Szamos, 1926. január-március (58. évfolyam, 2-73. szám)

1926-01-03 / 2. szám

4. oldal óramúé I 3 A magyarság magatartása ellen senkinek sem lehet kifogása és minden jogát meg kell adni . „Erdélyben nincs szükség­­ hadizónára^ Goga Octavian a magyar-román közeledés kimélyitéséről. Goga Octavian, akinek a saj­tóban tett nyilatkozatai az utóbbi időben nem egyszer keltettek nagy feltűnés­ intran­­zi­te­ns voltukkal, az alábbi in­terjút az Erdélyi Hírlapnak adta. Onnan vettük át „Elérkezett a béke ideje" Az első kérdés a nagynevű politikushoz az, hogy hogyan látja Románia belső helyzetét, konszolidációját és hét esztendővel a háború lezajlása után nem ő tartja megdöbbentőnek, hogy az országban még mindig súlyos ellentétek vannak a többségi és kisebbségi nép között, melyet a hatalom urainak a kisebbségi jogok megadásával sikerülne elsimítani. — Tényleg már hat esztendeje, — mondja Goga Octavián — hogy a háborút befejeztük. És visszapillantva erre az időszakra, meg kell állapítanunk, hogy Románia eddig az időpontig biztosan haladt előre belső konszolidációjában. Összehasonlítva Romániát a többi államok úgy lelki, mint gazdasági helyzetével, különösen a körülövező országok helyzetét tartva szem előtt, ki­tűnik, hogy közállapotaink természetes mederben fejlődtek. Az ország lelki egyensúlya nem bil­lent meg, a politika nem lépte át a pártharcok ke­reteit és azok a centrifugális tendenciák, me­lyek Csehszlovákiában és Jugoszláviában jelent­keztek, Romániától távoltartották magukat. És ebben az állami keretben beilleszkedtek a nemzeti kisebbségek is és szemmel kísérve román szempontból a kisebbségek működését, meg kell állapítanom, hogy nem akadhat senki, aki szemrehányásokkal illethetné a nemzetisé­gek magatartását. A magyarság különös nyu­galommal és rezignációval fogadta az uj ese­ményeket és több ízben tanújelét adta közele­dési óhajának. És most minden jel arra mutat, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a kivéte­les állapotokat béke váltsa fel, amikor félretéve az összes súrlódásokat, ellentéteket Románia összes polgárai összefogjanak a nagy, közös munkában, az ország megerősítésében. „Elismerem a magyarság jogait" —^ Hogyan gondolja kegyelmes uram a kisebbségi és a többségi nép teljes együttmű­ködését mindaddig, amíg a kormány a kisebb­ségi jogok megsemmisítésére törekszik. Annak az annyira kívánt és ez ország szempontjából annyira fontos együttműködésnek első alapfel­tétele az, hogy a nagy lelki kiegyenlítődés meg­történjen és ez pedig nem lehetséges máskép, mint a kisebbségi jogok megadásával. A költő miniszter hosszasan elgondolkozik a kérdés felett és határozott hangon ennyit mond: — Ami a magyar kérdést illeti, én nem mondok új dolgot akkor, amikor hangsúlyo­zom, hogy a magyarság teljes politikai és kul­turális érvényesülésének jogát elismerem és az erre vonatkozó jogokat biztosítani kívánom. Első voltam a román politikusok között, aki félretéve a két nép között támadt ellentéteket kifejeztem azt politikai dogmát: magyarok és románok egymásra vannak utalva. És ebből következik, hogy meg kell találni az utat a tel­jes kibéküléshez. Talán emlékeznek, hogy aktív miniszter koromban minden magyar ügyet, mely a kezem közé kerü­l, nem csak toleranciá­­val de barátsággal igyekeztem kedvezően el­intézni. A mostani kormány uralma alatt to­vább mentem egy lépéssel ebben a program­szerű munkában és Averescu tábornok jóváha­gyásával megkötöttem az úgynevezett csúcsai paktumot a Magyar Párttal, melyben a ma­gyarság minden jogos kívánságát magamévá tettem és ezeknek életbeléptetését kormányra jutásunk alkalmával garantáltuk. Ezért