Polgári leányiskola, Szarvas, 1907

Az aldunai tanulmányi kirándulás. Az elmúlt iskolaévben Budapestre tett tanulmányi kirándulás sikerén felbuzdulva, iskolánk tanítótestületének megállapított programmja szerint a folyó iskolaévben az Alduna vidékére tet­tünk kirándulást. « A tanítótestület megbízásából a szükséges előkészületeket az igazgató minden irányban megtette, ennek alapján indult el május hó 28-án iskolánk 45 tanulója igazgató és öt tanítónő kísérete mellett, hazánk ezen természeti szépségekben gazdag­­vidékének megtekintésére. Részt vett a kirándulásban s szülők és tanítótestület megnyugvására dr. Déri Henrik járásorvos is; csatlakozott a kirándulókhoz nyolc családtag és így a csapat 60 tagból állott. Tanulmányi kirándulásunkat az orosházi polg. isk. 1905/6. tanévben összeállított tervezete szerint állapítottuk meg. Hogy szegénysorsú, jó előmenetelű tanítványaink is részt vehessenek a kirándulásban, tanítótestületünk március hó 29-én jótékonycélú gyermekelőadást rendezett. Körtük Szarvas község, továbbá a pénzintézetek és Leányegyesület segítségét és az így begy­űlt összegből 10 tanítványunknak fizettük részvételi díját teljesen, 4-nek részben; 4 tanuló részére pedig vallás és köz­­oktatásügyi miniszter úr 1122—1908. szám alatt kelt rendelettel engedélyezte a szükséges összeget. Jótékony célú előadásunk jövedelme......................... 263 . Szarvas község elöljárósága adományozott ... 40 K A „Szarvasi Hitelbank“ adományozott .... 30 K A „Szarvasi Takarékpénztár“ adományozott . . 20 K A „Szarvasi Leányegyesület“ adományozott . . 18 K A „Szentandrási Takarékpénztár“ adományozott . 10 K Páczai Margit magántanuló megtakar, fillérjeiből 2 . A miniszter úr által engedélyezett összegen kívül 383­­ állott rendelkezésünkre.

Next