Református felsőbb leányiskola, Szatmárnémeti, 1907
9 Jó magaviseletei, kitűnő előmeneteli! szegénysorsú növendékek jutalmazására két alapítványunk van : a Visky Mariska 100 koronás és a néhai Junk Károlyné 400 koronás alapja, illetőleg ezeknek kamatai 5 K. és 20 K. Előbbit tanárkar ajánlatára Zágonyi Mariska IV. osztályos növendék nyerte el; a 20 koronából megosztva a következők részesültek: 111. osztályból György Mariska, Tankóczy Julia 5 —5 koronát, a II. osztályból Gachal Ilona, Kató Irma, Király Etelka, Osváth Erzsébet és Tóth testvérek 2 -2 koronát kaptak. Fentartótestületünk hálás köszönetét fejezem ki dr. Törzsök Károly, helybeli ügyvéd úr iránt, aki felsőbb leányiskolánk céljaira 100 koronás alapítványt tett. Az elméleti ismeretek megszilárdítása, valamint esztétikai érzelmeik művelése céljából két kirándulást tettek növendékeink. Midtán sorakozik az év legkellemesebb emlékei közé a szeptember 28-án tartott erdődi kirándulás. Öt tanár felügyelete s öt vendég csatlakozása mellett 175 növendékkel tettük meg kisvasutunkon az utat Erdődig. Útközben gyönyörködtünk a szatmárhegyi szép nyaralókban, szőllőkben. Erdődvárra érkezve megnéztük a nagy Petőfiak emlékére vonatkozó helyeket; a nevezetes szomorufűz helyét gránitoszlop jelöli; borostyán futja be s aranybetűk jelzik a gyönyörő dal keletkezésének idejét. Emlékül egy-egy borostyán levelet vittünk magunkkal, s szemügyre vettük a várat, a kápolnát, melyben Petőfi Szendrey Júliával megesküdött. A vártoronyból gyönyörű kilátásban volt részünk, azután barátságos uzsonnára gyűltünk össze. Étkezés után Szarkulics Gyula intéző ur engedélye és Telek István ur kalauzolása mellett megtekintettük a gróf Károlyi uradalomnak mintaszerűen berendezett óriási pincéjét, mely nagyságra nézve második helyen áll hazánkban. — Mikor a dübörgő vonat Károlyi-Erdődről hozzánk érkezett, fájó szívvel mondtunk búcsút a megható emlékekkel koszoruzott helyeknek. Május 25—29-ig az Alduna festői szép vidékét ismerték meg növendékeink. A kirándulás terve a következő volt: Indulás Szatmárról május 25-én reggel 6 óra 26 p.