Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Asztalos Miklós: Kossuth Lajos kora és az erdélyi kérdés. Ism.: Hajnal István 898
történeti irodalom. 899 erőtlenedett β végül szünetelt is, hosszabb ideig, mint Magyarországon. Hogy miként lett újra aktuálissá az unió kérdése, Wesselényi, Kölcsey, majd Kossuth agitációja folytán, s mint hódított tért a gondolat a két haza magyarsága között, majd részben a nemzetiségek körében is, — mindezt szinte évről-évre haladva mutatja ki a szerző egész az 1848-as év hirtelen nagy lendületéig, mely váratlanul s szinte, előkészületlenül érve az unió híveit, megvalósított mindent. A személyes érdeknek, nemzetiségi ellentéteknek, társadalmi és osztálykérdésnek számos változata éreztette hatását az unió körül folyt küzdelemben. A szerző mindezek megfigyelésében meglehetős nagyterjedelmű irodalomra támaszkodik, különösen pedig az egykorú hírlapirodalmat használja fel igen eredményesen a vita hullámzásainak rajzában. Munkája mindenesetre bizonyítja azt, hogy Erdély autonómiájának részben való megtartása sokkal inkább megfelelt volna az akkori közszellem kívánalmainak, úgy nemzetiségi, mint magyar részen, mint a tökéletes egybeolvadás. S talán hasznosabb is lett volna, mert az erdélyi magyarság talán zártabb, önmagát erélyesebben védelmező egységgé vált volna a nemzetiségekkel szemben és nem engedte volna magát egyre hátrább szoríttatni az egy Nagy-Magyarországban való tétlen bizalmában. Talán még bensőségesebbé vált volna így a kettészakadt magyarság kapcsolata, hiszen a teljes politikai unió még nem jelentett teljes lelki egybeolvadást. Jellemző megállapítása a műnek, hogy Széchenyi, Dessewffy Aurél, Fáy András és Szalay László 48 előtti programmjából csaknem teljesen hiányzik az Erdéllyel való unió. Kossuth maga sem titkolta soha, hogy Erdély kérdései meglehetősen idegen területet jelentettek számára. A szabadságharc, Bem diadalmas erdélyei hadjáratának dicsősége hozta tulajdonképen először össze lelkesedve a Királyhágón inneni és túli magyarságot. S az abszolutizmus kora érlelte meg véglegesen az egységet. Kossuth 1862. évi konföderációs tervére, amely Erdélyt Magyarországgal csupán szövetkezett külön állammá volt hajlandó tenni, felzúdult már az egész magyarság. Asztalos már több tanulmányával adta bizonyságát annak, hogy az erdélyi kérdésnek szakavatott ismerője s jelen nagyobb munkája is tagadhatatlanul erős impressziókat hagy hátra az olvasóban a kérdés igen változatos részleteiről. Bár levéltári anyagot, mint maga is mentegetőzve említi, nem volt módjában használnia, a kiadott irodalmat jól ki tudja aknázni és van érzéke a dolgok távolabbi összefüggése, a kérdésnek elméleti oldalai iránt is. Mi mégis azt hisszük, helyesebben tenné, ha munkássága területét inkább megszorítaná egy kissé s egyes problémáknál hosszabb ideig állana meg, intenzívebb feldolgozásra. Négy esztendő alatt egész sorát írta meg az értekezéseknek; e gyorsaság a fel- 57*