Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

Történelem és szociológia. II. közlemény. A szociológusnak tehát fogalmilag élesen el kell külö­nítenie a formákat, amelyek által az emberi életek a társa­dalomban egymáshoz igazodnak, magától az élettől, ami a formák szerkezetében folyik. A valóságban lehetetlenség­ ez az elkülönítés, hiszen már a belső lelki élményben is min­dig van valami tendencia a formához, az anyaghoz való kapcsolódásra. De éppen az a társadalomfejlődés alapvető problémája, hogy az­ örök emberi életből mily mélységeket tud felemelni a magasabb kultúr­szerkezetbe, a kifejezés­formák közvetítésével. Az állat is igazodik a külvilághoz, az emberénél is fino­mabb ösztönökkel mozog benne. Némely állat jeladással is érintkezik társaival. Némelyik eszközként is használja a tárgyakat , sőt pl. a méh, a hangya „tervszerű" együtt­működéssel is tevékenykedik. Az állati társadalmak mégsem fejlődésképesek. A szociológia számára elég annyi, hogy az állatban mindig, még a bonyolultabb kooperáció minden pillanatá­ban is, ellenállhatatlan vitalitás dolgozik, a létfenntartás ösztönének kíméletlen kielégülése. Bármiként is nyúl az „eszközhöz", máris mindjárt győzedelmeskedik az élet az anyaghoz való kapcsolódáson. Az eszközt magába ragad­ja az állati élet, mint ahogyan felfalja az eléje került táplá­lékot is. Ha hangot, jelt is ad az érintkezés céljaira, úgy ez is csupán a vitális szükséglet pillanat­át kíséri, s azzal együtt múlik is el. Semmi objektív forma, strukturális elem sem állítja meg a lobogó-remegő életösztönt érvényesülésében. Az ember nemcsak a külvilágot tudja tárgyként kezelni, hanem szinte tár­gyakká tudja t­enni a maga belső élményeit is. Igazi újat­ alkotás ez, gazdagítása a természettől adott kül­világnak,­­­­mint azt az „objektív szellem" elméletéből is tudjuk. Ha pl. a külső tárgyak egy fajtáját a „kő" fogal­mával fejezzük ki, nem a kőnek adunk nevet, hanem az emberi élet sokféle viszonyulását a „kőhöz" tesszük tárggyá a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék