Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Martin; Franz: Das Urkundenwesen der Erzbischöfe von Salzburg 1106–1246. Ism. Hajnal István 507

TÖRTÉNETI IRODALOM. 507. Franz Martin : Das Urkundenwesen der Erzbischöfe von Salzburg von 1106—1246. (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung, IX. Ergbd. 1915. 559—765 1.) Egy oklevéladó fórum sincs a messze keleten, a­mely az írásbeliség európai újjáéledése idején, a XI., XII. és XIII. század­ban, kezdettől fogva oly megszakítatlan folytonossággal részt vett volna a fejlődés különböző mozzanataiban, mint a salzburgi egyházfejedelem udvara. Martin munkája először ad alkalmat arra, hogy egy hatalmas kelet-európai fejedelmi udvar írásbeli­ségének fejlődését hosszabb időtartamon át összevethessük Európa másik szélének, a franczia vidékeknek írásbeliségével , s először világítja meg következetesen évszázadokon át az írás­beliség lényegét Keleteurópában, a­melyről általában mindeddig igen zavaros fogalmaink voltak. Módszere az ismert eljárás, az íróknak megállapítása az írá­sok és a fogalmazás sajátságainak alapján, eredményei azonban megc­áfolják épen azt a theóriát, a­mely ez eljárásnak megala­pítója volt, azt tudniillik, hogy egy zárt oklevéladó testület, hivatalszerűen berendezett kanc­ellária kebeléből kerültek volna ki akkoriban az oklevelek. Igen nagy anyag bevonásával végezte a szerző írás- és fogalmazásösszehasonlításait, mert átvizsgálta a szomszédos és a Salzburggal összeköttetésben lévő fórumok okleveleit is ; megállapította, hogy az okleveleknek alig fele került ki oly író kezéből, a­ki gyakrabban szerepelt az érsek mellett a többit vagy az oklevelet nyerő fél, vagy pedig ismeretlen, rövid időre felbukkanó író állította ki. Az állandóan szerepelt írók is néha oly nagy számban voltak, hogy egy-egyre csak igen kevés esik a különben sem nagyszámú oklevelek közül. Munkameg­osztás nem volt ; a­ki fogalmazott, az írt is. Különös szokások nem fejlődnek ki, bármily ősi is volt a gyakorlat ; minden tekin­tetben egybeolvad az írásbeliség az írás területével, a­mely Franczia­országtól Magyarországig terjedt el. Bár az érsekség­­e a Dráváig terjedt s bár az olasz írásbeliség sokkal élénkebb volt akkor a nyugatinál, a legkisebb jele sincs annak, hogy a salzburgira hatással lett volna. A XII. században néha egy-egy író fellépé­sétől függ az íráshasználat mértéke és módja, akár csak az osztrák­­és a magyar kanczelláriákban, mutatván, hogy az oklevelezés divatja még félig-meddig inkább csak curiosum volt s nem nyugo­dott széles gyakorlaton, mutatván továbbá azt is, hogy egyes szakképzett papok megérkezte volt a döntő a szokások változá­sában s nem a belső fejlődés. A XIII. században is folytonos változások nyugtalanítják a fejlődést s a szerző kénytelen beis­merni, hogy Salzburg sokkal hamarább behódol a modern divat-

Next