Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Ism.: Hajnal István 425
történeti irodalom. 427 cikknek jelentősége az illető pillanatban. Ami ma lojális ömlengésnek látszik, az akkor, a pillanatnyi helyzetben, titkos reményt terjesztett talán. Ami elméleti kérdésről szóló tárgyilagos fejtegetésnek látszott, az talán érzékenyen zavarta a hatalom törekvéseit. Ami messze külországok politikájáról szólott, abban a mi viszonyainkról lehetett beszélni alig észrevehető párhuzammal. Mint ahogyan az egyik szerkesztő meg is dicséri Falk Miksát levelében: „Kegyed ügyes tolla úgy adja elő a dolgokat, hogy az olvasó is értse, a szerkesztőségnek se legyen baja." Nem lehet csodálni tehát, ha néha egész váratlanul s szinte érthetlenül csapott le valamelyik lapra a türelmét vesztett kormányhatóság. Megintések, elkobzások, betiltások napirenden voltak; még a hivatalos lapok szerkesztője sem tudta, mikor követ el valamelyik közleményével „tapintatlanságot" s mikor fenyegeti veszély egzisztenciáját. Azt hisszük, a most idegen uralom alatt álló területeken is sok haszonnal forgathatják íróink a régi magyar sajtó küzdelmeinek leírását. Aminthogy a szabadon maradt Magyarország is megértést meríthet belőle, amikor odaát küzködő irodalmunk és társadalmunk valamely szomorúnak látszó jelenségét hajlandó lenne túlságos szigorral elítélni. A hírlapok („Figyelmező", „Magyar Hírlap", „Pesti Napló", „Magyar Sajtó", „Budapesti Hírlap", „Pester Zeitung", „Pest-Ofener Zeitung" és „Pester Morgenblatt") pályafutása kapcsán sorba veszi a szerző a jelentősebb írókat, kik azok hasábjain megszólaltak. Falkon és Kecskeméthyn kívül Szilágyi Ferenc, Császár Ferenc, Vida Károly, Bánffay Simon, Bécsi Emil, Hugó Albert, Török János, Kuthy Lajos, Fényes Elek, Pompéry János, báró Nyáry Gyula, Frideisz István, Szenvey József, Mészáros Károly, Nádaskay Lajos, báró Kemény Zsigmond a főbb szereplője e tíz esztendő újságírótársadalmának. A szerző kezében pompás írói arcképsorozattá alakul jellemzésük. Rendkívüli irodalom- és művelődéstörténeti tájékozottsága, tárgyilagossága és mégis költői formálókészsége klasszikusnak nevezhető jellemrajzokat ad, melyek nyugodt biztosságukban is gyakran drámaian hatnak és minden részletező leírásnál közvetlenebbül érzékeltetik egyesek sorsában az akkori magyar nemzedék sorsát. A kötetben közölt iratokban csak egy-egy töredéket találunk ez összefüggő egészből, de gazdag magyarázatok, bő jegyzetek egészítik ki e töredékeket. Fáradhatlan munkát látunk itt is; nincs ismeretlen név, homályos célzás, mi magyarázat nélkül maradna. A mű ezen része is inkább a szerző munkája tehát, mint egyszerű iratközlés; a jegyzetek terjedelemben többnyire messze túlhaladják a közölt iratot, így alakul ez a rész is a kor történetének, de különösen irodalomtörténetének tárházává, amit a név- és tárgymutató segítségével szinte szaklexikon módjára lehet majd használni.