Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-05 / 1. szám

A­mi pedig a megye és a város között fenálló jó viszonyt illeti, azt a kü­l­­ön főispánság a legtávolabbról sem érinti, minden­esetre kevésbé, mint a mostani állapot mellett a közös főispánság. Itt a példa előttünk. Bizonyos meghidegülés állott elő az elmúlt években, a mi termé­szetes jognak, folyománya épen a közös főispán- Mert hiszen kétségtelen dolog, hogy a függőben lévő szék­elykérdés miatt a közös főispán mindig versengés tárgyát fogja képezni, s a szerint lesz népszerűbb egyik vagy másik helyen, a­mint e kér­désben több vagy kevesebb szimpátiát fedeznek fel viselkedésében. Csakhogy míg a főispán nekünk a székhelykérdés­ben bír fontossággal, addig a megyénél sokkal több érdek fűződik személyéhez, s megtörténhetik, a­mint meg is történt, hogy ezen más érdekek miatt a velünk különben egy czélra törekvő megyei szék­helypártiak nem rokonszenveznek a főis­pánnal, a­ki ellen nekünk semmi kifogá­sunk nincsen, s az érzelmi szétválás hi­degséget támaszt, a­mint támasztott is, a város és a megyei közönség között. Kü­lön főispán mellett ilyen nem történ­hetik. Az meg épen tarthatatlan állítás, hogy a megye közönsége azért megnehez­telne reánk, hogy mi nem akarunk vele ugyanazon főispán kormányzása alatt állani. Miért neheztelne? Hiszen az okot megmondtuk,­ s ha csakugyan őszintén óhajtják még mindig a közös cél elérését, még örvendeniük kell a város törekvésén, mely határozottan ezen cél érdekében történik. Sokszor halljuk hangoztatni, hogy a megyei közönséget a városhoz kell édes­getni, de a tapasztalat tanúsítja, hogy ez máig sem sikerült. Az okát ennek a vá­rosi s­zálában megyei elem különböző életjelre­lehet feltalálni, s mennyiben ez az életfelfogás aligha fog egyhamar meg­változni, nem is igen van kilátás a szoró­sabb társadalmi összesimulásra. Ez is egy olyan pont, hol a külön főispánság sokat tehetne a jelen állapot javítására. Egy főispán igenis alkalmas volna vonzerőt gyakorolni a megyei közönségre, s nagy­szerűen beválnék arra a szerepre, hogy a városi és megyei elem között fémjelzett ellentétet kiegyenlítse és a két elem közele­dését közvetítse, a­mi a jelenlegi állapo­tokat tekintve felette kívánatos volna. Sokat lehetne még mondani a külön főispánság üdvös volta mellett, s bárha az említett értekezlet­­ a maga részéről idő­szerűnek nem találta, mi az eszmét e­l­ej­­­tettnek nem tekintjük, s minden esetre olyannak tartjuk, a­mel­lyel még ezután is érdemes foglalkozni. * Az uj főispán személyére nézve kétféle kombináczió van forgalomban: Nagy László alispán és Pap Géza pol­gármester nevét emlegetik a legsűrűb­ben. A kombinácziókra általában nincs mit adni, de ma olyan kort élünk, a­mikor a legképtelenebb kombináczió is teljesedésbe mehet. Ilyen legképtelenebb kombináczió pedig, hogy Szatmár-Né­­meti sz. kir. városának Nagy László lehessen a főispánja. S a­mint mi őt ismerjük, kell, hogy maga is ezt a né­zetet vallja Elismerjük tehetségéről, hogy az ország többi 86 törvényható­sága bármelyikének élén megállhatja helyét, de a köztünk lévő akadály olyan, a­mely lehetetlenné teszi, hogy akár ő minket, akár mi őtet elfogadhas­suk, s ha mégis van abban valami, hogy a szatmári főispáni székbe ő volna kiszemelve, akkor ez másként el sem képzelhető, mint csak úgy, hogy külön főispánja lesz a megyének és külön a városnak is. Mert