Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY Ne feledjük, e hitközség minden tagja magyar ajkú, magyar anya magyarul tanította gyermekét beszélni, érezni, tenni. Megtanította a magyar anyanyelvet, a magyar hazát igazán, magyarhoz illő módon szeretni, tehát e hitközség következetes csak úgy lehetett önma­gához, ha magyar ajkú papot kért. Az adott válasz a következő volt: Olyan papot kérünk, ki magát a legutóbbi népszámláláskor magyar anyanyelvűnek jelentette be. Igen ám, de ilyen nem volt a váradi román püspökség papjai között, mindegyik román anyanyelvűnek vallotta magát. Megtörtént a sza­kadás. Az egyház vezetősége és a hitközség ekkor arra kérte a váradi román püspökséget, hogy fen­­hatósága alól bocsássa el a hitközséget. Az volt a hitközség óhaja, hogy­­ mint egy évszázaddal ezelőtt, —s ezután is a Munkács egyházmegyei, Ungvári székelő gör. kath. püspök fenhatósága alá tartozzék. Mondani sem kell, ezen óhaj ellenkezésre talált s az események megmutatták, hogy küzdelem és pedig nagy küzdelem volt a felek között, míg végre most az ügy befejezést nyert. A nagyméltóságu vallás és közoktatásügyi mi­niszter ur előterjesztésére Ő felsége a király aláírta az átcsatolásra vonatkozó iratot, mely intézkedés pápai megerősítés után rövid idő múlva végre is lesz hajtva. Egy kiküldendő lelkész leszámol az egyház főgondnokával, e számadást a nagyváradi román püspökség átteszi az ungvári püspöknek. Lesz tehát a magyar ajkú, magyar érzelmű hitközségnek magyar anyanyelvű, magyar érzelmű lelkipásztora. Ezért van az egyháznak öröme és méltán! A karácsony a szeretet ü­nnpepe, mindenki meglepi ekkor hozzátartozóit, szeretteit valami aján­dékkal, de szebb, értékesebb, kedvesebb ajándékot karácsonykor senki sem kapott, mint e hitközség, ezért van a nagy öröm az egyházban. Nézzük meg, kik örülnek és kiknek kellene örülniük ! ? Örül a gyermek­sereg és öröme igen nagy lesz, ha a templomban misét fog hallgathatni, örülnek a felnőttek, hiszen forró vágyuk teljesül. Örül e város, hogy e hitközséghez tartozó polgárai közzé a szeretet ünnepén a béke­ eljött; örül a ve­zetőség, hogy oly nagy fáradtsággal végzett nehéz munkája eredmén­nyel járt. De kik örülhetnek ? Örülhetnek e nemes ügy ellenségei is, mert ilyenek is vannak. Örülhet maga a nagyváradi ro­mán püspökség is, hogy ez ügy befejezést nyert. Örüljön mindeni, aki magyar, mert „nyelvében él a nemzet“ s míg ilyenek lesznek a magyarok, mint e hitközség tagjai, addig élni is fog a magyar 1.. A hitközség vezetősége megelégedetten tekint­het vissza a közel öt évi küzdelmes munkájára, le­gyen jutalmuk az elismerés kinyilvánítása. Szebb, jobb dolgot eme hosszú öt év alatt nem végezhettek volna. Összetartásban az erő, egyesült erővel minden sikerül. Legyen üdvözölve e hitközség minden tagja, legyen üdvözölve annak két vezetője, vagyis világi elnöke és főgondnoka. Az Úr imádsága mondja, „bocsásd meg a mi vétkeinket, a­mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.“ Igen béküljenek ki az ellenfelek, bocsássanak meg egymásnak, mert csak így várhatnak ők is az Úrtól bocsánatot. Most pedig hadd örüljek én is, hogy eme ör­vendetes üg­­gyel másokat is megörvendeztethettem. Virágozzék a magyar haza iránti önzetlen szeretet s legyünk mindnyájan szeretett kedves hazánknak hű gyermekei. Úgy legyen!!! Mikosa János: Közigazgatási bizottsági gyűlés. Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 11-én tartotta ezidei első gyűlését. A gyűlés a megkezdett rendes keretekben folyt le, az előadói jelentések tudomásul vételével. Az alispáni jelentés megemlékszik Serly Gusztáv vármegyei főorvos múlt hó 28-án tartott rendkívüli közgyűlésen saját kérelmére történt nyugdíjazta­tásáról. A gyűlés leglényegesebb része a közigazgatási bizottsági tagok 1907. évre történt megválasztatása volt. Megválasztottak: Fegyelmi választmány: Dr. Szabó Antal, Kacsó Károly, Plachy Gyula rendes tagok: Domah­idy Sándor, Bodnár György póttagok. Árvaügyi felebbviteli küldöttség: Domah­idy Sándor, Kovács Dezső. Erdészeti albizottság: Ilosvay Aladár elnök, Domahidy Sándor alelnök, Kacsó Károly rendes tag. Főispán kinevezte: Jékey Zsigmond, Madarassy Dezső rendes, Jármy András póttagokat. II. fokú erdei Mii. bíróság: N. Szabó Antal, Luby Géza, Jékey Zsigmond, Sántha Kálmán ren­des tagok: Jármy András, Kacsó Károly, Plachy Gyula, Madarassy Dezső póttagok. Pótadó elleni felszólamlási küldöttség: Plachy Gyula, Jármy András, Kovács Dezső, Kacsó Károly. Munkásügyi albizottság: Domahidy Sándor, Madarassy Dezső, Jármy András, Jékey Zsigmond rendes tagok, Sántha Kálmán, Kacsó Károly, Böszörményi Emil, Bodnár György póttagok. Az Iparosok Szövetsége. Az Iparosok Szövetsége. f. hó 6-án tartotta ala­kuló gyűlését az ipartestület helyiségében. A gyűlést Némethy Sándor — a szövetség meg­alakítása körül Meszesy Ferencz, Drágus István és Nagy Jenővel együtt — kiváló érdemeket szerzett polgár­társunk nyitotta meg. Lelkesült szavakkal üdvözölte a jelen voltakat, kitartásra buzdítva, felkérte őket, hogy a szövetséget és annak czélját minden tekintetben támogassák. — Ecsetelte a kis­iparosok helyzetét, a­kiknek tömörül­­niök, szövetkezniük kell, mert ha magukon nem segí­tenek, nem segít rajtuk senki s a nyomasztó drágaság és az ipari pangás mellett kénytelenek lesznek idegen hazában keresni kenyerüket. A buzdító szavakat követő éljenzés lecsillapodtával a gyűlés határozatképességét constatálván, a jegyző­könyv vezetésére Dipold Ferencz, a hitelesítésre Kun István, Drágus István és Hancsis Illést felkérvén, az Iparos Szövetséget megalakultnak jelentette ki. A múlt közgyűlésen, felolvasott és részben módo­sított alapszabály-tervezet most újból felolvastatott s csekély módosítással ezen utóbbi közgyűlés annak pontozatait magáévá tette. Hancsis Illés indítványozta, hogy az alapító­ tagok közül a gyűléseken csak­ az iparos tagoknak legyen szavazati joguk. Kún István pártolja ez indítványt, de fixírozni kívánja, hogy „iparügyekben csakis iparos szavazhasson, ellenben pl. társadalmi kérdéseknél nem iparos alapító-tag is. Dr. Adler Adolf minden alapító-tagnak kívánja e jogot biztosítani. A gyűlés ezen felszólalásának adott helyet. Az alapszabályok így részleteiben is véglegesen elfogadtattak. Dr. Adler Adolf rövid beszédet tartott, melynek elhangzása után Kún István­­ emelkedett szó­lásra, ecsetelve azt a fáradságot nem kímélő kitartást, a­melyet Némethy Sándor a szövetség megalakítása körül kifejtett, — jóllehet az alapszabályok értelmében a tisztviselők titkos szavazással választatnak — indítvá­nyozza, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy a szövet­ség elnökévé Némethy Sándort választja meg. Dr. Adler Adolf kijelenti, hogy a legnagyobb örömmel járul hozzá Némethy Sándor megválasztásá­hoz, de az alapszabályok betartása a vezetőség egyik legsarkalatosabb feladata , nehogy ez valaha prece­dens gyanánt szolgálhasson, kéri a titkos szavazás elrendelését. Némethy Sándor ideiglenes elnök a szavazást elrendelte s annak tartamára a gyűlést felfüggesztette, s a szavazatszedő bizottságba Kún István elnöklésével egy 3 tapból álló bizottságot ki. A szavazatok beadatván, Kún István küldöttségi elnök jelentette, hogy összesen 49 szavazat adatott be. Abból 49 szavazattal meg­választattak . Elnökké: ifj. Némethy Sándor. Alelnökök : Fleisz János és Nagy Jenő. Titkár: