Századok – 1932

Szemle - Bauer Wilhelm: Die öffentliche Meinung in der Weltgeschichte. Ism.: Hajnal István 110

SZEMLE. Ill 402­­.) A szerzőnek 1914-ben megjelent műve („Die öffentliche Meinung und ihre geschichtlichen Grundlagen") inkább elméleti szempontból vette vizsgálat alá a közvélemény fogalmát, keletke­zését, szerepét, bár a munkát már akkor is elsősorban történészek­nek szánta. Most, rövidebb elméleti bevezetéssel, az ókori és az európai történet korszakain keresztülhaladva figyeli meg a közvéle­ményszerű megnyilvánulásokat. Nézetünk szerint ez utóbbi mód­szerrel jobban megközelíthetni a célt ; minden korban egészen más volt az, amit közvéleménynek lehet nevezni. Első munkájának bevezetésében hangsúlyozta a kérdés vizsgá­latának nehézségeit ; a filozófia, pszichológia körétől egészen a jog, közgazdaság köréig a szellemi és anyagi életnek minden területét figyelembe kell vennie. Mint írta akkor : könyve befejeztekor már nem tudott maga sem teljes közösséget vállalni annak minden részletével. Kétségtelen, hogy a kérdés rendszeres tárgyalása már önmagában véve is hasznot hozó volt, bár nemcsak a szerző, hanem az olvasó is tapasztalhatta a műben az energikus gondolatvezetés hiányát. Az új feldolgozás, a történelmi fejlődés vezető gondolatá­val, talán kevésbbé hagyja a bizonytalanság érzését maga után , de új módszeres eredményt nem ad s az elméleti megalapozást sem tudja meggyőzőbbé tenni. Mint első munkájában, úgy néha itt is túl sokat okoskodik, közkeletű dolgokat bőven fejteget. Az elméletet és a gyakorlatot nem mindig tudja eleven egységben elképzeltetni. A kérdés gerincének a „városiasság" felé való fejlődést teszi ; az egyéni meggyőződés helyébe a tömeg véleménye lép, a vélemény ily módon szinte különválik az embertől. Ez az „Pantwirklichung" az ú. n. közvéleménynek legjellemzőbb sajátsága ; a közösség minden tagja másként gondolkozik, mást akar, s a „közvélemény" mégis ismét egészen mást. Könnyen kezelhető s mégis veszélyesen kiszá­míthatatlan. Figyelembe veendő, használni kell , de mindig úrnak kell maradni fölötte. Érdekes példákat hoz fel az új kiadás az 1870—71. évi francia-német háborúból : Bismarck felhasználta, de erős veze­tése alá fogta a közvéleményt, a franciák ellenben a fejükre engedték nőni, még a hadműveletekben is egész durva hibákat követtek el a közvéleményre való tekintettel. A világháborúval kapcsolatban az új kiadás szintén igen bőven fejtegeti a közvélemény szerepét, az ellenfél szervezettségét s a németek mulasztásait annak felhasználása körül. Az „elvárosiasodás" gondolata, nézetünk szerint, nem alkal­mas az egész fejlődés menetének központi magyarázatára ; az antikok­nál és a középkor jórészénél inkább, de nem az újkorban. A „város" helyett, az újkor fejtegetésénél a szerző is, természetszerűleg, a sajtót helyezi középpontba. A betű : ez az igazi „Entwirklichung" , s a betű közéletbe való vonulásának tényére a szerző mégis csak igen kevéssé figyel akkor, amikor a középkor második felének vallásos és szociális mozgalmaiban a közvélemény keletkezési és megnyilvá­nulási formáit vizsgálja. Részletesen szól az újkori röpirodalomról, a hírlapok keletkezéséről , de nem hangsúlyozza, nem emeli ki eléggé azt a hatást, átalakulást, amit a betűhasználat nyomán úgy az egyén, mint, a közösség szellemi életében tapasztalhatunk ; az olvasott ember, még inkább az olvasott tömeg fel való gondolatok halmazát hordozza magában, a realitással gyönge összefüggésben könnyen lángra gyújtható anyaghalmazt. Közéletünk egész tempója, hirtelen változásokra hajlamossága, könnyelműsége, valóban az „Ent­wirklichung" következménye, de a városiasság fogalma helyett a

Next