ha annak idején Ujfalussy Sándort, a­ki semmi tekintetben nem volt lekötelezettje városunknak, csupán azért, mert a székhelykérdésben elle­nünk korteskedett, olyan fogadtatásban részesítettük, akkor Nagy László el le­het rá készülve, hogy előtte a köz­gyűlési terem ajtaját is bezárjuk. Ha tehát a belügyminiszter csakugyan fog­lalkozik azzal az eszmével, hogy Nagy Lászlót főispánná kinevezze, a­miben kételkedni okunk nincsen, akkor fog­lalkozzék azzal az eszmével is, hogy a megyei és a városi főispáni állást válassza külön egymástól. És ha külön választotta, akkor, a városi főispáni állásra nem kell sokáig keresnie az alkalmas embert, mert erre az állásra a megfelelő erőt a mostani polgármeste­ren meg fogja találni. Ilyen­formán aztán mind a két kombináczió megvalósulhatna, sziveinken s minél tovább pihennek, azu­tán egyszerre annál őrültebb erővel esnek nekünk. Ott vannak, ott élnek s ha ezek szer­zik is meg nekünk a múló nagy fájdal­makat, de ezek szerzik meg a múlhatatlan nagy gyönyöröket is. Ezek nélkül nem tudnánk kiélvezni azt a boldogságot a melyet a szerelmi vallomások mint illattalan lángok lobban­nának fel ajkainkon — a mámoritó, bóditó édes illatot a szerelem sauce-sza, a szenti­­mentálizmus adja meg. A szentimentalizmus ez a nagyra­­növelője a szerelmi gyönyörnek, szerelmi kéjnek, ez a beteges érzés, a­mi nélkül olyan üres, olyan sivár lenne az élet. Üdvözöllek ! A többiek talán nem merik bevallani, de én merem. Miért­ is ne? Mi századvégi emberek k­­finomult idegeinkkel még inkább járma alatt nyö­günk, mint elődeink. Mindnyájan, azok is, a­kik szomorúan bandukolnak az­­­ élet­­utakon , ha kérdezik tőlük mi bajuk, m­eg­­vallják őszintén, hogy a szivük fáj, s azok is, a­kik gőgös gún­nyal tagadják a létezését. S talán ezek még leginkább nyög­nek a jármű alatt . . . Hát legyünk őszinték ! ne nevessük ki egymást ... (Vége.) SZATMÁR ÉS VIDÉKE­­ lőre nézve megszabadult az unalmas havi levonásoktól, úgy hogy január 1-től a magasabb fizetés már teljes összegben fog kifizetés alá kerülni. A pótlék. Végre pénzben is leverődött valami — pótlék alakjában — a régen ígért fi­zetésemelésből. Felosztásra került a lefolyt 1903. évre kiható erővel 14,800,000 koron­a, tehát 3,300,000 koronával kevesebb, mint a mennyi eredetileg kontemplálva­­ volt. És épen ez benne a szépség­hiba, az ál­lam pénzügyi egyensúly megmentésére p­e­dig — ha ez valóban veszélyeztetve van — ez a három millió a milliárdot meg­haladó költségvetésünknél talán nem a legnyomósabb tétel. szesen A III.—XI. fizetési osztályokba ös­­ 22, 579 tisztviselő van sorozva. Ezek közül 17, 975 kap­ott ugyanoly ös­­­­szegű személyi pótlékot, mint a­mennyit az eredeti fizetésrendezési javaslat értelmé­ben is nyert volna. 4,664 tisztviselő azon­ban csekélyebb javításban részesült. Ezek az utóbb említett tisztviselők jutottak volna ugyanis be az V —XI. fizetési osz­tályok első fokozataiba, illetve részesültek volna a IX—XI. fizetési osztályokban el­töltött huzamos szolgálat után kárpótlékban. Ne feledjük azonban, hogy az állami alkalmazottak fizetésének rendezéséről szóló eredeti javaslatot a Tisza-kormány mind ez ideig nem vonta vissza és reméljük, hogy ezután sem fogja vissza­vonni. Meg­van tehát a lehetőség arra, hogy az egyes fizetési osztályokban eltöltött 8, illetve 10 évnél, a korpótlékra vonatkozólag pedig 16 és 20 évnél hosszabb