Századok – 1896

Tárcza; Önálló czikkek - Komáromy András: Hol született Verbőczy? 163

TÁRCZA. 165 meg Izsóföldet, melyre Zsigmond király 1430-ban nova donatiót adott nekik.1) Barla ebben az időben már tisztviselő ember volt és mint a királyi étekfogó mester helyettese elég tekintélyes állást foglalt el. Később megvállott hivatalától, haza jött gazdálkodni s közbe­közbe mint Ugocsa vármegye szolgabirája (1437 —1453.) igazgatta­­az ügyes-bajos nemes emberek dolgát.2) Állandóan Verbőczön lakott, de azért holta napjáig Kere­peczy-nek hivták. Testvére János deák, a ki akkortájban híres prókátor volt, már a Verbő­czy nevet is viselte.3) A szomszéd birtokosok Tijh­elyiek és Zovárdffyak rossz szem­mel nézték a közéjük származott idegen embereket és minden áron ki akarták becsültetni Barlát a verbőczi jószág birodalmából. Sok pörlekedés után végre választott biróság ítélete alá bocsátot­ták az ügyet, mert Barla 1460-ban igazolta, hogy 31 esztendővel az előtt 100 arany forintért szerezte a Zovárdffyaktól azt a kúriát, minden tartozandóságaival együtt. De utoljára mégis ő húzta a rövidebbet és törvényes becsű mellett vissza kellett adni a jószá­got az igazi örökösöknek.4) Hanem már akkor több birtokuk is volt a Kerepeczyeknek Verbőczön. Három fia maradt : Ilyés, Osvát és János, a ki nagybátyja példájára — úgy látszik — maga is prókátor lett, de minden­esetre oskolázott, tanult ember vola, mert az oklevelekben littera­tus-nak neveztetik. Ilyés a beregi jószágot kapta és ivadékai megtartották a Kerepeczy, nevet, a melyhez még Osvát is ragasz­kodott, ámbátor János deákkal együtt Verbőczön lakott. Az Újhelyi és Zovárdffy-család­ tagjai örökösen háborgatták­­őket s addig villongtak és torzsalkodtak a határokon, míg egyszer Újhelyi Pétert valami nagyobb hatalmaskodásért főben járó vétség­ben marasztalták. Természetesesen kiegyeztek, de Újhelyinek 2 verbőczi meg két ardai jobbágytelke bánta meg a dolgot.5) János deák magtalan halála után összes jószága a testvérekre, nagyrész­ben pedig Osvátra szállott, a kiket még 1498 körül is életben találunk. Fiai fölvették a "Werbőczy nevet, melyet István — a ki, úgy látszik, legidősebb volt a testvérek között — örök betűk­kel vésett be a magyar történelem lapjaira. És — mint Fraknói igen szépen mondja : »nagy embereink sorából már azáltal is kivá­lik, hogy nem ... a születés kedvezései, vagy a fejedelmi kegy чáltal jutott a hatalom magaslataira, hanem a tömegek rokonszenve ') Leleszi országos levéltár. г) ТТ.­о. és az Újhelyi cs. levéltárában Tisza-Ujhelyben. 8) Horvát id. m. 93. 1. ') Újhelyi-család levéltára. *) Újhelyi cs. levéltára.

Next