Századok – 1927-1928
Folyóiratszemle - Turul 324
324 TÖRTÉNETI IRODALOM, és titokban Galacon át a Dunán föl 20.000 fegyvert küld a budapesti nemzeti bizottságoknak és a piemonti hadseregben magyar önkéntes légiót is szervez. Június 24-én a szövetségesek győznek Solferinónál a „katonák csatájában", amelyet a vezető gondolat hiánya miatt szerveznek így. Ez a félgyőzelem nagy feladat elé állította a császárt: a várnégyszög bevételéhez legalább 300.000 emberre volt szüksége. A diplomáciai helyzet is fenyegető volt: a német szövetség mozgósított, a cár tartva az olaszok képviselte forradalmi és nemzeti eszmétől, gyors békét ajánlott, a londoni kabinet pedig nem vállalta a közvetítést. Fleury tábornokot tehát a császár Veronába küldte, hogy a fegyverszünetről tárgyaljon. Cavour, aki feszült viszonyban volt a főparancsnoksággal, július 1. óta diplomáciai intrikát szimatolt, 10-én a harctéren a királlyal volt heves jelenete, mert szerinte a háború be nem fejezése a Risorgimento végét jelentette, míg a király elfogadta III. Napóleon okait a háború befejezésére. III. Napóleon, aki Cavourt nem is fogadta, július 11-én találkozott Ferenc Józseffel Villafrancában. Itt Ferenc József lemondott Lombardiáról Franciaország javára, magyar és velencei alattvalóinak, kik ellene küzdöttek, általános amnesztiát ígért, III. Napóleon pedig kikötötte, hogy Velence tagja legyen az olasz konföderációnak és így módot nyújtott Ausztriának, hogy beleavatkozzék az ország belügyeibe. Cavour nem fogadta el a békét és a királyt lemondásra szólította föl. A király elutasította, mire ő adta be lemondását. Július 13-án a császár személyesen előadta Cavournak eljárása okait és aztán elhatározását, hogy mindaddig, míg Olaszország el nem éri célját, ő lemond Nizzáról és Savoyáról. Cavour rövid svájci tartózkodás után hazatérve, teljes erővel vette fel a küzdelmet a villafrancai béke ellen. Turul, 1926. (40.) évf., 1—4. szám. — Aldássy Antal: Fraknói Vilmos emlékezete. Bár Fraknói sokoldalú munkássága mellett heraldikával és genealógiával keveset foglalkozott, a Heraldikai és Genealógiai Társasághoz erős kapcsok fűzték, részben genealógiai adatokkal tele kiadványai által, részben pedig azért, mert "az ő érdeme a családi levéltáraknak örökletét intézménye. A családi levéltárakkal olyan kincs került a Nemzeti Múzeum könyvtárának birtokába, amely lehetővé tette egy, a családtörténet és heraldika fejlesztését célzó társaság megalakulását. Ő hozta létre a „Magyar Könyvszemle" c. folyóiratot és ő alapította a Római Magyar Intézetet is. — Sulica Szilárd: Történetírás és történeti segédtudományok Romániában. Az oláh történetírás nem ment át azokon a fejlődési fokozatokon, amelyeken a nyugatiak, vagy a magyar. Krónika és annalesszerű kiadványok képviselik a XIX. század elején is. Lendületet csak a két oláh fejedelemség egyesülésétől kezdve vett, amikor az 1860-as években felállított két egyetem és a tudományos akadémia vették kezükbe az irányítást. Ez új kritikai történetírásnak kimagasló alakja a besszarábiai származású Hasdeu B. P. Míg azonban az ugyanekkor fellendült magyar történetírás a múlt eredményeire támaszkodhatott, a régebbi és újabb orári történetírás között nagy szakadék tátongott. Legfeljebb még az úgynevezett „erdélyi iskola" tagjai (Micu-Clain, Sincai, Maior) tekinthetők átmenetnek, akik a tudományos módszert Rómában, Bécsben ismerték meg. Ezek alapozták meg a római-oláh folytonosság theóriáját. Az oláh történetírás ilyen fejlődését az okozta, hogy az oláh kultúra a keletre támaszkodott. Fejlődés csak akkor mutatkozik, ha az oláh nép közelebbi kapcsolatba kerül a nyugattal, ami viszont vallási mozgalmakkal van összefüggésben. Balcescu és Kogalniceanuval kezdődik a komoly tudományos munka, de Xenopol, Onciul, Bogdan és Iorga fellépése a 90-es évek elején szinte forradalmi erővel hat. A történeti segédtudományokat