szolgálati idő a végleges rendezésnél — az igazság köve­telménye szerint — mégis méltánylásban fog részesülni,kellő anyagi így teljes tárgyilagossággal, elfogu­latlanul ítélve meg a helyzetet, két oly körülményt sem hagyhatunk figyelmen kívül, melyek azt bizonyítják, hogy a kor­mány szíve megdobbant tisztviselőiért. Az egyik az, hogy habár az obstrukció még mindég tart s ennek folytán az állami al­kalmazottaknak engedélyezendő pótlékok­ról szóló törvényjavaslat törvén­nyé még nem is vált, az 1903. évre eső pótlékokat a kormány saját felelősségére folyósította. A másik pedig az, hogy jóllehet a biz­tosíték kiegészítését a kormány nem kí­vánta, illetve a biztosíték levonását ugyan­csak saját felelősségére elengedte. Kár azonban, hogy ezt a saját fele­lősségére való cselekvést nem terjesztette ki a kormány a személyi pótlékoknak a törvényjavaslat mandosítására is, megszavazásáig való ál­mert így — intenciója ellenére — nyugalomba vonulni akarók elöl elzárta az utat s ezzel továbbra is megzsibbasztotta az előhaladást. * A pótlék, mely elnevezés alatt az ál­lami tisztviselői kar azt a kisebb nagyobb összeget várta a kormányelnök ígérete alapján karácsonyi ajándékul,­­ mely ed­digi s a mostani fizetésrendezési törvény­javaslatban megállapított új fizetések kö­zötti külömbözetet képezi, karácsony első ünnepén mégis napvilágot erre vonatkozó utalványozó látott és az rendeletét a pénzügy­minisztérium az összes utalványo­zási joggal felruházott hatóságokhoz szét­­küldötte, úgy hogy ennek alapján a pót­lék kifizetése szerdán tényleg kezdetét vette. A pót­lékot természetesen a tisztidij levonásával fizette ki a kir. adóhivatal s így mindenki a neki járó összeg kétharma­dát vette csak kézhez, de egyúttal a jó­ Színház. Menyecskék. Sokan a magyar nép­színművet kihaló műfajnak tekintik. Mond­juk lejárt a kora, mert a verista áramlat bevonta forgatagába közönségünket. Nos nézzék meg azok Verő bájos életképét s meg fognak róla győződni, hogy a magyar népélet kincses tárháza marad mindig a színműirodalomnak, csak legyen olyan rátermett ember, ki éles megfigyeléssel szólaltatja meg a népszínmű alakjait. A „Gyimesi vadvirág” már megfogta a kö­zönség lelkét, a „Bor” fényes sikere pedig megmutatta az igazi nyomot, a­melyen a népszínműnek épülnie kell. Verő György kiragadott a népéletből egy alakot- s meg­alkotta belőle három egy­felvonásos da­rabját „Menyecskék“ címen. Van-e ennél kedvesebb, alkalmasabb alak arra, hogy körülötte a színpadi élet ezerféle jelenete zajlódjék le? Szerencsés ötlet volt Verő Györgytől, hogy ezt a kedves alakot, mint típust a színpadra vitte. Három egyszerű kis történetet fűzött egybe, melyek szi­vünkhöz, kedélyünkhöz szólanak s úgy hatnak reánk, mintha festőművészeink magyar életképei beszélnének a maguk egyszerű, igaz közvetlenségükkel. Az I-ső rész „A biróné.“ Egyszerű, kis naiv mese. A katonaságtól hazatért legény fölteszi magában, hogy a szép birónét meghó­ditja. A kiszolgált huszár meg is próbálja az ostromot, de pórul jár, mert a biróné csak bolondozik vele, végül pedig mikor a huszár nagyon is vakmerő lesz, a bi­róné pofon üt i­s beparancsolja a kóterbe. Összegyűl a falu népe, a huszár pedig megszégyenítve kullog elő a börtönéből. Mindig mondtam, hogy baka volt ez, nem huszár! — mondja az egyik esküdt s a függöny legördül. A II. rész „Márika el­mén.