság előtt azon még a falakat is megrázó politikai ének hangoztatása mellett. Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar! ! ! Ne adja a magyarok Istene, hogy önök ifjú barátaim ily nehéz napokat átéljenek! de ha azok mégis bekövetkeznének valaha, kisérje önöket őseiknek szelleme, s akkor mindig győzni fognak. A minden történelmi múltat és fogalmat felül múló, s csaknem tizennégy évig folytatott szenvedőleges harcz után, mely idő alatt az emberi, polgári és felekezeti jogaitól megfosztott magyar nemzet utolsó morzsáját is visszautasította a kegyeknek, ígéreteknek és csalétkeknek, 1861 ik év elején belátta a dynastia, hogy rémuralommal nem töri meg a magyart, és önkéntesen csak ideiglenesen kormányozhat, keserves hadi vereségek után meggyőződött, hogy a magyar hadseregre csak akkor számíthat, mint a világ által elismert első vitéz katonaságra, ha a hazában, fészkeiben, hazafias, szellemi, erkölcsi és anyagi igényei kielégítve lesznek, tudomására jött továbbá a nagyhatalmak azon véleményeinek is, hogy Magyarországot reálszer beolvasztani Ausztriába annyit tenne, mint Európának földabroszát újból megalkotni; szóval meggyőződvén arról, hogy Magyarország megsemmisítésével a Habsburg dynasztiának koronái mind a Lajthán innen, mind túl a porba hullanak, összehivatott a császári kormány által egy országgyűlés és annak kéz-