Századok – 1934
Történeti irodalom - Gross; Lothar: Die Geschichte der deutschen Reichshofkanzlei von 1559 bis 1806. Ism.: Hajnal István 457
458 TÖRTÉNEETI IRODALOM, a legtágabb értelemben véve, a régi hivatalos munka minden részletének megvilágításával. Lehet, hogy túlságosan is tartózkodott a feladatán kívül álló összefogó szempontok követésétől. A magunk részéről is óhajtottunk volna legalább óvatos utalásokat, megjegyzéseket a hivatalfejlődés magasabb értelmét s összefüggéseit illetőleg, összehasonlításokat, különösen a nyugati, francia s angol példákkal. E célra hiányzanak ugyan még a kellő előmunkálatok, inkább csak hozzávetőleges problémaállításokról lehetne szó, de már az ilyen kérdéstevések is termékenyek lehetnek. A Reichskanzlei, a Geheimrat, a Reichshofrat valamiként a francia királyi kancellária, a Conseil és a parlament csenevész fejlődésű analógiája; a hasonlóságok és az eltérések okait nem a politikai történet szokott frázisai adják meg, hanem magának a hivatalnokságfejlődésnek, és mélyebben, a társadalomfejlődésnek módszereiben rejlő egyezések és különbségek. A részleteredmények magasabb fejlődésértelmét is sejtetni lehetett volna talán egy-egy megjegyzéssel, figyelmeztetni jelentéktelennek látszó momentumok jelentőségére az állam- és társadalomigazgatás módszereinek alakulása szempontjából. Azonban magunk is kétségben vagyunk afelől, hogy kifogásolandó-e a szerző tartózkodása az ilyen általánosabb beállításoktól. Hiszen a feladat éppen az elemi folyamatnak mintegy kitapintása, előzetes konstrukciók nélkül. És ily értelemben az exakt eredményeknek oly sorozatát adja a munka, hogy az európai hivatalnokság összefoglaló vizsgálata a jövőben mint egyik leggazdagabb és legbiztosabb alaptanulmányt használhatja. Az embernek az az érzése támad, hogy a hivatalnokság és tágabban : az európai állam és társadalom fejlődése nem megfoghatatlan folyamat többé, amit csak többé-kevésbbé filozófiai szemlélettel érthetünk meg. Tagadhatatlan, hogy minden fejlődésmagyarázat kénytelen volt eddig valamiként az egyszerűen emberi és köznapi gondolkodástól eltérő fogalomalkotásokkal dolgozni. A szervezőfolyamatnak közvetlen közeli, aprólékos feltárása mentesíthet minden misztikumba játszó elképzeléstől. A kormányszervek belső fejlődése nem egyszeri, öntudatos elgondolásoktól függ. A hatóságok külső kereteit keresztezve, az írásember munkájának természete adja a fejlődés lényegét. A kancellária egy-egy titkára, eleinte inkább mint az ügyek intézését kísérő fogalmazó, dolgozik a titkos tanácsban, a birodalmi törvényszéken is ; az ügyek, amik reájutnak, mintegy az ő testéhez vannak szabva, területi és tárgyi tájékozottságához, nyelvkészségéhez, de az irodajövededelemre való igényéhez is. A tanácsok az aktuális döntés fórumai, de az írásember a szervezeti fejlődés hordozója. Az ő munkája teszi szervessé az ügyek vitelét, nagy tisztségek eljelentéktelenednek, háttérbe szorulnak, címekké válnak, a titkár szerepe mind lényegesebb lesz. A titkos tanácsot végül konferencia néven oly testület váltja fel, amelynek tagjai maguk is írásos üzemet vivő főtisztviselők. A birodalmi udvari