“ Márika csenevész leányka, aki örö­kösen a szép halál gondolatával foglalko­zik. Bátyja Ferkó még az ő születése előtt világgá bujdosott s a bánatos anya e fe­letti fájdalmában idő előtt hozta világra Márikát, a­ki a haldokló előérzetével meg­sejti, hogy Ferkó visszatér, de azt is tudja, hogy­­ mikor Ferkó megjön, Márika el­men. Meg is kéri a tisztelendő urat, hogy estére hozza el neki az Úr testét. Ferkó csakugyan visszatér a házba s magával hozza feleségét, a kedves székely me­nyecskét s kis fiát Matyikát. A nagy­szü­lők örvendeznek, miközben az utcáról hallatszik a ministráns csöngetése. Hoz­zák a Szentséget. Gyötrelmes csend. Az anya megjelenik a tornácon s zokogv­a, csak ennyit mond: Márika elmén. — A mennyország. Valóságos magyar életkép. Az öreg telkes gazda két fiával, két me­nyével egy födél alatt lakik s úgy érzi magát köztük, mint a mennyországban. Hiába akarnak a fiuk önállók lenni, az öreg nem akar beleegyezni. A nászok és anyósok haza akarják vinni a sirdogáló boldogtalan menyecskéket. Az öreg gazda ezt sem engedi meg. Végre, midőn a két anyós kijelenti, hogy akkor ők is leányaik­hoz költöznek, megretirál az öreg s meg­engedi, hogy fiaik külön háztartást vigye­nek. Inkább lemond a mennyországról, semmint két anyós kerüljön a házba. Ez a három — egy darab, a­melyikben sze­rencsésen s színesen van megörökítve a magyar menyecske típusa. A három közül az első gyöngébb, legjobb a harmadik kép. Ko nai Margit mind három darabban excellált. Tábori kis bírója caracteristikus alakítás. Bátosi s Garai Ilus Márika sze­repében miben sem maradt mögötte tár­sainak. Az újdonságnak mindkét estén szép közönsége volt. A hét többi estéin színre került még Cassanova igen jó előadásban, Bob herceg a régi szereposztással, ingyen előadásul a Falu rossza. A Casanova tegnapi előadása egyi­ke volt az idény legsikerültebb operett előadásainak. Komár Margit, nem csak kecses, gracziózus táncával, különösen ca­­kewalkejával, de rendkívül ügyes" játéká­val is gyönyörködtetett bennünket. Fe­renci, Szentes, főerőssége volt az előadás­nak. A színház z­uffolásig telve volt jó­kedvű közönséggel.* Színházi műsor: „Lady (Január 5—ti­tk>.) Ma, kedden este: Windermere legyezője,“ Színmű 3 felv. Újdonság. — Szerdán: „Tavasz“, operett?. Harmadszor * — Csütörtökön : „Nagymama“, eredeti vígjáték 3 felv. — Pénteken: „Gésák“, operate. Zóna elő­adás. — Szombaton : Itt először, nagy új­donság, diszes uj k­iál­litá­sál „Arany­virág“, operette.­­­ Vasárnap d. u. fél 4 órai kezdettel, félhelyárakkal „Hüvelyk Matyi“, tündérrege. E"te: Arany virág“ operette másodszor. — Hétfőn : „Tisza gyöngye“, népszínmű. Zóna előadás« Apróságok. Interpellál valaki, hogy a­mennyi­­ben a fővárosi lapok lejebb szállítják az előfizetési díjat, remélhetőleg a helybeli lapok is bizonyára ugyanazt fogják csinálni. — Sőt ellenkezőleg — mondom neki — azok emelni fogják, miután most már a fővárosi lapokért kevesebbet kell­­vén fizetni, a közönség a magasabb díjat könnyebben fizetheti.* Egyik tudományos férfiúnak rendes szokása, hogy folyt ott szeret problémák­kal foglalkozni. A múltkor is a kaszinó­ban nagy előadást tartván, a többek kö­zött arról is beszélt, hogy némely kér­dések hosszú időn át állandóan napiren­den vannak.