Századok – 1943
Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228
230 SZILÁGYI LORÁND történetírás, amely a múlt évszázad néhány nagy alkotása (ide soroznám Hajnik Egyetemes európai jogtörténetét) és még több botlása után az elmúlt évtizedek nagy analitikus műhelymunkájában kissé pejoratív színezetet nyert. Maga a történetelmélet is — e botlásoktól megdöbbenve — szinte elvként megtagadta a történetíró jogát az „összehasonlításhoz" s ezen át az „általános" kereséséhez s csupán az ,,egyszeri"-nek s az ,,egyedi"-nek a kutatását engedte meg az igazi tudomány számára. Ez alól a csak egyénit kereső történetvizsgálat alól — nyilván összefüggésben korunk újabb szintetikus törekvéseivel — egyes, a szűkebb értelemben vett történettudománytól kissé távolabb álló történeti ágak (így a néprajz és az irodalomtörténet) kezdtek ismét kivonni magukat, s „összehasonlító" alapra helyezkedni, ezeknek vizsgálati tárgya azonban a legtöbb esetben olyan jellegű, hogy azokkal szemben — legalább is ma — még mindig felmerülhet az aggály, vájjon a múlt tévedései náluk nem fognak-e újból megismétlődni. Annál nagyobb bizalommal lehet üdvözölni azt a tényt, hogy az összehasonlító törekvések vágya most éppen arról a területről indul ki, amelyet a történettudomány összes ágai közül a legkonkrétebbnek és (sit venia verbo) a „legszárazabbnak"szokás tekinteni: az oklevéltörténet területéről. Ennek a tudományágnak a rideg fegyelmezettsége ugyanis biztosítékot tud arra nyújtani, hogy amit az összehasonlítás eredményeiként fel fog mutatni, az a későbbi korok tudományos eredményei előtt is meg fogja állni a helyét s egyszersmind talán éppen a többi összehasonlító tudományok számára is kiinduló alap lehet. (Bár nem szeretjük a „segédtudomány" kifejezést használni, fogalmainknak a régi technikus terminus-rendszerbe való beillesztése, s így jobb érzékeltetése céljából azt mondhatnánk, hogy az új összehasonlító írástudomány „segédtudománya" kell hogy legyen korunk új összehasonlító történettudományainak is.) Végül még egy szót az új vállalkozás által nyújtott közelebbi programmal kapcsolatban. „Célunk elsősorban — mondja a bevezetés vonatkozó része — a felvetése egyszerű, és konkrét eszközökkel megvizsgálható problémáknak." Ezt a célt sem akarja a vállalkozás mindjárt kész feldolgozásokkal megoldani, hanem csak .,,vázlatosan", „a feladatok megvilágításával konkrét példákon". Végül a bevezetés megokolja azt, hogy miért éppen a magyar tudományosság vállalkozott erre a kezdeményező munkára s egyszersmind kifejezést ad annak a reménynek, hogy „idővel más nemzeteknek a részvételét is sikerül megnyerni". A most megjelent első füzet teljes megvalósulása ennek a nagyvonalú, de ugyanakkor reális programmnak. H.,a középkori írástörténet jeles mestere, rövid 12 oldalon, de ugyanakkor 31 külsőleg is pompás fénynyomatos lapon összesen 114 különböző oklevélből vett írást mutatva be (ez írások egy része megjelent már H.*1921. évi írástörténetében is, de ugyanakkor nagyon sok az új is s a közölt oklevelek száma is jóval nagyobb), állítja szemünk elé azt a hatalmas kulturális fejlődést, mely a XII. század elejétől a XIII. század végéig, illetőleg a XIV. elejéig