Dipold Ferencz. Ellenőrök: Drágus István Gazda: és Bárth Gyula. Pénztárnok Juhász Lajos. Hancsis Illés. Ügyészszé Dr. Adler Adolf. Dr. Tóth Zoltán 3 szavazata ellenében. Választmány: Mann Gusztáv, Farkas István, Kovács Lajos, Szendrei Jenő, Vadnay György, Gundele János, Meszesi Ferencz, Tischler Rudolf, Komódi Lajos, Tivadar József, Orosz János, Jakabffy Gábor, Lőrincz György, Kabelik Gyula, Rácz János, Schwarcz Lajos, Luczay János, Valuka Antal, Klein Ferencz, Slum József, Manyák Károly, Guffárt Márton, Kiss J. cserepes, Marián Ferencz, Beckmann József, Jakab Zoltán, Bárth Béla, Kurtyán Mihály, Ziring József, Wanger Pál, Görög József, Bálintffy József, Birócsák János, Kalina Ferencz, Zicher János, Brauneisz József, Patay József, Nágele F­erencz, Lukácsovits J., Strausz Dávid, Kinczel János, Kínál János. Könyvtárnok: Csókás László. Felügyelő-bizottság: Kindrcs József, Akkermann J. lakatos, Sarkadi N. Zsigmond, Huszthy Zoltán. Póttagok : Kilián Sándor, Róth Manó, Czier Ignácz, Haufer Sámuel, Szigeti Sándor, Szabó Endre, Rózenfeld Lajos, Klein Salamon, Karkus Sándor, Buzgány Pál, Guffárt Antal, Papp Illés, Kinczli István, Kigyósy Lajos, Hojlák József, Mezőssy György, Hintalan Mihály, ifj. Rencz Mihály, Szendrei István, Sipos István, Rihol Gyula. Némethy Sándor elnök a beléje helyezett bizal­mat megköszönvén, kijelentette, hogy úgy mint tiszttársai főtörekvése leend a szövetség érdeke­i­­nek előmozdítása s az iparos társak minden panaszá­nak orvoslása. Ugyanekkor jelenti elnök, hogy a gyűlés folya­mán Kabelik Gyula, Némethy­ Sándor, Drágus István, Dipold F­erencz,­­Nagy Jenő, Tischler Rudolf által aláírva a következő indítvány érkezett be. „Mondja ki a közgyűlés, hogy tekintettel arra, mi­szerint az alapszabályok értelmében megindítandó Ipa­rosok Lapjára több kiadó részéről oly ajánlat érkezett, melyek értelmében a szövetségre a lap megindításával kötelezettség nem háramlik: időszerűnek látja hogy az­­ Iparosok Lapját megindítja s a felelős szer­kesztői teendőkkel Simkó Aladár szövetségi tagot bízza meg, s egyben a választmányt a kiadóval szerződés­kötésre utasítja. Elnök az indítványt felolvasván, feltette a kér­dést annak el avagy" el nem fogadása iránt. A közgyűlés zajos éljenzés között fogadta el az indítványt, mire a gyűlésen jelen volt megválasztott felelős szerkesztő meleg szavakban mondott köszö­netet megválasztásáért, Ígérve azt, hogy tehetségét polgártársai jóvoltára s érdekeik előmozdítására fogja fordítani. Ezek után elnök a gyűlést bezárta. Könyöröghetett azután előtte a szép asszony, amennyit csak akart. Megmondta, punktum. Még egy meleg tekintete se volt számára. Mikor elbúcsúzott tőle, csak azt mondta: — Azelőtt szerettem, de most gyűlölöm. így maradt azután egyedül Bartafalvy Géza úr a Bartafalvy-kastélyban, melynek parkja körül-belül nagyobb volt, mint a mennyire neki maradt a domi­nóból, mikor kiszakították belőle a felesége ho­zományát. A­mit csak mindent oda adott követelt az asszony ügyvédje, ő neki. A fiskálissá beszélhetetett neki, hogy így csináljon, úgy csináljon, az asszony hadd pereljen, a törvény az ő részén van, rá se hede­­rített a jól megfizetett tanácsokra. Ő nem volt sohase grászleros, se bérlő; a­mit a felesége a magáénak akar, azt elviheti. El is vitte. Egy másik bolond terve támadt a szegény, szerelmes asszonykának. Hátha a férje, teljesen tönkremenve, visszapártol hozzá! Milyen édes lesz akkor őt újra megmenteni! Csakhogy rosszul ismerte a férjét. Nem abból a fajtából való volt, amelyikből az okos embereket faragják. Keményfejű, büszke legény volt. Pedig alig ment el tőle a felesége, úgy kezdte érezni, mintha nagyon szeretné a szép, szőke