Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Ism.: Hajnal István 425
426 tördésleti irodalom, az elnyomó hatalom mindenre, ami a nemzet öntudatának felkeltését szolgálhatta. Minthogy azonban a hatalomnak is szüksége volt a közvéleménynek legalább látszólagos támogatására, ha már tényleges megnyerését emberi időn belül sem is remélhette, érdekes példáit látjuk annak, mint igyekezett a kormány egyik kezével fojtogatni, a másikkal pedig mégis valamikép életben tartani a céljaira nézve mindig megbízhatatlan magyar sajtót. Társadalomtörténetünk egyik kiváló művelője méltán mutatott rá Angyal könyvével kapcsolatban erre a jelenségre, a modern állami életnek az abszolutizmuson is áttörő szellemére. Ez erők változatos hatása között látjuk akkoriban az újságok, szerkesztők és írók sorsát. Mindenkinek szüksége van a hatalom jóakaratára, hiszen hírlap meg sem indulhatott különös jóakarata nélkül s haragja egy tollvonással semmisíthetett meg már virágzó vállalatokat. Másrészt pedig fásult közönség nézi a hírlapok küzködését; tudja, hogy írni olyat, ami valóban érdekelhetné, alig lehet. Kevés tehát az előfizető; a kormány anyagi támogatására van szüksége az újság kiadójának és szerkesztőjének. Kevés a lap, de azok között is gyakori az irigység, vetélkedés, éppen nehéz helyzetük miatt. Néha a hatalom előtti árulkodásig, egymás ellen való intrikáig fajul ez a kenyéririgység. Nem csoda, ha ilyen körülmények között találunk írókat, kik a nemzet érdekével ellenkező ügyek támogatására is vállalkoznak, ha azzal az önvigasztalással is, hogy tollük úgysem árt sokat , hogy ez úton legalább alkalmuk lesz máskor kissé megkerülni a kormány féltékeny tekintetét, üdvösebb célok szolgálatában. Találunk írókat, kik megtagadják régi politikai hitvallásukat, szerepüket a szabadságharc alatt. Látjuk a márciusi ifjúság egyik ünnepelt szónokát, mint az osztrák himnusz magyarra fordítóját. Kiváló tehetségeket, kik épp tehetségük önérzetében jogot formálnak előkelő s gondtalan életre, ingadozó utakon-módokon is. A bécsi levéltárak rendőri iratai valóban keserű képet adnak minderről s végül szinte gyanússá válik előttünk mindenki, kit a szokásos „Literat" jelzővel emlegetnek a rendőrhatóság aktái. Az ember csaknem hajlandó már belenyugodni a gondolatba, hogy mihelyt hivatásos tollforgató valaki, kevésbbé lehet megbízni politikai jellemében, igaz meggyőződésében, mint más közönséges emberében. Ámde Angyal nem ad egyoldalú képet, mely túlozná és rikító szenzációvá tenné e keserű tanulságokat. Éppen átfogó ítéleteiben rejlik művének igazi nevelőereje. Amikor végigkíséri a hírlapok sorsát e tíz esztendőben, az egész akkori politikai és közélet viszonyainak mérlegelésével ítél a haszon és kár fölött, mit a sajtó számlájára írhatni. Csak ily módon állhat világosan előttünk valamely