Századok – 1940
Tárca - HAJNAL ISTVÁN: A „racionális” a fejlődéstörténetben 462
TÁRCA a társadalmasodásnak, annál inkább a formákban kifejeződésre kell hagyatkoznia. Az egész teremtett ember, a múlté s jelené, szerepel bennök, nem egyes érzések s célok. Irracionális társadalom : a formavilág, a történeti-társadalmi struktúra uralma. Racionális : a vitális érzés és cél felülkerekedése a struktúrán. Nem az érzelem az irracionális, hanem az örök emberi lét egésze. Amit csak történelem fejezhet ki , az érzés és ész nem bújhat ki saját teremtett burkából, hogy azt kifejezze. Mit látunk magasabb kultúrfokokon ? Racionális fejlődéskorszakokban az ész célszerűsíteni akarja a struktúrát. S kíséretképen mindjárt megjelenik a szabadabban fellobbanó érzelem is. Machiavelli radionizált államában a nyers hatalomvágy , s egyáltalán, a reneszánsz társadalomban a szokást, erkölcsöt félretoló érzelem. Voltaire és Rousseau együttjárnak ; a kultúra okszerűsítője,s a kultúra ellensége, aki a természet jogait hirdeti. Ki nevezné mégis Rousseaut irasionánsnak ? Az üres, funkcionális rációt és a nyers ösztönt a történetileg képződött struktúra tolja szét egymástól. A struktúra állítja meg vitális kíméletlenségüket, ismerteti meg őket a teremtett élet mélységeivel. Ez a fejlődéstudomány állásfoglalása, a történelemé és szociológiáé. Bizonyára találhat kifogásolhatót e megfogalmazásban a filozófia, a fogalomalkotásnak tudománya. Számunkra az a lényeges, hogy a kultúrformák konkrét történelmi vizsgálatában kell látni feladatunkat. Mihelyt magának a rációnak és érzésnek szerkezetet adunk, a filozófiára utaljuk a fejlődéstudományt. Vannak látszólag tiszta racionális tevékenységek, s mégis mintha önmagukban hordoznának értékeket. Például tudományos eredmények geniális kapcsolása új, általános, s a dolgok mélyébe hirtelen bevilágító törvényszerűséggé. Valójában : a kulturember értelme dolgozik, a kulturszerkezet mélységeit átértve-érezve s új kifejezésre juttatva. Ha ma, a XX. század elején, a történelmi kultúrszerkezet vizsgálatára akarjuk vezetni a fejlődéstudományt, kétségtelenül korunk hatása jelentkezik bennünk, Így jött a reneszánsz után a reformáció, a felvilágosodás után a romantika „irracionális" korszaka. De a mai kor még nem irracionális, a fejlődéstudomány értelmében. Még a ráció kíméletlen érvényesítésével akarja érvényesíteni az érzelmet a társadalomban. A reformáció és a romantika ellenben a történelmi gyökerekhez akart kapcsolódni , az emberiség ősokmányaihoz, múlt idők struktúrájához. Ma a fejlődéstudomány nagyobb felszerelkedéssel vállalhatja e feladatot. Hisszük, hogy még soha el nem ért, nem sejtett szerep várakozik reá ; kiszámítható törvényszerűségek nélkül is tudományos törvényszerűségeket fog felszínre hozni, amelyeknek alkalmazása ismét struktúrát illeszt az üres ráció és a nyers érzés közé. De a kultúrszerkezetiség történetileg meghatározott működését élesen el kell különítenie vizsgálatunknak a rációtól és érzelemtől. E kettőnek mindennemű struktúráját, ami az üres