­­— Igen — szólt közbe Bögre úr —, mint pl. ez is: Használ-e már Stomatint? * A politikáról esvén szó, valaki fel­hozta, hogy nincsenek olyan kuruc­, füg­getlenségiek, mint a nagykárolyiak, azok még a Kossuth-pártnak is bizalmatlansá­got szavaztak, a­miért az obstrukczióval felhagyott. — És mindjárt rá — folytatja egy másik­­ beszédet — tömörültek a fiatal gróf körüli . A zeneiskola hatása mind jobban kezd észrevehető lenni. Alig volt meg az első vizsgálat, máris megindult­­ maga­sabb műkritika, a­mely a hangok külön­böző nemeit magyarázva eljutott a zöngék azon fajához is, a­mely a nyúlbőr és a disznóbőr érintkezéséből származik. Erről a hangról azonban általános a vélemény, hogy zeneileg nem élvezhető. * .* Mostanság egyébről nem folyik a be­széd, mint arról, hogy ki lészen a főis­pán. Furcsa volna csakugyan, ha a sze­rencse Nagy Lászlót érné. Szatmár annak­idején elvitte Nagykárolyba alispánnak, s most a károlyiak (kis és nagy a-val) visszahoznák nekünk mint főispánt. Nagyot nézhetnénk egymásra a vi­szontlátáskor. HÍREINK: Demeter,I — A választó kerületek rende­zése. Tisza István gróf miniszterelnök a vármegyék alispánjaihoz legközelebb rende­letet bocsátott ki, melyben kéri, hogy­­ , választó, kerületben ír múlt év folyamán történt változásokról, átkapcsolásokról szóló adatokat juttassák tudomására, miután a belügyminisztériumban a kerületek új be­osztása tekintetében törvényjavaslat készül. A választó­kerületek új, arányos beosztására s a cenzus egységesítésére csakugyan nagy szükség van. — Főispáni beiktatás: Domahidy Elemér Debrecen sz. kir város és Hajdú vármegye főispánjának tása január hó­lk­én lesz.ünnepélyes beikta­— A nagykárolyi képviselővá­lasztás. Domahidy Elemér nagy­károlyi kerület országos képviselője még de­cem­ber 23 án bejelentette lemondását s a képvi­­­selő­ház elnöke még ugyanaznap értesítette vármegye központi választmányát a le­mondásról, hogy az uj választást kitűzhesse és megejthesse. Azonban­­ a képviselőház el­nökének értesitvényével egy kis kiadói bal­eset történt, amennyiben azt Szajnám küldték, ahonan csak dece­mber 29-én érke­zett a vármegyéhez. Az alispán a központi választmányt január hó 6-ik­ napjára hívta össze. A választmány valószinüleg január 14-ik napjára csütörtökre tűzi ki a vá­lasztást.­­ — Programmbeszéd és beszá­moló Gróf Károlyi György, a nagykárolyi választó­kerület párton kívüli képviselő jelöltje vasárnap délután mondotta el Nagy - Károlyban programmbeszédét. Pártba nem lép be úgymond, mert politikai független­ségét nem akarja feláldozni. Beszédét nagy lekesedéssel fogadták a nagykárolyiak. Meg­­válasz­tatása bizonyos. — Jékey Zsigm­on­d ugyanekkor tartotta beszámoló beszédét Mátészalkán. — Tisztviselők pótléka A kir. adóhivatal a pótlék illetőleg a m­ai n­apig követke’­ő kifizetéseket teljesitette: a kir. adó­hivatal tiszti kara részére 2563 K 4 f, anya­könyvvezető részére 666 K 67 f, a felmé­rési felügyelőség tisztviselői részére 5066­­­78 I I pénzügyőrség­ részére 1604 K 82 fillért fiz­etett ki. Öszesen 9901 K 31 fil­lért a szolgálati díj levonásával. — Kinevezések: A rendelkezési állapotba helyezett vármegyei számvevőségi tisztviselőket a napokban nevezte ki a pénz­ügyminiszter. Simkó Géza, Galisz Ödön és Márton Elek alszámvevőket pénzügyi fogalmazóknak illetve számellenőrnek ne­vezte ki a helybeli kir. pénzügyigaz­­gatóságnál. Ezen kívül Szilágyi Lajos könyvelőt, Bodnár László és Budah­ázy Zsigmond írnokokat szám­tiszteknek, MS József és Teleki Antal dijnokokat. számtisz­tekké nevezték ki,

Next