Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Az új „Magyar Művelődéstörténet” 339

340 Kajnal István azonban a fejlődés áttekintése szükséges, a „történeti perspek­tíva". Az élő társadalom számára okszerűen kezelhető szabályokat ugyan nem, de fokozottabb öntudatosságot nyújt a történelem. Tehát erős hangsúlyozása az életteljességnek. A kultúrák , a szellem megnyilatkozásformái, az örökké eleven életből örökké változóan jelentkezve. Művelődéstörténet : a szellem működésére, formáira központosított figyelem, módszer, az élet teljességének felbontása nélkül. A megújult művelődéstörténetben ember, nép és kultúra elevenedik meg. A Magyar Művelődéstörténet a tények eleven lényegéhez akar odaférkőzni, a mai lélek természetes vágyakozását, szükségletét kielégíteni, örök s aktuális kérdésekben. Ez a koncepció már előre is biztosítja a vállalkozás sorsát, sikerét. S mégis, D. fejtegetéseiből is kiérezhető a súlyos válság, amel­­­lyel a modern történettudomány küzködik. Valami történt itten, ami a történelem tudományos módszeres értékében való hitet kétségtelenül bizonytalanná tette, a pozitivista specializálódás túlságos bizalma után. Szabad-e a „formát" a mindig eleven élet, az eleven szellem megnyilatkozásának tekintenünk ? Hiszen ily módon a történet változatossága, s maga a fejlődés is, tulajdon­képen lelkiségek s szellemiségek közvetlen jelentkezése ! A filozó­fiára, a metafizikára, vagy pedig az anthropológiára, a fajiságra kell visszanyúlnunk, hogy a szellem sajátos jelentkezéseit meg­magyarázzuk ? A történeti módszer kérdései egyúttal az emberiség sors­kérdései is. Talán sohasem éreztük annyira aktualitásukat, mint a világ mai, robbanó megoldásokat kereső erőfeszítései között. A történelem valamiként mégiscsak más, mint a belső élet külső nyilvánulásainak tudománya. A kultúrformák , eszközök, módszerek, szervezetek, állandó érintkezésben az élettel, s mégis külön sorssal , külön törvényszerűséggel, ami a történelmet bizonyos értelemben más szellemtudományoknál pozitívabb tudománnyá teszi. Nem lehet feladni a történelemnek ezt a tör­vényszerű alaptermészetét. Nem a kiszámítható okozatiságnak, hanem a szerkezetiségnek törvényszerűsége ez. Nem a forma, a szerkezet fejleszti önmagát, hanem az élethez való folytonos belső viszonyulásuknak vannak sajátos törvényei. Életteljesség : e viszonyulásnak állandó megérzése, átérzése. De nem úgy, hogy az emberi életből, szellemből, vágyból, akaratból akarjuk levezetni a formákat. Nem úgy, hogy sajátos lelkiséget, szellemet (s amihez ilyképen előbb-utóbb folyamodni kell, sajátos fajiságot­ konstruál­junk meg a sajátos formák magyarázatára. A történelemnek csak az örök emberit szabad elismernie az „élet" fogalma alatt. Adott, állandó ténynek kell felfognia az örök emberit, minden forma mögött ugyanazon embert, s ugyanazon emberekből össze­tevődő társadalmat felvennie. A lényegek lényegét, az egyéniség irracionális csodáját csak így érintheti meg egy-egy pillanatra. A történeti múlt : csupa szinguláris, azonos módon sohasem ismétlődő változatosság ; igazi, mélyértelmű változatossággá csak úgy lesz számunkra, ha az egyénit a törvényszerűnek felismerése után érezzük meg.

Next