Századok – 1944
Ismertetések - Hajnal István: Az újkor története. Ism.: Dékány István 510
EGYETEMES TÖRTÉNET témája: az értelmiség, s ezen belül az írásbeliség szerepe a társadalomfejlődésben. Ez H. központi nagy témája. Ha az olvasó kissé nehezen halad előre egy-egy mondat olvasásában, megnyugtatom, érdemes abba a mondatba elmélyedve, visszatérni, mindig megéri a fáradságot. Éppen azért, mert H.-nak oly finoman gazdag a közvetlen életlátása, s mondanivalóihoz nincs készen a megfelelő műnyelv, kell küzdenie a nyelvi kifejezésért. Nem mindig, de legtöbbnyire siker koronázta ezt a jogos törekvését, meggazdagítani a mi, immár elszokványosodott és merevedett történészi műnyelvünket. Ritka eset az, hogy történész munkájában elméleti stúdium oly jeles szerepet játsszék, mint szerzőnkében. Mindennapos jelenség ez a gazdaságtörténelemben; a gazdaságtörténész a legtöbb esetben közgazdaságtanban iskolázott szakember. A köztörténetben ilyen benső vonatkozás alig található fel. Viszont H. műve ékes bizonyítékokat szolgáltat arra nézve, hogy a társadalom- tan tanulmányozása igen megtermékenyíti a történész kutató szempontjait. H. művében a nagyszámú — államon, egyházon, köztestületen kívüli— társadalmi „alakulat" („képletnek" nevezi talán szükségtelen neologizmussal) nagy szerepet játszik. Élénken figyeli a sajtó, a közvélemény hatását, általában a „nem-hivatalos" tényezők szerepét is kiválóan tudja értékelni. Társadalomfejlődés, ezen belül a polgárság fejlődése, ennek kapcsán a technikai fejlődés e felé irányul legszívesebben érdeklődése. Meg kell mondanom, hogy évtizedek óta nem olvastam szintetikus újkor-történetet, amely oly nagyvonalú volna, mint H.-é. Sohasem akad meg apró, eseménytörténeti részleten, fölényesen uralkodik anyagán, ismert eseménysorozatokon, háborún, angol, vagy holland forradalmon stb. szinte átsiklik, nem részletez, tehátott, ahol épp a krónikus hajlamú politikai történészek kiélni szeretik magukat. Talán a szerző sem vette észre, van az ő történeti eposzának is egy nagy hőse: ez a Munka. Feltűnő az, mint nyomozza ki akár a céhek életsorsából, akár egy politikusnak a sajtóval való viszonyából, akár a pap-államférfi, vagy az újkori üzemszervező típusából azt, hogy azok minő „munkát", teljesítményt adtak az emberiségnek. Szinte húzódik a történet külső csillogásától, zajos jeleneteitől, hogy kihallja mindenünnen a munka, a dolgozó, a feltaláló, a szervező munka eposzának folytonos énekhangját. Ha az intelligens polgári munkának nagy értékelője, alapfelfogása valóban a legmodernebb „munkafelfogás", „ergológiai" szempont. Mi ennek vagy annak az intézménynek a „teljesít- ménye"? — ezt nyomozza fáradhatatlanul, jobban, mint a külföldi történészek. E sorok írója nem tagadja, ezért különösen rokonszenves neki H. könyve, melyet a legújabb történetírói stílusok közül különösen értékel. Természetes az, hogy nincs oly szintetikus történetírás, amely abszolút arányossággal dicsekedhetne. Burckhardtról pl. azt szokás megállapítani, hogy apolitizálta a történelmet. Ez valóban az „institucionalista" történetírásról általában is áll. Nincs meg pl. az államok gigászi küzdelmeinek (gondoljunk V. Károlyra) rajzában a geopolitikai, érzékenység stb. Ha ilyen puszta aránykérdést feszegetünk, úgy minden szintetikus újkor-történet némi váddal illethető. Azonban nem azon van a hangsúly, ami ,,még nincs meg", hanem azon, ami már megvan. Hazai irodalmunkban alig akad történeti mű, melyen oly világosan meglátszik, mint H.-én, az, hogy valóban univerzalitásra törekvés a lényege. Ez pedig igen jelentős törekvés és nehéz a megvalósítása, nehéz, mert egyetemes emberi akadályai vannak. Ki kívánhatja azt, hogy aki jeles gazdaságtörténeti készültséggel indul az újkori fejlődés szálának felfejtése felé, az legyen a renaissance-korszak éppoly jeles művészettörténésze, vagy a reformáció-korszak egyháztörténésze? Nehéz, csaknem megoldhatatlan a történészi univerzalitás, de elmondhatjuk, H. ebben a nemes és fáradságos törekvésében is igen magas színvonalat ért el. * A legmelegebben ajánljuk ezt az újkori történelmet mint történetírói stílust is, mint alkotást is, nemcsak a szaktörténészek, hanem a legműveltebb széles közönség figyelmébe. Oly teljesen kiérlelődött összképet nyernek benne, és általa, amelyet semminő külföldi könyvből sem, mert ez valóban H. egyéni életműve, gazdag tudásának és sajátosan elmélyedt életfelfogásának kiemelkedő terméke. BÉRÁNY ISTVÁN Századok 19., VII—IX.