Századok – 1931
Történeti irodalom - Szilágyi Lóránd: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban. (1458–1526.) Ism.: Hajnal István 286
288 történeti irodalom, a francia király titkáraiból lettek a XVI—XVII. században a királyság szakminiszterei. Még az állandóbb titkárok számában is sejthető némi párhuzam ; nálunk négy titkárt mutat ki a szerző s tudjuk, a francia udvarban is idővel négy vezető titkárjutott mindinkább miniszterinek nevezhető szerepre. A titkárok nálunk, a tárgyalt időben, valóban jelentős szerepet vihettek, úgy a belső kormányzat, mint a külügyek terén. De valódi politikai súlyra Franciaországban is csak a XVI. század második felében emelkedtek, addig inkább csak a király és a tanács bizalmas írnokai voltak, természetszerűleg igen képzett emberek, bizalmas helyzetüknél s tudásuknál fogva elejétől kezdve befolyásosak, minden téren használhatók. Nálunk is a király bizalmi embereinek kell tartanunk őket elsősorban. Úgy hisszük, hogy amikor a kancelláriába oklevélkiállító parancsot vittek, ezt elsősorban mint bizalmi emberek tehették. A szerző azonban szerepüket elsősorban hivatalnok-szerepnek látja, a kancellária vezetőit látja bennük, szinte úgy fordítván a dolgot, mintha a király egy hivatalszervezet vezetőinek tanácsaival élne, meglehetősen modern értelemben. Igaz, hogy a titkárokból gyakran lettek kancellárok , mégis úgy látjuk, hogy elsősorban a király titkárai voltak, ha a kancellária nótáriusai közül is kerültek ki eredetileg. Nem lehet tehát megjelenésükből a kancellária szervezetében hivatalos hierarchia kialakulására következtetni : a relatívjegyzetekben való említésük talán inkább arra mutat, hogy elváltak a kancelláriától. A szerző, szerintünk, eredeti céljához, a kancellária szervezetének megállapításához, túlságosan hű maradt : bár a titkárok, természetszerűleg, állandó erős kapcsolatban dolgozhattak a kancelláriával, mégsem láthatjuk bennük egy hivatalnak kormányzati szerepre jutott tagjait. Viszont az a tény, hogy a régi protonotáriusok felléptükkel eltűntek, arra mutat, hogy a kancellária megszűnt már oly kialakulatlan testület lenni, amelynek tagjait inkább csak a királynál való közös bizalmi szerep kötötte össze ; a szerepre most már itt vannak a secretariusok, a kancellária most már valóban hivatalszerűbb formát ölthetett, megbízásokat, jogi természetű munkákat végző nótáriusaival. Úgy hisszük, a fogalmazás- és az írásösszehasonlítás módszereivel nem volna lehetetlenség az egyes titkárok, nótáriusok szerepének közelebbi meghatározása sem és ezáltal a „hivatalszerűség" fokának kézzelfoghatóbb megismerése. Érdemes lett volna már ezúttal is szólni arról, hogy mily mértékben mutatkozik a világi elemek előtörése az egyes fórumok keretein belül ; a hivatalszerű kialakulásnak ez mindenütt elsőrendű jellemzője. Mindezen kérdéseknek reális módszerekkel való vizsgálata ismereteinkben oly bizonytalanságokat szüntet meg, amelyek eddig lehetetlenné tették központi kormányzatunk módjának európai szempontokból való mérlegelését. Kívánnánk, hogy a szerző folytassa munkásságát e szűkebb körben , elsőrendű eredményeket remélhetünk tőle, mint ahogyan a kicsiny mű