Századok – 1934
Történeti irodalom - Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Ism.: Hajnal István73
74 TÖRTÉNETI IRODALOM. termékenyítő volt, ily módon kerülhetnek revízió alá, amely értelmüket s jelentőségüket a fejlődésre nézve, úgy hisszük, teljesen át fogja alakítani. A mű második része: a fejlődés fokozatainak vizsgálata, a szerzőt, előadót, a művet, a közönséget egymáshoz való viszonyukban magyarázza. Tehát nem az ideák, tartalmak, gondolatok dinamikájának, hanem az ember és ember s az ember és kultúrtermék kölcsönös alakító hatásának eredményeit értékeli. Az irodalom kvalitatív fejlődését is sok tekintetben így érti meg, sőt néha egyenesen kvantitatív okokra vezeti vissza. Bizonyos gondolkodástechnikai, sőt technikai momentumokat, amelyek épp a szerző, mű és közönség viszonyából folynak, szintén döntő jelentőségűeknek tart. A hegeli alapgondolat csak a mélyek mélyén uralkodik s nem akadályoz meg abban, hogy például az írásnak, az írás terjedésének, a személyes érintkezés helyett a távoli, elvont érintkezésnek önálló hajtóerőt tulajdonítsunk a fejlődésben. Viszont a filozófiailag megállapított jellemvonások képesítik arra, hogy azt a feladatot, amit a tiszta pozitivizmus sikertelenül kísérleti meg : a fejlődésfokok összefoglaló megértését, többhelyütt oly meggyőző módon oldja meg, hogy az olvasó valóban örök alapokat érez magában az ő „alapfogalmaiban". Valóban alapfogalmakul kínálkoznak ezek az egész történeti fejlődés számára, ha irodalomtörténeti körükből e célra őket kiemeljük, kitágítjuk. Azt az öntudatosodást és a többi jellemvonást, amit az újkori fejlődés mutat, ma már nehéz a tökéleteskedés egyenes útjának tekintenünk, korcs egyoldalúságuk az emberi értékekből sokat tolt kíméletlenül félre. De e vonások közös alapját, a személyesség módszereinek fokozatos hátraszorulását a közösségéletben, igenis alapvető jelenségnek fogadhatjuk el az egész modern fejlődésre nézve. T. műve is hoz egypár mélyen világító megjegyzést e szempontból, például a jog fejlődésére nézve. Vagy amikor például a lovagköltészet hanyatlását az írásbeliség terjedésével magyarázza , s nem tágítható-e ki ez az egész hűbéres-lovagi kultúra, társadalom sorsára, amely a személyesség módszereihez, a hűségelvhez volt kötve? A humanizmus, reformáció, felvilágosodás korszakai, amelyekben egymással párhuzamosan oly sok lényegesen különböző irány tört elő, nem érthetők meg egy egységes szellem képletéből, alapjaikat ott kell keresnünk, ahol T. keresi, a közösségélet kitágulásában s ennélfogva egyre fokozódó aktivitásban. Mindennek hátterében szabadon dolgozhat tovább a filozófia, az emberiség nagy útjának céljairól, a fejlődés mélyebb értelméről. Mi megköszönjük T-nak a mesteri példát, amit az élet egy szekcióján, az irodalom fejlődésén, nekünk művével adott. Vizsgálódásának anyagát, mint maga is mondja, csaknem kizárólag a magyar és német irodalomtörténetből vette, de a német „Geistesgeschichte" és a francia „littérature comparée" közvetítő módszerét akarta belőle kiépíteni. Az általános történet-