gyermek­­arczú asszonykát. Lehet, hogy szerette azelőtt is, csak nem tudott parancsolni magának. Szilaj­zásra, a szeretkezésre. Pedig vére rávitte a tivornya­­szerette a felességét, szeretnie kellett, másképen nem bolondulna úgy utána most, hogy elveszítette. Érzi, hogy utálnia kellene, hiszen hogy bánik vele most is, de hiába, nem tudja. S mikor a békél­tetésnél is hidegen mondja : — Gyűlölöm ... Akkor is azt zakatolja vadul dobogó szive : — Szereted ! És ez az érzés, ez a vágy elveszített neje után napról-napra jobban beleeszi magát a szivébe.­‘Nincs éjjele, nincs nappala. Minden gondolata csak­ ott ré­­vedez nála. Órákig elül a felesége szobájában. Üres a szoba. Csak a négy rideg fala van meg. A bútorokat mind hazavitték. De ő csodálatos képen most is úgy lát mindent, mint akkor volt. Az ágy fölötti kék selyemfüggönyt mintha most húznák szét s a függöny mögül előbuvik egy bájos üde női arcz, szőke haja végig ömlik a felfogott függönyön — sárga selyem a kék selymen — s a kis ajkak közül hallja az édesen hivó szót. — Gézust Gézus! Hallja. Ott cseng a fülében és felkél a székről s megy arra felé, a­honnan a hangot hallja. Azután megáll az üres szoba közepén s mikor, mintha álom­ból ébredne a valóságra, meglátja a négy üres falat, hát úgy érzi mintha valami kínos sebet vágna rajta az emlékezés. — Édesem, örökre elveszetett Etelkám! — sut­togja lázasan, kétségbeesetten. Az­nap is egész nap ott ült abban a szobában szomorú őszi nap volt, illő hozzá. Ott az ablak mellett és nézett ki. Sötétszürke volt a levegő, az ég, a föld, minden. Az ólomszürke felhőkből egyenes vonalakban pergett le az eső, a kert sudár jegenyéit hajtogatták a száraz lombjaikra hulló ólmos esőcseppek. A kastély előtti nagy gruppban csenevész őszi rózsák eresztették le fonnyadt fejeiket, az egyenesre metszett bokrok tar­ágain kopott, szürke verebek csiripeltek. Olyan kopot­tak, olyan éhesek és didergők, a­minő talán nemso­kára ő is lesz. A jövő hétre ki van tűzve az árverés a kastélyra is. Kilökik innen is, mint valami rossz kutyát. A szegénység jövendő képével összegyűl a lel­kében a feleségére való emlékezés bus, szerelmes hangulata. Eszébe jutnak boldogsága első napjai. Az esküvő után itt töltött aranyos, vig napok. Mikor először a mellére borult a szép leány reszkető aggódással, epedő félelemmel. — Etel, édes asszonyom ! Tárczájából kiveszi felesége arczképét. Me­nyasszonyi ruhában van levéve. A hófehér selyem habszerűen dudoros ujjakból, csipkés nyakból, mint valami odalehelt, üde, friss reggeli hangulat, úgy tűnik elő a szép babaarczu asszonyka. — Vége van, vége! Szomorúan, csöndesen ül ott, észre se veszi, mikor a cseléd levelet hoz be neki. A borítékon meg­ismeri az Etelka írását. Reszkető kézzel tépi fel. Vájjon mit irhat neki ? Mit ? Hát azt, a­mit egy őrülten szerető asszonyi szív diktálhat: Szeretlek, meghalok utánad. Bocsáss meg ! Min­denem a tied! S legjobban a tied lesz engedelmes hűséges rabszolgád. Etelka. A kastélyt én veszem meg az árvesen. Óh jöjj, jöjj értem ! Mama is vár velem együtt. Jöjj édes, drága uram ! . .. Az első pillanatba az asszony utáni vágyódás mindent parancsolólag lépett fel a szivében. — Menj, menj, legyetek boldogok ! De a következő perczben ott csatázott vele a büszkessége : — Koldus vagy, alamizsnát adnak neked ! És­ a büszkesége győzött. Ha nem félt tőle, hogy ez a diadal nem marad állandó, félt tőle, hogy a szerelme mégis fölülkerekedik. Gyávaságot pedig nem akart elkövetni. Segített hát a dolgon úgy, a­hogy tudott. Elhallgattatta a szivét. Örökre .... Meleg vérének első sugara végigöntötte, pirosra festette a babarczu asszony hófehérruhás arczképét. ☆

Next