Századok – 1941
Szemle - Reiszig Ede: Vasvármegye tisztikara a középkorban. Ism.: Istványi Géza 213
214 SZEMLÉ zéstől tartózkodó formai leírás ellenére is, sok minden megvilágosodik, amit semmiféle tartalmi méltatás sem tudna érzékeltetni. A régi hivatal kisszerűsége, üzemének egyszerű otthonossága nem marad meg bennünk csupán hangulatos képnek, hanem az exakt összehasonlításra alkalmassá válik. A tanács tagjai, mintegy a rendek képviselői, eleinte lényegében személyes tárgyalásokkal intézik az ügyeket. Az ilyen tanács a szélsőbb európai vidékek hivatalainak alapformája, ellentétben a nyugatival, főként a franciával, a korán szakmák szerint tagozódó hierarchikus hivatalnoksággal. A tanács „segédhivatala" a XVIII. század elején még kicsiny üzem, az érdemi elintézéssel foglalkozónál is kisebb létszámmal. A beérkező iratokat maga az elnök bontja fel, s iktató jegyzetet is vezet rájuk, és a titkárok lényeges munkájához tartozik még az ügymenetre jegyzékelés többféle fajtája is. Arra mutat ez, hogy az irat még mintegy megjeleníti a közlő személyt, ügyének életteljességét a teljes figyelemmel érdeklődő hivatalos személy előtt. Az irat még nem elvont ügydarab. Nyugaton is soká volt ez így, a hivatal gazdagabb szakszerű tagozódása ott épp azért fejlődhetett ki, mert az ügyek minden életvonatkozását megragadta az évszázadok folyamán kikristályosodó hivatalszervezet. A resszort-szerűség XVIII. századi kiképződése tehát nem áldozta fel a szakmabeli osztódásnak az adminisztrált embert. Nálunk a XVIII. században lépésről-lépésre kísérhető, mint válik le a csupán irodai munka a tartalmi elintézésről. A fogalmazói kar mind élesebben elkülönül a „segédhivatalitól". Ez utóbbinak munkája egyre bonyolódik, személyzete 1848-ig tízszeresére nő, míg a fogalmazói karé alig négyszeresére. A teljesítőképesség hirtelen növekszik, szinte gépi szerkezetként vonzza magához a hivatal az ügyek változatosságát az alsóbb hatóságoktól. 1724-ben 400 körül jár a befutott iratok száma, 1740-ben 3000, 1784-ben 30.000 körül. Az érdembeli elintézés megszabadult így az irodai segédmunkától, ügydarabok kerültek eléje, csupán tárgyi szempontokból oszthatták fel azokat az előadók egymás között. A tanácsos személyi s méltóságbeli jelentőségét a szakmavezetőé váltotta fel, ügyosztálya a titkárok-fogalmazók között tagozódott kisebb részletekre. II. József idején végleg áttértek az ügyosztály-rendszerre, a francia miniszteriális típus ekkor hódít európaszerte. Nálunk kétségtenül magasabb fokú fejlődést hoz ez, eddig nem érvényesült új elvi s tárgyi szempontokat és rendszerességet. De egyúttal mintegy lezárja az utat a dolgok és személyek életkörei megítélése elől. Nem arról van szó, hogy a „segédhivatal" növekvése idézi elő mindezt , de jelzi azt, ami a fejlődés általános jelensége akkoriban : az alacsonyabbrendű, technizált munka kiválasztódását és a felsőbbrendű munka szellemiesítését. Nálunk nagymértékben idegen átvétel, még gyorsabb tehát az elvonatkozás, bürokratizálódás. Amikor még a vezető hivatalnok vett a kezébe minden levelet, bizonyára sok mindenre gondolt, ami a későbbi fogalmak szerint nem volt „szakszerű" körülmény, s mégis méltányos szempont volt, tehát gazdagítani kellett volna vele a szakszerűséget. Az ügyirat ekkor még kevés, mert az alsó fokokon is életközei, s nem elvi szálakra húzható, fölfelé vezethető szempontokkal dolgoztak. II. József megittasult az új bürokrácia boldogító lehetőségeitől, s váljon intézkedései megfeleltek-e társadalmunk sajátos, elvekben ki nem fejezhető viszonyainak ? Nem volt-e már Mária Terézia urbáriumának is bizonyos bontó hatása is új s paraszt egészséges történeti viszonyára ? A vármegyére rendelt kimutatások, táblázatok nem szívták-e