politikai ellenfeleim részéről igen sok támadás ért, leg­nagyobb megelégedésemre azonban a román nép, a román közvélemény a magyarság és a románság közötti közeled­őt a legjobb akarat­tal fogadta és ez az, ami engem ennek a ba­rátságos viszony további kimélyítésére buzdít. Ami ezek után következne, ez mind a magyar­ság politikai belátásától függ, ami minket illet, mi betartjuk fegyvertársi hűségünket és adott szavunkat. Magyarlakta területeken — magyar képviselő. — És kormányrajutás esetén, amikor életbe lép a csúcsai paktum és a magyarság a kisebbségi jogoknak teljes birtokában lesz, mi a véleménye Kegyelmes Uramnak, hány parla­menti képviseletünk lesz és hogyan használ­hatjuk nemzeti nyelvünket közigazgatásban, igaz­ságszolgáltatásban ? Ami a parlamenti képviseletet illeti, az az elv fog érvényesülni, hogy ahol a magyar­ság többségben van, ott magyar képviselő lesz. Ott pedig, ahol magyarok és románok vegye­sen élnek, ott közös listát állítanak fel és a szavazásra bízzuk, hogy a kerület milyen kép­viselőt akar. Ezt igazságosan és becsületesen visszük keresztül és a kisebbségek ezzel meg­kapják teljes parlamenti képviseletüket. Ami nemzeti nyelvük használatát illeti, azt is teljes mértékben elismerem és ezért az állami admi­nisztráció minden ágában néhány vezető pozí­ciót erdélyi emberekkel töltetünk be, de nem csak Erdélyben, hanem itt a bukaresti minisz­tériumokban is, hogy ezzel módot adjunk az ide­utazó kisebbségeknek arra, hogy a minisztériu­mokban meg tudják magukat értetni. „Erdélyben nincs szükség fradizónára." — Mi a véleménye Kegyelmes Uramnak a határvégeken még ma is életben lévő kivéte­les intézkedésekről. Az erdélyi viszonyokat nem tartja-e elég konszolidáltnak ahhoz, hogy Aradot, Temesvárt, Szatmárt kivonják a hadi­zóna rendelkezései alól? — Egyéni véleményem szerint a mai hely­zetben a hadizóna rendelkezésnek csak egye­dül Besszarábiáb­an van létjogosultsá­g. Az erdélyi állapotok sokkal békésebbek, mintsem hogy szükségesnek tartanám, hogy különös ka­tonai rendszabályokkal törekedjünk a rend fenn­tartására. Itt megvan az akarat a teljes rend megteremtéséhez és jobb közigazgatással fel­menthetjük magunkat a különös rendszabály alól. Természetes ez a meggyőződésem a mai állapotokból adódik és ha szók változnának, úgy a fe fogásom is akként módosul. — Hogyan gondolja Kegyelmes Uram Ro­mánia és Magyarország között a békés együtt­működést megteremteni ? — Ez teljesen Magyarországtól függ. Ro­mánia teljes jóakarattal tekint Magyarország felé. Részünkről csak akkor lenne morális lehetetlen­­ség a közeledést megteremteni, ha a magyar ki­sebbség el lenne nyomva. A két ország együtt­működésével mindketten nyernének, úgy Romá­nia, mint Magyarország gazdaságilag egymásra vannak utalva és nyerne az erdélyi magyarság is, ha Budapestről nem irredenta, hanem tűr­­hető, békés hangok jelentkeznének. Úgy hiszem, nem csalódom akkor, amikor leszögezem azt az impressziómat, hogy ebben a kérdésben Ma­gyarország közvéleményében bizonyos változá­sok mutatkoznak. Azt biztosan mondhatom, hogy minden magyar részről történő közeledést Ro­mánia szeretettel fogad. ^ — Én mindent elkövetek, hogy a két nép, a két ország között kim­élyítsem a békét. Jövőre nagy terve­m vannak. És pedig az, hogy Ma­­dáchnak klasszikus művét, Az ember tragédiáját előadatom a bukaresti Nemzeti Színházban és erre az alkalomra kölcsön kérem a budapesti Nemzeti Színház díszleteit. Ugyanekkor össze­­ szeretném hozni a román és magyar irodalom­­ kiválóságait, hogy a két nép kulturáján keresz­tül megtaláljuk az utat a nagy békéhez. Az írók I legyenek előhírnökei ennek az uj felvilágoso­­­­dott, nagyszerű kornak. Tisztáldozat A Szamos számára irta: Osvát Kálmán. (Budapest.) A magyar sport kínos szen­zációját — amely körül utaznak gondolatain — alighanem tudomásul vette már napok előtt az erdélyi kozönság és azért elég lesz rók párszavas emlékeztető. Posta Sándor dr világbajnokunkat a Vívószövetség minapi ülé­sében megfosztotta az amatőrségétől, a versenyzéstől mindenkorra eltiltotta és zsűri­ben való részvételét is lehetetlennek mondotta ki. Sújtotta pedig a vívás világbajnokát evvel a büntetéssel azért, mert Posta Sándor dr. 60 milliós kamatmentes kölcsönt vett igénybe Fodor Károly vívómestertől azzal a kötelezett­séggel, hogy eddigi sportegyletéből kilép, fel­véteti magát egy, Fodor által megjelölendő sportegyletbe. Fodor termeiben a hét bizonyos napjain megjelenik, ott a kijelölt vívókkal asszózik, más helyiségben pedig egyáltalán nem szerepel. Ebben­ az eljárásban a Vívószö­vetség az amatőrszellem súlyos megsértését látta es a Postát a legsúlyosabb szankcióval büntette. Sem érdeklődésem, sem kompetenciám nem elégséges hozzá, hogy sportszempontból, kommentáljam ezt a viharos lefolyásúnak ígér­kező sportbotrányt. Az ügyben Posta Sándor nyilatkozata érdekel, különösebben annak is egy mondata, amelyben akut anyagi zavarok­kal indokolja a terhes elkötelezettség vállalását. Semmi kétség, nehéz elhatározás volt. Mellnyomásos nappalok, álmatlan éjszakák gyötrik a férfit, ha választás előtt áll: drága terhei közül —melyikkel könnyítse hajóját. (Az amatőrsport szent alapszabályai csak ri­deg és merev minősítéseket ismernek, nem ismerik az »akut anyagi zavarok” érzelmi szintézisét; de mi, — mi emberek vagyunk, sőt férfiak, kik minden percben állunk, vagy állhatunk gondnyomásos választás előtt, nekünk bőven ad alkalmat az életünk, hogy fájdalmas búcsút vegyünk némely ideáltól, nehogy elve­szítsünk — még fájdalmasabban nélkülözhető némely másokat.) Mert megy, megy az a »minden poklo­kon keresztül!« — viszi a férfi sokáig foltta­­lanul a lobogóját (és mások szemének: talán annál is tovább, talán halálig . . .) de jöhet — és óh de sokszor jön is — pillanat, amelyben csak »Tisztáldozat« segít. A sakkjátékból való ez a szó, feláldozá­sát jelenti lónak, futárnak s még nemesebb tiszteknek is s az áldozattal szerzett pozíció előnyt jelent. Az erkölcsi tisztáldozat — céljában is, kivitelében is — valami hasonlót jelent. Pozíció­előnyt. Esetleg nyerést. Életet. De feláldozott tisztjeink a mezőre vissza többé nem kerülnek s örökre távozván, bus szemmel néznek vissza ránk. »Itt állok, másként nem tehetek« — mond­hatná minden pillanatban minden igaz ember, de ez a kétségtelenség csak kifelé az, a többi emberek felé, kik mindent megértvén mindent megbocsátanak, míg befelé — nem ad abszoluciót, bus fájdalommal jár minden tisztáldozat.* Látnivaló, hogy intern ügyekről be­szélek. Elhatározásokról, melyeket férfi magá­ban intéz, súlymérésekről, melyek végeztetnek kizárólag egyéni erkölcsi mérlegen s hol a serpenyőt nem terhelik sem büntetőjogi, sem társasági szankciók. (A Posta-ügy sem érde­kel csak addig a pontig, mig Posta Sándornak tisztán intem­ ügye, mig a mérlegelésére az eshető következményeknek árnya sem borul.) Hogy a következmények közelfekvők, alig elhárithatók s magát a mérleget is súlyosan handicapelők — jól tudom s az áldozat annyi­val fájdalmasabb. Többnyire külső díszek el­vesztésével is számolni kell. De én mostan csak a férfit idézem, test­véremet, ki áll léket kapott hajóján, háborgó tengeren, szertefutó millió hajók közt, mégis MettlBKfssí * A BEHETVÁS PASZTILLA legmakacsabb fejfájást is elmulasztja r

Next